Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-05-24 / 21. szám

megmarad minden a maga csúnyaságában és rendezetlenségében. Ha iparunkat virágzóvá, jól müködöyé fejlesztjük, ha oly színvonalra emeljük, hogy ez megtudjon felelni a legkényesebb egyéni Ízlésnek is, akkor megszűnik e panasz is; mert újból ismételjük, az ipari munka az, amelynek fellendülése nyomán gyönyörű, rendezett utcasorok épülnek, s ami a legfőbb, hogy az ipar az, melynek nyomában a gazdasági jólét és a társadalmi élet fellendülése támad. A közönség köréből.") Nagyon sok port vert föl már ez az „ezres bankó", a mely tulajdonképpen csak amolyan képzeletbeli pénz volt. A n. é. közönség előtt egy előző cikkemben már kellő világításba helyeztem ezt a dolgot s már aiíkor hivatkoztam arra, hogy a vizsgálat majd kifogja deríteni a való igazságot. És ime hová zsugorodott össze az „ezres bankó "-nak nagy aparátussal fölfujt ügye, a lopás és nem tudom még miféle nagy garral hirdetett bűntények sorozata. melylyel reputációmat, üzletem jó hírnevét akarták tönkre tenni? Mivé zsugorodott: könnyű testi sértéssé, melyért 4 napi elzárásra ítéltek. Az Ítéletet tehát a testi sértésért meghozták, mert tényleg Yinkovies verést kapott és mert a" verés folytán sérülést szenvedett, amint ezt a „visűm repertum" igazolta. Hanem hát ezt a verést Vinkovics ur nem azért szenvedte el, mert talán szerelmi vallomást tett volna nekem, hanem, mert becsületemben gázolni merészelt és én természetesen jogos felháborodásomban önvédelemből. — igaz nem valami gyöngéd — eszközt választottam a megtorlásra, de az Ítélet sem jogerős még, mert megfellebbeztem. Azonban nem Vinkovics urnák a személyét akarom itt előtérbe állítani. O megkapta a magáét ez ügyben való, nem éppen érdek nélküli szereplőséért, viszont engem is elért a törvény sújtó keze s megbüntettek testi, sértésért és ez volt az a ret*) E közlőitekért a felelősség a beleül dőt terheli. tenetes nagy bűn. Hanem hát ez rendbe van hozva és ámde kérdem, hogy ha ily csekélység miatt az embert, jóformán ki sem hallgatva, pellengére állítják, sárral dobálják meg, nincs-e megadva a mód, hogy az ember visszaszerezze a tisztességét az embertársai előtt, akik egyébiránt, talán nem is rossz akaratból, a szarnyra kapott s gyorsan terjedő rossz híreknek nagyon hamar felülnek. De igenis van mód reá. Nincs oly gonosztevő, akinek a védelmét meg ne hallgassák, annál inkább tehetem én, akit ártatlanul hurcolták meg és aki csak az igazságát kívánja előtárni az elé a közönség elé, a mely előtt megrágalmaztak. Mostani felszólalásomnak főcélja tehát az, hogy a meghozott Ítélet után a nagy közönség előtt tisztán álljon az én ügyem, de tisztán álljak én is, meg üzletem jó hírneve is. Mindazok a vádak, melyeket a nagyközönség körében feltűnő buzgalommal terjesztettek s melyelcet a „Veszprémvármegye" eimü lapban is szellőztettek, teljesen valótlanoknak bizonyultak. Egyetlen egyet sem tudnak bebizonyítani, mert semmi alapjuk sem volt s csak koholt, elferdített, mende-inondakból keletkeztek. Semmi sem bizonyíthatja jobban azt. hogy mennyire alapnélkül valók voltak ezek a vádak, mint például egy terhelő tanú vallomása, amely fényesen igazolta, ártatlanságomat. Ha már mostan ezek