Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.
1903-05-03 / 18. szám
3. PÁPAI KÖZLÖNY • mellett kötött lakbérleti szerződést elfogadja azzal, hogy a bérbe vevő tartozik a vízdíjat fizetni. Ezen határozat névszerinti szavazással lett hozva. 3. Veszprém vármegyei rnnzéum egylet megkeresése, régiségi-gyüjtemények beszolgáltatása iránt. Miután Pápa városában is mozgalom van aziránt, hogy a történelmi régiségek muzeumszerüleg összegyüjtendők lesznek, a képviselőtestület ezen kérelmet nem tartja teljesíthetőnek. 4. A vizvezetéki-szerelöi állás betöltését tárgyozó pénzügyi bizottsági javaslat. A képviselőtestület Vágó, Győri, dr. Lővy. dr. Kende. dr. Körös és Fischer képviselők felszólalásai után, kik e kérdésben egymással ellenvéleménnyel voltak, elfogadta dr. Kőrös azon közvetítő indítványát, hogy egyelőre ezen állás nem töltendő be, hanem a földmivelésügyi minister szakközegeivel fogja a helybeli pályázók szakképzettségét igazoltatni és ha ez nem vezetne eredményre, ugy ezen állasra nyilvános pályázat lesz hirdetendő. 5. Hegedűs Ferencz és Bauer Henrik kérelme az italmérési bérösszeg egyrészének elengedése iránt. A képviselőtestület a pénzügyi bizottság javaslata alapján ezen kérelmet nem tartja teljesíthetőnek, mert a szerződés megkötése óta sokkal rövidebb időt tölt el, hogysem ezen kérelem méltányos volta elbírálható lenne. 6. Perutz tertvérek kérvénye a szövőgyári munkás házban létesítendő fürdő értelmében. A kérelemnek hely adatik olyképpen, hogy egy tus fiird5 létesitessék, melyért a vízvezetéki vízszolgáltatásért évenként 50 korona vízdíj fizetessék. 7. Alispáni rendelet a v. szervezeti szabályrendelet modositása tárgyában. Áz alispán által rendeletileg módosított szabályrendelet elfogadtatott, dr. Hoffner azon javaslatával, hogy jogerőre emelkedés után a szabályrendelet kinyomassék és a képviselők között kiosztassék. 8. A sörházutezai bérház épitésére megszavazott kölcsön-összegj'ől kiállított adós levélnek bemutatása. dr. Kende helyteleníti, hogy ily fontos kérdés megvitatásánál Török mérnök nincs jelen, aki felvilágosításokkal szolgálhatna ez érdemben, csakis a kényszerhelyzet alapján elfogadja a tulkiadást. Ezen épületre 34605 korona lett kölcsön utján előirányozva, ehhez a régi épület anyagaink értekező tervéből 10113 kor. lett felvéve. Ez azonban nem volt ennyi árért értékesíthető. Ezenkívül az épület a tervezettel 0.5 méterrel hosszabb lett. ugyszinte ezen bérháznak sokai mélyebb alapot kellett ásni, továbbá, hogy a puha padló helyett parkett burkolat létesitettik és a szobák kifestettnek ennek következtében a főépület összes költség 59175 koronára lett megállapítva. Az istáióra tervezett 2797 kor. de mert a régi fal felbontható nem volt itt is 2519 korona többlet tehát 53)9 koronát kellet megállapítani. Ezenkívül 1 legény szoba és 3 szerszám kamrát kellett építeni, nem szinte 3123 korona töblet mutatkozik igy tehát összesen (38270 kor. ebből 2% áriejlejtési engedmény tehát összesen 66905 k., ehhez a falon levő 1500 korona boltozási munka 3300 kor. összesen 71705 korona. A fedezetlen 27000 többlet, kölcsön utján lesz a pápai takarékpénztárból felvéve. Ezen határozat névszerinti szavazással lett eldöntve. 