Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-01-03 / 1. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉS! ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed­évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : Néhány őszinte szó. — Az újév küszöbén. — Ha valahol van létjogosultsága azon hagyományos szokásnak, hogy az ó évet lepeltakarással búcsúztatják és az nj évet üdvözléssel fogadják, ugy Pápa városát első sorban illeti meg ezen processus. Szük lenne a tér, ha ez alkalom­mal az elmúlt év mulasztásairól akar­nánk részletesen megemlékezni. De minek ís, hisz ezt a nótát fujtuk egész éven át s a ki csak egy szikrányi ér­zéssel van Pápa város jóléte iránt, az megérthetett bennünket. El kell ugyan ösmernünk, hogy felszólalásaink nem találtak mindig sü­kdt fülekre, d általánosságban azt kell konstatálnunk, hogy városunk nem áll még azon nivón, melyen állania kell, hogy a haladó városok közé számit­tassék. Nem mondjuk, hogy nincs benne a haladás iránti érzék, az elöretörek­vés eszméje, de sajnos nem azon irányt követi, melyet követnie kellett. Hivatásunknak megfelelöleg, e ba­jok kutforrásait. eléggé szellőztetjük s megjelöltük azon irányt, melyet követ­nünk kell, de sajnos — eredményte­lenül. Régi hiba ez már nálunk, de mi türelemmel várjuk azon időt, mi­dőn felszólalásunk helyességéről meg­győződve, a helyes útra térnek Nagyon helyesen mondja a köz­mondás, hogy „Szemesnek áll a világ" de ez reánk nem vonatkoztatható. Mert hát az örökös tervezgetések, ha szép álmok maradnak csak, előbb-utóbb ne­vetséges lesznek. A szomszédos váro­sok folyton emlegetik, hogy Pápa mi mindent akar s hogy mennyire hala­dunk, de ha azt tudnák, hogy amint mi akarunk, minden csak tervezgetés akkor csak nevetve emlegetnék a mi eredménytelen erőlködéseinket. lgeii odajutottunk, a folytonos ter­vezgetés folytán, hogy az időnként fel­vetett terveket még a lakosság nagy része sem veszi komolyan. A vélemé­nyek erre vonatkozólag karakterisztikus vonásaik szerint a következők : A leg­TÁRCZA. Egy csók bonyodalma. Az ezred segédtisztje munkájába mé­lyedve ült íróasztala mellett, nem íte észre, hogy a ver, Agamerqnön, amint iáan­dorffy ezredest a tisztek egymás közt nevez­ték az irodába lépett.. Csak akkor ugrott fel ültéből midőn az öreg „Jó reggelt" kí­vánt s kérnezce van-e valami fontos. — Semmi különös! — jelentette a segédtiszt és várta, hogy az ezredes aszta­lához üljön és elébe tegye az aláírandó ügydarabokat. — Csak folytassa kérem a munkáját, — szóit a vén Agi, az ablakhoz menve, aztán néhány perczig az utczára nézett és dobolni kezdett az ablak üvegén. A segédtiszt megütközve nézett az ezredesre. Valami nem vo't rendén, a vén Agi rosszkedvű volt az már bizonyos. Nap­nap méllett érintkezvén felebbvalójával, ki­tapasztalta tulajdonságúit. A dobólás rossz előjel volt és a rossz hangulatnak a kisebb­foku kifejezése. A magasabb és r/agyobb­foka rossz hangulatnak kifejezése a iütyö­. részes volt. A legmagasabb rossz hangja tot pedig a víg nóták jelezték. Ilyenkor a segédtiszt rendesen az Írnokok szobajába távozott valamit keresni. Az Írnokok rövi­debb vagy hosszabb tartózkodásából levon­ták a következtetéseket és megállapították -•!l ezred hatalmas urának haragja fokosa­tat s megbeszélt jelekben továbbituít.