Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-05-07 / 19. szám

A hus szállítása ezen üzletre csak azon esetben rendelhető el, ha a levágott marha husa alárendelt, természetszerűleg a szállítók a helybeli mészárosok és azok lesznek, kik husméréssel foglalkoznak, figyelemmel kell lenni arra, .hogy a hus minőségének megállapítása szakemberre bizassék, s nagyon ügyelni kell arra, hogy mészárosaink zaklatásnak kitéve ne legyenek. Különösen figyelemmel kell lenni arra, hogy a 10 klgm. minimális faggyú mennyiséget csak oly marhából követeljünk, mely már idősebb, mig a fiatalkorú marha husa — tinó 'és üsző hus — mindenkoron, ha az előirt faggyumennyiséggel nem is rendelkezik, a rendes mészárszékekben legyen kimérhető annál is inkább, mert az ily fajta hus — bár az kellően nem érett — nagyon élvezetes és a mészáros is legalább 25%-al drágábban szerzi be, mint az öregebb fajtát. Az ezen mészárszékben kimérendő hus árát mindenkoron a hatóság állapítsa meg. Figyelemmel kell lenni még arra, hogy az olyan marha husa, mely azon célból vágatik, hogy kalbászáruk feldolgozására használtassék el, közfogyasztásra ne kerülhessen. Ez pedig csak ugy érhető el, hogy a directe ezen célra vágott legalárendeltebb marha husa már a közvágóhídon láttassék el kellő bélyegzéssel és ez a hus a kolbászkészitő rendes mészárszékébe se szállítható se pedig mészárosnak kiadható ne legyen. Ha az ily fajta hus mégis közfogyasztásra kerülne, annak forgalomba hozóját birsággal tessék sújtani. Ezen intézkedések árán el fogjuk érni azt, hogy a mészárszékből, ha drágábban is, de jó és elsőrendű hust, a szabad mészárszékből pedig a szegényebb osztály olcsó pénzen bár másodrendű, de élvezhető hust fog kapni. Tűzrendészetünkről. Félve gondolunk a közelgő nyárra, a tavalyi forróság és az ez által bőséges táplálékot nyert óriási tüzveszedelmekre, melyek ugy vármegyénkben, mint másutt is az országban egész községeket vittek romlásba. Voltak tüzesetek a múltban is; de oly nagyarányú pusztítást még sem okoztak, mint a legközelebb lefolyt években ; pedig a kifejlettnek mondott tűzoltói intézmény mellett joggal azt várhatnók, hogy e veszedelmes elem szűkebb korlátok közé szorittassék. Tagadhatatlan, hogy az utolsó három évtized alatt előbbre mentünk a tűzrendészet terén, de ez a haladás nem általános; legfeljebb csak a városokra szorítkozik, a községek, a falvak e tekintetben jórészt ma is a kezdetlegesség állapotában vannak. Az újságok nyári számai közt alig akad egy, amelyik liirt ne hozua valamely község teljes leégéséről, ahol száz és száz ház lett a pusztító lángok martaléka, ezernyi ember jutott koldusbotra, amely siralmos állapot azután ő bennük is megérlelte az Amerikába való kiutazásnak a kivándorlási ügynökök által felkeltett vágyát és a haza elhagyásának elhatározását. A biztosító társaságok által kifizetett tűzkár összegek, amelyek pedig csak egy részét képezik a tűz által okozott tényleges kárnak, mutatják, hogy mily óriási anyagi és ezzel karöltve járó szellemi kár éri minden évben országunkat. Közgazdasági és nemzeti érdekünk parancsolja tehát; hogy mindazokat a tényezőket, a melyekkel a tüzveszedelmet és az ebből folyó károkat szűkebb korlátok közé szorithatjuk, az egész vonalon, minden téren, ós teljes kihasználhatóságunkban érvényre juttassuk. E kívánatos, sőt feltétlenül szükséges helyzet azonban addig be nem következik, amig a törvényhozás nem veszi kezébe az ügyet és tűzoltóság ügyének összes kérdéseit törvény által nem szabályozzuk. Ez állitásunk tapasztaláson alapul. A törvény ugyanis kifejezetten a kérdéssel nem foglalkozik, mert az 1886-ik évi XXII. t.