Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.
1905-04-09 / 15. szám
rencz voltak jelen, beszámolunk a közgyűlés lefolyásáról. Koller Sándor elnöklő alispá üdvözölve a megjelenteket az ülést röviu megnyitó beszéddel megnyitja. Felolvastatott a belügyminister leirata, melyben Kolossváry József főispán felmentéséről szól, melyet a közgyűlés hallgatagon tudomásul vett. Ezután felolvastatott az állandó választmánynak javaslata a Kolossváry volt alispán ügyében hozott határozata, mely-következőkép hangzik : A vármegye törvényhatósági bizottsága, az állandó választmány javaslatát elfogadja és tekintettel arra, hogj az 1341. mb. 18205—1904. szára alatt kelt határozatával nem a vármegye főispánja ellen rendelt el vizsgálatot, hanem a Kolossváry József volt vármegyei alispán alispánsága alatt keletkezett ügyekben panaszlott szabálytalanságok és késedelmek megvizsgálását rendelte el, tekintettel továbbá arra, hogy a vármegye a saját ügyeinek bármikori és bárki elleni megvizsgálási joga vita tárgyát sem képezheti, a kiküldött bizottság állási ' 1 iát iveimen kivii! hagyva, a vármegye alispánjanak a hozza intézett felhívás folytán tett hivatalos nyilatkozata és a vonatkozó ügyiratok alapján megállapítja, hogy a dr. Óvári Ferenc bizottsági tag által az 1904. december 12-én tartott rendes közgyűlésében felhozottak a valóságnak mindenben megfelelnek és igy dr. Óvári Ferenc bizottsági tag felszólalásával a közérdeket óhajtotta szolgálni. Tekintettel azonban arra : 1. hogy Kolossváry József volt alispán a/ összes terhére nyilvántartott előlegeket időközben visszatérítette, s pedig az iratok tanúsága szerint visszatérítette az eredetileg felvett teljes összegben, a nélkül, hogy az öt annak idején jogosan megillető készkiadásait és napidijait a maga részére le vonta volna ; 2. hogy a veszprémi m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőségtől hivatalból beszerzett „Hivatalos Igazolvány" szerint Kolossváry Józseí volt alispán terhén a vármegyével szemben sem előleg, sem térímény eíőirva nincs; 3. nogy Kolossváry József a nála volt és feltalált alispáni iratokat a vármegye jelenlegi alispánjának átadta; 4. hogy 1904. évi december hó 12-ike óta a vármegye alispánjához, a Kolossváry József alispánsága alatt küldött értékek nyugtázása avagy elkönyveltetése iránt beadvány nem érkezvén, valószínűtlen, hogy el nem könyvelt és nyugtázatlan összegek lennének ; 5. hogy Kolossváry József felelőssége az alispánsága alatt történtekért érintetlenül fennmarad ; Végül 6., tekintettel arra, hogy tényleges anyagi kára senkinek nincs. A vármegye törvényhatósági bizottság az 1341. mb. 18205—19Ö4. szám alatt kelt határozattal elrendelt vizsgálatot, illetve ezen ügyben a további eljárást beszünteti. A nyugdíj megállapítása és folyósítása iránti kérelmet a vármegye törvényhatósági bizottságának 2. jkv. 19028—1903. sz. a. kelt, a m. kir. belügyminister 57997—904. sz. leiratával jóváhagyott és igy jugerős határozata alapján teljesiti s Kolossváry József volt alispán évi nyugdiját a nyugdijválasztraány javaslatához képest az 1876. évi május 1-től 1904. évi január hó 12-ig terjedő, a millenáris évnek kétszeresen való számítása mellett 28 évi megszakití nélküli szolgálat s a legutóbb élvezett 7200 korona alispáni fizetés után 5472 koronában megállapítja s az 1905. évi április hó 1-ső napjától folyóvá teszi. A vármegye alispánját felhívja, hogy a most megállapított nyugdijat az irt naptól kezdve, a jelen véghatározat jogerőre emelkedése után Kolossváry József részére utalványozza. Jelen véghatározat a Hivatalos Lapban való megjelenését követő 8 naptól számított 15 nap alatt a m. kir. belügyminisztériumhoz fellebbezhető, a felebbezés azonban csak a vármegye alispánjánál adható be. A közgyűlés az állandó választmány javaslatát egyhangúlag elfogadta. Ezt követőleg a tárgysorozat összes pontjai az áll. választmány javaslatai alapján lettek elfogadva. \ Városunkat érdeklő ügyben is hozatoU határozat, mely szerint városunk címerében a „kiváltságos" cím használata jogosultnak lett elfogadva. A közgyűlés, mely délelőtt 10 órakor vette kezdetét pontban 11 órakor befejezést nyert. Színészet Pápán. A lefolyt hét újra fényes bizonyságul szolgál arra nézve, hogy közönségünk a színtársulattal teljesen rokonszenvez. Naponta, ha nem is zsúfolt, de telt házak előtt folynak le az előadások és a szereplőket valósággal tulhalmozza közönségünk tetszés nyilvánítással és elösmeréssel. A színtársulat április hó 16-án fejezi be