Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-08-28 / 35. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉS! ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R M I N könyvkereskedésében. Felelevenített üdvös eszme. — A népkonyha érdekében. — Városunk képviselőtestülete holnap évi rendes közgyűlést tart, melynek legfontosabb tárgya — városunk jövő évi költségvetésének megállapítása. A költségvetés „Jótékonysági kiadások" tételénél 300 korona emelés van előirányozva, melyet a pénzügyi bizottság az előrelátható nagy szükséglettel szemben csekélynek tart ugyan, de számszerű indítvánnyal nem járul a képviselőtestület cló, hanem igenis utasíttatni javasolja a városi tanácsot, hogy a szegények segélyezésének az előre látható nagy szükséget inkább kielégítő módját, például — a népkonyha felállítását —- tegye tanulmánya tárgyává és terjeszszen a képviselőtestület elé e tárgyban minél előbb részletesen kidolgozott javaslatot. Örömmel üdvözöljük a pénzügyi bizottságnak ezen javaslatát és ezen körülmény teszi kötelességünkké. hogy a már mintegy feledésbe ment üdvös eszme érdekében városunk intéző köreinek figyelmét újólag felhívjuk a népkonyha létesítésére. Mi már évek óta hangoztatjuk, hogy városunkban egy népkonyha felállítása közszükségletet képez. — Egész cikksorozatok jelentek meg ez érdemben lapunk hasábjain, de mindeddig oly modus vivendit, mely csak némileg is orvosolta volna ezen folyton és folyton napirenden levő kérdés megoldását, nem találtak. Volt szó ugyan már több ízben, hogy városunkban a népkonyha üdvös eszméje megvalósul, sőt már a közgyűlés napirendjére is kitüzetett, elvben el is lett fogadva a humánus eszme, de mint minden ilyen elvben elfogadott eszme a feledés homályába került és eltűnt a láthatárról. Ma már alig van számottevő város az országban, ahol nem volna népkonyha. A városok túlnyomó része nem akart, de nem is tudott kitérni a népkonyha létesítésének eszméje elől, mert a kereset és munkaképtelen emberek száma sajnos nemhogy csökkent, hanem növekedett, még pedig ijesztő módon. Ha nem is Ínséges időre van kilátásunk, de a szegényeink nagyon is megsínylik az idei tartós szárazságot és főleg ezen időjárás késztette a pénzügyi bizottságot a szegények dotatiójának emelésére, illetve mint legüdvösebb eszmét a népkonyha felállításának régi terv ét fe 1 el eve niteni. Az esetleges bekövetkezendő helyzettel nekünk is kell számolni. Eltekintve a mostani mostoha viszonyokat, nekünk az év minden szakában akadnak szegényeink, akiknek ellátásáról gondoskodni, törvényeink értelmében kötelességünk is. Ezeknek száma előreláthatólag nagyon is fokozódni fog, aminek következménye az, hogy ezen cimen a városnak évenkint nagyobb és nagyobb kiadása van. Ezt pedig akként lehetne orvosolni, ha más városok példájára egy népkonyhát létesít ü n k. TÁRCZA. Az elhagyottak. A nagy fali óra ingája közel járt már a tizenegyhez, midőn egy halvány, feketeruhás nő csendes, vontatott lépésekkel nyitott be Kiskéry államtitkár díszes berendezettt előcsarnokába. — (3 méltósága nem fogad szerdai napon látogatókat, mondta elutasító tekintettel egy borotvált arcú szolga annak a szerényen tudakozódó asszonynak, ki zavarodottan ismétli kérdését, hogy vájjon mikor beszélhetne a méltóságos asszonnyal egyedül. — Pedig okvetlenül kellene bészélnem ma Elzával, — dadogta mintegy önmagának az idegen nő. Az inas meglepetten, csaknem álmélkodva tekinti végig a kopott öltözékü aszszony megfogyott alakját, majd a lenézés sértő árnyalatával veti oda amúgy félvállról : — Hát tessék megpróbálni. — S ezzel hátat fordítva az érkezőnek, egy magas támlájú nádszéket tolt elébe. A feketeruhás nő mélyen sóhajtva foglalt helyet. Fáradt tagjait jótékonyan érintette az előcsarnok meleg levegője, mert az a vékony tavaszi kabát nem igen védte meg a hideg novemberi szél ellen, mig a külváros egyik elhagyottabb utcájából az Erzsébetbet-körutra érkezett. Fáradt lelkének, kimerült gondolatainak egyaránt jól esett a pihenés. Az előcsarnok még teljesen csendes. Csak a beretvált képű inas zörög az újságokkal, melyeket átolvasni igyekszik, mig az uraság ébredését és parancsait várja. Ezt a nagy csendet egyszerre heves, ideges csengetés zavarta meg. — A méltóságos asszony reggelit kér, — kiáltotta az inas ki az ajtón. Erre a kijelentésre fehér kőtös szobaleány sietett keresztül az előszobán, himzett teritővel borított tálcán ő méltósága reggelijével. A feketeruhás nő tétovázva nézett a leányra, majd csendesen fölemelkedve megszólította : —• Kérem, jelentse be a méltóságos asszonynak, hogy Vurai Károlyné óhajtana vele beszólni egyedül. Pár pillanat múlva visszatért a leány az üzenettel. — Tessék nagyságának a szalonba sétálni, ő méltósága azonnal siet elfogadására, a mint kész lesz öltözékével. A szolga, ki az imént csak ugy félvállról beszélt a szerény megjelenésű aszszonnyal, most előzékenyen tárta föl előtte a szalon ajtaját. A magára hagyott özvegynek bő alkalma nyílott körültekinteni a pazar fényű szalonban, hol a legkisebb bútordarab is a bőség fényűzését tárta fel előtte. De a szorongó érzésekkel telt kebel keveset törődött az őt környező csillogással úgyszólván lerogyott abba a nehéz selyem zsölieszékbe, mely legközelebb állott hozzá. Halk sóhaj emeli keblét, remegő ajka lassan megmozdul s mintegy öntudatlanul beszélni kezd : — Ki hinné el, hogy én, az anyagi gondokkal tengődő özvegy, nővére vagyok e diszes termek úrnőjének ? S hogy pusztán regényes hajlamom sodort a kenyérkereset nehéz ösvényére : teljes bizalommal, reménnyel biztam sorsomat egy huszonkétéves fiatal emberre, ki kezében a'diplomával fogalmazó volt csupán, de szive tele költészettel, rajongással minden szép és nemes iránt. Titkon verseket irt hozzám, s FERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ az egyedüli elismert keilemes izii természetes hashajtószer. =====