-c. a tűzrendészet keretében a községekre bízta oly formán, hogy azok a helyi viszonyoknak megfelelően tüzrendészeti szabályrendeletet kötelesek alkotni. A törvénynek e rendelkezését a községek végre is hajtották, nem is, vagy ha végrehajtották, csak a papiroson. A tűz ellen való védekezés mai elveit az 1888 ik évben kiadott kormányhatósági rendelet állapitotta. meg. billentette Viktória csipkekendőjét. Eleintén fájt neki az illat, ahogy az ujonsztiletett gyerek szenved, mikor a tüdeje működni kezd, azután érezte, hogy a mámorossága elszáll. Kissé magához tért, elhagyta a virágokát és kiállt az ablakba. Még mindég gyaimkódva szitta magába a friss szellőt, mely megborzongatta elpuhult idegeit. De azután látta, hogy nem történik baja, sem villám nem szalad az ablakba, sem vihar nem rohan feléje. Egyszerre valami uj illat (vagy talán más káprázat) szállt végig a völgyön. Csöndes, megnyugtató érzést keltett, amint elsuhant. Par perc múlva Viktória ráismert: harangzugás volt, de alig lehetett megkülönböztetni, illat vagy hang volt-e ? A leány elérzékenyedve állott az ablakban s csak akkor tért vissza a szobába, mikor a mogyoró-bokrokból köd kezdett emelkedni. Milyen más illat volt most idebent. A lámpa üvegét nem tette párássá a tubarózsa lélegzete, a pálmák és dracénák, megdermedve a hegyi levegőtől, összezsugorodtak. Még egy cserép őszi rózsa gubbaszkodott,. a polcon. Viktória megfogta kitekerte a. nyakát, azután kilökte. Must mar teljes volt a békesség. De nem ; még valaki hiányzott, Jött áz'is, ki lehetett volna más? Természetesen ő. Viktória első gondolata az.volt, hogy be^eteszéli az ajtót és soha többet be nem bocsátja. Annak ehhe? a becsületes levegőhöz semm

; keze, - -Wíhez tartozik, amelynek bűnös v'tív i fo , amelyek között ő leli a •«• j> •<•!• . Mos- ősz van a ^ rágok megdermednek odakünt és megvezekelnek bűnükért, dermedjen és vezekeljen ő is. De már késő volt, az ifjú belépett. Máskor — ott kiint, a jázminok között — hogy repültek az egymás karjaba, hogy fojtották el az egymás lélegzetét ! Nem volt se hossza, se vége a csóknak és mentől nagyobbat vétkeztek, annál boldogabbak voltak, oly jól esett e mámoros levegőben életről, becsületről, gy alázatról megfeldkezni. De az illat, a mámor elszállt, s a mi megmaradt, a keserű emlékek voltak. A lánynak egy óhajtása volt: megmenekülni a szerelemtől, amelynek gyalázata, becstelensége most égette, egy vágya: felperzselni múltja emlékeit. Az ifjú, ez a derék, jó ember megérezte a lelke változását, szomorúan és csüggedten nézett a nőre. Viktória bánatosan hajtotta le fejét és könnyezett. Alig fogtak kezet. Viktória ugy érezte, hogy eljött az idő, mikor a férfit, aki pedig soha, gondolatban se bántotta őt, meg kell gyűlölnie. Az ifjú mindig gyöngéd, figyelmes és engedelmes volt s ha megtörtént, hogy közöttük külömbség volt, egy kérésen mult, amelyet a sose akart teljesíteni. Légy a feleségem ! a fiatal ember ezt akarta. Régi életüknek ez volt az egyetlen szomorú pontja. Hány este lett komorrá e miatt az ákácok nlatt ! A férfi„ erőszakolta a dolgot, a leány ellenkezett. 0 csak szeretője akart lenni, aki dobogó szívvel, forró ajakkal várta az ő kedvesét a kis kerti lugasban. Ugy érezte, megszűnne szerelme titokzatos varázsa, emésztő tüze, ha nem lehetne rabszolgája ennek az ifjúnak. Az örökös remegés, hogy elhagyja, a félelem, hogy az apa, j a világ mindent megtud, a büszke diadal, ha a férfi akaratán győzedelmeskedett s a minden nap megujuló öröm, hogy törvény és tisztesség ellenére magához tudta Ián • colni, boldogság volt lelkének. Jól tudta, hogy a kert csábitó meleg illata, szerelmi lángjai •Iszállnának, amint becsületes lélekkel lépne buja virágai közé. Igazi, ősi erejű szerelmes természet volt, amelynek ihlet, erő, hajalom volt a szerelem, imádság. kárhozat és megdicsőülés. Igy volt az a kertben, de hová lett a kert? — Légy a feleségem, szólalt meg az ifjú csöndesen. Felrezzent. Körültekintett a vidéken. A kis fészek nyugovóra készült, házai felett csillagok pecsételték meg a békét. Bent a szobában is minden nyugodt és becsületes, az öreg mester harmoniumja, az öreg könyvek, a virágoktól megszabadult polcok. A dracénák megadták magukat és bünbánólag hajtották le fonnyadt leveleiket. Az ablak előtt feltűnt a mester borotvált, egy ügy ü arca, oly becsületes és ostoba volt szegény. Felnézett m ifjúra, végtelen gyöngédség sugárzott szeméből. — Te akarod ? Igazán akarod ? kérdezte vállára borulva. — Ne gyötörj tovább, Viktória. Kezdjünk becsületes életet, hiszen ebbe bele kell pusztulni. Viktória arca felragyogott. — És nem megyünk soha többet oda? — Nem, soha ! Kiirtatom a fákat, napraforgókat ültetünk, Szép, józan virágok, nincsen szaguk. — Te édes, te mindenem, suttogta a,