Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-06-19 / 25. szám

Pottyondy valahányszor Pápán átutazott, pedig gyakran utazott, mert hát egyebet sem tett, büszkén tekintett ki szalon kocsijának ablakából, — ezen monumentális létesítményére, lévén ez egyedüli építkezése egész hivataloskodásának tartama alatt Pápán. A ki azonban azt hiszi, hogy az üzletvezető a miniszteri rendelet értelmében teljesité kötelességét és oldotta meg feladatát, az nagyon csalódik, mert az uj harmad osztályú váróterem jelentékenyen kisebb lett mint volt a régi. Ilyen butaságot, ekkora hülyeséget azonban nem tételeztünk fel még most sem Pottyondyban, nem tételezzük fel, hogy tudatlanság lett volna rugója eljárásának, itt már rossz akaratot sejtünk, gyanítunk és feltételezünk, azt a bizonyos jóakaratot, a melylyel Pottyondy részéről lépten-nyomon találkoztunk. Azt mondja a közmondás, hogy a holtakról, vagy semmit, vagy igazat kell mondani. Pottyondy most már ránk nézve halott. A fentiekben szivünk szerint beszéltünk, — csakis tiszta igazat irtunk felőle. Gyűlölt bennünket lelkének mélyéből. Ez az érzelem viszhangra ta Iáit nálunk is, tehát kölcsönös volt. Ellenünk elkövetett nagy bűneit bocsássa meg neki a jó Isten. Most hogy meghalt, nem mondattunk érte misét a barátoknál, — Egy primitív kép volt ez : az ölelkező Ádám és Eva, kiűzve a paradicsomból, de még mindig extázisban égve, hogy megismerték a csókot. Máriássyné hátradőlt a széken s a két karját a feje alá tetle párnának. A kéz csuklójáról visszaesett a crépe de chine fodor s egész könyökig kilátszott a bőre, amely olyan szinti volt, mint azoké a márványszobroké, melyeknek aranyos patinát adott :i napsugár. Igy, ebben a félig fekvő helyzetében legjobban hasonlított a hindu borostyánhoz valami különös orientális báj ömlött el rajta. Csodálatos keveréke volt a fenségesen vadnak s a csaknem tulfinoniult vingtiéme-nek. Végh Imre félig lehunyt pillák alól, igazi connaisseur-szemekkel nézett reá. Es addig nézte, nézte, mig egyszerre a szive őrülten elkezdett dobogni. Ekkor hirtelen előrehajolt és csaknem hebegett, amikor mondta: — Milyen bámulatosan szép maga, Susanne. Az asszony felkapta a fejét és fiirkészőleg tekintett reá. majd halkan, melodikusán íelkaczagott. — Köszönöm, hogy ötévi ismeretség után végre felfedezte ezt — vetette oda könnyedén. — Régen felfedeztem — erősködött a férfi — CSÍ k nem mertem megmondani. — Ugy ? — gúnyolódott az asszony. — Es ha szabad kérdeznem, mennyiben segítettem azt elő most, hogy megjöjjön a bátorsága ? — Maga ? Semmiben. Az alkony teszi. A csend, meg az, hogy most először manemis busulunk nagyon, sőt ellenkezőleg örömünknek és megelégedésünknek adunk kifejezést neked óh jó Istenünk, hogy megszabadítottál a gonosztól. Kérünk csendes részvétet, koszorúk nélkül. Ámen ! De most térjünk át utódjára. A nyugalmazott üzletvezető helyére Kassevich Tivadar zágrábi üzletvezetőt helyezték át Szombathelyre üzletvezetőnek. Szivünk egész melegével üdvözöljük az uj üzletvezető urat. Már előre is megvagyunk győződve, hogy az a jó akarat és méltányos eljárás melyre szegény városunk utalva van, nem fog nála hiányozni. Adja Isten, hogy ugy legyen ! Üdvös ministeri határozat. — A fogyasztási szövetkezeti boltokról. — Hieronymi Károly kereskedelmi minister a fogyasztási szövetkezetek üz letvezetése ügyében egy nagyon fontos elvi határozatot hozott, amely a magyar kereskedők körében általános megelégedést fog kelteni. Egy legutóbb elintézett fellebbezési ügyben ugyanis a kereskedelmi miniszter azon határozatot hozta, hogy azon fogyasztási szövetkezetek, melyek nem szövetkezeti tagoknak is adnak el árukat, s ezáltal működési körüket átlépik, a jövőben nem fognak az ipartörvény ellen kihágás miatt pénzbírságra ítéltetni, hanem ily eseradtunk ketten, négyszemközött. Sőt talán annak a képnek ott a falon is van némi része benne. Lássa, Susanne, maga szellemes aszszony es megért engemet. A szavak csak zavarják w, benyomásokat. Mihelyest analizálni kezdjük azokat, elmosódnak s nem tudjuk biztosan, vájjon igazán átéreztük-e azokat, vagy csak rejtelmesen áttett emlékek tulajdonképpen ? Elhallgatott s megiljettődve leste az asszony arczkifejezését. 0 maga sem volt vele tisztában, mit vár, mit remél, félórával ezelőtt még nem is gordolt erre a vallomásra, de azért ugy rettegett az asszony válaszától, mintha a lelki üdvössége függne tőle. Susanne egy pillanatig némán ült a helyén. A tűzbe bámult, melynek visszfénye lángrázsákat égetett az arczára. — Nézze, Imre, — szólt aztán halkan és csodálatos tisztánlátó tekintete volt a szemének — ne játszunk mi ketten komédiát egymással. — Maga körülbelül tiz nap óta van itt, s azalatt nem látott más nőt, mint a sógornőmet és engemet. De mivel a természetében —