a, súlyos vádak: az ezresbankó lopása, az orgazdaság stb. meséje teljesen valótlanoknak bizonyultak s a szúnyogból fel fujt elefántból csak egy kis testisértés lett, senki sem veh-ti tőiéin rossz néven, hogy becsületemet, üzletemet, mely kenyérkeresetem, védelmezve, a nagy közönség elé viszem újból ezt az ügyet, hogy lássa a cáfolatot is, amint hallhatta a vádakat is, melyekért talán már előre elitéit. Hát ha én visszaakarom szerezni a nagy közönségnek jó véleményét a magam személye iránt es kenyértkereső üzletem érdekében, ekkor senki sem vitathatja el tőlem azt a jogot, hogy a nyilvánosság orgánumát vegyem ismét igénybe, amint, hogy ily uton hurcollak meg tisztességemet is. És most még egy szavam, nem, kérésem volna a „Veszprémvármegye" igen t. felelős szerkesztőjéhez. Nem kétlem, hogy az igazságot, mindenek lölé helyezi s ezért hinni és remélni bátorkodom, hogy az én igazságomnak is helyet ad lapjában, amint helyet adott minden bizonnyal jóhiszeműen a vádaknak is. Én nem akarok visszatérni arra, a mi történt, szívesen elfelejtem a személyemet ért bántalmakat, de ugyanakkor — talán joggal — számithatok a n éltányosság és igazság neveben'arra is, hogy akkor, amidőn a súlyos vádak teljesen valótlanoknak bizonyultak, ezt a tényt is konstatálni hajlandó lesz. Aki tisztán akar látni, megláthatja ezekből, a való igazságot. És én csak a tisztességet kérem vissza, melyet meg nem érdemelve, erőszakos módon akartak tőlem elvenni. Váradi Géza kávés. Színészet Pápán, — A szini évad tanulságai. — Mezei Béla színtársulata csütörtökön fejezte be nálunk az évadot és tegnap már Komáromban „Katalin" operettel kezdte meg a nyári évadot. A színház kapui őszig lezárulván állítsuk fel mindenekelőtt a mérleget. Konstatáljuk azt, hogy a pápai közönség ideális meleg szeretete teljesen megfelelően honorálta a színtársulat buzgalmát és a pártolás teljesen arányban állott azzal a művészi értékkel a melyei Mezei Béla társulata szolgáltatni képes volt. A társulat detailirozva igen erös, tán a harmadik helyre méltó a Pápán megfordult színtársulatoknak. Kürthy Margit, Kállay Jolán, Polgár, Tóth Lajos és Nagy Imre szorgalma ambitiója és művészi mérséklete a legjobb vidéki színészek sorába emelik őket. — Kedves és hercig dolgokat produeált Várady Margit, a kinek tényleg voltak több darabban például a Bob herceg Annié szerepében exeellens mozzanatai. Kürthy Margit forrongó de hatalmas művészi tehetség csodálatos szorgalma és művészi készsége, nagy jövőt ígér Monna Vannában és a Vasemberben megjátszott alakjai sokáig maradnak édes emlékezetünkben. Végtelenü szerencsés behízelgő talentum Kállay Jolán, aki a szép megjelenésekor előkelő játékbeli qualitások és nagy énektudása révén megérdemli a teljes elismerést. Polgár sokoldalúsága és dicséret Az asszonyka kezébe nyomta a bepakkolt virágcserepet. Az ráfordította urára szemét s a cáomag kihullt a kezéből. Csörömpölve darabokra tört az udvar kövén. Megindult. Illő dolog, hogy az uj lovakat a gazda kipróbálja. Vágó hajtott fent. Téli délután volt. A nap nem látszott, csak a nyugoti rozsdás égbolt mutatta, merre kalandozik. A városból kiértek a nagy, tágas mezőre. Hó borította, amit a szem láthatott, s az ut szólén fehér csillogó virágdíszben