9. Jelentés a 7 éven felüli árvagyermekek tartására 1902-ik évben a házi pénztárból kifizetett 19011 kor. 72 fillér összegnek a gyámi tartalék alap kamataiból leendő megtérítése érdemében. A gyermekek tartására és ruházatára a közpénztárból előlegezett 1911 korona 72 fillérnek a gyámtartalék alap jövedeméből utalandó vissza, melyhez a belügyminister utólagos jóváhagyása lesz kikérendő. 10. Bognár János v. állatorvos tiszteletdijának rendezéséről szóló jegyzőkönyvének bemutatása. Minthogy a gazdaközönség véleménye szerint egy külön városi állatorvosra ugy közgazdasági mint közegészségügyi szempontból föltétlenül szükség van és minthogy eddig Bognár állatorvosnak csekély tiszteletdija volt, a képviselőtestület junius hó 1től 600 koronában állapítja meg tiszteletdiját, ezenkívül kényszervágatásnál napidiját 2 koronában, országosvásár alkalmával 6 koronában állapítja meg, tartozik azonban nansasiQemw& nri-aar — Semmit sem akarok hallani! — szólt hidegen az asszony. — Meg kell. hogy hallgasson! — Kell ? ! — Igen. A múltra kérem hallgason meg. Arra a szép múltra. Emlékszik, mikor bevallottam szerelmemet s ön boldogan, önfeledten borult keblemre s fogadást tettünk, hogy hűen fogjuk szeretni egymást. Feledte ugye? Pedig minden máskép lehetett volna. Az asszony felelni akart, de a férfi folytatta: — Ön nem tartotta meg szavát, de azért én nem tettem szemrehányást soha, mert boldognak láttam s ez elég volt nekem. Mig aztán tapasztaltam azt, hogy ön nem boldog, mikor láttam, hogy kacérkodik velem is, meg mással is, ekkor nem birtam tovább önmagammal. Ekkor felébredt ismét szunnyadó szerelmem, melynek nem tudtam parancsolni. Nem lehettem róla, ön lobbantotta lángra. Emmi, mondja, maradt-e kegyed szivébén egy kis emléke a múltnak? Megfogta a vergődő asszony kezét. — A boldog múltnak, mikor még mindketten oly boldogok voltunk. Az asszony szabadulni igyekezett, de nem bírt. Egész teste mintha elzsibbadt volna, annyira megrohanták az érzemények. A férfi közelebb húzódott. Az asszony forró lehe perzselte arcát, keble lázas pihegését, szive hangos dobogását hallhatta. Ajkuk mind közelebb és közelebb ért, mig végre összeforrt egy hosszú csókban. EJ csók magához térítette az asszonyt. gyal: te n re keigette. szó fogadta: gvilkos! Undorral lökte el magától a férfit s szikrázó szemekkel káiltotta, mint egy boszualló anAz Iskö— Gyilkos! Férjem gyilkosa ! — Előbb hallgasson ki Emmi. kérem, addig ne ítéljen el. — Gyilkos! Gyilkos! — kiáltotta nyörülten az asszony. Es a férfi megszégyenülve, mélyen sebezve távozott. S mig lehaladt a lépcsőn, a mint végig ment az utcán, mindenütt kegyetlenül, hidegen csengett fülében: gyilkos ! Nem volt nyugta, e nő űzte, Izgatottan lépett be szobájába s ott is e Megrázkódott. Kezdte I rendbe szedni kuszált gondolatait. Vége mindennek, suttogta, végig simítva lázas homlokát, mintha az ott ülő nehéz gondolatokat akarná elűzni onnan. Vége, vége. Az asszony, kit magaménak gondoltam, megvet. Sokáig ült igy mélyen elgondolkozva. E rövid óra alatt az egykor daliás ember megtört egészen. Arcán halá'os sápadtság ült, szemeiben vad tüz lobogott. Szinte önkívületben vette kezébe a revolvert, fülébe csengett még akkor is a gyilkos szó. Egy rövid durranás hallatszott végre s vége volt mindennek. * Az asszony pedig elment ismét, felkereste a szép Itáliát Gyógyulást keresett fájó lelkére ott, hol olyan szép napokat töltött csak nem olyan régen is. Ott töltötte idejét a lagúnák örökszép városában, Velencében, hol minden, minden elmúlt dicsőségről, boldogságról, szerelemről mesél. l9(>á. május ponta a vágóhídon megjelenni és a vágást ellenőrizni és az ott nyitandó ellenőrzési naplóban igazolni. 