: és főleg a szokásaiban — rejlik, hogy nem bír hosszú időn át megmaradni anélkül, hogy valakinek ne tegye a szépet, — szükségképpen kettőnk közül kellett pis-allert választani ehhez az experimentáláshoz. Hát erre a diadalra én egy cseppet sem vagyok büszke, és gondom lesz rá, édes Imre, hogy a jövőben ne ismétlődhessék meg ez a veszedelmes hangulata. Hirtelen felállott a helyéről s az ajtótek elbírálására nézve a jövőben az 1875iki kereskedelmi törvény 248 szakasza lesz mérvadó, mely határozottan kimondja : ha a fogyasztási szövetkezetek oly egyéneknek adnak el árut, kik nem szövetkezeti tagok, ezen szövetkezetek feloszlatandók. A kereskedelmi miniszter ezen bölcs intézkedése teljesen megfelel a szövetkezet címének, mely szerint a szövetkezés gyümölcseit csakis azok élvezhessék, akik a szövetkezésben tényleg résztvesznek, tehát í a szövetkezeti tagok ; másrészt ezen intézkedés követelménye az igazság érzetnek is, mely nem koncedálhatja, hogy két egymás mellett áruk eladásával foglalkozó vállalat közül az egyik a szövetkezeti üzlet az állam szubvenciójával s adó és egyéb ked vezményekkel felruházva egyszerűen letiporja a kereskedő üzletét, kinek semmiféle kedvezménye nincs, ellenben igen nagy adók és egyébb közterhek alatt györnyedve kénytelen a szövetkezet illegális konkurenciájával a harcot felvenni. A kereskedelmi minister ezen rendelete a fogyasztási szövetkezeteket a törvény korlátai közé fogja szorítani, s nem fog többé megtörténni, hogy a fogyasztási szövetkezetek nem törődvén az esetben csekély (40 koronányi) pénzbüntetésekké

1, ignorálták a szövetkezeti törvény intézkedéseit s nagy előnyökkel felvértezve koldusbotra juttatták sok helyen a nagy terhekkel sújtott kereskedőket. Tehát résen kell lenni a kereskedőnek s szigorúan kell ellenőrizni a fogyasztási szövetkezetek üzletvezetését s ha rájönnek arra, hogy nem •a^fiagagBMMMWMMMaftiiai hoz ment, ahonnan félrehúzta a nehéz Karamanieportiéret, hogy a csengőhöz jusson. A férfi ülve maradt a helyén. A tekintetet szomjassan itta be az asszonynak minden mozdulatát, hajlékonysága s nemes grácziája önkéntelenül is a Beaudelaire versét juttatta eszébe. — Susanne ... — mondta még egyszer könyörgőleg. De az asszony nem hallgatott reá. — Ott maradt tovább az ajtóban, keskeny silhouetteje a fehér ruhában élesen vált ki a a szoba homályából. — Lámpát gyújtatok, — szólt vissza onnan — és üzenek Ilonának, hogy jöjjön ide. Sziráky is bizonyosan átjött már azóta a szomszédból. Itt fogunk teázni. Vagy inkább eg}* pohár vizet hozassak maganak ? Ingerkedve, pajkosan mondta és ránevetett, hogy a szép, erős fehér fogai csakúgy villogtak a tüz tényében. A férfi nem válaszolt, de le nem vette róla a szemetl S amíg a müvészlelkevel, egész artisztikus érzékével gyönyörködött bennne, az elkenyeztetett világfi szkep:iczizmusával nem hitt a kudarczban, s azt gondolta : — Fél tőlem és — önmagától. # A dolognak nem volt folytatása. Máriássyné ugy intézte, hogy ne maradjon többé egyedül Végh Imrével, az pedig, talán mert lelkiismerete felébredt, vagy mert önhittsége daczára sem bizott a sikerben, félreállt az útból és ezentúl Ilonához szegődött lovagul. Most pedig eljött a búcsúzás pillanata. A nagy „tenorista"-kabát (igy csúfolták az