Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-02-09 / 6. szám

a szolgálatban nem levő cseléd hol tartózkodik, — mindenkor módjában fog állani, utánna nézni, hogy a szolgálatban nem állÖ cseléd mivel tölti idejét és miképen tartja fenn magát. A szükséghez képest aztán könnyen intézkedhetik is, mig most a városi hatóság semmit sem tud. A cseléd szolgálatát ott hagyja mert az általa igénylett havi bérért asszonya megkívánja, hogy dolgozzék is, ő pedig készebb a legcsekélyebb ok miatt is szolgálatát elhagyni, „mintsem bárki által is szekiroztassa magát." Már most a szolgálatból eltávozott hetek, hónapokon keresztül hely nélkül levő cseléd vagyon nélkül is fentartja magát, hogy — miből ? azt senki sem tudja. De nem is kérdezi tőle. Mondja ki a szabályrendeletet, hogy a gazda tényleg köteles a cselédkönyv rovatait az igazságnak megfelelőleg kitölteni, —- aki ezt nem teszi, az megbirságoltatik. — És ezen rendelet megtartása a városi hatóság által szigorúan ellenőriztessék. Mai nap már ott vagyunk, hogy vidékről kell cselédeket hozatnunk, az itt lévőkkel kijönni nem lehet, az első parancsoló szavunkra, vagy nem tetszésünket kifejező nyilatkozatunkra felmond és odébb áll. Ha rendet akarunk házunknál tartani, ugy a cselédünk nevét még meg sem tanultuk, már ismét ujabb cselédeket kell fogadnunk, — ez sem a gazdának, sem a cselédnek nem haszon — csakis a cselédszerző és a kvártélyos asszonyoknak. Ma a gazda nem rendelkezik otthon, nem parancsolhat a cselédnek ; randa, részben téli kert; hol a napfényt a függönyök mérsékelték. A szél gyöngéden hatolt be, egy szökőkút a levegőt hüsité és az őszi virágok a szemeket megörvendeztették. — Ön is azt kérdi ? — Azt hiszi grófnő, hogy én már kérdezni sem merek valamit ? Kegyed barátai azok, a kik élczelődnek. Kételkednek. . . . — Mit mond ön ? — Nem fogom soha ismételni. — Dehogy nem, nekem elfogja beszélni. — Parancsolja ? — Parancsolom! — Barátai azt mondják, hogy a grófnőnek szeretője volna. A grófnő erősen Czézárra tekintett s kérdé? —- Hiszi ön azt, hogy volna szeretőm ? Czézár érzé, hogy borzongás futott végig testén, mikor azt válaszolá: — Nem hiszem. A grófné egész kazsmirba burkolva, fehér csipkével elhalmozva, hajában és kebelén íehér rózsa, — amerikai hintaszékben ült. — Azt akartam önnek mondani Sanseverinó, — íolytatá bóditó és lágy hangon a grófnő, — hogy Capodimontében október végig maradok. — Oly soká ! És még sem szereti a falusi tartózkodást, nem is szerette. — Azt hiszi ön ? Valóban nem tudom hogy most szeretem-e ? De nyugalma vonz és leköt. A város most borzasztó lehet. Az égető nap, a fullasztó por; telve közönséges emberekkel, s nagy lárma. Mily memert ha kedve nincs megtenni, ugy sem teszi meg, inkább megy. Ha ezen kérdés rövid idő alatt nem lesz megoldva, hogy hová fogunk jutni még — azt az Isten tudja. Levél a szerkesztőhöz! Tekintetes szerkesztő TJr ! Becses lapjában már éveken át folyton hangoztatva lett, hogy városunkban lakás-hiány van, de mindeddig semminemű orvoslást nem látunk, mely ezen lakáshiányt ha nem is egészen, de részben is megszüntette volna. Hogy mi újra felelevenítjük ezen kérdést, tesszük ezt azért, mert már oly merveket ölt' nek, melyek ellen ha nem falálunk módot arra, hogy ezen segítsünk, ugy nemcsak városunk haladását akasztjuk meg, de több más ujabb intézmények létesítésének lesz ezen lakás hiány kerékkötője. Városunk utóbbi időben, nem tagadhatjuk, kezd már ébredni, s meg van győződve, hogy a régi rendszerrel le kell számolnia, ha a modern városhoz fűződhető követelményeknek eleget akar tenni. Bizonyítja ezt, a gőzfürdő, aszfalt, dohánygyár, főiskola, szövőgyár és általában a napirenden levő ujabb tervbe vett épületek. Álmodozzunk nagyobb arányú fejlődésről, óhajtjuk, várjuk, hogy az eddigi stagnatiót haladás, a visszaesést előrelépés fogja felváltani, melynek nyomába a népesség szapordásá jár, de arról egészen megfeledkezünk, hogy a várható népesség szaporodásának helyet is csináljunk. A „Pápai Közlöny" több izben reámutatott már arra is* hogy lakáshiányaink nemcsak nem kielégítők, hanem határozottan