Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.
1902-02-23 / 8. szám
XII. évfolyam. Pápa, 1302. február 23. 8. szám Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Efész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ara 30 fill. HÍRDETESEK es NYILTTEREK _ felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R h\ 1 N könyvkereskedésében. Vasúti állomásunk kibővítése. Régen felhangzott panasz afc, hogy vasúti állomásunk ugy személy valamint áruforgalmi helyiségei, szük voltuknál fogva, nem felelnek meg városunk jelenlegi forgalmi viszonyainak. Mi több izben felszólaltunk ez érdemben, de mint minden ily kérdésben, amikor tettre hívjuk fel az érdekelteket, hogy az eszme testet öltsön, jóllehet belátják a felszólalás helyességét, de a nálunk divatos és átkozott közönyön hajótörést szenved minden tervünk és eszménk. Annál nagyobb örömünkre szolgál most konstatálni, hogy ezen kérdés — most már tűrhetetlen voltánál fogva — napirendre kerül és nagy reményünk van hozzá, hogy állomásunk kibővítését célzó mozgalom felsőbb helyen is méltánylást fog találni. Hogy ezen kérdés végre valahára napirendre kerül, azt dr. Antal Géza városi képviselőnknek tudjuk be, ki a legutóbb megtartott képviselőtestületi közgyűlésen a polgármesterhez intézett interpellátiójában markáns színekben festette le azon abnormális állapotokat, melyek vasúti állomásunk ugy személy valamint áru forgalmi helyiségében, azok szük volta miatt, elviselhetlennek. Nagyon helyesen jegyezte meg interpelláló, hogy 30 évvel ezelőtt épített vasúti állomásunk a mai forgalmi viszonyainknak nem felelhet meg. Városnak fokozatos fejlődése, dohánygyár és szövőgyár létesítése, népesedésének emelkedése, a csornai vasútvonal megnyitása, ugy személy, mint áruforgalmunkat tettemesen nagyobbította, sőt még ez évben a pápa— bánhidai vasút megnyitásával előreláthatólag, nagyban hozzá fog járulni forgalmunk gyarapodását!oz. Mindezekből következtetve, de máskülönben is utóbbi időben városunk haladásából és figyelmet érdemlő fejlődéséből kiindulva, rövid idő múlva ujabb és ujabb intézmények létesítésére van kilátásunk, mely vasúti forgalmunkat nagyban lesz hivatva előmozdítani, teljes joggal követelhetjük, hogy ósdi, szük és minden tekintetben meg nem felelő vasúti állomásunk kibővítessék, jobban mondva helyi viszonyainkhoz mérten, teljesen átalakitassék, amint ezt a helyzet követelte Kis-Czellben, Szombathelyen és számos más városok állomási épületeinél. Városunk polgármestere az interpellátióra rögtön válaszolt, melyben kijelentette, hogy a személyforgalom tekintetében a minister már intézkedett, hogy a várótermek kibővítessenek s ezen munkálatok legközelebb kezdetét veszik. Az áruforgalmat illetőleg kijelentette, hogy ez érdemben a helybeli kereskedőket értekezletre hívja egybe és ennek alapján ezen kérdést a legközelebbi közgyűlés napirendjére kitűzi. Ez eddig helyes volna, csakhogy a váróterem kibővítésével, mi csak f'oltozgatást láttunk. Jó volna talán JtrC w ^La ur^Közös sors, Az alispán ur gondolatokba mélyedve tekintett a távozó után, a ki utolsó volt azok közül, kik tiszteletüket tették nála. Szemei előtt mint káprázatos tünemény vonult el a mai napnak minden emléke, ama nagy napnak mindmegannyi rózsás percze, mely dicsőséget, hódolatot, ünnepeltetést hozott számára. Valóban szép iinnep az, mikor valakit egy megye tisztikara egyhangúlag megválaszt az alispáni székbe. Büszkeségtől lángolhat annak keble, a ki látja maga körül azokat, a kiknek a vállain jutott a bizalomszülte magas trónusra ; érdemei alapján. — Öröm veszi körül az egész ünnep alatt; de azután mily rosszul esik, ha az utolsó üdvkivánó is eltávozik és nincs senki, a kinek az ember örömmel elmondhatná, a mit a szive érez. Nagy ember, kit ünnepelnek és mégis oly kicsiny és szegény, midőn egyedül marad és nincs senkije, a kit büszkeségtől dobogó keblére ölelhetne. Az alispán ezen az estén nem tagadhatta meg, hogy 7 ifjú életének perczeire vissza ne gondoljon, vissza ne emlékezzék arra az időre, a mikor azt a végzetszerű fogadást tette : — Nagy ember leszek 1 * Szép nyári nap volt. A föld valóban meglopta az ég örömét, midőn csábos napsugárral, — játszi szellővel kaczérkodott és sárguló aranykalász-tengerrel és virító virágokkai cziczomázta föl magát. A nádréti ringó kalászvetések között egy ifjú pár sétálgat. Szőke a leány, búzavirágszínű szemekkel, életet lehelő arczczal örökké mosolygó, pajzán ajkakkal ; barna, méla az ifjú, délczeg termettel, kinek ajka fölött már-már látszik a férfikor büszke jelvénye : a serkedező baiusz. A két ifja bizalmas közelségben lépeget egymás mellett. Ugy látszik, az őrködő tekintetek elől menekültek ki az Isten szabad ege alá, hogy ott feszélyezetlenül társaloghassanak. Már óraszám járkálnak igy együtt, kart karba öltve és ime egyszerre az ifjú kiszabadította karjait a leány karjai közül és megáll a nevető leány előtt busán, szomorúan. — Hát nem hiszi, Margit, — hogy én szeretem magát? Nem hiszi, hogy karjaim elég erősek lennének kegyedet vezetni az élet utjain ? A leány felkaezagott a szenvedélyesen kiejtett szavakra. — Ugyan menjen, maga bohó 1 Az ifjú ezekre a szavakra elsápadt. — Tehát bohónak tart, gyermeknek, a kinek a szava semmit sem nyom a latban ? Margit 1 Hát álom lenne mindaz, amit már két év óta önnek bizalmas közelségében élveztem? Alom volna az, a mit az isteni gondviselés által szivembe roltott szent érzeményképen tápláltam ? — Alom^volna, semmi egyébb ? ! Szóljon, igaz ez ? ' A leány még mindig kaczagott. — Bizony álom 1 — Alom ? . . . Tehát ezek a szavai arról győznek meg, hogy kegyed csak enyelgett velem ? Hogy sohase volt egyébre való irántam tanúsított rokonszenve, mint hogy egy szivet hálójába kerítsen és mikor birja azt, kaczagva eldobja ? . . . 0, Margit, ezt nem érdemeltem öntől. — Tán azt gondolta, hogy szivet szívért adok ? Ugyan csalódott rózsavirágokon járó édes poétám ! Ha ! ha 1 . . . S a leány kaczagott, kaczagott, mig az ifjú halálsápadtan állt előtte. Majd megfogta a leány kezét, szenvedélyesen és indulattól remegő hangon beszélt: — Jól van, Margit. Jó, hogy^ezt most mondta meg nekem. Majd ezután tudni fogom, hogyan építsem jövőmet. — Nem lesz abból semmi. — Semmi! ? . .. Kell lenni, mert akarom ! — Oh, kegyed nem tudja azt, mit tesz egy férfiúnak akarni. — Tudom. De- ön még gyermek. Legyek gyermek, legyek bohó, legyek poéta, de megmutatom "önnek, hogy