Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-08-21 / 34. szám
gált különféle szép és nálunk rendesen szalmatilzzé vált intézményekkel kell vesződni, hanem teremtsünk első sorban a városházi állapotokon egészséges reformokat. — A gazdálkodási rendszer hibáit javítsuk ki s ez által igyekezzünk a polgárság terheit könynyiteni, mert csakis igy érhetünk célt. Nemcsak adósság csinálásra, hanem legyen gondja városatyáknak arra is, hogy a városnak uj jövedelmi forrásokat kutasson és nyisson. Vessen fel közhasznú eszméket s létesítsen oly intézményeket, a melyek hasznot hoznak. Vegyék komolyan felszólalásunkat, lássanak hozzá, tegyenek a város érdekében valamit, mert ha csak passióból ülnek ott a városháza termében, ugy vajmi keveset lendítenek városunk haladása és fejlődése érdekében. A bölcs városatyák ne kíméljék kényelmüket, hanem lássanak hozzá a munkához. Pollatsek Frigyes. A szini évad küszöbén. Pápa város közönsége az utóbbi hónapokban két szinügyi arculütést kapott, az egyik egy nagyon ellen szenved rossz szájú fanyar színházi kereskedőtől illetve Bélától, a ki egy obscurus színházi szaklapban állította pelengére azt a várost, mely Jókai és Petőfi géniuszának adott inspiratiót, a másik pedig a mindenség legeredménytelenül. NoLa ez a tény csakugyan nem illett az ideális szerelemhez. De hát a romantikus koro ,r V\.,i ís ölelkeztek a trubadúrok és nem vették meg az illúziók fátyla mögött a -ealizmusát.. E 1 cuionfcr.ii a jóllakott emberek filozófiájával most már rokonlelket keresett. Nagyon alatta állónak érezte a világot, mert 1 szen " foihou: közt járt a gondolataival, is, M álmai voltak, mig a többi ember csak üres ' ^ ostoba életet él. A költő ezúttal komolyan szerelmes voltJOiyan komolyan, hogy Gsapóékhoz már p r^üJiáját is elvi Lee. Csapó Mártának Elemér volt az első szerelme. Mindig ilyennek képzelte a lovagot, a hőst, aki eljön majd érte és leírhatatlanul boldog volt, amikor a költő érzelgős hangon olvasta fel egyenesen az ő számára készült költeményeit. A mátkaságuk gyönyörű idyll volt. Mind a ketten ideállisták voltak és mélységesen megvetették a reálisan gondolkozó embereket. Márta a házasságot végnélküli boldogságnak képzelte, s egyelőre egyáltalán nem gondolta meg, hogy jövendő életét majd cselédváltoztatások, nagymosások és befőzések fogják főként változatossá tenni. — Nekik örökké jegyeseknek kellett volna lenniök. Mert esküvő után legalább az asszony kénytelen volt kissé lejjebb szállni a magasabb szférákból, a tökéletlen földi háztartásra való tekintettel. Aztán a mindennapi érintkezés alatt Elemér nimbusza is elenyészett lassan. Márta ugy járt, mint minden fiatal ábrándos leány. Keservesen kiábráiiszerencsétlenebb kezű emberétől, a Nemzeti színház boldogtalan emlékű direktorától gróf Festetics Andortól származott. A Mezei alantos motívumokból fakadó gyanúsításai már azért sem érdemelnek figyelmet, mert hisz ez a jó ur már szeptember 1 én egész készletével és berendezésével hajlandó lenne muukába állani és igy az ő hírlapi kirohanása semmi morális sulylyal nem bír, de a két • balkezü Festetics Andor véletlenül a vidéki színészet főfelügyelője is és igy azon nyilatkozata, — a mely szerint a győrkomáromi szinikerület beosztásánál, a színigazgató egy hónapot Pápán is tölthet — némileg hivatalos ízű gorombaság a melyet egy ilyen közönséges művészi qualitásu úrtól mint Festetics Andor gróf, eltűrni nem szabad. Midőn tehát a külről jövő inzultusokat a legenergikusabban visszautasítanánk, tekintsünk őszinte és objectiv szemekelszinpártolásunkügyére és állapítsuk meg, hogy az e téren való generositásunk nem áll arányban azzal a nagyszivü lelkesedéssel és bőkezűséggel a melyet más kultur eszmék iránt tanusitunk és tanúsítottunk a múltban is. A magyar faj az úgynevezett nemzetközi világkiállításon, a hol a fajok alkotó képességük díszmunkáit mutatják be technikai vagy ipari téren még nem tud lépést tartani a nyugattal, az ipari genialitás számos magyar bajnokot ismer ugyan, de ezeknek száma elenyészően csekély azokhoz a művész géniuszokhoz ké pest, a mely széles Európában a maclult az ideáljából, akibe csak beleálmodta a tökéletességeket. De ilyenkor, a lelki rázkódtatások e kritikus korában az egészséges