működését és az eddigi tapasztaltak után határozottsággal állithatjuk. hogy Micsey színigazgató, nemcsak erkölcsi, de anyagi elösmeréssel fog a pápai közönségről megeml kezni. A heti referácuuníat adjuk a következőkben : Vasárnap délután „Pesti nők" gyönyörű melodiájn operette telt ház előtt játszódott le. A rendkívüli hálás közönség sürü tapsokkal halmozta el a szereplőket, melyek nagyrészt Mátrayt, Kálcly Mariskát, Szigethyt és Ráthonyi Stefiit illették. Este ez évadban ötödször „János vitéz" került szinre telt ház előtt. A szereplőkről ujat nem irhattunk csak azt .említhetjük esetleg, hogy a közönség egész estén át zajos tapsokkal illette Micseynét, Haraszthy Micit, Szigeti Andort, Rózsahegyi Sárikát, ki Káldy helyett szép sikkerrel játszta a királyleányt és Virágh Jenőt. Felesleges talán megjegyeznünk, hogy a ének és zenekar a tőlük megszokott precizitással emelték az előadás sikerét. — Nem akarom, hogy a nagyságos asszonyt velem együtt említsék. — A nőkről önnek, hadnagy ur, különös fogalmai lehetnek, vagy ellenállhatlannak hiszi magát ? — Ezt nem, de tudom, hogy ha én valahová beférkőzöm, már kész a gyanú. — Asszonya válogatja. Szomorú lenne, ha a fiatal nő férfival nem találkozhatna — meg önnel sem ! — anélkül, hogy egyéb lenne neki, mint ismerős. En ezt megszégyenítőnek tartom az asszonyokra és a tiszta erkölcs nevében tiltakozom az ön föltevése ellen s ezért már kivánatos a látogatása. A fiatal hadnagy meghajtotta magát. — Ugy legyen, nagyságos asszonyom! * Most már ment. És annak a pompás asszonynak rabszolgája lett. Az a gyönyörűséges asszony hatalmasabb volt neki minden tábornoknál.,Parancsolt neki és ő engedelmeskedett. És boldog volt, ha az ujja hegyét érinthette, ha a kezét megcsókolhatta. Az ez asszony játszott vele, talán előre megfontolt okból. S ő nem lázadt föl ellene. Pedig nem szerette, nem szerelem volt az érzés, mely hozzá fűzte, — legalább nem olyan, mint az eddigiek voltak, — valami bűvölet, rajongás, istenimádás volt az, amely fölemelte, megnemesitette. Mikor ezt a szép századosné látta, elérkezettnek hitte az időt, hogy az átformált hadnagyot próbára tegye. Merész játék volt ez. A hadnagy azt hitte, hogy beleőrül. A belső küzdelem, a lélek és a szív harca és a gyönyörűség ingadozóvá tette. Nem volt többé ura magának, mikor imádott hölgye, akit akit ő szentnek, elérhetetlennek tartott, akinek eddig közelébe sem férkőzhetett, most hozzásimul, kis fehér puha keze a kezében és kipirulva, kacagva beszél hozzá: — Maga szeret engem ! Maga szerencsétlen ismét a régi bűnébe esett. Halkabban, szinte elhaló hangon súgta : — Es ismét van bűntársa. A hadnagy karja már p > akkor a szép asszony köré fonódott ... O , 3maga remegett, de lágy, átszellemült tekintete egyszerre vaddá lett. Karja leesett a darázsderékról és a kis kezet ajkához emelve, hörögte : — Ön nem ilyen, ön nem lehet ilyen, nagyságos asszonyom ! ... Én nem ilyennek ismerem, én nem ilyennek akarom látni! Ön az én mentőangyalom, ön az a nő, akiben én a női nem díszét, szent tisztaságát láttam, - az a nő, akit álmaimba foglaltam, akit én már régen kerestem, hogy megtanítson nemcsak szeretni, hanem tisztelni és imádni a nőt . , . A szép asszony meghajolt a hadnagy előtt. — Nem csalódott. Olyan vagyok, amilyennek nem most mutattam magamat . . . A most ... ó ez csak próba volt ... Ne haragudjon rám érte. ön kiállotta a tüzpróbát, ön derék ember ! A hadnagy térdre ereszkedett a szép asszony előtt és kezét csókolva, hálásan mondta: — Köszönöm, nagyságodnak köszönöm ezt! A százados, mikor hazajött, gyanúsan nézett a felesége előtt térdelő hadnagyra. Gúnyosan, de azért katonai szigorral mondta: — Hadnagy ur, ez is egy hófehér nap? Kár, vérrel kell bepirositani. . Az asszonyka a zavart hadnagyot kezénél fogva férjéhez vezette és mosolyogva szólt az ő bűbájos hangján: — A hadnagy ur térden állva köszönte meg, hogy múltjától őt egészen elválasztottam . . . megjavítottam. A hadnagy ur most már megnősülhet. — De ön keres számomra feleséget, nagyságos asszonyom, olyan szentet, olyan nemeset, olyan jót, mint ön. A százados még mindig kétkedve nézett a hadnagyra. Az asszonyka pedig komolyan és büszke fölénnyel rivalt rá : — Ismétlem, amit egykor a hadnagy urnák mondtam : megszégyenítőnek tartom reám és a tiszta erkölcs nevében tiltakozom az ön föltevése ellen. Amit mondtam, az az ; igaz . . . Azt higyje ! — Azt hiszem angyalom, most már föltétlenül azt hiszem . . . Derék asszony vagy ! Katonák fölött győzedelmeskedel.
