Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-12-14 / 50. szám

Adják szavazatukat oly egyénekre, kik necsak névleg, de tettleg kívánnak résztvenni a közügyek terén, kik a városi közgyűlésekben résztvésznek, ott a város érdekében szót emelnek s nem pedig olyanokra, kik a képviselői mandátumot arra használják, hogy az önérdek létráját támaszthassák. Ne aljasitsuk magunkat szavazógéppé, sem pedig tormás-virstli fogyasztóvá, hanem a szabadakarat s független gondolkozás vezessen bennünket az urnához. Váaszszák meg azokat, kik ez állásra méltók s kik hivatásuknak meg tudnak felelni. Válaszszák meg őket, hogy azoknak is legyen döntő szavuk a város érdekei előmozdításában. Önöktől függ most már, hogy oly városi képviselők üljenek a tanácsteremben, kik városunk haladását és virágzását tűzték ki czélul. Az önök józan gondolkozásától függ, hogy nem az önérdek, hanem a közügy arasson diadalt a tanácsteremben. Mi a legjobbat reméljük s bízzunk Pápa város független gondolkozású polgáraiban. Hisz amint vetnek, ugy aratnak. Pollatsek Frigyes. Kétségbeejtő állapotok. Aggodalom és félelein tölti el mindazokat, kik évek óta megfigyelik a mindenütt tapasztalható üzleti forgalom nagymérvű csökkenését, mely kiválóképpen a mi vidékünkön és különösen városunkban érezhető a legnagyobb mértékben, hol a gazdasági élet még a különben jónak mond ható években sem éri el azt az élénkséget, azt a mértéket, melylyel a gazdagabb, nagyobb igényű, jómódú és sürtl népességgel megáldott vidékek dicsekedhetnek. Az őszi időszak, — melyben a közforgalom megélénkülni szokott, a melyre az iparos és kereskedő osztály számot tart, a melynek jó vagy rosz voltától van föltételezve iparüzőinknek léte, — az idén rendkívül rosszul indult meg. A hivatalos kimutatások a termésről ugyan elég kedvező színben tüntették ki a hozamot, a mi az iparos és kereskedő világot némi reménnyel töltötte el, | de amely nem vált valóra, sőt még a sötétlátók várakozásán is alul maradt. A gabona árak alacsonysága teljesen leszállította a hozam mennyiségbeli értékét, elannyira, hogy az eredmény a gazdasági mérlegben a a rosz hozamú évek számadásait sem éri el. Elfliez hozzájárul az a nagyfokú elkedvetlenedés, mely a közgazdasági élet minden ágába befészkelte magát. Gazdaságunknak nincs egyetlen egy ága sem, melyről el leheme mondani azt, hogy haszonnal és nem mesterségesen tartja magát fölszinen. Arról, | hogy egyik vagy másik terjeszkedésben volna, tért foglalna, nagyobb tevékenységet kifejtene, nem is szólunk. Pedig, ha egészséges vérkeringésben van egy ország közgazdasági állapota, akkor mindig terjeszkednie kell, mert a nagyobb tevékenységnek természetes célja mindig a terjeszke dés. Már beteges, nem rendes állapot az sem, ha mozdulatlan állapota szivében? Hogy a hites urát elhagyná azért a másikéit, akit az Úristen sohse is vezessen Bódi Jancsi útjába. Elszökött a cimbalmossal Anikó. Az ura hiába járta utána a világot. Nem tudta megtalálni. Pedig megesküdött, hogy megöli az asszonyt, ha addig él is. Azóta évek multak már. Jancsi belefáradt a keresésbe. Hazajött. És a bus szivének minden fájdalma végig rezeg a húrokon, ha lassú, szomorú nótákat játszik. — Nem való a bálterembe az ilyen siratos dal, igaz. És mégis, talán sohse húzta annyi érzéssel Bódi Jancsi, mint az éjjel, a souper alatt, az Ujlaky Dénesék asztala mögött. Oda hajolt egészen ez asszony füléhez, ugy zokogta el a hegedű, szivettépőn, az ő mélységes' örökös bánatát. — Művész vagy. Jancsi, — szólt rá Ujlaky, hogy a nótának vége volt. — Mit bujkálsz itt a vidéken, mikor a hegedűddel mindenütt szerencsét csinálhatnál. — Alázatosan felelt a cigány : — Künn voltam Genfben három évig, ott húztam a kesergő magyar dalokat, — nagyságos uram. De a szivem csak visszahúzott ide, a szülőföldemre. Itt akarok élni, itt akarok meghalni. Aztán játszott tovább. S ami édes, bűvös harmónia kitelik a mi örökszép dalainkból, az ott csengett Ujiakyné rózsás, piczi fülébe. Klára hátradűlt, a szemét behunyta és talán édesszavu, vakmerő troubadourral álmodott, aki nem fel a vár urától, mert szereti a vár asszonyát. Álom volt. Még a leánykori udvarlói is ott ültek a másik asztalnál és itták a jóféle bort, mint vizet. Dömjén Gyurka el is aludt ültében, a többiek meg ott hagyták. Majd, ha felébred, tovább isznak vele. Peterdy Laczi, a nyalka főbiró néhányszor áttekintett Klára felé. De aztán ő is átment a bálterembe. Klára pedig unottan szólt az uranak : — Dénes, hazamehetnénk. Ujlaky készséggel vitte haza az aszszonyát. 