Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-03-02 / 9. szám

Nagyon helyeseljük tehát az értekezletnek azon egyhangú határozatát, hogy városunk képviselőtestületéhez oly indítvánnyal járulnak, melyben szükségesnek tartják a várótermek kibővítését a jegykiadó és málhahelyiségek megnagyobbitását, a raktárhelyeknek olyformán való átalakítását, hogy ugy a föladás, valamint a leadási helyiségek külön választassanak, a külső pályatestnek megnagyobbitását végül a telefonállomás berendezését. Az indítvány megszerkesztésével dr. Antal Géza városi képviselő bízatott meg, kinek első sorban is érdemül tudjuk be, hogy ezen kérdés ily stádiumba jutott és kinek ez érdemben tett lépéseit és fáradozásait az értekezleten is méltólag elismerték. Oly férfiúra bízták ezen kérdés sürgetését, akiben teljesen megbízhatunk, ki minden eszközt meg fog ragadni arra nézve, hogy a jogos panaszok meghallgatásra találjanak és minden lehetőt el fog követni, hogy jogos kívánalmainknak elég tétessék. Bízzunk továbbá városunk polgármesterében, hogy a beadott indítványt a tőle megszokott agilitással fogja képviselőtestületünk figyelmébe ajánlani és teljes befolyását érvényesíteni, hogy a kereskedelmi ministerhez beadandó kérvény, jogos kívánalmainkhoz képest nyerjen elintézést, melyhez reméljük városunk orsz. képviselője is nagyban fog hozzájárulni. nem is ismer mást csak Kilincs Árkádiát és Árkádia csak Alánt. * A táncz-periodus rohamosan közeledett befejezéséhez. Feltettem tehát magámban, hogy a, táncpróbán, okvetlen szerelmet fogok Árkadiámnak vallani. Feltárom előtte szivemnek kincsesházát, melynek kulcsa az 0 kezébe van letéve. Még csak két nap volt hátra a tánczpróbától, mely idő alatt azon fáradoztam, hogy egy szép csengő rímekből álló szerelmi vallomást komponáljak. Éppen vasárnap volt ekkor. Miután az iskolában szünetelt az előadás, otthon maradtam, hogy mihamarább megszerkesszem a szerelmi vallomást. Reggeltől estig vártam az íróasztalom mellett a költői ihletséget, amiről én máiannyit hallottam, de nem jött meg. Izzadság gyöngyözött homlokomon. A hajam szálai égnek állottak, szemeim veszélyesen ülték gödrükben (mikor megnéztem magam a tükörben) és a tollszárt már majd megettem de egy jó gondolpt nem jutott eszembe. Kétségbeesve tettem le nyomorékká lett tollamat. * Már éjfélre járt az idő és én kimerültem rogytam ruhástól az ágyba és csakhamar elaludtam. Én édes Istenem, mily szép álmaim is voltak ! Láttam Árkádiámat. Háromszor 2 deci bort hozott elém drága kacsóiban. De nini . . . Egyszerre csak megjelenik előttem egy szép daliás alak . . . bizonyosan a költői Ily auspiciumnk mellett nagy reményünk van, hogy vasúti állomásuk már a közel jövőben nagy átalakulásnak néz elébe. Pollatsek Frigyes. A borválság okai, A pápai „kertészeti egyesület" f. hó 23-án értekezletet tartott, hogy megállapítsák, hogy mi az oka, hogy a termelők boraikat éppen nem, vagy csak olcsó áron értékesíthetik és mi volna a legjobb szer e baj orvoslására. Az elnök ur és utána következő szónokok megegyeztek abban, hogy Magyarországban a bortermelők jövödelmét részint a hozzánk beözönlött temérdek olasz bor, másrészt pedig a regálé és fogyasztási adók magassága tette tönkre. r ' En mint bortermelő elismerem ugyan a t. elnök ur ügybuzgóságát jó indulatát és lángoló hazaszeretetét, de mégis ki kell jelentenem, bogy e tekintetben nem osztom nézetét, sőt a mi több még eme fontos tárgyban nagyon messzire eltérnek útjaink és nézeteink egymástól: Az értekezlet kimondotta, hogy feliratot intéz a kormányhoz, miszerint a vámokat az olasz borok után hectoliterként 3 frt. 60 helyett' 20 frt emeljék, a regále és fogyasztási adókat pedig törölje vagy szólítsa le. Eme' kérelemnek a magas kormány eleget nem tehet, mert Olaszország, mint velünk szövetséges állam az alacsony borvámok fejében bizonyos más kedvezményt nyújt, vagy ellenszolgálatokat teljesít, melyet tőlünk megtagadna, — a mi csak complicátiokra adna alkalmat, — a regále és fogyasztási adók törlése