Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-01-17 / 3. szám
A közgyűlés befejezte után a főispán a küldöttségeket fogadta. A küldöttségek száma 49 volt. Pápa város küldöttségét Mészáros Károly polgármester vezette. A küldöttségben részt vettek : Sült József, dr. Hegedűs Lóránt, Lampert Lajos, Szenthe János, dr. Steiner József, Barthalos István, dr. Koritschoner Lipót, dr. Antal Géza, Steinberger Lipót, Faragó János, Sebestyén*pksu\ a Németh István, Mihályi Géza, Jáköi Géza, Körmendy Béla, dr. Körös Endre és Pollatsek Frigyes. Mészáros Károly üdvözlésére a főispán meleg hangon mondott köszönetet és kijelentette, hogy Pápa város, mint a megye j gócpontja érdekeit szivén fogja viselni és annak haladását tőle telhetőleg támogatni fogja. A küldöttségek tisztelgése déli 1 óra- j kor ért véget. Fél két órakor volt a disz- >. ebéd a püspöki várban, melyet br. Hornig , Károly megyés püspök adott a főispán tisz- • teletére és amelyen mintegy 150 meghivott ! vendég vett részt. Az első pohárköszöntőt Hornig püspök 1 mondotta a királyra, Bezerédy Viktor és gr. j Esterházy Ferenez a főispánt éltette, Koloss- \ váry főispán a püspökre emelte poharat • megköszönve a szivélyes megemlékezést, i Mondtak még pohárköszöntőket Horánszky | Lajos és Szeglethy György. Este a főispán tiszteletére Veszprém ! városa kivilágítást rendezett és fáklyás ze- ! nével vonult a megyeház elé, hol Vikár Lajos városi főjegyző tartott üdvözlő beszédet a város nevében a. főispánhoz. Az erkélyen levő főispán megköszönte az ovációt, melynek végeztével zajos éljen- ! zés közepette a fáklyás menet elvonult és ezzel a beiktatási ünnepély utolsó jelenete is véget ért. ^mmmmmwmw^ A műit hétről. Szervusz korcsolya pálya! Alighogy megízlelték a korcsolyázást máris le lett í fújva az üzlet. Jóformán még nem is tör- | tént semminémü kapcsalkódzás — amely i művelethez nagyban történtek az előkészü- ! lődések ós előmunkálati engedélyek — és egyszerre csak bepocsékolt az időjárás és egyelőre a korcsolya idényhez fűzött remények füstbe mentek. Ebben a reménytelen állapotban érkezett meg hozzánk Karnevál herceg, hogy udvartartását a farsang tartama alatt berendezze. Karnevál hivatalos bevonulását a Polgári bálra tervezték, de időközben bejelentett a konkurencia egy farsangi estélyt, mely jogosultságát igazolva látta arra, hogy Karnevál herceg idő előtt is megösmerhesse azokat, kik nagyon is hivatottnak érzik magukat a farsangi udvartartás alatt képességüket bemutatni. A nevezett estélynek nem volt hivatalos jellege sőt mondhatni nagyon is kor-, latolt volt, és talán ez volt okozója annak hogy sok mende-mondára adott okot ezen estély jogosultsága, Hivatalosan a mamák rendezték, oly mamák, kiknek legalább is egy férjhez adó vagy adandó leányuk van vagy lesz. A rossz nyelvek azután ezen estélyt „Anyósok estélyének" keresztelték, mig a bennfentesek azt hangoztatták, hogy a mulatság a „bakfis" leánykák részére lett rendezve, főleg azért, hogy a farsangból ők is ki vegyék a részüket. Az estély címével még csak megbarátkoztak volna általánosságban, de a kivitelnél történtek azután oly speciális jellegű visszaélések, melyekre csak a megtorlás hangját halljuk városszerte hangoztatni. A megtorlás tulajdenkép a női önérzetre vezethető vissza, mely a meghívásokon jobban mondva a meg nem hívásokon alapul. Első sorban a menyecskék lettek kimustrálva. Az hírlik, hogy ez azért történt, mivel nem akartak a serdülő és néhány nem serdülő leányoknak a táncban konkurenciát provokálni. Elég volt ebből a Kaszinó Syilveszter estélyén. Másodsorban a mamákkal helyben nem rendelkező leányok lettek ezen estély keretéből kiküszöbölve. Történt ez pedig azért, mivel a leendő anyósok azt akarták, hogy serdülő és már serdült leányaikat csak „idevaló" és nem „odavaló" elemekkel szoktassák össze. Ez a gondolkozás némileg okadolt lett volna, ha ebben is nem a konkurencia és féltékenység lólába nem vert volna gyökeret. Szóval ez az estély sok mindenféle beszédre adott alkalmat, ami az ilyen kis városban nagyon is aktuális arra, hogy a társadalmi egyetértést — ami ugy is gyenge lábon áll, — még pletykákkal és holmi aprehenziókkal még jobban megbontsa. Hallani lehetett ebből a fajtából az estély rendezése előtt is, hát még mily parázs harc várható az estély után, amikor az „idevaló" és nem „odavaló" leányok közös társaságba keverednek, ami rendes szokás szerint megtörténik és csakis ezen estély jeligéje alatt volt csak kizárva. Hogy ki volt ezen „kiválasztásnak" okozója, sok verzió kering bennfentes körökben. Eddig még csak „azt mondják" és „ezt mondják" hallatszik, de bizonyost még senkire sem sütötték ki. Hogy kisütik annyi tény, mert asszonyok