11. Szentes város átirata a városok által teljesített állami functiokért állami segélyben való reszesités iránt. Minthogy kétségtelen hogy a városok 80,i/°-ban állami funktiót teljesítenek a képviselőtestület ezen kérelemnek megfelelő szellemi feliratnak felterjeszti az országházhoz elfogadja. 12. Rendőrkapitány beterjeszti az utczák elnevezéséről szóló jelentését. Minthogy az utcák elnevezése a házak számozásáról szorosan összefügg és ez jelenleg napirenden nincs, a képviselőtestület ezen ügyet napirendről levétetni határozza. Horváth Lajos képviselő indítványára ezen kérdés a szépészeti és építészeti bi-. zottságnak adatik ki javaslattételre. 13. Városi tanácsnak javaslata a bizottságok megalakítása tárgyában. A városi tanács által beterjesztett öszszes bizottságok névsorát a képviselőtestület elfogadja. 14. Weinberger Jenő boltbérleti szerződése. A képviselőtestület nyilvános árverés mellőzésével 260 korona évi bér mellett a szerződést 1903] május 1-től 6 évre meghosszabitja. Névszerinti szavazással lett hozva a határozat. 15. Görög Károly kérelme házbér leengedés és kőfal kerítés húzása iránt. Minthogy az évi bérösszeg a költségvetésben fel van véve, ezzel kérelmezőt elutasítja. a kőfal kerítés húzását pedig a f. é. költségvetés keretén belül esetleg eszközöltetni fogja. 16. Pál Imre hagyatékából a szegényalapot illető 2/f o részének elengedése illetve erről való lemondás iránt tanács javaslat. A képviselőtestület Pál Imre hagyatékából a szegény alapot illető 2/io részt 800 korona értékben elfogadja, — mely junius 30-án lesz esedékes és ezzel minden további igényéről Pápa városra leend, amennyiben per esetén kétes kimenetelű volna. Több tárgy nem lévén napirenden a közgyűlés befejezést nyert. Színészet Pápán. Múltkori felszólalásunk némileg megtörte közönségünk közönyét, amennyiben nagyobb látogatottságnak örvend a színház sőt a Bob herceg három egymásutáni előadása zsuffolt nézőtér előtt járszódott le. Mezei színigazgató ebből levonhatja a konzekvenciát. Figyelembe kell venni, hogy a pápai őszi szezon bizonyos tekintetben próbája a tél[ évadnak és ha ez már igy van, miért nem az újdonságokon próbáljuk amelyek kétségen kívül benne lesznek a téli műsorban ? Közönségünkre nem volna panasz, mert uj darabokat mindég szép publikum látogatja, az egyetlen hiba a műsor egybeállításában rejlett és reméljük, hogy ezen felszólalásunknak meg lesz a hatása, hogy ez a hiba a színi évad hátralevő részében orvosoltassék. Heti referádánkat adjuk a következőkben : Szombaton „Bolond" operette előadásában gyönyörködtünk. Kállay Jolán felülmulta magát ugy bájos énekében valamint vonzó játékában. A közönség tüntető tapsokkal jutalmazta és ezzel adott elismerésének kifejezést, melyet méltán kiérdemelt. Méltó partnere volt Polgár 1 ki a címszerepben művészi tehetségét ragyogtatta. Minden egyes jelenete hatásos volt, főleg midőn Bimbillától válnia kell és kinos gyötrelmeinek adott kifejezést. Ezen jelenet mesteries volt, ami a közönséget szűnni nem akaró tapsokra késztette. Szarvasi napról-napra kedveltebbé teszi szép