Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-04-03 / 14. szám

beléhez nem tartozó; azon kivül álló egyének arról, hogy a szövetkezés kézszorítás helyett pofonokat osztogat és olyan intensiv gyűlölet levegője lengi át a szeretet eme hangjait a mely elég puskaporos lenne a harczhoz is. És sajátságos, mindig a Krisztus és Jehova küzdelme zug fel ezeken a vitákon ennek a szerencsétlen országnak minden reális törekvését minden becsületes alkotását a hit viszályai buktatják meg, a dolognak ellentétei teszik gyűlöletessé, daczára hogy minden recipiált vallás felekezet uralkodó dogmának vallja a békét. Pedig a magyar faj nem tartozik a „nagyon hivő" rásseok közé, a magyar faj életében, múltjában annyi vér folyt, annyi volt a kard csörgéses kemény dráma, hogy nem fejlődhetett ki a lelkében olyan mindent betöltő erővel a vallás kultusza, a kálvinismusnak, a katholiczizmussal folytatott harczaiban igen sok politikai, uralmi elem volt, melyek a profánságuknál fogva sem tekinthetők kizárólag vallási küzdelmeknek. A némettel folytatott csatáink pedig a melyeknek soha sem lesz vége nem engedik, hogy lelkünk a dogmák mély és szelid világába merüljön, a hit minálunk még mindig harci riadó. Harczi riadója egy szomorú polgár háborúnak a melytől annyit vérezünk, a mely könnyeket facsar a szemekből és a mely fagyos pánczélt von az emberi szivre és a kezek a melyek testvériségét fogadtak egymásnak, ökölbe szorulnak. Csodálatos, hogy a felekezeti harczok nálunk Dunántul, de nem átallom kimondani Pápán is rendszerint azokban a társadalmi körökben dúlnak legféktelenebblil a mely osztályok a legreálisabb hivatásuak élnek iparral és kereskedelemmel foglalkoznak. Az iparos mialatt feldolgozza az álta1 inoSj tehát a nazarénus zsidó és más egyéb kellemetlen felekezetek fogyasztási szükségleteire is szánt anyagot a kereskedő mialatt szinte orditó reklámmal igyekszik túladni a minden fizetésképes embernek sőt még a fizetésképtelennek is eladó árun, rá ér arra, hogy a maga úgynevezett közéletében felekezeti politikát csináljon. Pápa város egész közvéleményét élénken foglalkoztatják a kerületi betegsegélyző pénztár közgyűléséből kiszivárgott kellemetlen és melyre járó gyűlöletről tanúskodó küzdelem hírei. Távol legyen tőlünk, hogy akár a medicinális, akár pedig egyéb vitás kérdéseikben állást foglaljunk. Minden testület kaszinó jellegű, tehát zárt kör, amelynek intern intézkedései csupán tagjait érdeklik és kötelezik. Nem érdekel az sem, hogy a betegsegélyző pénztár vitájában minő személyek mellett vagy ellen támadt tulajdonképen a vihar, csak az a felháborító, hogy az egész háborúságnak kardinális oka és tulajdoukéni eredő forrása tomplomok architektúrájának különböző volta a hova tagjaik járnak. A templomok választanak el bennünket az oltárok, a bálványok a melyek előtt leborulunk. A papjaink a kik agitálnak, pedig a jó embernek egyforma hitünek kell lennie, mert a legigazabb dogma, a jóság, a szeretet. Annak a most forrongó egyesületnek iparosok és kereskedők a tagjai a kik tisztességes és takarékos életüzem mellett megkereshetik a becsületes kenyeret anélkül, hogy akár Eszlári időket idézzenek fel, akár pedig Jeremiádokat zengjenek chnyomatásukról. Osszák szét mindenkinek a patikaszerre valót, gyámolitsák a beteg munkást, de ne képviseljenek a közgyűléseken hitközségi óhajtásokat. Zugnak a harangok, az orgona szól lágyan, az oltárokhoz szelid szentek tisztán halaványan, olyan szép a hitnek czeremóniája és mégis az emberiség miatta egymást vérzi, egymást rágja. Aliqius. Sziniévadunk kezdetén. Mezei Béla színigazgató újonnan szervezett társulatával ma kezdi meg a szeptemberi évadot és ezen körülmény bizonyos kötelességet rö reánk arra nézve, hogy oly dolgokat szellőztessünk, melyeket megszívlelendőnek tartunk, ugy a közönség, mint színtársulatunk részéről. Egy társulat érkezik falaink közé, mely nem ütötte meg a nagy dobot, sőt még rikító falragaszokkal sem hirdette jövetelét. Es ezt üdvösen cselekedte Mezei Béla színigazgató. A reklám hajsza ily értelemben nem Pápára való. A pápai közönség színházlátogató kasztja a szerény bevonulást többre becsüli minden nagy dobnál. Volt már része ebben is. A mult elég példával szolgál, hogy a nagyhangú Ígéretekre mit kell adni. Mezei Béla színtársulatát majdnem teljesen újonnan szervezte a vidék legjelesebb erőiből és ha figyelembe vesszük, hogy a színigazgató azóta a színműirodalom legújabb termékeit is megvette és ez évadban előadásra kerülnek, ugy tehát elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy egy oly társulat érkezett városunkba, mely méltó lesz színházlátogató közönségünk műigényeihez. Ösmerjük a színigazgatót és tudjuk, hogy amit