Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-12-25 / 52. szám

2. PAPAi KÖZLÖNY 1904. december 25. lapján nem-e két mutató demonstrálja annak külső és belső értékét. De melyik az a két elem, illetve mutató ? Az egyik : a vallás, a másik : az erkölcs. Az egyiknek alapja : az Istenben való liit, a másiknak alapja : az embernek önmagába helyezett bizMma. Csak az az ember tarthat arra számot, hogy egész embernek tartassék, akiben a vallásos és erkölcsi érzék is tökéletesen ki van fejlődve, akinek lelkében mint egy közös pon ton a vallás és erköics mutatói találkoznak. Ámde minek tovább elmélkednünk általánosságban, amikor hála Istennek módunkban áll saját belsőnkben kutatni és pedig nem eredménytelenül. Tekintsünk szerte városunkban, mennyi újítás, mily nagymérvű haladás minden téren, mily nagyfokú fejlődés minden irányban. Honnan ered, miből származik mindez örvendetes jelenség? Onnan és abból, hogy városunk apraja, örege tisztában van kötelességeivel és azok teljesítésével. Onnan és abból, hogy bár e város lakosai majd mindenikét eléggé leköti a mindennapi kenyérérti hajsza, mégis és min dig ott van mindenik, ahol a közjó, a közérdek, a közcél reá számit. Onnan és abból, hogy a nagyközönség nem téveszti meg önmagát, hanem olyan férfiakat választ és küld a város képviselőtestületébe, akiknek ön zetlenségéről, hazafiságáról, tudásáról, tehetségéről, a közjólét iránti érdeklődéséről, a nagyközönség iránti vonzalmáról való szilárd meggyőződése nem rapszodikus ötletszerűségen, hanem szigorú és érős tűzpróbán alapul. Onnan és abból, hogy ezek a nagyközönség által a város képviselőtestületébe választott és küldött férfiak nemcsak viselik a képét — hogy ilyen szó ficammal fejezzem ki magamat'— a városnak és közönségének, hanem azzal annyira és elválaszthatatlanul egybe forrnak, hogy őket nemcsak névleg, hanem tényleg megilleti a városatya diszes cime. Az hát a nyitja, a mi városunk rohamos fejlődésének, haladásának, hogy közönségének választó és választott része megérti egymást, pon tosan és lelkiismeretesen te.ljesiti kötelességét és egymással karöltve lép sorompóba a város és közönségének java és boldogítása érdekében. A mely városnak olyan előkelő gondolkozású közönsége is oly tetterős, nagytudásu és magas színvonalon álló képviselőtestülete van mint a mi városunknak, annak a kor szellemével lépést tartania, haladnia és fejlődnie muszáj. Éjfélt ütött . . . lélek-andalitóan szól az öreg templom harangjainak ünnepi akkordja . . . szívhez szól az orgoua fenséges melódiája és az általa kisért szent egyházi ének . . . Istenem mennyi báj, mennyi magasztos érzelem ez isteni harmóniában . . . Egyetértés, összhang Istene légy velünk és őrködj városunk, közönségünk és minden intézményünk felett. Városunk fejlődése. A napokban kezünkbe került egy érdekes röpirat, mely Nagyvárad városi mérnökének tollából ered és melyet mindenkinek érdemes volna elolvasni és tartalmát megszívlelni, ha szülővárosa fejlődését és előhaladását szívén hordja. Sok szépet és egy város anyagi és szellemi haladására befolyással bíró tanácsokat böngészhetünk ki abból a rövidke röpiratból, azért érdemesnek tartjuk annak főbb vonásokban való ismertetését. Igy már a bevezetésben arra utal, hogy a tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem azok a városok haladnak a korral, melyek nagy vagyon felett rendelkeznek, hanem azok, melyek bár kölcsönök utján szerzik be a pénzt, de jól felhasználják. A közegészségügyi, közlekedési, kulturális, közgazdasági és egyébb intézmények létesítése sok pénzbe kerül ugyan, de az megtérül busásan a polgárokra háramló előnyökben, meghozza bő kamatozássai az áldozatokat, melyeket reá fordittunk. A röpirat aztán elmondja, hogy ott, ahol a vezetőség csak naprólnapra előforduló teendőket és minden koncepció nélkül teljesiti a rászabott kötelességeket, továbbá, hol az értelmiség letargiában szenved és nem törődik a közügygyei, ott korszerű haladás nem létezik. Minden városi reszort tisztviselőjének tudással, ambicióval kell birnia, hogy a tőle függő intézmény megalkotásánál oly érvekkel és gondos előkészítéssel kerüljön a döntő fórum elé, hogy az kedvező fogadtatásra találjon, hogy a város társadalmát a