Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-03-13 / 11. szám
Azóta újra egy emberöltő tűnt le : uj nemzedék váltotta föl az egykorút s az uj nemzedék szemében ujabb, nagyobb, magasztosabb jelentőséget nyert március 15-ike. E napba, mint gyújtópontba gyűjtötte öszsze a nemzeti emlékezés mindazt, a mit a nemzeti ébredéssel, az államnak a szabad eszmék szerint való berendezkedésével kapcsolatba hozott, szinbolikussá lett, általános nemzeti ünneppé magasztosult, amelyet a szabadság eszméjének szentel immár a szabad hazában, szabadon viruló egész lelkes nemzedék. És szentelje is. Hiszen a mi sziveinkben is az a vér lüktet, mely a szabadságharc fiait éltette ; a szabadságharc vértanúinak vagyunk unokái, magyar a nyelvünk, magyar összes érzésünk, a minthogy magyar a hazánk, ez imádott, egyetlen édes jó anyánk. Ennek szeretete, imádata, glóriaja ihlessen, vezessen a márciusi örök szabadságra, hisz belénk oltatott, hogy : »Kiizujél ez eszméért s ha 4Cell halj meg éite, Ez volt a nagy s boldog orszagoknak vértje !« Emlékezzünk ! . . . Ünnepeljünk 1 . . . Színi évad előtt. (Levél a szerkesztőhöz) Rövid újság hirben értesültem arról, hogy a sz in ügyi bizottság beható alapossággal intézi a vészkijáratok és tűzbiztonsági praeventiók ügyét és megoldotta immáron a fontos színház világítási problémát is. Nagy l - J MM III III . NI ember volt éz talpig becsületes, az asszony szemérmetes és asszony, kinek kötelességei vannak. Köztudomású volt ugyan, hogy nem .szereti az urát, és ezt nem is vették zokon azok, kik a férjet ismerték. De ez még nem jogosítja fel a nőt arra, hogy kárpótlást szerezzen az elhibázott életért. Es ezt tudta jól az asszony, respektálta a férfi és szenvedtek mindketten. Minden ilyen véletlen találkozás után rettenetes éjszakák következtek. A visszatartott szenvedély, az őrült vágyakozás a szeretett férfi után, sokáig álmatlanul tartotta a szerelmes asszonylelket. Egy darabig küzködött az asszony, végre is kimerült, 8 egy ilyen küzdelmes éjszaka után megadta magát sorsának. — Keserves, könyekkel teli panaszban ontotta ki lelkét szerelmesének. De ekkor ugyancsak megczáfolta eddigi vizelkedését. Bevallott mindent, gyötrődéseit, kínjait, álmatlan éjszakáit. A térti zavart döbbenettel hall gatta ez őszinte vallomást. Lám az asszony ugyanazt beszéli, a mit ő is érez. Midőn az asszony befejezte vallomását, lehajolt és megcsókolta kezét. Abban a csókban lelkének összes érzelme, szerelme, tisztelete és hálája volt tolmácsolva. Aztán hosszan, bátorítóan nézett az asszonyra és végtelen gyöngédséggel súgta fülébe : — Egymásé vagyunk, én is leteszem a fegyver*megnyugvással veszem e hírt, nemcsak azért mert az egészségem és életem védelme rám nézve meglehetősen fontos tán a művészeti dolgoknál is jelentősebb érdek, hanem azért is inert szépen magától rájött ez a művészi administrátióra alakult szervezet arra, hogy neki nem illik ráfeküdni a művészeti kérdésekre, egyrészt azért mert nem illetékes egy városi társadalom legegyénibb és legsajátosabb jogát, művészi izléset rendeletekkel és határozatokkal irányítani, másodszor mert nincs joga minden ellenérték nélkül a színház igazgató kereskedőnek üzleti trikkjeit döntő tanácskozás tárgyává tenni. A pápai színház nem snbventionált műíntézet a város budge tjébe, nincs felvéve színház segélyre egy krajczár sem, ennélfogva a directornak illetékes bírálója csak a 15000 ember lehet a mely e város lakosságát képezi. Társadalmi collectak utján színház ügyet támogatni nem lehet és nem szabad. Nem lehet azért, mert bár mily nagyfokú servilismus uralkodik, egy társadalmi körben azért nincsen olyan tekintély a ki egyéniségének súlyával annyira, nehezedjen az én zsebemre, hogy akaratom ellenére színház habitue legyek, nem szabad pedig azért, mert a színművészet magyarországon már társadalmi szükségletet képez és anyagi viszonyainak gondos mérlegelésével minden ember részesülni óhajt a költészet és léhaság azon édes simphoniájában a mit a deszkák világa ad a szemeknek és többi érzékeknek. Hazafias tirádákra szintén nincsen szükség, a nemzeti érzés itt a Dunántul különösen ebben a mi megyénkben egy hatalmas a sziveket és gondolatokat egyeduralommal betöltő eszme a melyet aljas perfidia kétségbe vonni, annak ébresztésére nincs szükség és ha nem látjuk is a színpadon BánkBán és Ocskay brigadéros alakját azért nem válunk árulójává a fajunkat fenntartó „nemzeti különállás és függetlenség szent jelszavának". Maradjon tehát a színház végső czéljául annak létalapja ,,a nemes szórakoztatás". A szórakoztatás módjának