Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-02-15 / 7. szám

adtak ott a gyűlésen, , amennyiben nem voltak elkészülve ezen kijelentésre. Ennek az.volt az eredménye, hogy a bizottság megbízta a polgármestert, hogy két tag kíséretében nézzen meg egy Schuckert és egy Ganz telepet és majd ha a tanulmányútról visszatértek és előadták tapasztalataikat ugy akkor fog dönteni a fölött, hogy melyik czéget ajánlja a közgyűlésnek a telep felépítésére. A bizottságnak ezt a határozatát ily körülmények folytán — mint már egy izben kifejtettük — nagyon is helyeseltük, de igenis kifogásoljuk egy másik ezzel kapcsolatos határozatát és ez az, hogy akkor midőn a tisztességtelen verseny ellen küzdünk, niaga a bizottság ad alkalmat ily konkurenciára. Az ugyanis, hogy a bizottság felhívja a drágább céget, hogy adja-e oly olcsón vagy még olcsóbban portékáját, mint az a másik, amelyik a nyilvános pályázaton olcsóbban offerált. Bz az eljárás nézetünk szerint nem méltó egy erkölcsi testülethez, pláne akkor midőn ez az olcsóbb cégnél a bizalom hiányával sem indokolható. Ne vegye rossz néven tőlünk Iglauer ur, ha azon állítását, hogy a Ganz gyár által készített gépek nem felelnek meg eléggé a követelménynek, kétségbe vonjuk. Nem vagyunk ugyan szakértők, de előttünk fekszik egy prospektusa a cégnek és ebben a kötetben azok a villamos világítási telepek vannak felsorolva, melyeket a Ganz gyár épített. Ezt a könyvet átlapozva azt tapasztaljuk, hogy egy magyar gyár úgyszólván az egész világot meghódította gyártmányainak. Ezen gyár építette a bpesti és még 33 magyar telepen kívül a bécsi, velenczei, triesli, karlsbadi telepet sőt Anglia, Franciaország, Amerika, Afrika és Ausztráliában is vannak villamos telepei. Hát elhihető-e, hogy a Ganz-gyár által készített gépek nem felelnek-e meg Pápa város igényeinek ? Ugy e nem? Távol legyen tőlünk, hogy ezzel a Ganz gyárat reklamirozni akarnók — erre nincs is szüksége, de igenis kötelességünknek tartottuk, hogy a világítási bizottságban ezen cég ellen felhozott kifogásokat nemcsak ellensúlyozzuk, hanem igenis a cég iránt eddigi bizalmat megerősítsük. Kijelentjük újólag, hogy a döntés kérdésében még most sem foglalunk állást hanem igenis megvárjuk a világítási bizottság azon ülését, melyben a Schuckert cég ujabbi konkurens ajánlata lesz tárgyalva, mely nézetünk szerint arra fog majd alkalmat adni, hogy Pápa városa egy ujabb szóbeli licitációt fog (?) kitűzni avillamtelep felépítésére. Pollatsek Frigyes. Meghallgatást kérünk! Nagyon ís aktuálisnak tartjuk, rnosí, midőn képviselőtestületünk részletes újjászervezése van küszöbön, hogy lakosságunk figyelmét oly körülményekre hívjuk fel, melyek városunk közügyelnek vezetésére nagybefolyással vannak, de felhívjuk a képviselőtestületet is, melytől városunk haladását és fejlődését teljes joggal elvárhatjuk. Most, hogy küszöbön vannak a városi képviselőválasztások boldogboldogtalan városi képviselőségről álmodozik. Nem azért, mintha a város iránti kötelességtudását akarná beigazolni, hanem mondjuk ki egész őszintén — csekély kivétellel — csupa hiúságból. A hiúság olyan emberi gyöngeség, mely a társadalom minden rétegében buja talajra talál. E gyöngeség folyománya, hogy sokan olyan állások és hivatalok után törik magukat, melyekhez semmi nemű képesítésük és jogczimük nincs. A törekvést igen sok esetben siker is koszorúzza, mert a hiu emberek tömege érti a módját, a melylyel a cél elérhető. Igy történik aztán, hogy közéletünk irányadó testületei olyan emberekből verődnek össze, akik csak számbelileg mutatnak, de hiányzik bolölük a tettre képes alkotó erő, a dolgozni tudó és akaró lélek. Már most mi ennek a következménye ? Az, hogy a városi közéletünk napról-napra jobban elposványosodik. Fontos, mindnyájunkat közelről érintő ügyek iránt nincs meg az az érdeklődés, mely alapja, előmozdítója min— Gyermekéveimről nem beszélek; azok csendesen, szelíden folytak le minden keserűség nélkül. Egyetlen gyermeke voltam szüleimnek s minden óhajom teljesítették. Az első szomorúság akkor érte gyermekszivemet, mikor