mond az való, amit igér, azt betartja. Es ha működő tagjai közül egyetlenegyet sem ismernénk is, az ő személye egyedül elégséges garanciát nyújt leendő célirányos működése mellett. A színigazgatóval szemben ezen bizalmat előlegezve, mindazonáltal nagyon is aktuálisnak tartjuk most, midőn Mezei Béla szakmáját és hivatását szem előtt tartó színigazgatót és majnem mondhatni újból szervezett társulatát körünkben üdvözölhetjük egy és mást elmondani, ami sziniévadunk sikerét van hivatva biztosítani. A társulat első sorban teljes ambillójával arra törekedjék, hogy a bemutatandó „Ma esti 9 órára elvár kis fészkébe sok forró csókkal: piciny feleséged. U. i. A hátulsó ajtó nyitva lesz. Édes rosszad." — Na, ez aztán sikerült, — mondogatta magában a képviselő boldogan, mikor a levelet már vagy ötször is elolvasta. — De mégis csak furcsa, — mormogta magában, — hogy miért éppen a hátulsó ajtón jöjjek be, no de a mi egyszer asszonyi, az érthetetlen. Szeszély, semmi más. Hogy még az este orfeumba is menjen, a mint azt tervbe vette, az most eszébe sem jutott, hanem gondolatban annál többet foglalkozott azzal a levéllel, a melyről felesége sorai között említést tesz. Vájjon mit Írhatott abban ? Valószínűleg érzékeny és hosszadalmas bocsánatkérések és a többi, gondolta magában a képviselő. A mint zsebeit átkutatja, hát az a bizonyos levél is előkerült. Tartalma azonban kissé megzavarta. Csak e három sor volt benne : „Édesem, szivem orvosa ! Ma estére egész biztosra elvár Édes rosszad. — Szivem orvosa ?! — ismételte a képviselő félig kérdő hangon. — Hehe, hisz persze, hogy közönyöm teljesen kikúrálta. Lám, most már orvosa vagyok, előbb mindig élete megrónjának nevezett. A képviselő öröme határtalan volt. A boldogságtól oly furcsa izgalom fogta el, mint még vagy két évtizeddel ezelőtt, ha egyik sokat ostromolt imádottjától végre meghivót kapott az első pásztorórára. Kilencz óra volt. Most már a „kis fészekben" kellene lennie és még csak útban sincs. Tehát nagy léptekkel sietett a legközelebbi bérkocsi-állomásra. Negyed tíz volt, mikor a hátulsó ajtóhoz ért. A sötét folyosón alig tett három lépést, a mikor kis felesége lábujjhegyen közeledve édesded szemrehányásokkal fogadta. — Hát még ma is ennyi ideig engedtél fagyoskodni, te gonosz, te. Most csak egy puszit és gyerünk, No megállj, majd adok én neked te szívtelen. És ezzel szenvedélyesen ölelte át a képviselő nyakát. De ajkaik még nem találkoztak, a mikor egy hahkiáltás'sal a képviselőt magától hirtelen ellökte, tántorogni kezdett és ha a képviselő idejekorán fel nem fogja, ugy ájultan főidre rogy. Nagy ügy gyei-bajjal sikerült a képviselőnek feleségét hálószobájáig vonszolni a hol miután a megvetett ágyra fektette, arczát az asztalon levő borral kezdte locsolgatni. Erre azután' az magáhoztért. Kissé félénk, de egyszersmind daezos tekintetet vetett férjére, a ki kérdőleg tekintett rá. — Jobban vagy már, édesem ? — kérdezte résztvevően. — Igen, — feleli amaz felbiggyesztett ajakkal, majd pedig felugrik, kifut és azt a bizonyos hátulsó ajtót izgatottan és nagyzajjal zárja be. A képviselő tágra nyilt szemekkel nézett utána. — Uram, — szólt az asszony miután ismét visszatért — remélem, még maradt önben egy kevés abból az asszonyok iránti gavallérságból, a melyről annak idején olyan nagyon hires volt és magamra hagy, megkímél ma.. . — De kérve kérlek, édes feleségem, ne bolygasd most a multamat, mikor amúgy is oly borzasztóan izgatott vagyok: inkább magyarázd meg, hogy mi lelt, hogy miért hívtál a mikor ?z estét egyedül akartad tölteni. — Én magát hívtam, én ? Na, de édesem, most már csak hagyjunk fel a tréfával. Hát ezekkel a levelekkel csak pusztán meg akartál volna kínozni ? Beszélj hisz ez borzasztó lenne. A képviselőné ekkor hirtelen levelek után nyúlt, egy pillantás vetette beléjük és gunyoros hideg arezvonásai egyszere teljesen megváltoztak. Szemeit lehunyva perczekig tartó kaczagásba tört ki miközben még fekete fejét gyengéden a képviselő vállára hajtotta. — Igen — szólott bizonyos idő múlva miközben még folyton küzködöt e nevetéssel, egy kissé meg akartalak kínozni. Olyan jól esett: de azért ugyebár már nem haragszol ? A képviselő egy csókkal válaszolt. # A kibékülést követő nap óta a képviselő estéit rendesen családja körében tölti a kártyapartikat délutánra tette át. Minthogy pedig a fiu atyja így délutánonként nincs otthon hát a tanító ismét a szép mostohának referál. Ennek az előnye is megvan, hogy többet nem kell titikban gyakran bizonyos koczkázattal levelek utján tudakozódni a fiu felől. A ház ismét viszliangzik a szép képviselőné kaczajától a ki újra vidám gyerekes asszonyá lett; még ha férjével beszél is, hát ugy kaczag ....