megállapítását ne bízzuk a komoly tekintélyek városi senátusára, mert ehhez sokkal jobban ért az a direktor, a ki a saját érdekében is árgus Kitűzték az annyira óhajtott találkát. Kimondhatlan örömmel, a gyöngéd érzelmek egész skálájával leikökben, készültek a nagy napra. Az asszony félt is. Örült is, szégyenkezett is önmaga előtt és nem egyszer azon volt, hogy mégsem megy el a találkára, legyen vége mindennek. De ez csak pillanatig tartott mindenkor. S a sok habozás és lelki tusának vége is az lett, hogy mint egy őrült rohant el hazulról, már jó két órával a kitűzött idő előtt, nehogy valaki feltartóztassa esetleg. De mintha az elemek is vissza akarták volna tartani, az eső csak ugy zuhogott, a beborult haragos égbolton fényes villámok czikáztak át, majd utána tompa dördülés hallatszott, mely megreszkettette a mindenséget. A szerelmes asszonyban felébredt a lelkiismeret. Isten tiltó szavát látta e jelekben. Visszafordult az uton hazafelé. Egyszerre tisztulni kezd a láthatár, a zápor eláll. S feltűnik a magasban remek szinpompájával a mennyország hídja. A természet eme változása, az elemek lecsöndesülése, egyszerre megszüntette az assaony lelkében duló harezokat is. Önkéntelenül, valami benső kényszernek engedve, fordult ismét vissza, és most már nyugodt lelkiállapotban folytatta útját továbbb. * szemekkel figyeli a színpadi világ minden hullámverését és ha ez a direktor azt állítja, hogy a „Torreádor" nagyobb sikerű darab, mint Prém József Adorján bárója akkor higyjük neki el, mert ő országos izlés. Statisztika alapján bizonyíthatja, hogy a Torreádor hülyeségei jobban tetszettek, mint a Prém József ur akadémiailag képesített drámája. Ne hozakodjék nekem az alatt a másfél hónap alatt mig a színészek vérpezsdítő kedélyt, vidám muzsikát és mámort adnak ennek a borzalmasan józan városnak, senki nékem, elő az irodalmi izlés, nevelés komoly és unalmas doktrínáival. Mert a legsivárabb professzor is eredményesebb paedagogiai munkát végez mint a legnagyobb drámai színész. Értsük meg, hogy a színpad legfeljebb erotikus, vagy agitátorius hatásokat hozhat létre. Egy színdarab könyv formájában sokkal több nevelő hatást gyakorol mint a lámpa fény mellett szavalva, elzokogva vagy kaczagva, mert a színjáték első sorban az emberi durvább érzekeket indítja meg és csak az alakítás legnagyobb művészete hozza rezgésbe az intim mély sejtéseket és szivhangokat. A modern színművészet a tömeg izlés hűséges szolgálója és ez a tömeg izlés eltávozott Sakeszpeare és Katona Józseftől. A britt óriás legnagyobb interpretál ója az angol Irving már évtizedek óta csak külföldi körútjain játsza, mert a londoni színházaknak a Trilby és legújabban a még ennél is detektivesebb műfaj gyármunkái kellenek. Né szégyelje tehát magát a pápai közművelődési egyletek garmadája, ne piruljon el szégyen- lősen a szinügyi bizottság egy tagja sem ha a pápai közönség az „Erény Útjára" tér és ha Oteliát szivesebben látja Olymphia nevén szerepelni és a kibontott szőke hajánál jobban méltányolja a Cleo Meród frisurját. Egyéni jog szivesebben látni azt a bonyodalmat mely a garni-szobák számának elcseréléséből mint a tragikus hős vérfertőző szörnyű bűnéből fejlődik és vannak Emberek a kik szívesen látnak hiányos öltözetű hölgyeket, mint hullákat a színpadon. A vetközésnek természetesen megvannak a maga határai, de az ocsmánykodások esetén a jóizlésü ember egészséges ösztöne minden bizottsági cenzúra nélkül is fellázad — Itt vagyunk, — szólt Bánlaky, és pár lépést előre ment, hogy ajtót nyisson vendégének. Elsőnek az asszony lépett be, látszólag merészen és határozott léptekkel, utána Bánlaky. Becsukódott mögöttük az ajtó. Balajthyné csak most kezdte átgondolni esetleges ballépésének következményeit. Ki nos tépelődés közepett állott meg a szoba közepén. Szemei tágra nyitva, a titkos rémület kifejezésével voltak egy pontra szegezve. Ki tudja, meddig állt volna igy, ha Bánlaky oda nem megy, és kézen fogva mint a gyermeket, oda nem vezeti a pamlaghoz, szépen leültette, miközben karjai érintették a nő karcsú derekát. E pillanatban odakün léptek nesze hallatszott. Az asszony magánkívül sikoltott föl. — Vigyázzon, mert mindjárt bejönnek. Mi lesz velem, ha engem meglátnak. Meghalok szégyenemben. Ó, hogy ennyire jutottam. A férfi csodálkozva nézett az aszszonyra. — Legyen nyugodt kedvesem, hisz tudja, hogy be van zárva az ajtó. Ne is gondoljon ilyen ostobaságokra. Adja inkább ide az aranyos kis száját. A zaj odakünn ismétlődött. Az aszszonyt ismét elfogta a félelem és lelkiismereti furdalás. Kiszakítva magát a férfi
