Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-07-16 / 29. szám

bukásra a melynek szervezete szintén egy népcsoport kizárását egy felekezet gazdasági bojkottját vette bele alapítási tervezetébe, látták a környék fogyasztási szövetkezetének egymás után való elenyészését és még sem akarják hinni, hogy a gyűlölet nem tartozik a produktió az alkotó érzése közé. Az üzlet, üzlet, A fogyasztásra szánt árut hiába burkoljuk a klerikálizmus fekete szövetébe ha annak használhatósága, olcsósága és minősége a verseny tőzsdéjén nem adja ki azt az előnyt a melyet a másik portéka, a mit dísztelen nevü kalmár árusit, nekünk biztosit, akkor azok a fekete szövetek gyászlepellé válnak és nem akadályozhatják meg a csődöt, a melynek borzalmai ezt a szegény várost elég gyakran látogatják. A bosszú rossz tanácsadó,a bojkott nagyon kétélű fegyver, a társadalmi életben és érintkezésben bármilyen ellenszenves is, keresztül vihető, de gazdasági spekuláció tárgyát nem képezheti. A pesti apostolok mást tanítanak, ők elmondják az alakulás percében a betanult vezér cikket és aztán az Alkotmány vagy Herkó-Páter nyújtotta ingyen jegyen vissza robognak a fővárosba. Az anyagi felelősség, az erkölcsi ódium őket nem terheli. Nem terheli azonban azokat a helybeli fanatikusokat sem a kikszenvedelmes tirádiákkal elhintették azokat a méregcsirákat a nép szivében a melyek a gyűlölet szervezetét létrehoztak. Az anyagi és erkölcsi romlás Damokles kardként annak a naiv hiszékeny és tehetetlen eszközzé vált negyedik rend feje felett függ, a ki eddig áhítatos szelid szívvel borult le a kereszt előtt és a ki mostan a keresztet cégtáblára helyezi. Ezek előrebobsájtása után csak néhány szavunk volna még. A helybeli keresztény-munkás-egyesület felekezeti harcot óhajt provokálni azzal, hogy városunkban egy keresztény fogyasztási szövetkezetet óhajt felállítani. Hogy fog-e létesülni vagy sem, az másodrendű kérdés, de reméljük, hogy nem. Városunkban eddig a felekezetek között mintaszerű békés egyetértés uralkodott és hiszszük, hogy ez meg is marad és alig fog akadni józan gondolkodású ember, ki ezen szövetkezetben tisztséget vállaljon csak azért, hogy egyes felekezeti harcot szitó egyéneknek felüljön vagy esetleg részükre existentiát biztosítson. Hogy mily véleménnyel lehetünk ezen szövetkezés felöl, eléggé illustrálja azon körülmény, hogy cégtáblául Lueger bécsi polgármestert állították, kinok neve minden magyar ember előtt gyűlöletes. Dixi ét salvavi! Iskolai értesítők. i. A pannonhalmi Szent-Benedekrend pápai kath. gimnáziumának értesitöje. Bevezető értekezést „Hazánk mérges növényei" cimen dr. Horváth Cézár tanár irt. Tárgyával vonzó, népszerű modorban foglalkozik, a nélkül hogy munkájának tudományos értékét veszélyeztetné. Elmondja körülményesen, hogy mi módon ismerte fel a minden idők embere egyes növények mérges hatását s hogy az ilyeténképen szerzett ismeretei milyen hatással voltak t\ gyógyszerészet tudományának kifejlődesére. Értekezése második felében csoportokba osztva jellemzi a hazai mérges növényeket. Az intézetnek 7 rendes tanára van s egy tornatanitója. A tanítás terve az állami. A Szulpicz-féle segély-egylet 454 K értékű tankönyvvel segélyezte a szegényebb sorsú növendékeket. Vagyona jelenleg 15135 korona. A vallásos nevelés előmozdításán négy egyesület buzgólkodik. — Iskolai ünnepély a lefolyt tanévben 6 volt. — A tanári kar tagjai felolvasásaikkal élénken részt vettek városunk társadalmi életében. Az intézetnek jeles eredménnyel végzett növendékei a következők : az 1. osztályban : Kovács József, Lichtblau Leo, Scherer István, Töös Andor, Zsidó János ; a 11-ik osztályban: Böröndi Viktor, Metschnobel Ferencz ; a Ill-ik osztályban : Szűcs László; a IV-ik osztályban : Kákosy István. Az intézet növendékeinek száma a tanév végén 147 volt. A statisztikai adatok közül rendkívül érdekes a tanulmányi eredmény kimutatása osztályonkint és targyanként. Az első őszben a percben, a mint élénk fantáziájával belepillantott abba a bűvös világba, hová alászállni készült abban a percben mintha valami ostoba szellő lebbent volna meg