Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-07-31 / 31. szám

az emberek legtürelmetlenebb fajtához tartoznak. A tisztviselők részesülnek ugyan bizonyos havonkinti fizetési többletben, de ez nem lehet elegendő arra, hogy avval egy csapásra összes régi adósságaikat kiegyenlít sék, hitelezőiket végleg kielégítsék. A tisztviselők tehát a fizetésemelés órájában arra kénytelenittettnek, hogy uj és nagyobb összegű kölcsön felvételének módját keressék, hogy evvel az uj kölcsönnel régi és sokfelé elaprózott tartozásaikat, legalább a legtürelmetlenebb hitelezőknél fedezzék. A tisztviselő pedig hová fordul ilyenkor a kölcsön kieszközléseért ? Ama, magukat az újságokban hasábszámra hirdető közvetítőkhöz, a kik busás árért a kölcsönt meg is szerzik. Nem kell azt hinni, hogy maga a pénzkölcsönző, akinél a pénzügynök a kölcsönt közvetíti, valami könnyelmű hitelező, aki szép szóra megadja a kölcsönt, ő is csak a biztonság oly szigorú feltételei mellett adja a kölcsönt, hogy ily módozatoknál bármely pénzintézet, bank, vagy takarékpénztár. nyújthatná a hitelt. A pénzintézetek elsőrendű jótállót kívánnak a kölcsönkérő tői, a tisztviselőknek pedig a legritkább esetben vannak oly összeköttetéseik, amelyek részükre kölcsönöknél jótállásokat vállalnának. A pénzügynök utján közvetített kölcsönnél a tisztviselő fizetését le foglalják egy bizonyos havi részlet erejéig, továbbá életbiztosítási kötvényt kívánnak tőle, hogy a hitelező az adós elhalálozása esetén is pénzéhez juthasson. A tisztviselő, aki ideig-óráig ily — Nini! Itt felejtette Darvas urasága olvasott pénzt adott fel. — Ezt rögtön el kell küldeni ! — dörmögte az öreg és kiment a pecsétnyomóval. Mióta Etelka menyasszonya lett Harssy Lászlónak, az öreg Varsányi helyet a még egyre csinos és kedves Yarsányiné foglalta el. — A postamesterre nem kell már felügyelni, az már érti a dolgát, leányra ügyelni pedig asszony dolga, légy te mellettünk ! — mondta volt az öreg. Így történt, hogy Yarsányiné .ott kötögetett az öblös karosszékben s mosolyogva nézegette a suttogó szerelmes párt. Beadták már lemondásukat is a hivatalról s mindennap várták a helyettes postamestert, ki majd a hivatalt átveszi, azért egyiküket sem lepte meg, mikor szerelmes suttogásukat két idegen ur belépése zavarta meg. — Konkolyi Pál kerületi biztos vagyok. — Sipos Béla postatitkár, — mutatkoztak be az urak. — Örvendek uraim ! — Eri vagyok a postamester ! — lépett eléjük Etelka. — Ugyebár a posta átvételére jöttek ? — .kérdezte mosolyogva. — Nem ! — felelte a biztos feszesen — önt felfüggeszteni jöttünk állásától és jegyzőkönyvet felvenni ellene. — Engem ? Ellenem ? — hebegte Etelka halálsápadtan. — Igen ! — Miért ? — kérdezte a leány büszkén felvetett fővel. Arcában ott lángolt már minden vére, szemei haragosan villogtak. — Abban az „olvasott" pénzes levélben, a mit X. intézett címére 14-én felvett módon megmenekül a veszélyes helyzetből, nem törődik vele, ha rnngas kamatlábat és az ügynöknek százakat fizet is, csakhogy a pénz meglegyen. Azt hiszem, ez életkép eléggé beszél egy mindinkább elharapódzó anomáliáról. A főbaj az, hogy senki sem tartja ezt az életben oly számtalanszor ismétlődő jelenséget oly fontosnak, hogy azt a legkomolyabb formában szőnyegre hozza és az illetékes tényezőket a bajnak minden lehető eszközzel való szanálására fel hivja. Pénzintézeteink a jelen körülmények között nincsenek arra berendezkedve, hogy a vázolt feltételek mellett és részletfizetésre kölcsönt nyújtsanak. Mi persze mindent a kormány tói várunk. — De ebben az esetben csakugyan a kormány egyedül tehetne oly országos intézkedést, hogy minden városban magában rendezhessék a tisztviselők adósságaikat. Csodálatos dolog, hogy a pénz a pénzintézeteknél kamatozatlanul hever, a tisztviselő pedig kellő biztosíték mellett felveendő kölcsönért gyakran más városba kénytelen fordulni. A kormány közbenjárására a pénzintézetek is hajlandóbbak volnának az akcióban való részvételre. Vagy pedig a tisztviselőknek ez irányban szövetkezniük kellene. Itt csakugyan helyén volna a szövetkezés. Es ezt kétségen kivül az állam is támogatná. Iskoíai értesítők. A dunántúli ev. ref. egyházkerület pápai főiskolájának értesítője. Az ev. ref. főiskola egy évi munkájáés rovatolt, felbontáskor értektelen újságpapírokat találtak. A vizsgálat fogja kideríteni, hol követték el a sikkasztást. Etelka újra halálsápadt lett, szemeit kerekre nyitotta ki, feje szédült, lábai