a szülői háztól bucsut móiiílva, édes anyám elvitt a nevelő intézetbe, hogy tanitasson. Akkor már tiz éves multam. Az intézetben mind szerettek, mind beczéztek, ugy a társnőim. És én is teljesen boldognak éreztem volna magam az intézetben, csak szüleimet láthattam volna gyakrabban. De a város, a hol én nevelkedtem, oly messze volt; igy hát be kellett érnem azokkal a gyér, de rám nézve annál édesebb látogatásokkal, melyeket szülőim felváltva tettek nálam. Igy mult el öt esztendő. Egy nap aztán sürgöny érkezet számomra, mely haladéktalanul haza hitt. Veszélyre számítottam, de nem akkora veszteségre, mely benünket akkoriban ért. Haza érve, édes apámat már halva találtam. Atyám főerdész volt a dus gazdag Mindszenty Kálmán uradalmában, Halála után mink édes anyámmal igen szomorú viszonyok közt maradtunk hátra. A jó öreg Mindszenty azonban gondoskodott rólunk, hogy semmiben hiányt nem szenvedtünk; s hogy jóságát tetézve, még örökös lakást is adott az ugy nevezett Mihályvölgyben egy kis házban, melyet vadászkunyhónak neveztek. Itt éltünk mi ketecskén jó anyámmal, messze a világ zajától, messze az emberektől, közel az Istenhez. A fájó seb, melyet atyám halála rajtunk ültött, lassan behegedt; megnyugodtunk a változhatatlanban. Legnagyobb örömöm abban telt, ha az erdőben barangoltam. Lassú, tétova léptekkel jártam az ismert erdei utakat, szőveszövög<

jtve nappal napsugárból, éjjel holdvilágból aranyos •álmáimat. És hogy valóra váltak mind ! Bár ne *lt volna soha egy is. Irt hosszabb szünet állt be. A szegény, fáradt asszony tenyerébe hajtotta fejét, mintha eszébe akarná hozni mindazt, a mi rég elmúlt. — Folytassa, — mondá halkan a lelkész. Megrezzent. A lelke innen messzemessze járt s mintha csak folytatná ott a hol hagyta röpdözését, suttogta : — Igen ! azon a szép verőfényes napon történt, hogy sétámon elfáradva, a kakukfüves, buja, zöld réten elaludtam. Különös álmom volt. Eszményem, a kit rég megrajzoltam képzeletemben, ellőttem állt megtestesülve. És ott állt akkor is, mikor én a haragtól és szégyentől kipirulva hirtelen felugrottam s odakiáltottam neki : — De uram ez kegyetlenség, engem igy megijeszteni! Ö pedig csak állt, állt egy helyben a puska agyára támaszkodva és mosolyogva nézett haragtól szikrázó szemeimbe. Végre hosszas hallgatás után ő törte meg a csendet. — A mihályvölgyi tündér, nemde "? — Azzal meghajolt előttem. — Mindszenty Tamás vagyok: megengedi, hogy hazakísérjem ? Hogyan jöttünk haza, hogy történt a csuda ? 0 mindezt sok volna elmondani és nem is tartozik ide; de rövid idő múlva felesége lettem Mindenszenty Tamásnak, a kit a rajongásig szeretett, imádott fiatal szivem, 0 akkoriban jött haza külföldi útjáról s igy én őt előbb nem láttam és ő sem ismert engem. A sors egymáshoz kötött örökös rabláuczával. 0, hisz nem volt okom eleinte panaszkodni, a két első év csak ugy repült tova az ő oldala mellett, mint egy fényes, szép álom. Én boldog voltam teljesen. — Két év múlva sok olyan dolog történt, ami azt a gyanút keltette fel erősen bennem, hogy az uram nem hű hozzám. Gyakorta elmaradt, ideges, ingerlékeny, szinte kötegedő lett, később durva. En eleinte nem szóltam, tűrtem Hisz oiy jó volt hozzám eddig, mi készthette az ellenkezőre? Es aztán akadtak jó emberek, a kik lassan mindent elmondtak. A gyanúm valóra vált, férjem mást szeretett, más után járt. És én oly magamra hagyatva. Anyám időközben meghalt, nem volt senkim, a kihez bizalommal fordulhattam volea, csupán egy hűséges öreg cselédem, az én volt dajkám. Én már a kétségbeesés szélén álltam akkor s a mit cselekedtem, nem tettem sem rosszakaratból, sem azzal a tudattal, hogy rosszat cselekszem, egyszerűen az volt a szándékom, hogy férjemet magamhoz térítsem. bármi módon. A falunkban lakott egy öreg anyóka, afféle javasasszony, az hírlett róla, hogy ő mindent tud és minden bajon segit. Öreg dajkám biztatott rá, hogy menjek el a javasasszonyhoz és — szégyenemre legyen mondva, felvilágosodott nő létemre ugy cselekedtem, mint egy tudatlan parasztaszszony, elmentem az öreg anyókához.