0 meg visszafordult. De ama bál óta, mégis valami megváltozott. Ha ezután felment f'jlaky Dénes Budapestre, a szép asszony ablaka alatt hegedűszó hallatszott éjente. Csupa bús, epedő nóták szálltak fel hozzá, tele fájdalommal, édes, izzó szerelemmel, reszkető lemondássel. Klára nem tudott elaludni tőlük és bent a homályos, meleg szobában különös érzések lepték meg. Vájjon ki gondol rá ? Ki szereti őt ? S hogy aztán megismétlődött a bűvös szerenád, egész regényeket gondolt ki, élénk, asszonyi fantáziával és várta izgatottan, minden éjjel a felhangzó dalokat, álmokat szövögessen belőlük egyhangú, unalmas napokon át. Szinte az élethez rartozott már ez az éjjeli hegedűszó, mely ott csengett-bongott a tűiében szakadatlanul. A kis városban is suttogtak az éjjeli zenékről. Ki az a vakmerő, az az esztelen ember, aki nem ijed meg Ujlaky Dénes szörnyű haragjától ? Senkise tudta, senkise sejtette. Sokan Dömjén Gyurkára gyanakodtak, mások Peterdy Lászban marad valamely ág>a a közgazdasági életnek, mert feltétlenül kihalt a többi szervekre is, de hát milyen veszedelem rejlik most már abban, ha az összes szervekben megállapítható a tespedés, a tétlenség, a mozdulatlanság. Olyan hanyatlásba estünk kereskedelmi és ipari terén, a minőben ez az ország az ujabb korszakban] alig volt. Érezhető ez minden jelenségben, de első sorban éppen a gabona árak alacsonyságában jut legjobban kifejezésre az, hogy a kereskedelem és ipar nagy válságában élünk, mert hisz a magyar társadalomban a legnagyobb fogyasztó és a fokozottabb igényű osztály a középosztály, melynek túlnyomó része kereskedőből és iparosokból áll, melynek szükséglete és fogyasztó képessége sokkalta nagyobb értékű bármely osztályénál. Ám az -évek során kifejlődött rossz viszonyok között ez az osztály is anynyira leszorította igényeit, annyira leszállította szükségletét, hogy kihatása a többi közgazdasági tényezőkre el nem maradhatott. Ne örüljön annak senki, mikor a kereskedő és iparos kényszerülve van életszükségletét a minimumra leszállítani, igényeivel alább hagyni, mert hisz ha még a középosztálynak ez a számszerű nagyobb része is kiesik a biztos fogyasztók sorozatából, akkor csakugyan nem lesz Magyarországon fogyasztó közönség és egészen ki leszünk szolgáltatva a külföldnek nyers termékeinkkel. Sőt inkább, minden józanul gondolkodó magyar embernek az képezze óhaját és célját, hogy a közszükségletek minél jobban fokozódjanak és a köznép igényei is lót emlegették. Dénes nr nénje pedig, hűségesen őrizte ifjú sógorasszonyát, a cselédeket szalasztotta ki : nézzék meg., ki huzatja azokat a szivrepesztő nótákat. — Csak a cigányok vannak ott, a Bódi Jancsi bandája, — ezt hozták mindig feleletül. Később, hogy Ujlaky hazajött, elhallgatott a rejtélyes éji hegedűszó. De azért valaki, jó barát, mégis besúgta Dénes urnák a titkot és ő kikelt arczczal rohant haza, ugy fogta vallatóra a feleségét. Már azt hitte, megcsalják, kijátszák, es éktelen dühében az asszonyra akart támadni. A nénje tartotta vissza. — Legyen eszed, Dénes, — csititotta éles, sivitó hangján. — Hiszen Klára maga se tudja, ki fogadta fel a cigányt. — No hát ezt meg fogjuk tudni, mondta gyilkos tekintettel a férfi, s ettől a nézésétől megborzongott Klára. Féltette, sajnálta az a másikat, aki eped utána, és szereti őt. A városban aztán azt hitték, hogy elutazott Dénes. Legalább nem látta senki és voltak emberek, akik világosan látták is, hogy az állomásra hajtatott. S egy éjjel csakugyan újra felhangzott a hegedűszó odakint. Klára rémülten ugrott fel, s a szive vadul dobogott a nagy izgatottságtól. Mert ő tudta jól, hogy ezt a hangot leste-várta Dénes napok óta és most kifog sietni és számon kéri a kesergő nótákat valakitől.