Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-12-27 / 52. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. I LQFIZETÉSi ARAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS cs KIADÓ: P ÜL L A T 3 S m F Ft IfcYE 5. H1RDETESEK es NYILÍtEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L A R VI i U kftnyvkereskeitésében. Rő^i elvünk mellett. Lapunk legközelebbi száma a XIVik évfolyamba lép. Programmot szükrégtelen adnunk. Magmaradunk régi álláspontunkon. Pápa városunk és megyénk közérdekének ellenőrzése a mi feladatunk, a mi programmimk. Nem voltunk a nem vagyunk barátai az öndicséretnek, sem a nagy frázisoknak. De ezek fölöslegesek is. Lapunk eddig megjelent számai közzen forogtak, s azokból mindenki láthatta az irányt, amelyet követtünk, a munkásságot, melyet kifejtettünk. Megtörténhetett, hogy nyíltságunk és szókimondásunk egyeseknek, talán egy egész kis körnek nem volt talán Ínyére, de ezzel mi nem törődünk, mert mikor a város érdekeiről van szó, ott egyesek érdekei nem jöhetnek számításba. Tizenhárom éves pályafutásunk szorosan össze van forrva a város és közönség érdekeivel. Örömmel és lelkesedéssel végeztük mindig munkánkat a közügyek terén, hogy ezáltal szolgálatokat tehessünk közönségünknek. Igyekeztünk ezen idö alatt felfogni Pápa és a vidék közönségének érdekeit, meglátni szükségleteit, megérteni szive kívánságát. Ezen programmal vállaltuk el a „Pápai Közlöny" szerkesztését, ebben az irányban haladtunk s ebben szándékszunk továbbra is haladni. Hogy helyes volt programmunk, azt lapunk tizenhárom éves múltja igazolja. Azok, kik ösmerik a vidéki sajtó viszonyait, meg fogják érteni, hogy mit jelent tizenhárom megszolgált esztendő egy vidéki lap életében, főleg pedig Pápa városában. Lapunk eddigi fennállása meggyőzött bennünket arról, logy eddigi Irányunk és irmodorunk olvasó közönségünk helyeslésével találkozott, s éppen ez oknál fogva reméljük, hogy lapunk évről-évre gyarapodni fog, mivel ezentúl is küzdeni fogunk a közérdek mel« lett s .attól egy jottányit sem térünk el. Hallottuk már többször hangoztatni, hogy az, a ki a mások bajaival törődik anélkül, hogy erre felkérték volna, avagy azért bármelyes elismerést várna, vagy nyerne : vagy bolond, vagy újságíró s ez nálunk is beigazolást nyer. De mi ezt perhorreskáljuk, mi besoroztattuk magunkat a közügyek táborába, mi tollai, becsülettel kívánunk harcolni e téren. Pápa városában legjobban tudhatják, mily kellemetlenséggel, mily zaklatással s mily véremésztö munkával jár egy közügyeket önzetlenül szolgáló hírlap szerkesztése, s hugy mégis végzük e sisiphusi munkát azt az elv, a kitűzött cél érdekében tesszük. Lelkesedéssel lobogtatjuk tehát továbbra is a kitűzött lobogót, bátran és tántorithatlanul haladunk előre, mert meg vagyunk győződve, hogy a nagy közönség támogatása és elismerése mellett a küzdelemben mint győztesek fo. gunk kikerülni. Ezen reményben indulunk az uj év küszöbén a terhes útra s a szokott TARCZA. Az utolsó ut. Svajczban történt, a jégszikiák között. — A fogaskerekű egyik wagonjában, mely Rothstockschluchtból lassan kanyarodott lefelé, magyar utasok élénk beszélgetésbe bocsájrkoztak. Senkisem tudta a másiknak kilétét, nevét. Mind csevegtek, zsibogtak, vitatkoztak, csak egy házaspár ült ott csendesen egy szögletében a vasutban, nem elegyedve belé az általános társalgásba. A férfiú hatvanéves lehetett, de még