Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-02-15 / 7. szám

adtak ott a gyűlésen, , amennyiben nem voltak elkészülve ezen kijelen­tésre. Ennek az.volt az eredménye, hogy a bizottság megbízta a polgár­mestert, hogy két tag kíséretében nézzen meg egy Schuckert és egy Ganz telepet és majd ha a tanulmány­útról visszatértek és előadták tapasz­talataikat ugy akkor fog dönteni a fölött, hogy melyik czéget ajánlja a közgyűlésnek a telep felépítésére. A bizottságnak ezt a határozatát ily körülmények folytán — mint már egy izben kifejtettük — nagyon is helyeseltük, de igenis kifogásoljuk egy másik ezzel kapcsolatos határo­zatát és ez az, hogy akkor midőn a tisztességtelen verseny ellen küz­dünk, niaga a bizottság ad alkalmat ily konkurenciára. Az ugyanis, hogy a bizottság felhívja a drágább céget, hogy adja-e oly olcsón vagy még ol­csóbban portékáját, mint az a másik, amelyik a nyilvános pályázaton ol­csóbban offerált. Bz az eljárás néze­tünk szerint nem méltó egy erkölcsi testülethez, pláne akkor midőn ez az olcsóbb cégnél a bizalom hiányával sem indokolható. Ne vegye rossz néven tőlünk Iglauer ur, ha azon állítását, hogy a Ganz gyár által készített gépek nem felelnek meg eléggé a követelmény­nek, kétségbe vonjuk. Nem vagyunk ugyan szakértők, de előttünk fekszik egy prospektusa a cégnek és ebben a kötetben azok a villamos világítási telepek vannak felsorolva, melyeket a Ganz gyár épített. Ezt a könyvet átlapozva azt tapasztaljuk, hogy egy magyar gyár úgyszólván az egész világot meghódította gyártmányainak. Ezen gyár építette a bpesti és még 33 magyar telepen kívül a bécsi, ve­lenczei, triesli, karlsbadi telepet sőt Anglia, Franciaország, Amerika, Af­rika és Ausztráliában is vannak vil­lamos telepei. Hát elhihető-e, hogy a Ganz-gyár által készített gépek nem felelnek-e meg Pápa város igényeinek ? Ugy e nem? Távol legyen tőlünk, hogy ez­zel a Ganz gyárat reklamirozni akar­nók — erre nincs is szüksége, de igenis kötelességünknek tartottuk, hogy a világítási bizottságban ezen cég ellen felhozott kifogásokat nem­csak ellensúlyozzuk, hanem igenis a cég iránt eddigi bizalmat megerősít­sük. Kijelentjük újólag, hogy a dön­tés kérdésében még most sem fog­lalunk állást hanem igenis megvárjuk a világítási bizottság azon ülését, melyben a Schuckert cég ujabbi kon­kurens ajánlata lesz tárgyalva, mely nézetünk szerint arra fog majd alkal­mat adni, hogy Pápa városa egy ujabb szóbeli licitációt fog (?) kitűzni avillam­telep felépítésére. Pollatsek Frigyes. Meghallgatást kérünk! Nagyon ís aktuálisnak tartjuk, rnosí, midőn képviselőtestületünk rész­letes újjászervezése van küszöbön, hogy lakosságunk figyelmét oly kö­rülményekre hívjuk fel, melyek vá­rosunk közügyelnek vezetésére nagy­befolyással vannak, de felhívjuk a képviselőtestületet is, melytől váro­sunk haladását és fejlődését teljes joggal elvárhatjuk. Most, hogy küszöbön vannak a városi képviselőválasztások boldog­boldogtalan városi képviselőségről ál­modozik. Nem azért, mintha a város iránti kötelességtudását akarná be­igazolni, hanem mondjuk ki egész őszintén — csekély kivétellel — csupa hiúságból. A hiúság olyan emberi gyönge­ség, mely a társadalom minden réte­gében buja talajra talál. E gyönge­ség folyománya, hogy sokan olyan állások és hivatalok után törik ma­gukat, melyekhez semmi nemű képe­sítésük és jogczimük nincs. A törek­vést igen sok esetben siker is ko­szorúzza, mert a hiu emberek tömege érti a módját, a melylyel a cél elér­hető. Igy történik aztán, hogy köz­életünk irányadó testületei olyan em­berekből verődnek össze, akik csak számbelileg mutatnak, de hiányzik bo­lölük a tettre képes alkotó erő, a dolgozni tudó és akaró lélek. Már most mi ennek a következ­ménye ? Az, hogy a városi közéletünk napról-napra jobban elposványosodik. Fontos, mindnyájunkat közelről érintő ügyek iránt nincs meg az az érdek­lődés, mely alapja, előmozdítója min­— Gyermekéveimről nem beszélek; azok csendesen, szelíden folytak le minden keserűség nélkül. Egyetlen gyermeke vol­tam szüleimnek s minden óhajom teljesítet­ték. Az első szomorúság akkor érte gyer­mekszivemet, mikor a