által pedig az állam egy nagy bevételétől esnék el, — mely az egyensúlyt az államháztartásban megzavarná, mert már annyira meg van róva minden, hogy egy ujabb adónemmel felérni bajos lenne. Feltéve, hogy a m. kormány a felirati kérvény értelmében határozna, ez nem szanálná a dolgot és nem lendítene a bortermelésünkön. Jelen ügyben először is a baj kutforrásait kell felismernünk, aztán gondoskodhatunk annak orvoslásáról. Éppen ugy vagyunk mint az orvossal, midőn a beteghez hívják. — Első dolog a baj felismerése, — a jó diagnosis, — ha ez meg van annak orvoslása már könynyen megy. Hát most vizsgáljuk, mik az okai a borválságnak. Nézetem szerint először is a műbőr gyártásanak engedélyezése, a sok borhamisítás és ebből származó monstre perek, a melyek a bel- és külföldi lapokban „urbi et orbi" világgá kürtöltettek, — és ezáltal a magyar borokba helyezett bizalmat tönkre silányitották, ugy hogy boraink kivitele megszűnt. P^dig a nemzet,gazdászat alapelvei szerint egy tárgy értékét a kereslet és kínálat határozza meg, nálunk van kínálat e téren, de kereslet nincs. Tehát kivitelünk fenti okokból nem levén, a belfogyasztásra vagyunk utalva és itt mit észlelünk ? A bornak előállítása költsége a különböző betegségek u. m. Phyloxera, lisztharmat, pernospora által oly nagy, hogy ihlet. Kezében harmonikát tartott és énekelt. Ugy hasonlított az én tánczmesteremhez. Majd pedig iyrikus költeményeket szavalt. Gyönyörrel hallgattam és igyekeztem azokat a szép strófákat emlékezetembe vésni, De egyszerre ugy éreztem, mintha a mennykő csapott, volna belém. Ijedten ugrottam föl ágyamban. Szerencsére nem a mennykő, hanem Zsuzsi, a cseléd csapott rám hatalmasat a poroló-pálczával és harsogta a fülembe: „Iskolába ifj'ur, mert már fél 8 óra van!" Méltatlankodásomnak adtam kifejezést e bánásmódot illetőleg, minek az lett a következménye, hogy abból a sok szép versből, mit a költői ihlettől álmaimban tanultam, csak egy strófa maradt meg emlékezetemben. — Hiába gondolkodtam, több sehogyse jutott eszembe. Szerencsémre a legszebb strófát tudtam. Sietve mosdottam meg és az egész idő alatt, mig öszszeszedtem és rendeztem könyveim lapját, folyton ezt a szép strófát ismételtem : Rég szeretlek már én tégedet, Bevallom most azt hál tenéked. Mondd hát te is : szeretlek, Alán, Én édes szerelmem, drág.i Ar-ádiáni. Már előre örültem a sikernek, melyet a tánezpróbán el fogok érni. Kell, hogy belém somoijon és karjaimba omoljon, ha ezt elszavalom „neki". Éppen nyolez órát ütött a kettős torony, mikor az iskolába indultam. Útközben találkoztam tanárommal, ki szintén kettőztette a lépteit, hogy 8-ra az iskolába érjen, mert 8—9-ig az én osztályomban tartott órát a magyarból. Tudtam, hogy legelőször engem fog kikérdezni, aminek én csak örülni tudtam. Ugyanis a „Zalán futásáéból volt feladva tizennyolez sor, amit én már régen megtanultam magánszorgalomból és kit unoen is tudtam. Éppen egy időben értem a professzor úrral az osztályba, amin ő ugy megharagudott, hogy rögtön felázólitott a feladott tizennyolez sor elmondására. Büszkén léptem elébe és rákezdtem: „Zalán futása", Vörösmarty Mihálytól. Rég szeretlek már én tégedet, Bevallom most hat tenéked. Hondd hit te is : szeretlek, Alán, En édes szerelmem, drága ^rkádiám, Hogy ezután mi történt, azt szörnyű itt leirom. A fiuk irtózatos röhögésben törtek ki, a tanárom pedig szemem láttára két szekundát irt notizába ; arczátlan, pimasz fráternek nevezett, kiutasított a teremből, — mondván, hogy még ez egyszer megkegyelmez és nem csapat ki, pedig megérdemelném e vakmerőségért. Ilyen peches ember voltam én. Magamról elfelejtkezve, elmondtam az Árkádiámnak szánt szerelmi vallomást „Zalán futása" helyett. És én mégsem estem kétségbe. Hadd tudja meg a tanár ur is, hogy en jobban szeretem Árkádiámat, a világ minden tanáránál. Pajtásaim nem igen mertek baklövéseimért csipkedni, mert már néhányan megismerték öklöm súlyát. Alig vártam, hogy vége legyen a délelőtti előadásnak. Nagynehezen teljesítve lőn kívánságom.