lelkű férfi érettebb intelligenciájával, megérzett kemény felsőbbségenek a tekintélyével hódítja meg újra, másodszor, a fejletlen egyéniségű ifjú asszonyt, s az ura lesz a legszebb értelemben. Igy oldja meg az élet reális formában a fantasztikus, éretlen szerelmi házasságokat. Csakhogy Elemért asszony nevelte, asszonyok közt élt, s átvette az asszonyok kicsinyes gondolkozását, szekáns és önző volt apró dolgokban, ámbár gyönyörűen tudott, szónokolni a szerelemről. Es Márta, a hálátlan asszony, mégse tudott az öreg Szovátiné álláspontjára helyezkedni a férjével szemben. Nem kényeztette annyira. Maga is hiu volt, maga is szép ruhákban akart járni és nem pazarolta minden gondját a férje cipőire, mellényeire. Elemér, látta, hogy nem érti meg őt.' Most már eltávolodtak egymástól. — Hiszen Szováti immár világosan látta, hogy a felesége is csak olyan prózai lény, mint a többiek. Otthon nem lehetett többé a régi hős — ámde az iskolában, a tanítványai előtt, most is az maradt. A leányok mind szerelmesek voltak belé. Nagyszerű szubjektivitással tudta előadni nekik a történelmet s a leányok benne látták Attilát, Mátyás királyt, Napoleont. A tanár ur fátyolozott, izgatott hangon regélt csodás hőstettekről és ábrándos szemeivel ilyenkor kibámult az ablakon. A leányok pedig lélekzetfojtva hallgatták. Szünet közben meg is jegyezte gyarság dicsőségét visszhangozza, a mi exportunk a búzán és boron kivül a művészet, a magyar zenéneky csodásan melancholikus rythmusa a magyar subrette bájossága és temperamentuma éppen olyan fényes vignetta, mint Tokaj megyének tüzes nedűje és igy igy szomorú tünet, ha Magyarországban egy 18 ezer kultur lélekből álló városban két hónapig nem bír virulni a színészet, a művészetek ezen legnépszerűbb, rokonszenvesebb és elterjedésre legalkalmasabb ága, a melynek a magyar alkotmány és nemzeti Öntudat históriai hivatásában mindig becsületes és határos functiója volt. A pápai szinügyi bizottság értesüléseink szerint maga veszi kezébe a bérletjegy rendezését és igy arra az egy hónapra a pápai múzsának szépen berendezett, renovált és villanyfényes csarnoka vidám énekektől lessz hangos, mintegy erkölcsi kötelezettséget vállal azért, hogy a direktor üzleti érdekei jelentékeuy csorbát ne szenvedjenek, közönségünknek tehát eléggé nem hangsúlyozható kötelességévé tesszük, hogy a saját autonom szervezetét, a város szinejavából álló bizottságot cserbe ne hagyja, hiszen az egész nagy vállalkozás 28—30 színházi estére vonatkozik és igy még a bérlet sem tartozik a nagy áldozatok közé és a rendezett anyagi viszonyok között élő polgár már külső társadalmi dekórum szempontjából is hozhat ennek a szép kultur eszmének ilyen áldozatot. A mi a művészeti programm kérdését illeti, arra nézve már most, mikor még a művészi vállalkozó prosaz egyik: „Milyen kár, hogy a tanár ur nem valami nagy korban született. Biztosan császár, vagy hadvezér lett volna belőle." Sóvár szemekkel néztek az ablakból, amint végigment az udvaron, ki a kapun s az egyik, a legcsinosabb, eldicsekedett vele, hogy neki nem irta be a rossz kalkulust, pedig semmit se tudott a feladatból. Sőt a haját is megsimogatta. Szováti pedig, mikor a feleségét egyszerű, dísztelen háziruhában meglátta a konyhában, busán fakadt ki: Az otthonom csupa próza. — Egyedül a hivatásom boldogít. Nem gondolta meg, hogy a tanári fizetésből bajos külön szakácsnét tartani. Márta nem sokat törődött vele. Mióta kis fia született, elfelejtette a csalódásokat, amelyeket átélt, mint minden asszony, aki ábrándos leány volt. Nem bánta, hogy egy kissé elbízott, megcsunyult a házi munkában, a ruháira se adott sokat. A gyermek volt az egész mindensége. Elemér elégikus verseket irt és rab oroszlánnak érezte magát. Az asszony most már ismerte ezeket a csengő hazugságokat. Megvetette őket. Utálta az örök komédiát a férfiasságról, lovagiasságról, titkos ellensége lett a férjének, s ez a lasgu harag egyre nőtt közöttük. Az asszony, ha maga volt, néha szilaj vágygyal gondolt rá, hogy jó lenne megszabadulni ettől az embertől, aki az ő egyenes, igaz lelkének oly szörnyű idegen, aki hazugsággal, csengő szavakkal tévesztette meg, s akit meggyülölt, azért a gyengeségeért, hogy egy pillanatig is szeretni tudta.