és leányok dolgáról van szó. már pedig ilyesmi sokáig nem maradhat titokban. A rossz nyelvek azt beszélik, hogy sem asszonytól sem leánytól ered, némelyek pedig azt állítják, hogy a szerelemféltés játszott közre a meghívottak kiválasztásánál. Akármint volt, meg volt és ennek az állapotnak a meghivott táncosok itták meg a levét. A meghivott táncosok öreg legények, fél öreg legények, meglett legények és jövendőbeli legények sorozatából állott, kiknek csakis táncképességére volt a suly fektetve. Robotra voltak elkészülve, de egyesek még táncra sem kerültek. Én azt hiszem, hogy ezen estély rendezése erre a spekulációra volt fektetve és nem arra amire a rossz nyelvek ezt magyarázták. A leányokat akarták megrobotoltatni, mert erre más alkalom ugy sem kínálkozik más tágasabb természetű mulatságok alkalmával. Ez az én véleményem és ebben maradjunk. (Ugy éljen a maga feje ! Szedő.) Ami Karnevál herceget illeti, igen jól érezte magát ez estélyen. E'einte azt hitte, hogy csupa uj alakokkal fogja az estélyt átélvezni, de nagy örömére számos oly ösmerősre akadt, kik évekkel ezelőtt mar nagy szerepet játszottak udvartartásában és ezen régi reministentiák hatása alatt a legvidámabb hangulatban töltötte el az első estélyét, mely nem volt ugyan hivatalos jelleggel felruházva, de azért hivatalos színezetet nyert azáltal, hogy a régi gárda néhány tagja is részt vett Karnevál herceg bevonulásánál. Hogy mi történt minden az estélyen a szünóra előtt és után arról hallgat a krónika, mert ezen az estélyen még a krónikást is konkurenciának tartották. Friczi. Az hirlik ... Az hírlik, hogy Pápa városa villamos telepe már járvány képes lett. Az hirlik, hogy Pápa város villamos telepére hangoztatott talajsüpedésre az lesz a válasz, hogy „gépház ha lesüpped lesz más !" Az hirlik, hogy Hegedűs képviselőnk a Polgári bálon az elhidegült mandátumát jött felmelegíteni. Az hirlik, hogy a főispáni installáció alkalmával a megyebizottsági tagok a püspök falatját élvezték, Az hirlik, hogy Koller megyei főjegyző a főispánhoz intézett üdvözlő beszédében remegelt. Az hirlik, hogy Pápán a megyebizottsági tagok az alispán választásnál nem a fokozatosság elve szerint fognak szavazni. Az hirlik, hogy a polgármesternél a csatornázási láz már jelentkezett. Az hirlik, hogy az éjjeli őröket ezentúl a villamos lámpák fogják ellenőrizni. Az hirlik, hogy a Kaszinóban rendezett „bakfis" estélyre csak „idevalók" és nem „odavalók" voltak hivatalosak. Az hirlik, hogy a Kaszinóban rendezettpénteki estélyen annyi víz fogyott, hogy a város a vizdijat emélni akarja. Az hirlik, hogy a Polgári bálon a mentökre nem volt szükség. Az hírlik, hogy a Kaszinóban rendezett estély sok pletykát ázült. Az hirlik, hogy a Kaszinóban rendezett estély vegveskoru volt. Az hirlik, hogy a darutollas legények a petróleumos világítást megsiratták. Az hirlik, hogy Pápán a petróleumos lámpád részére díszsírhely lesz kijelölve. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője a vitlamvilágitás célszerűségéről csak a hajnali órákban győződhetik meg. •rr T -pT^ — Személyi hírek. Esterházy Pál gróf néhány főúri barátjával csütörtökön városunkba érkezett. A fiatal gróf néhány napig tartózkodik csak itthon, mely időtartam alatt vendégeivel a Bakonyban fog vadászni. — Hegedűs Lóránt dr. városunk orsz. képviselője, ki tegnap a Polgári bálra városunkba érkezett, a mai nap folyamán Budapestra visszautazik. — Baaer Antal az ugodi kerület népszerű orsz. képviselője, a képviselőház tegnapi ülése alkalmával a földmivelésügyi bizottságban megüresedett tagsági helyre beválasztatott. — A világitasi bizottság pénteken délután ülést tartott, amelyen Iglauer István főmérnök, villamos telepünkön eszközölt munkák és végleges elszámolásról részletesen referált. Bejelentette, hogy a villamos telep üzemképes és a közvilágítás f. - hó 16-án megkezdhető. Jelenti továbbá, hogy a Ganz-cég építési költségének 40 °l 0-a 69700 kor. ugyszinte utánrendelésért 3607 kor. 85 fillér az eddigi telepvilágitásért 396 kor. 50 fill. átvett üzemanyagokért 571 kor, összesen 74335 kor. 35 fillér járandósága van, mely összeg kiutalásával a polgárm«ster megbízatott. Iglauer főmérnök bejelenti továbbá, hogy a telep összes építési költsége, beleértve minden legcsekélyebb kiadást 254-368 kor koronát tesz, mely kijelentést a bizottság örömmel vette tudomásul. Végül polgármester Jákói Géza uradalmi igazgató átiratát mutatja be, melyben a villamos hálózatnak a Kerekes kápolnáig való meghosszabbítását kérelmezi, ugyszinte a gyimóti uti lakosoknak azon kérelmét, hogy ezen utczában villamos lámpa helyeztessék el. Mindkét kérelemre egyelőre nem hozatott határozat. Egyben kimondatott, hogy