rosszak. Több hivatalokra álmodozunk, leg lehet ott! Este, ha az erkélyen ülök, Nápolyt füstölgő mozdonynak képzelem. És Sorrento, hogyan hagyja azt el ön? — Oh, fenséges, kedves, előkelő. Öszszes ismerőseik ott vannak. Egymást kérdik, hogy miért hiányzik kegyed grófnő ! — És miért nem hiszi ? Sanseverino hallgatott. A grófnő egy rózsát tépett le egy kosárból és Czézár felé dobta. Ez röptében elfogta a rózsát szita magában annak illatát, mialatt a grófnő őt figyelmesen szemlélte. Megcsokolta-e a rózsát, vagy csak annak illata mámoritá el ? — Mondja csak nekem Sanseverino, Sorrentoban gondolt-e sokat Nápolyra ? •— Az azt jelenti g rófnő . . . ? — Hogy Capoclimontera ! — Capodimontera ? — Értem, hogy reám, szólt a grófnő fájdalmasan rezgő hangon és elpirult egy keveset. — Czézár meglepetve tekintett reá, de a grófnő nem hagyott időt neki, hogy feleljen. — Tegnap és tegnapelőtt egy titokzatos szót olvastam egy titokszerü könyvben. Az „ideál" szó volt. Ne nevessen, ösmerera e szót, de nem értettem meg jól, hogy mit jelent. Egy elvonuló felhő az ideál, nemde ? Egy dallam, mely emlékezetünkben lebeg ! Egy festmény, csak a képzelödésben festve! Egy imádott tündérlátvány! Nemde mindez az ideál ? — Mindaz és mé£ több, grófnő. — Ón barátom ! Önnek kell, hogy legyen egy ideálja és szereti is az. Mondja meg nekem, hogy ki az ? szakaszmérnökség, forgalmi főnökség de feledjük, hogy azok tisztviselőit el sem tudjuk hetyezni. Nincs elég alkalmas, megfelelő lakás és a meglevők is milyenek ? Egyszóval itt az ideje, hogy megragadjuk az alkalmat és módot, hogy egyfelől az uj építkezéseket, másfelől a régi célszerűtlen házak átalakítást tőlünk telhetőleg elősegítsük. A közel jövőben több uj intézmények felállítására van kilátásunk. Ezek révén nőni fog a lakásra szoruló családok száma, de nőni fognak a lakáshoz fűzött igények is. A keresletet és az igények növekedése természetesen maga után vonná a lakbérek emelkedését is, mely egy bizonyos fokig az egészséges fejlődés következménye, de azontúl káros hatású lenne. Azt kétségbevonhatatlan tényként konstatáljuk, hogy különösen a főbb közlekedési utczákba a házak értéke az utolsó néhány év alatt jelentékenyen emelkedett ami egyik örvendetes bizonyítéka és biztos jele viszonyaink jobbra fordultára és a megindult fejlődésnek de — tagadhatatlan — nagy befolyással van erre városunk fokozatos haladása. Mégis azt látjuk, hogy az építkezés nem halad avval a fejlődéssel, melyben Pápa részesül a hatóságok és egyesek által. Építkezzünk ! A viskók, különösen azon utcákban, mely felé városunk fejlődése van irányítva tűnjenek el, de szilárd modern házakat építsenek. Több ujabb intézményeink felállításával és így az idegen forgalom emelkedésével lakás szükséglet fog előállani és igy szükségessé teszi az építkezést. — Ha azt akarjuk, hogy városunk a haladók sorába lépjen és a forgalmat s figyelmet ide akarjuk vonni, gondoskodnunk kell arról, hogy az ide édesgetett vagy hivatásunknál fogva — Nem birom azt megmondani kegyednek !

r — És — talán engem nem is szeret! — kiáltá a grófnő, szemei pedig ragyogtak. — Mindenesetre, de az ideálomat nem fogom kegyednek megnevezni ! — Jól van ne mondja meg nekem, én ösmerem. Kitaláltam. Szivem prófétája lett, Ideálja egy nő, ki önt szereti! Vigasztalódjék és adjon hálát Istennek! ideálja él: szeretem önt Czézár ! — Ne űzzön tréfát Laura ! — Nem tréfázom. Szeretem önt! •— Talán téved grófnő ? — Nem tévedek — szeretem önt ! A grófnő elhalaványodott, ajka pedig reszketett. — Esdekelve kérem, Laura ne mondjon valótlant! Maradjon továbbra is szép, hamis, csábító, de közönyös, megközelíthetetlen ! Ha akarja, hogy imádjam, mondja, hogy nem szeret! — Nem értem önt. Örült ön, Czézár, meg vagyok arról győződve, hogy szeretem. — Éljen boldogul Laura ! — Csak nem fog távozni, remélem. — Éljen boldogul, én megyek ! — Czézár, Czézár 1 A grófnő kinyitott egy balkon ablakot. A nap vakítóan sütött arczába. Kihajolt a korláton és utána kiáltott: — Már rég szeretem Czézár I Az első pillanat óta! — Annál rossabb — mondá Czézár és lehajtá fejét. Es eltűnt a messzeségben.