Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-08-27 / 35. szám

— Adomány. Özv. Kreisler Józsefné, a jót. nőegylet szegényei számára 5 K 20 fil­lért volt szives ajándékozni. A szegények nevében hálás köszönetét nyilvánítja ÍSült Jószefné elnök. — Az állandó választmány holnap dél­után ülést tart, amelyen a csütörtökön meg­tartandó közgyűlésre tesznek javaslatokat. — Záróvizsga a földmivesiskolában. A helybeli földmives-iskolában mult vasárnap tartatott meg az évi záróvizsga, amelyen a növendékek a gazdasági ismeretek minden ágában fényes tanújelét adták. a vizsgán számos vidéki földbirtokos vett léízt. A vizsgáló-bizottság elnöke Paur Ödön gaz­dasági egyleti titkár volt, ki a betegsége folysan kirendelt kormánybiztost képviselte. A vizsga befejeztével Tar Gyula igazgató a bizottság tiszteletére fényes ebédet tar­tóit, amelyen számos felköszöntők hangzot­tak el az Jntézet tanári karára. — Árlejtés városunknál. A villamos telep uj gőzgépének alapozási munkálataira tegnap délelőtt 10 órakor árlejtés lett meg­tartva a főjegyzői irodában. A munkálatra a legolcsóbb ajánlatot Besenbaeh Karoly helybeli épitőmester tette, mely ajánlat fe­lett a villamos felügyelő bizottság folyó hó 29-én megtartandó ülésében fog dönteni. — Eljegyzés. Lendler Izidor tanitó Lo­soncról, eljegyezte Kohn Hermin úrhölgyet, városunkban elösmert zongora tanítónőt. — Az ev. ref. ének egylet mulatsága. A pápai ev. reform, ének-egylet 1905. évi szeptember hó 3-án vásárnap az uj iskola­épületek felavatása alkalmából az uj iskola udvarán (volt Ajkayné-ház) — kedvezőtlen idő esetén ugyanott a díszteremben — tánc­vigalmat rendez. Belépti dij személyenként 1 kor., családjegy 2 k. 40 fii. kezdeted, u. 5 órakor. A befolyó tiszta jövedelem az is­kola felszerelésére fog fordíttatni. Felülfize­tések köszönettel fogadtatnak. — Jó ételek­ről és italokrol gondoskodva lesz. A tánez­vigalom alkalmával az iskola udvara villa­mos fénynyel lesz pazarul világítva. — Tűz veszedelem fenyegette újra a plébánia templomnak javítás alatt levő tor­nyát. Hétfőn délelőtt a legalsó állvány ki­gyulladt, de mielőtt a tüz nagyobb arányo­kat öltött volna, a munkások gyorsan elol­tották. — Köszönetnyilvánítás. Faragó János ev. ref. főiskolai igazgató, a pápai iparos ifj. önk. kör egylet elnöke 27 kötet könyvet volt szives az ifjúsági önképző kőr egylet könyvtárának adományozni, mely szives ado­mányért hálás köszönetet mond az egylet választmánya nevében Zdrahala János egy­leti könyvtárnok. — Eljegyzés. Weisz Lajos helybeli férfi szabó, eljegyezte Per/.Berta kisasszonyt. — A kath. legény-egylet mulatsága. A pápai katholikus legény-egylet 1905. augusz­tus 27-én kedvezőtlen idő esetén szept. 3-án saját helyisegében tekeversenynyel egybe­kötött jótékonyczélu zártkörű táncmulatsá­got rendez. Személyjegy 1 kor, családjegy 2 kor. 40 fii., tagjegy 80 fillér. — Jegyek előre válthatók az egyesület helyiségében és este a pénztárnál. A teke verseny kezde­te délután 2 órakor, vége esti 7 órakor. I-ső dij 10 korona, II ik dij 6 kor., 111-ik dij 3 kor. — Három dobás ára 20 fill. A tánc kezdete esti-8 órakor. Felülfizetések hálás köszönettel nyugtáztatnak. — Iskolai beiratások. Városunk tan­intézeteiben már a legközelebbi napokban kezdetét veszik a beiratások. Erre vonat­kozólag vettük a következő iskolai értesí­téseket : Az állami polgári leány iskolában. A pápai állami polgári leányiskolában a beira­tások az 1905—1906 tanévre szeptember hó 1 ; 2 és 4-én történnek d. e. 9-től 12-ig az igazgatói irodában ; d. u. e napokon a fel­vételi-, pót- és javitó-uizsgálatok. A