hatalmas, erös ember volt, egyenes tartással, melyből a hajdani katonatisztet, tol lehetett ismerni. Kissé szürke volt már s arcza nem volt szimpatikus. Az asszony sokkal fiatalabbnak látszott, ugy negyvenévesnek. Szép talán sohasem volt, mert vonásai durvák, éiesek s egy csöpp nőiességgel sem bírtak. A nő némán nézett ki a vasúti kupé ablakán. A julius égetően sütött s pompás színben tüntette föl a tovatűnő hegylánczolatot. Hol fényözönben, hol árnyékban látszottak a csúcsok s mindenkit elragadtak. Lauterbrunnennél, hol egy nagy vízesés, mint egy finom szövetű fátyol, meredek sziklakról omlik alá, u nő kezével intett a férjének, hogy figyelmeztesse, mint minden érdekesb látnivalónál. — Örvendjünk és élvezzük e szépségeket ! amig csak tehetjük I monda halkan férjének. Ez még nem az utolsó, amit most Játiunk, te megígérted nekem, hogy még Luczernbe is elviszesz ! — Igen, elmegyünk Luczernbe is ! — felelte a férj ! — Mikor ? kérdé az asszony. — V;kor V holnap odautazunk ! íolytatá a férj valami különös és meghatározhat] an kifejezéssel, — Már holnap ? dadogá a nő. — Igen holnap I felelte most már határozottan a férj. Erre mindketten elhallgattak. Midőn a vonat lnterlakenbe ért, — a Viktória-hotelbe hajtattak. Két szobát béreltek. Egyiket a férj, a másikat a no számára. Mindegyikük magára zárta ajtaját. A férj izgatottan szelte nagy lépteivel keresztülkasul a szobáját. Majd egy székre roskadva erszényét vette vizsgálat alá. •— Kiürítette belőle minden pénzét az asztalra és számolgatni kezdé. — Egy pár louisdorja, egy ötvenfrankos bankjegye, s néhány forintnyi ezüstpénze maradt. —• Ez elegendő lesz ! mormogá. — Brienzből fölvezetem Améliet a Rothornra, hogy örömét lelje kedves Gletschereiben, azután Luczernbe viszem s azután — azután , . . Gondolatokba mélyedve ült sokáig, — ugy, hogy csak az ebédre harang ébresztette föl a valóra. — Sietve magára szedte öltözetét s hangosan hívta feleségét, hogy siessen le az ebédlőterembe. Amálie azon idő alatt, mig férje számolgatott es tervezett, az ablakból bámulta a „Jungfiau" csúcsát. Egészen elbájolta őt a lemenő nap aranyos fénye, mely a havasokat remek biborszinne! vonta be. Szinte ugy tetszett, mintha egy vérfelhő boritná a hegy csúcsát, vagy tűzben égne a havas. Húsz év előtt keltek egybe s mindig egyetértettek mindenben, mivel egyforma szenvedélyük volt. íme huszárszázados volt s pár évvel ezelőtt vonult nyugalomba, mint ezredes, de tábornoki ranggal. Könynyelmü életmódjuk régen fölemésztette vagyonukat. Ma már csak a nyugdíjból éltek. Mivel azonban sohasem tanulták meg, hogy kiadasaikat a jövedelmükhöz mérten osszak be, adósságokba merültek. Hitelük kimerült. S ekkor történt az a szörnyű dolog, hogy a gavallér tábornok ur becstelen uton szerzett pénzt. Még nem tudta senki, de a lejárat következet s ekkor fölfedezték s a börtönt el nem kerülhette volna. — Igy lassanként arra a meggyőződésre jutott, hogy véget vet életének. Más kibúvó nem volt számara mint e szomorú vég s ezt őszintén be is vallotta nejének. Hiszen a felesége neki pajtása is volt. Az asszony nem ájult el, nem sirt, ideggörcsöket nem kapott, hanem érvekkel igyekezett lebeszélni az öngyilkosságról a férjét. De férje a pénzt már vissza nr a. U i Li D

i arany-, ezüst-, ékszer- és óra üzletében Pápán, Fő utcza 35 a tulhalmozott áru j raktár folytán kai*áösoa^i és ugévi ajándékok feltiíjia olcsó áron