szülői háztól bucsut móiiílva, édes anyám elvitt a nevelő inté­zetbe, hogy tanitasson. Akkor már tiz éves multam. Az intézetben mind szerettek, mind beczéztek, ugy a társnőim. És én is telje­sen boldognak éreztem volna magam az in­tézetben, csak szüleimet láthattam volna gyakrabban. De a város, a hol én nevel­kedtem, oly messze volt; igy hát be kellett érnem azokkal a gyér, de rám nézve annál édesebb látogatásokkal, melyeket szülőim felváltva tettek nálam. Igy mult el öt esz­tendő. Egy nap aztán sürgöny érkezet szá­momra, mely haladéktalanul haza hitt. Ve­szélyre számítottam, de nem akkora vesz­teségre, mely benünket akkoriban ért. Haza érve, édes apámat már halva találtam. Atyám főerdész volt a dus gazdag Mind­szenty Kálmán uradalmában, Halála után mink édes anyámmal igen szomorú viszo­nyok közt maradtunk hátra. A jó öreg Mind­szenty azonban gondoskodott rólunk, hogy semmiben hiányt nem szenvedtünk; s hogy jóságát tetézve, még örökös lakást is adott az ugy nevezett Mihályvölgyben egy kis házban, melyet vadászkunyhónak neveztek. Itt éltünk mi ketecskén jó anyámmal, messze a világ zajától, messze az emberek­től, közel az Istenhez. A fájó seb, melyet atyám halála rajtunk ültött, lassan behegedt; megnyugodtunk a változhatatlanban. Legnagyobb örömöm abban telt, ha az erdőben barangoltam. Lassú, tétova lép­tekkel jártam az ismert erdei utakat, szőve­szövög< jtve nappal napsugárból, éjjel hold­világból aranyos •álmáimat. És hogy valóra váltak mind ! Bár ne *lt volna soha egy is. Irt hosszabb szünet állt be. A sze­gény, fáradt asszony tenyerébe hajtotta fe­jét, mintha eszébe akarná hozni mindazt, a mi rég elmúlt. — Folytassa, — mondá halkan a lel­kész. Megrezzent. A lelke innen messze­messze járt s mintha csak folytatná ott a hol hagyta röpdözését, suttogta : — Igen ! azon a szép verőfényes na­pon történt, hogy sétámon elfáradva, a ka­kukfüves, buja, zöld réten elaludtam. Kü­lönös álmom volt. Eszményem, a kit rég megrajzoltam képzeletemben, ellőttem állt megtestesülve. És ott állt akkor is, mikor én a haragtól és szégyentől kipirulva hirte­len felugrottam s odakiáltottam neki : — De uram ez kegyetlenség, engem igy megijeszteni! Ö pedig csak állt, állt egy helyben a puska agyára támaszkodva és mosolyogva nézett haragtól szikrázó szemeimbe. Végre hosszas hallgatás után ő törte meg a csen­det. — A mihályvölgyi tündér, nemde "? — Azzal meghajolt előttem. — Mindszenty Tamás vagyok: megengedi, hogy hazakí­sérjem ? Hogyan jöttünk haza, hogy történt a csuda ? 0 mindezt sok volna elmondani és nem is tartozik ide; de rövid idő múlva felesége lettem Mindenszenty Tamásnak, a kit a rajongásig szeretett, imádott fiatal szi­vem, 0 akkoriban jött haza külföldi útjáról s igy én őt előbb nem láttam és ő sem is­mert engem. A sors egymáshoz kötött örökös rab­láuczával. 0, hisz nem volt okom eleinte panaszkodni, a két első év csak ugy repült tova az ő oldala mellett, mint egy fényes, szép álom. Én boldog voltam teljesen. — Két év múlva sok olyan dolog tör­tént, ami azt a gyanút keltette fel erősen bennem, hogy az uram nem hű hozzám. Gyakorta elmaradt, ideges, ingerlékeny, szinte kötegedő lett, később durva. En ele­inte nem szóltam, tűrtem Hisz oiy jó volt hozzám eddig, mi készthette az ellenkezőre? Es aztán akadtak jó emberek, a kik lassan mindent elmondtak. A gyanúm va­lóra vált, férjem mást szeretett, más után járt. És én oly magamra hagyatva. Anyám időközben meghalt, nem volt senkim, a ki­hez bizalommal fordulhattam volea, csupán egy hűséges öreg cselédem, az én volt daj­kám. Én már a kétségbeesés szélén álltam akkor s a mit cselekedtem, nem tettem sem rosszakaratból, sem azzal a tudattal, hogy rosszat cselekszem, egyszerűen az volt a szándékom, hogy férjemet magamhoz té­rítsem. bármi módon. A falunkban lakott egy öreg anyóka, afféle javasasszony, az hírlett róla, hogy ő mindent tud és minden bajon segit. Öreg dajkám biztatott rá, hogy menjek el a ja­vasasszonyhoz és — szégyenemre legyen mondva, felvilágosodott nő létemre ugy cselekedtem, mint egy tudatlan parasztasz­szony, elmentem az öreg anyókához.

Next

/
Thumbnails
Contents