tanév ünnepélyes megnyitása 7-én lesz. A polgári iskola első osztályába szabályszerűen csak oly tanuló léphet be, ki életének 9-ik évé betöltötte és kinek az elemi is'.ola negye* osztálya számára kiszabott r ntárgyakbaxi elegendő jártassága van s -bbe ismereteit bizonyitványnyal Igazolja. A pt Ári iskola felsőbb osztályában bevehető minden oly tanuló, ki koránál fogva az általa kijelölt osztályba beillik és az alsóbb osztályban megkívántató előkészültségéről vizsgálat ut­ján bizonyságot tesz. — A felvételi vizsgálat a külömbözteti tárgyakból történik tárgyan­kint 4 K díjazással. A francia nyelv tanu­lása díjmentes. A kézimunka tanfolyamba a beiratások 5-én d. e. 9 órakor kezdődnek, bezárólag okt. l-ig, a tanfolyamba a beira­tások költségei megegyeznek a polg. leány­iskolává!. F. hó 6-án a magánvizsgálatok d. e. 9 órakor tartatnak. Gyorsírászati tan­folyamra is fogad el az iskola jelentkezőket, évi 8 K díjazással. A bencés gimnáziumba. A pápai bencés gimnáziumban az 1905/6-iki iskolai évre a tanulók szabályszerű bírása f. évi szept. hó 1, 2 és 4-ik napján délelőtt 8—12 óráig. A felvételi-, javitó és pótló vizsgálatok aug. 31-án tartatnak, A felvétetni kívánó tanuló tartozik az iskolai bizonyítvánnyal szüleinek vagy azok helyettesének kíséretében az igazgatónál és az illető osztályfőnöknél be­írás végett megjelenni. Az intézetbe először lépők az iskolai bizonyítványon kivül tar­toznak még keresztlevelet, illetőleg születési bizonyítványt és oltási, illetőleg ujra-oltási bizonyítványt előmutatni. Az összes fize­tendő dij 46 korona, mely két részletben is fizethető és pedig a beiratásnál 26 kor., mely két részletben is fizethető és pedig a beiratásnál 26 korona, januárban 20 K. Szept. hó 5-én fél 9 órakor tartatik az ün­nepélyes „Veni Sancte," 6-án rendes elő­adások. Az igazgatóság. Az állami tanítóképzőben: Aug. 31-én I. évesek, szept. 1. és 2-án a mindennapi és ismétlő gyakorló-iskolai tanulók, 7-én a II., III., IV. éves tanítóképző növendékek iratkoznak be. Szept. 4., 5. és 6-án lesznek a javitó, pótló és különbözeti vizsgálatok. Szept. 8-án d. e. 12 órakor történik az is­kolaév megnyitása. A pápai zeneiskolában az 1905,906. iskolai évre a beiratások szeptemcer 2 és 3-án (szombat és vasárnap) d. e. 9—12, d. u. 3—6 órák közt tartatnak, a zeneiskola helyiségében (ovoda). Be lehet iratkozni a zongora-, hegedű- és énekszakokra, melyek­ben az oktatás az elemektől kezdve a ma­gasabb kiképzésig terjed. Tandíj : kezdők­től havi 8 K (4 frt)., haladóktól havi 10 K (5 frt). szakonkint, előlegesen fizetve. — Országos vásár. Városunkban ked­den és szerdán megtartott országos vásár — tekintettel a szarvasmarha és sertés zár­latra — rendkívüli gyenge forgalmú volt és csupán lóvásárra szorítkozott. A felhajtott 963 drb lóból 295 lett eladva. A kirakodó vásár szinte néptelen volt. — A város közzététele. A jövő évi közs. közmunka összeirasi- és kivetési lajstroma f. augusztus 27-től fogva 15 napon át a számvevői hivatalban közszemlére kitéve lesz, a netáni észrevételek ezen időtartam alatt a polgármesteri hivatalnál előterjeszt­hetők. — Feliiifizetések. A pápai mk. dohány­gyári altisztikaia munkásszemélyzete által f. hó 13-án zászló ah pjavara rendezett mulatságán felülfizetní kegyesek voltak. Hut­kay László, ar Ferency Bernát 10—10 K, Kupecz Gyula, Piátsek Gyula, Gerstl Leó 5--5 K, Fleiner Adolf 3 K, Varga Rezső, Leiner Ignátz, Gaál János, Molnár Károly, Pollák Rudolf, Kondor és Hirshler, özv. Kohn Adolfné, Much Anna, Tivald Mihály, Karlovitz Adolf, Somogyi József, Csepregi József 2—2 K, Stangl János 