Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-02-08 / 6. szám

elkényezteti gyermekek tulcsigázott igényeit? Én nem tudom. A kezesek, kik a boldogultért barátságból jótállottak, hiszen — nem fogják teljesíteni. Ime, a miért sokan elszegényednek! A világítási bizottság ölése, Közvilágításunk megvalósítására kiküldött világítási bizottság f. hó 2-án ülést tartott, amelyen végre valahára dönteni kellett volna az ajánlatok felett, de nemcsak, hogy nem történt döntés, de az ülésből kifolyólag hozott határozatokból, arra a meggyőződésre jutunk, hogy ha a világítási bizottság nem szakit azzal a bizonyos Pató Pál politikával, ugy városunkban a közvilágítás kérdésének megoldását csak álmodtuk. Nem tudunk sehogyse megbarátkozni lglauer István szakmérnöknek változatos ajánlataival. Egy izben az égig magasztalja a Ganz-gyár ajánlatot és perhorreszkálja a Schuckert-cég költségvetését, most egyszerre pedig frontot csinál a Sebükért cégnek és kijelenteni, hogy a Ganz-gyárral kötendő szerződést nem ajánlja. Ily körülmények között nehéz a világítási bizottságnak a vállalkozó-cég megválasztásában dönteni. Nem akarunk elébe vágni azon határozatnak, melyet a világítási bizottság hozott és mely szerint egy bizottságnak adott mandátumot arra nézve, hogy a Ganz vagy a Schuckert cég telepei felelnek-e meg városunk viszonyainak, de igenis mármost nem helyeselhetjük azon határozatát, hogy a polgármester egyidejűleg intézzen kérdést a Schuckert-céghez, hogy nem-e volna hajlandó a telep felállítását ós üzembe ti tartását oly ár mellett teljesíteni, mint amilyet tett a Ganz-cég. Ezen az alapon kérdést kelleni intézni a többi vállalkozó céghez is, kik pályáztak, jóllehet nem tartjuk helyesnek ezt a formáját a nyilvános alkuvásnak, akkor, midőn a cégek nyilvános pályázat utján tették meg ajánlataikat, Amidőn még újólag kijelentjük, hogy nagyon is éber figyelemmel kisérjük a fejleményeket és elvárjuk, hogy a döntés csakis városunk jól felfogott érdekében történjék, adjuk rövid kivonatban az ülésben hozott határozatot: Az ülésen jelen voltak : Mészáros Károly polgármester, dr. Antal Géza, Bermüller Alajos, Preund Ferenc, Galamb József, Hanauer Zoltán, Harmos Zoltán, dr. Kőrös Endre, Krausz József N. dr. Lővy László, Matkovich Pál, Saáry Lajos, Sült József, dr. Steiner József, Török János, Wéber Rezső és Csoknyay Károly b. tagok és lglauer István mérnök. Polgármester a bizottsági ülést megnyitja s előterjeszti, hogy a villanyossági szükebbkörü ajánlatok a kereskedelmi miniszterhez felterjesztettek, ahonnét ázol: anélkül, hogy megbiráltattak volna, visszaérkeztek azzal figyelmeztetéssel, hogy a magyar ipar és munkaerő védelme a kötendő szerződésben biztositassék. Egyidejűleg előterjeszti, hogy az ajánlatot tevő cégek felhívattak arra is, hogy az üzemben tartás költségére nézve is tegyenek ajánlatot, ajanlataikat eme cégek beadták, melyeknek ismertetésére felkéri lglauer István fmérnököt. lglauer István az ajánlatokat ismertetve, kijelenti, hogy ajánlattevők reális számításokat nem tettek, hanem egyszerűen az adott watt-áram fejlesztéséhez megkívántató szénszükségletét, személyzeti költséghez Azután jönnek az ujabani kölesönök. A takarékpénztár . . . apró kölcsönökre kevés kamatra . . . Fáj az ember lelke valóban, mikor látja a takarékpénztárakban fizető emberek szomorú arcát. Sok mindent lehet azokról leolvasni. Hány és hány álmatlan éjszakát okoznak ezek a törlesztési napok . . . A telekkönyv, a kezesek, bírósági okmányok a takarékpénztár könyvei tudnak mondani . . . Adtatok a népnek olcsó kölcsönt. Megtanítottátok őket a váltót forgatni és elfogadni. És a nép fel is használja az előnyt. Hány ember van ma, aki nem adós ? És a mi a fő, hány ember használta e kölcsönöket anyagi helyzetének megerősítésére avagy előnyére. Sok embernek egész életpályája az iránt való aggódásban telik el, honnan és hogyan vegyen kölcsönt, régibb adósságának törlesztésére. Az egyik adósságot fölcseréli a másikkal. S midőn ez a rövid élet végződik a családfő még a ravatalon fekszik, mikor a hitelezők jönnek