létesítendő intézmény haszlassan megtanultunk lemondani, a nélkül, hogy valami kényszeritett volna rá bennünket ; voltak gondolataink, a miket elfelejtettünk közölni egymással; volt örömünk, bánatunk, a min nem osztozkodtunk ... és most belefáradtunk az unalomba is. Igy volt ? Az asszony nem felelt. Apró, két kézét arcához szorította és ugy zokogott. Mikor mindez olyan nagyon igaz volt! — Kérem, esedezem, ne sirjon. Uralkodjék magán, Olga. Az igazság, az nagyon fáj néha. No látja ön. Még engem is elérzékenyit. Pedig ma erős akartam lenni. Homloka fölé hajolt ós ugy könyörgött : — Hallgasson meg, édes. Egyszer csak el kellett mindezt mondanom. Ön szenved, én talán még többet, Ennek meg kell lennie. Tovább nem maradhat ez igy. Végét szakítjuk bármi áron. -• Végét , . . Minden áron . . . — Nagyon helyes. Folytatom. Látja, mikor önt megismertem, ugy rettegtem a jövőtől. Kárhozat lesz-e ebből, vagy üdvözülés? Szétpatatnó szappanbuborék-e, vagy tündérálom, a melyet mi életre hivunk mi ketten ? Mert a boldogság csak virágillat, a mely elszáll, mint a hogy a szellőben elhal a sóhajtás ... Az élet igazolta az én félelmemet, Pedig mindössze négy rövid esztendő volt az egész. Csakhogy a jók, a kiválasztottak, szenvedésre születnek. Gn pedig nagyon is jó volt. Szive arany, kedélye gyermek s szerelme oly tiszta, mint a harmat : valóságos mese. Az ön lelke távol állott a rideg valóságtól : az élettől s ábrándokkal helyettesitette mindazt, a mit megálmodott. Honnan is tudta volna ön, hogy a szerelem délszaki növény, a mely megborzong a hidegtől s kivész, ha fagyos indulattal nyulunk hozzája s hogy a térfi szive csalóka kameleon, a melynek színváltozását csak okos gyöngédséggel tudja korlátozni a nő. Ki mondhatta volna cl önnek azt, hogy a házaséletben az asszony lehet hibás, de a férfi annál gyarlóbb, mert neki még botlania is büntetlenül szabad. Es bekövetkezett az, hogy a mit ön nem is sejtett s a mit én előre láttam. Elszoktam öntől. Elvégre ki szerethetne egy márványszobrot ? Fiatal asszonyt, a ki hallgat, aki vakon bizik férjében, a ki nem tudja, vagy nem akarja lekötni azt, a kit szeret s nem bir elég csalafintasággal ahhoz, hogy midig uj, mindig kívánatos és mindig csábos maradhasson ? és utána jött a többi. A fészek kihűlt, melege nem volt oly vágyatkeltő, bizalmas, édes, mint az első napokban Pedig az otthonnak megvan a maga varázsereje. Nincsen férfi, bármily érdes, bármily eldurvult kedélyű is legyen, a kit meg ne hasson a házi szentély sejtelmes árnyéka. S ön nem tudta nélkülözhetetlenné tenni reám nézve a mi elárvult tűzhelyünket. E helyett, érezve a változást, még zárkózottabb lett. Meg'jedf i pusztulástól. Es fölemelte a fejét. Azt a b isxke, szép, okos föl, azzal a derűs arany hajjal, azzal a szende, kék szempárral; de az a fő haragos nem, csak önérzetes tudott lenni. Mit használ olyankor az önérzet, a női büszkeség? A sülyedő hajón a csillogó drágakő? Egy kis asszonyi politikára lett volna önnek szüksége. Mert túlságosan jó feleségnek lenni, engedjen meg édes, ostobaság. Van idő, a midőn az aszonynak szerepet kell cserélnie a legérzelgőbb szeladonnal. Meg kell tanulnia az udvarlást s a hidegülő férjet ugyanazzal a fegyvenel kell visszaszereznie, a mivel őt tették meg feleségnek. Ön ezt elmulasztotta velem szemben s mert én rajtam, a gyönge és ingatag ferjen nem fogott az ön megvetése, boldogtalannak érezte magát. Talán gyűlölni is kezdett már akkor. Ne intsen tagadólag fejével Ön megvétett, gyűlölt és elfelejtett szeretni, mert sokkal hajthatatlanabb vólt, mintsem hogy büszkeségét föláldozta volna szerelmének. Ez volt az ön tragikuma és az én szerencsétlenségem. Nem tudtuk egymást fölfedezni és megérteni. Fáztunk a diagnózistól mindketten. Nem tagadtuk meg önmagunkat, de keresztre feszitettük azt, a minek jegyében a mi házasságunk megszületett. És most ott állunk, hogy hiányzik a kapocs mely bennünket összefűzzön. En vétkes vagyok, de bűnömet nem szánom. Ugy tettem, mint a hogy helyemben minden férj tett volna. Szeretem önt most. is, de nem tagadom : csalódtam önben. Feleséget kerestem aki bizalmas legyen hozzám, mint egy jó barát, szórakoztató, mint a kártyaasztal, mámorító, mint a bor és édes, mint egy