1.20 fii Miklós Sándor, Kassai József, Rozs Ödön, Dómján Imre Dajicsevics Miklós, Szabó József Hek­ler János, Gampf Ignátz, Németh János, Mike Teréz, Varga Imre, Gyenesei István, N. N. Balajthy Kálmán, N. N. Bienenstock M. Németh Sándor, Groszherr Henrik, Var­ga Mari, Simon Juliska, Preizinger Juli, Nyitribusz Mari,.Tóth Katicza, Németh Teréz, Szabó Mari, Ihász Erzsi, Veéber Ilona, Takács Mari, Porpáczi Anna, Kerekes Mari, Scharf Kati, ViHraann Juli, Szabadi Juliska, Krammer Margit, Móroc Mari, Takács Anna, Sass Karolin, Fejes Róza, Adám Mari, Vági Karolin, Ihász Erzsi, Fekete Róza, Mészáros Sándorné, Tóth Erzsébet, Porpáczi Juliska, Lóczi Mari, Horváth Endréné, Buesi Róza, Ludvig Aranka, Soós Róza, Antal Zsófi, Dukics Lujza, Oslai Ferenczné, Zaitz Mari, Légrádi Elekné, Kurolyi Kati, Kiss Anna, Szólás Jánosné, Jezernicki Anna, Somogyi Mari, Ihász Róza, Nagy Anna, Schmied Ilona, Tóth Erzsi, Kertész Ilona, Krikker Kristina, Erdélyi Mari, Fürdős Erzsi, Fröchlich Mari, Füstös Erzsi, Császár Róza, Nagy Dezsőné, Borús Ferencné. Paár Mari, Böröcz Lujza, Németh Ágnes, Strauszki, Esz­ter, Horváth Gizella, Eszlinger Róza, Veéber Krisztinia, Orbán Juli, Lágler Anna, Mike N , Vendel Anna, Kovács Mari, Horváth Juli, Keszler Ilona, Kovács Mari, Horváth Teréz, Gulyás Zsófi Kovács Teréz, Horváth Erzsi, Schleim Teréz, Szalma Róza, Molnár Erzsi, Pordán Mari, Kovács Ilona, Pleier Mari, Gracsmann Róza, Horváth Anna, Nagy Ka­ti, Szalai Mari, Borbély Mari, Budai Kati, Bognár Lidi, Németh Anna, Pálfi Róza, Papovics Lina, Péntek Mari, Németh Erzsi, Novak Emília. Fórisch Kati, Molnár Juli, Borós Juli, Mike Juli, Ács Erzsi, Csiszár Mari, Zaitz Mari, Hajden Mari, Moravecz Teréz, Pethő Emma, Hochauzer Teréz, Pi­liskó Lujza, Keszler Mari, Török Mari, Lós­kai Lidi, Jezernieczki Klára, Mórocz Zsófi, Tóth Juli, Mészáros Mari, Szakács Ilona, Szabó Róza, Horváth Teréz, Kámfor Róza, Czvaskó Borbála, Ihász Józsefné 1—1 K. P. S. Lengyel István, Horváth Sándor, Bu­dai József, Baba Flórián 60—60 f. Harmath József, Horváth Róza 50—50 f. Schőnfeld Adolf, Lebhardt Istvánné, Horváth Mihály, Dénes györgy 40—40 f. N.N 20 f. Fogadjak nagylelkű adakozóink ez uton is hálás köszö­netünket. Papai m. kir. anyakönyvi kivonat. Szülöttek. Kaufmann Ferenc csizmadia és neje Németh Rozália fia : Ferenc rk. — Ondó Ferenc töldmivelő és neje Csecs Anna fia : Rudolf rk. — Horváth Antal földmivelő es neje Polgár Anna fia: István rk. — Gazsó István napszámos és neje Ferenci Anna le­ánya : Maria rk. — Pollak Rudolf kereskedő és neje Bőhm Helena leánya : Magdolna izr. — Csillag Ferenc kádár és neje Nagy Ro­zália leánya : Emília rkath. — Soós Ferenc földmivelő és neje Teke Lídia fia : Ferenc ághitev. — Virstlein Terézia dohánygyári munkásnő gyermeke halva született. — Pfeif­fer Manó lisztkeresk. és Bodánszky Julianna fia : Sámuel izr. — Deutsch Ármin raktár­nok és neje Wittmann Zsófia fia: Imre izr. Halottak. Kurdi Kornélia ev. ref. 13 hónapos bél­hurut. —- Horváth János rkath. 1 hónapos bélhurut. — Krikker József rk. 16 napos görcsök. — Mátyás János kovács segéd 38 éves tüdővész. — Pongrác József 5 hóna­pos bélhurut. —Egyed Juliunna rk. dohány­gyári munkásnő 25 éves tüdőlob. — Ihász Imre rk. 5 hónapos bélhurut. — Deutsch Móric izr. 3 éves szívbaj. Házasságot kötöttek. Lővinger József szabó izr. és Gróner Regina izr. — Földy István kőmives rkath. és özv. Nagy Istvánné rkath. — Németh János vasúti ághitev. és Strobel Katalin ág. hitev. — Bloch Simon kereskedő izr. és Roth Anna izr. Felelős szerkesztő: POLLATSEK FRIGYES,

Next

/
Thumbnails
Contents