dideregtek a fák. Hang is hallatszott. a jégszirmok beszede. amint s csontá fagyott jégszilánkok összecsapódtak. A szél suhogó szárnyon jött s mint a haragos szülő gyermekét, kegyetlenül megcibálta hajuknál fogva a fákat, bokrokat. Azok siró hangon panaszkodtak és szemükből könnyeket — apró zúzmarákat — hullattak. Nagy csöndesség terjedt a hayaserdők felöl, csak az uton poroszkált egy-egy megkésett vásári szekér. Vágó tűzben égett az első ülésben. Az éjszakról támadt szél fülébe hajtotta a hátuisók beszélgetését, ü pedig szerette volna kővel bedugaszolni fülét. Hogy ne halljon semmit. A doktor jókedvű volt és vidám. Talán egy kis bort is beszedett, mert merészen közeledett a asszonykához. Sokszor ngy magyarázott neki, hogy majdnem öszszeért az orruk. A tüzes szavai pedig, mik Vágó füléhez jutottak, megfagytak utjokba. Hegyes jégcsapokká keményedtek. S a végükkel fúrták, hasították Vágó vadul lüktető szerelmes szivét. Néha félig hátraiekintett s ugy látta, hogy az asszony figyelmesen hallgatja, sőt rá is mosolyog. Aztán hiába hunyta be szemét. Folyton előtte volt. Látta. Az aszszonyt, aki rég szereti azt a kis eönk embert s most mögötte örvendez neki. S azt a kis németet, aki lecsapot az ő boldog családi életére, hogy feldúlja azt. Eszébe jutott a sok mende-monda. A kétértelmű szavak, célzások. A legjobb barátai megjegyzei, kik a tréfa burkolatában adták tudtára egy némely hallottam-ot, ugy beszélték-et. Rettenetes, rettenetes! Most nevető hang lebeg előre. A doktor hahó táj a s rezgő futamaikan benne csilingel az asszony kacagása is. Vágó belevág a lovak közé, hogy azok eszeveszetten rohanni kezdnek. Aztán se lát, se hall. Csapkodja, veri az állatokat, robog a kocsi, mintha nem is a földön menne, de fenti a levegőben. Az ut egyik széléről a másikra vetődnek sa kocsin ülők szemébe fagyos havat dob a felkavart szellő. Vágó szeme elöl elvész ut, idő, mindenség. Csak azt érzi, hogy neki futnia kell. Rohanni ki ebből a szégyenletes világból. Itt nem maradhat, nem, mert nem tudna az emberek szeme közé nézéi. El kellene pirulnia s az az ő halála lenne. A sötét gyanú leggyötrőbb kínjai jelentkeztek. Annyira lázban volt, hogy leomlott a képzelet és valóság között való válaszfal. A bűnt és megcsalatását látta, mely alatt összeroskadt az ő férfias lelke. — Mózes, Mózes . . . feldűlünk . . . oh . . . mit akarsz . . . sikoltozott az aszszonyka s belemarkolt a vállába. — Mózes, Mózes, megbolondultál ? Nem hallgatott rá. Más hangokat hallott ő már; a falu, a vidék gugyos hahotáját. Nem, nem éli tul. Ezt ő nem hallhatja meg. Megszabadul. Az asszonyka fejjel lebukott a kocsi fenekére. A doktor elvesztette fejét szótlanul, mozdulatlan ült. A szemei szürkén, bambán bámultak a havas, zúzmarás világba. A kocsi szaladt, rohant . . . űzte egyre űzte Vágó Mózes. Már elérték a Gőrgényvize hídját. Egyszerre félre fordítja a lovakat, feláll, rájuk vág s neki ugratja a víz magas partjának. Egy őriási robbanás . . . A még alig képződött jég esörömpölése s egy vad, őrületes jajszó. ... A radnóti halászok horgára harmadnapra emberek akadtak. Ugyancsak a radnóti határban lekötöztek egy embert, ki egy agyoncsigázott, megsebesített lovat hajszolt dirib-darab rongy szíjakkal.