Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-10-16 / 42. szám
0 UJ eszménykép lett. S miért? Mert nincs vállalkozási képességünk. Ne várjunk mindent a várostól, hanem vigyünk át ilyen eszméket s terveket a gyakorlati térre. Mutassuk meg, hogy közügyeinket nem csak pótadó felemeléssel, hanem reális sikerekkel is biztosithatjuk Szükséges tehát, hogy közügyeinket a végrehajtásra hivatott tényezők vegyék kezökbe s a nagy müvek létesítésében egymást vállvetve támogassák. Mert ha valaha, ugy most vau szükség az egyetértésre, az erők egyesítésére, hogy városunk jövője biztosittassék s mindazon eszmék s tervek a Megvalósulás stádiumát érjék el Pápa város javát egyaránt előmozdító nagy célok megvalósítása érdekében szűnjön meg köztünk, ha van : a bizalmatlanság és a féltékenykedés. Igenis ez a mi bajunk s ezért pang nálunk minden. Tudjuk régen jól, hogy ezen kijelentésünk sokaknak nem tetszik, de ezzel mi nem törődünk. „Szólj igazat betörik a fejed" közmondás csak az álhatatlanokra szól, az álhatatos küzdelem előbb-utóbb megleli jutalmát. Neküuk kötelességünk ezen bajokra és talán helyesebben mondva közönyre rámutatni. Ezzel mi orvoslást szeretnénk előidézni és bárha talán ezen nyilt szavunk egyeseknek katona nem. Gyűlölte a fegyelmet, a folytonos szalutálást, a szabadvélemény megtagadását, az uniformissal járó összes rabszolgaságot. Volt is már sok baja az önkéntesi év alatt, és alig győzte várni, hogy ismét szabad ember legyen. Egy nap Gombás Tamásné rászólt a leányára : — Most már vége legyen annak a komédiának Pislával ! Hammerklopf főhadnagy féltékeny rá és ő miatta nem akar nyilatkozni. Boszantja, hogy a tacskó útjában áll. De hisz nemsokára úgyis tiszta lesz a levegő ! Klárika nem tudta mire vélni ezeket a banális, burkolt szavakat. De még e.ste betoppant Pista : — Szent Isten 1 Klárika! El kell mennem ! Beczitáltak a nagy hadgyakorlatra. El kell utaznom Pécsre és csak hat hét múlva térek vissza ! A leány sírva fakadt. — Hat hétig ne lássalak ? Es naponta lássam itt körültem Hammerklopfot ? Mert tudd meg, ő itt marad. A kaszárnyában kért inspekciót és itt lesz egész nyáron! Ugy félek, hogy amíg te távol vagy: a szüleim addig fognak gyötörni, amig kicsikarják tőlem az „igen"-t. De én akkor sem leszek a felesége! Mert csak téged szeretlek 1 De ne menj el. Keress valami ürügyet, hogy itthon maradhass te is. A lány rimánkodásának nem bírt elientállni Pista, Törte az eszét: mint bújhatna ki a katonai parancs alól, amely Pécsre szólítja. Végre el tudta hitetni az ezredorvossal, hogy rosszul van s amikor az ezred távozott, ő még hátra maradt. nem tetszik, azért nem fog ez viszszariasztani attól, hogy híven ne adjuk mindazt, a mi városunk közügyeit jellemzi. Igenis városunk jövő fejlődéséről, virágzásáról és haladásáról van szó, mely minden egyes városi képviselő kötelességteljesitését a legnagyobb mértékben hívja fel. Meleg érdeklődést kívánunk közügyeink iránt. Dobjuk félre az indolentiát, mert városunk érdeke kívánja ezt főleg most, midőn annyi sok tenni valónk lesz, s annyi fontos dolgok várnak elintézésre. Pollatsek Frigyes. Élelmiszerek hamisiíása. Hovatovább tűrhetetlenekké kezdenek válni a fogyasztó közönség bizalmával elkövetett visszaélések. Az élelmiszer hamisítások oly gyakoriak, hogy immár soh'se tudhatja az ember, hol és mikor követnek el egészsége ellen merényletet. Az idén még nagyobb mértékben fog elharapózni a hamisítás bűne, mert az élelmiszerek drágaságától vérszemet kapnak a hamisítók. A hatóságok kötelessége megtorolni a lelketlen üzérek méregkeverését. Ára a fogyasztó közönségnek is, saját érdekében, a legnagyobb elövigyázatot kell tanúsítani élelmi cikkek vásárlása alkalmával. Hogy ezt tisztelt olvasóinknak megkönnyítsük, ide iktatunk néhány utmutatást a hamisított élelmiszerek felismerésére. Többnyire a piacon legnagyobb — Ha többet nem. egy-két napot nyerek s ez is boldogság rám nézve ! Amióta Hammerklopf olyan sűrűn járt Gombásékhoz, mint ahogyan a vőlegényjelöltek szoktak: a szorongó önkéntes jól megfigyelte az időt, mikor mehet el ő is Klárikához, anélkül, vogy veszedelmes vetélytársával találkoznék ott. Eleinte sűrűn voltak együtt az önkéntes és a főhadnagy. Egy kis barátságféle is kifejlődött köztük, mert Hammerklopf csak az unokabátyát, a Gombás-fiut látta benne. Estébe se jutott, hogy ez a fiatal ember neki útjában állhatna s azt még kevésbé hihette, hogy Pista jobban beférkőzött Klárika szivébe, mint ő. Annál inkább föltűnt a főhadnagynak, hogy a ház rokona hirtelen elmaradt. Mert Pista egy idő óta csak a kert palánkján át beszélt a leánynyal és csak olyankor tett látogatást, amikor a háziasszony nem volt otthon. Meg is kérdezte Hammerklopf főhadnagy Klárikát: — Hol van az unokabátyja? Már rég nem láttam. — Beteg. El se mehet a hadgyakorlatra. Az ezredorvos megtiltotta neki. II. Cselényesen néhány nap előtt az uj szinésztársaság vonult be. Az első operetíeelőadásra elment a Gombás-család is. Ott ült egy emeleti páholyban Gombás Tamás, vastag óralánczczal a domború mellén; mellette élete párja, tele ékszerekkel és nehéz selyembe öltözve; és középütt Klárika igézőn, kecsesen, fehér ruhában, mint az izlés és báj mintaképe. fogyasztásnak örvendő élelmiszerek hamisittatnak. Ilyenek: a tej, vaj, sajt, méz, zsír, liszt, kávé, fűszerfélék, hurka, stb. A tejben a mész kimutatása következőképpen történik : egy rész ha misitott tejet összekeverünk két rész hamisított vízzel és a keveréket jól fölrázva vászondarabon átszűrjük ; ha a szűrőn pelyhes váladék marad vissza : akkor a tej mésszel volt hamisítva. Szappanos vízzel hamisított tejnél az eljárás ugyan ilyen: egy rész tejhez két rész mészviz keverendő és az eredmény ugyanaz lesz. Korpa-, árpa-, rizs-, keményítő hamisításoknál kevés tejhez néhány csöpp jód-festvényre kék színű váladék keletkezik. A tejnek vizzel történt szaporítása kimutatható, ha egyenlő menynyiségü tejet és borlangot (alkohol) összekeverünk, természetes tejnél az összekeverés alkalmával olvadék képződik, vizzel kevert tejnél azonban olvadék nem képződik. A vajban a kréta, gipsz, burgonya és liszt kimutathatók, ugy, mint a tejnél. A krómfesték sárga poralakjában kiválik a vajból, ha abból csekély mennyiséget benzinben föloldunk. Hasonlóképp kiválik a kurkuma is, ha a vajat meleg vizzel kivonjuk. Sáfránynyal festett vaj ugy ismerhető fel, ha a besűrített vajról leszűrt vízhez cukrot és sósavat adva, a folyadék piros szint fog mutatni. A faggyúval történt hamisítást ugy ösmerjük fel, ha a felolvasztott vajba kanócdarabkát fagyasztunk s azt meggyújtván kis idő múlva eloltjuk: a faggyú kellemetlen szagát azonnal érezni fogjuk. •gniTjwir-Tír Minden látcső a téglagyárosék felé fordult. Az átelleni páholyban Winkler ezredes is sűrűn nézte a szép leányt és elragadtatását nemcsak a feleségével közölte, ki titkon irigykedett Gombásné toilett-jeire és ékszereire, hanem Hammerklopf főhadnagygyal is. -— Gratulálok, kedves Hammerklopf — mondogatta több izben és hátrafordult a főhadnagyhoz, ki éppen köteles látogatáson volt az ezredeseiméi. Egyszerre fölszólal Winklerné : — Hát az a fiatal ember kicsoda ott a lány mögött? Most jött be és visszahúzódva marad a páholyban. Mintha félne, hogy meglátja valaki. • Hammerklopf látcsövén át vizsgálta a Gombásék páholyát, aztán minden indulat nélkül felelte : — Nini, Gombás Pista ... az önkéntes! . . . — Önkéntes? — pattant föl az ezredes. — És polgári ruhában ? Mit keres itt Cselényesen ? Hisz ezrede már Pécsett van ? Miért nem ment el ? — Beteg, szegény, — mentegette Hammerklopf. — Beteg? És színházba jár? És ön pártját fogja? Az ezredesné gúnyosan nevetgélt és hozzátette: — Nagylelkű vetélytársa iránt! — Vetélytárs? — hüledezett most Hammerklopf. — Az egész város beszéli — mosolygott tovább az ezredesné, — hogy Klárika Pista önkéntes miatt habozik még.