-.k az ezredes ur kedélyhangulatát. A segédtiszt egy iratcsomaggal az al­tisztek szobájába ment és jelentéktelen kér­déseket intézet hozzájuk. Mire visszatért a szobájába az ezredes ur a titkos iratok szekrényét nyitogatta és fütyörészett. A segédtiszt ismét az altisztek szobá­jába ment és csak három perez múlva tért vissza. Az ezredes ur ekkor már az asztalá­nál ült fütyörészve keresgetett a Minősit­vényi táblázatok közt aztán elhallgatva, figyelmesen olvasgatott valamit, végre ki­csinylő „Lárifári" kifejezéssel összerakva a csomagot, visszahelyezte a szekrénybe és — egy vig nótát kezdett fütyörészni. A segédtiszt, kétségbe volt esve mert nem tudta magát tájékozni, hogy mikor, hová fog beütni a menykő — és kit fog sújtani. Ismét az Írnokok szobájába ment, s most már öt perez múlva tért vissza. — Az ezredes ur mindig még fütyörészett. — Most már nem mert eltűnni, leült az aszta­lához és csendes megadással várta a követ­kezményeket. Néhány pillanat múlva az ez­redes odaszólt segédtisztjéhez. — Atády főhadnagy urat keresem. A segédtiszt álmélkodva kelt fel helyéről a parancsot teljesíteni. Eközben azon tünő­HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R I H könyvkereskedésében. nagyobb rész a közérdekű kérdésről tudomást nem vesz, vagy egyszerűen csak vállat von reájuk. A második cso­port lemondott. Mivel nem lát intéz­kedéseket melyek a város régi jólétét és virágzását visszavarázsolnák — azért maga sem mozog és habár többen jo­gosan kiragaszthatnak az ajtójukra : „Itt eszmék bőven kaphatók" ők hallgatnak mélységesen. A harmadik csoport a maradiak. Nem, hogy kedvezményez­nének — de megakasztják a fejlődést. Általánosan elterjedt azon nézet, hogy a sajtónak első kötelessége a köz­vélemény előtt folytonosan ébren tar­tani az alkotandó alkotásokat és sar­kalni, biztatni, ösztökélni az ujjitások­nak megtestesitésére hivatottakat. — Küzdünk is fáradhatlanul, de elvégre is nem lehet és nem szabad a közön­séget bolondá tennünk avval, hogy lég­várak mellatt kardoskodunk és avval telebeszéljük a publikum fejét. Petiig az örökös tervek, örökös regisztrálásá­val ugy önmagunkat, mmt a város kö­zönségét csak áltatjuk, mert dacára an­dött, hogy ugyan mit véthetett az a fiu. — A vén Agi roppant dühös valami különös­nek kellett történni. Szervusz világ, ma meleg nap lesz. Tiz perez múlva Atády főhadnagy az ezredes ur előtt állott. Sándorffy ezredes hosszú léptekkel méregette a szobát mig Atády főhadnagy kifogástalan feszes magatartással állt há­rem lépésnyire az ajtótól és titkos jelért bandzsaliíott a segédtiszt felé. Az felhúzta a vállait, jelezve, hogy „nem tudok sem­mit." A vén Agamemon aztán hirtelen szem­ben állt Atádyval és hangosan elkaczagta magát. Atády az ezredesre bámult. — Ön csodálkozik főhadnagy ur, szólt végre. — Igen örvendek. — Én is csodál­koztam amidőn elődöm ön felől irt vélemé­nyét olvastam. Én csak nem régen része­sültem abban a szerencsében, hogy ez ez­red parancsnoka lettem. Alig ismerem önt s ezért nem mondhatok határozott véle­ményt ön felől. De annyit már most is megjegyezhetek, hogy az ezred legderekabb főhadnagyától, a minőnek önt volt ezred­parancsnoka minősítette, kiilömb dolgokat várok mint a minőt tegnap este volt alkal­mam megfigyelni. Atády fülig pirult. Kezdett a helyzet­tel tisztába jönni. „Szervusz Marczi,. gon-

Next

/
Thumbnails
Contents