foglalni. A bánatos özvegy, siró árvák csak a temetés után veszik észre, hogy ők mily szegények. Hova. lesz most a az a megszoKott életmód ? Ki fogja teljesíteni az — Mióta Isten nekünk adta a földet, mindig áhítattal, tisztelettel hajoltunk meg szent neve előtt. Mióta a haza fogalmát ismerjük, mindig készséggel, önfeláldozással adóztunk oltárán és most idegen szóra rátörünk istenünkre, hazánkra és eladjuk lelkünket az ördögnek ? — Nem adjuk ! Nem adjuk ! — tört a lelkesedés a kijózanult népből. — Magyarok vagyunk ! székelyek vagyunk ! Veszszen az idegen ! És e pillanatban bizonyára életükkel lakolnak a gaz bujtogatok, ha idejekorán meg nem mentik irhájukat. — Ez már beszéd ! — szólt köiiyező szemekkel az Öreg matróna. — Ismét ráismerek az én székely népemre, amelyre oly büszke voltam idáig. Áldjon meg az isten. S amint áldólag kiterjeszté karjait, a nép odarohant és csókjaival halmozta el. Aztán egy öreg székely vált ki a tömegből s oda állt a nagyasszony elé. Hát instálom, ha már a nagyasszony vissza terelt minköt a romlás útjáról es végigverve áldott szavával, tegyen meg értünk valami nagyot. — Hát mit kívántok — Hát instálom. Itt megakadt a székely, mintha röstelné mondókáját és megvakarta a fejét. — Hát biz én röstellem is kimondani mert nem asszonyi munka. — Ez sem volt asszonyi munka, amit tettem és mégis megtettem. — Igaz. Áldjuk is érte, amíg élünk. Visszahoza az eszünket, mely megfutamoda. Visszaadott drága szülötte földünknek, melytől csakhogy el nem terelének azok a gazok. — Jó, hogy ram hallgattatok! — Mig élűnk, meghallgatjuk mindig. — Jói van, köszönöm bizalmatokat. Beszéljetek. — Arra kérjük, hogy jöjjön el velünk az igazgatósághoz. A nagyasszony első perezben megdöbbent a kimondott szótól, de a másik percben szinte férfias erélylyel felelte : .— Induljunk. S mikor egy negyedóra múlva az igazgatósági épületet körül vette a zajongó tömeg s a remegő hivatalnokok kinéztek az ablakon, egy asszony, egy tisztes matróna állt az áradat közepén s a megszelídült, megszégyenült tömeg tisztességtudón, kalaplevéve várta a szót. Márayné érezesen, szinte fiatalosan megszólalt: -— Jöjjenek ki mind ! En, Máray Tamásné. felelek mindenről! E hívásra megjelentek a hivatalnokok. Egy hang se éljenzett, de az ellenszenv moraja sem hallszott. Csöndes, nyugodt volt a tömeg, mint vihar után a tenger . . . A nagyasszony előre lépett s rámutatott a sokaságra: — Íme, ez az én népem, a józan, tisztességtudó székely, az igaz hazafi, mely kész meghalni hazájáért bármely perezben. Zugó éljenzés kisérte szavait. A nagyasszony látható megelégedéssel nézett végig a zajongó tömegen, — aztán folytatta. — A Mindenható isten, ki egy pillanatra félrenézett e népről, most újólag áldva ' terjeszti föléje kezeit, béke szállt a háborgó lelkekbe, holnap munkába áll valamennyi. Az igazgató a kiáltott izgalomtól sápadtan lépett most elő a hivatalnokok közül és komor hangon kérdé : — Mi a kívánságunk ? — Semmi, — felelte Márayné. — Nekik semmi. Ök munkába állanak és dolgoznak tovább, de van nekem. — És ez ? — Azt akarom, ne ismétlődjék ez a kinos, áldatlan dolog többé, mert ki tudja, lenne-e erőm még egyszer közibük menni s még egyszer idehozni őket. Azt akarom, hogy egyszersmindenkorra tisztázva legyen ez az ügy. Tehát megkövetelem, hogy e tisztes székely néppel, mely nem a pokolból került, hanem Árpád ivadéka, emberséggel, méltányossággal bánjék az igazgatóság. Kitörő, szűnni nem akaró lelkes éljen szakította meg szavait. — Es aztán tul felől meg azt mondom nektek, édes fiaim, -- fordult a muiv kasokhoz, — hogy bottal verjétek ki az országcsalókat, kik el akarják bódítani a fejeteket. Béke legyen, dolgozzatok és becsüljétek meg, aki nektek kenyeret ácl. A nép lelkesülten vette körül a tisztes matrónát, ki jóban, rosszban osztályosuk volt és kezeit csókokkal halmozták el. — Igy legyen, azt mondom ! Ezzel kocsijába szállt s a munkások lelkes éljenzése közt elhajtatott. De ezzel aztán véget is ért az első (és reméljük utolsó) székely sztrájk, a nép i dolgozik és szereti földjét, és hazáját.