remegtek, ugy nézett ki, mint egy villámsujtott. László átölelte, hogy az összeeséstől felfogja. — Csak még egy kérdést biztos ur ! — rebegte halkan, — a pecsétek sértetlenül voltak ? — A felvett jegyzőkönyv szerint boríték és pecsétek teljesen sértetlennek találtattak a suly is egyezett. — Istenem ! — suttogta a leány — meghurcolják a becsületemet! Felfüggesztés, vizsgálati fogság . . . Jaj, megőrülök ! László, én ártatlan vagyok, — fordult jegyeséhez, s nagy szemei teljes nyíltsággal tekintettek annak szemeibe. — Tudom édesem ! Éppen azért kérlek, légy nyugodtabb, a vizsgálat mindent ki fog deríteni, — beszélt Harssy teljes meggyőződéssel. Mig ők ketten beszélgettek, a kiküldöttek közönyösen végezték hivatalos teendőiket. Varsányi lépett be, nyugodtan köszöntötte az idegeneket, mikor a leánya kitárt karokkal rohant hozzá. — Apám ! — kiáltotta velőtrázó sikoltással és ájultan zuhant lábaihoz. -• Uraim, én hárs fal vy Harssy László vagyok, Varsányi kisasszony jegyesem, azonnal megtérítem a posta kárát, csak szüntessék be a vizsgálatot, —• szólt Harssy remegő hangon a biztoshoz. — Sajnálom uram, de ezen kívánságát ról, mint minden évben, az idén is vaskos kötetben számolnak be Thury Etele és Faragó János igazgatók. A bevezetést két értekezés képezi: Thury Etelének pápai reform, főiskola rektorai és felsőbb tanulói 1752-ig, és Borsos István „Széttekintés kollégiumunk könyvtárában" cimü dolgozatai. Különös figyelmet érdemel a benne felsorolt adatok érdekességénél fogva az utóbbi. A theologiai akadémián a tanárok száma 5, az óraadóké 2. A tanulók száma évről-évre Örvendetesen gyarapodik ugy, hogy — az értesítő szerint — a jelenleg érezhető káplán hiány rövid idő múlva meg lesz szüntetve. A papnövendékek száma a tanév végén 61 volt. Lelkészi képesítést a lefolyt tanévben 18 an nyertek. A főgymnázium minden fontosabb történeti adatáról már annak idején megemlékeztünk, itt csak azt emiitjük meg, hogy a különben száraz történeti adatokat az igazgató mindenféle paedagogiai meggondolásokkal igyekezett élénkíteni, melyek akárhányszor furcsa színben tüntetik fel a végzett munkásság célját. A főgimnáziumban a rendes tanárok száma 16, a helyettes tanároké 3. A tanítás terve mindenben megegyezik az állami tantervvel. Rendkívüli tárgyak voltak az angol nyelv, francia nyelv, gyorsírás, német társalgás, összhangzatos ének, szabadkézi rajz, zene. Az intézet jeles növendekei : A I. osztályban Blum Lajos, Horváth Sándor, Kis László ; a II. osztályban Kluge Endre, Szutter László, Jókay Miklós ; a III. osztályban Császár József, Heimler Viktor, Kohn M. Jenő, Laufer Mihály, Ruzsás Dezső, Seelenfreund Viktor, Simon András, Vass Vince ; a IV. osztályban Cséry Ernő, Édes István, Kiss Zoltán, Kovács Károly, Papp Jenő, Politzer Miksa; az V. osztályban Bognár János, Falusi József; a VI. osztályban Fazekas Mihály, Sebestyén Béla, Tóth Károly, Balog Imre, Kiss István. Rácz Jenő; a VII. osztályban Bakó Lajos, Lipsitz Miksa, Rechnirz Dezső. Steiner Antal, Kövi Arisztid ; a VIII. osztalyban Domonkos József, Rabi István, Schlesinger József, Vajda Ernő. nem teljesíthetjük, meH ez hivatalból üldözendő cselekmény. A másnap megejtett vizsgálatnál, melyen Harssy is résztvehetett, Darvas uraság erősen kikelt az ellen, hogy a postamesternőt vádolják sikkasztással, holott ő kész arra megesküdni, hogy ő előtte tette borítékba a pénzt s pecsételte le. Igaz, — úgymond, hogy a pecsétnyomóját az Íróasztalon feledte, de alig ért haza, már vitte utána a postamester cselédje. — Szegény leányom ! — El vagyunk veszve, - - súgta zokogva az öreg Varsányi leánya jéghideg kis kezét szorongatva. László ! Esküszöm szerelmünkre, hogy ártatlan vegyok ! — Olyan mély fájdalommal s oly meggyőzően mondta ezeket a szavakat, hogy a biztosnak is megremegett a szive, tolla megállt kezében és tűnődve nézett a rohanó leány után. Varsányiné leánya után sietett, de késő volt. Etelka magára zárta szobája ajtaját. — Eresz be, édes egyetlen leányom ! — csengetett az anya. Benn folyt tovább a jegyzőkönyvezés. — Ön tudja uram, hogy a feladó fél saját érdekében is tartozik magával vinni pecsétnyomóját. Miért hagyta itt ? A választ megakadályozta egy lövés dördüiése, nyomban rá az anya iszonyú sikoltása. Mire az ájult Varsányinét eltávolították a küszöbről és az ajtót betörték, a szép leány már holtan feküdt a pamlagon, néhány csepp vér szivárgott lefelé csodaszép arcán és halántékán füstös seb látszott,