odalent. A buja zöld lombok, a szép piros rózsák jobbra-balra ingadoztak s a mint selymes leveleiket széthajtotta a szellő, észrevehetővé vált, hogy nem a tiszta anyaföldből nőttek ki, hanem szennyes posványban gyökereznek. A szép fekete asszony finnyás uri dáma volt. Balzsamos, üde levegőhöz szokott finom arcocskája megérezte a posvány fojtó szagát, a mi a virágok kábitó illatába vegyült. Mint mikor a koszorúk és tömjén illatán át megérezzük a koporsóból kiszivárgó enyészet szagát. A fiatal asszony előbb.megszédült, most megundorodott. Csak jobb lesz szépen csendesen itt maradni a tiszta, a hófehér piedesztálon. * Fázósan burkolódzott be a szőlőhegy az alkony szürke ködébe. Rondóy jókedve is mind alábbszállt. Pedig a nagy ebédlő már jól átmelegedett. A kandallóban szerelmes regékről sistergett a parázs; fantasztikus vörös reflexe végig táncolt a fehér falakon s ea az izgató vörös fény ott koncentrálódott a régi, széles kanapén. A csendben meghallatszott a szúférgek őrlése, a mint a régi bútorokban folytatták csöndes, porlasztó munkájukat. Rondóy türelmetlen, hosszú léptekkel méregette végig a termet. Meg-megállt felváltva mind a négy ablaknál, kinézett az ólomba foglalt apró üvegtáblákon. De nem pillantotta meg azt, a kit várt. Csak az öreg Galambos Mihályt látta, aki nyugodtan bagózgatott kunyhója előtt. Szűrét immár a vállára vetette, ugy üldögélt egy csomó venyigén. Tüzet rakott, krumplit sütött, melegedett. Magasan csapott fel a pásztor tüz lángja, füstjét belefújta a szél az alkony ködébe. Rondóy összehúzta sötét szemöldeit s állig begombolta kabátját. 0, az asszonyok tapasztalt connaisseurje immár kénytelen volt belátni, hogy csalódott ez egyszer. A bűvös létra, melyen annyi gonddal, oly hosszan dolgozott, nem vált be ezúttal. Játszott volna vele az a szép fekete asszony? Lehetetlen! Hiszen ezer önfeledt aprósággal elárulta, hogy szereti. Szereti talán mélyebben, igazabban, mint sokan azok közül, kik nem váratták őt hiába. — Hát mi az ördög lelhette ? — fakadt ki boszuságában kissé betyáros modorban a finom gavallér. A hires Don Jüan ezen a tagadhatlanul érdekes problémán törte fejét, mialatt a vinczellér Lordot felnyergelte. A hold előbukkant a hegyek közül és ezüstös fényt hintett a keskeny ösvényre, melyen Rondóy lassú ügetésben megindult hazafelé. A hűvös lég lecsillapította izgatottságát. Nyugodtan, egy hamisítatlan világfi cinizmusával kezdett filozofálni : — Hát mégis vannak erényes aszszonyok! Igen, igen. De vájjon ez az erény veleszületett őserény-e ? Es hol gyökeredzik az alapja? A lélekben-e, mely nemes, tiszta és magasztosait isteni hatalmával legyőzi az emberben az állatot ? Az észben-e, a mi okosságra, elővigyázatra, önuralomra int? A vérben, a mely esetleg vizenyős, hig is, kevés is és sejtecskéi nem elég pirosak, tüzesek? Avagy a gyávaságban talán, ami fél, retteg, nem mer ? Mert valószínűleg eme fajtákból valók az erényhősnők, kik előkelő, rideg becsületességben őszülnek meg s haláluk óráján is büszke aszyonyi önérzettel tekinthetnek vissza a fedhetetlen, a tiszta múltra. A holdvilág szelid tejfehér fénye a lovas arcára esett. Szegény öreg hold apó, ha valaha regényeket és novelákat olvasott volna, méltán igazat adhat a kopott frázisoknak : „ . . . az ifju selymes bajusza alatt mefisztói mosoly játszadozott . . .* Valóban Rondóy István olyan világmegvetéssel suhogtatta meg lovaglöostorát a légben, mintha körülbelül ilyenformán filozofált volna : — Bah ! Az a szép fekete asszonyka ott a megközelíthetetlen hófehér piedesztálon. most tetszelegve, büszkén az erény hősnőjének képzeli magát. Pedig, „audiable" az életemet teszem reá, hogy csak gyáva a kicsike, fél az urától, kíméli á pozícióját, hiu a hírnevére, nem mer szembeszállni az előítéletekkel. A valódi Don Jüan tipikus filozófiája volt ez. ki az asszony-kultuszt teszi élethivatásává. Ki fennen hirdeti magáról, hogy annyi pszikológiával egy regényíró sem tudja festeni az asszonyok rejtett, misztikus lelki világát, mint ő, a hires nőcsábító, ki azt képzeli: soha sem csalódott. Pedig ki tudja? Nem ért-e most is csalódás!