Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-11-30 / 48. szám

rat akar létesíteni, azt mi kész örömmel fogadjuk és hajlandók vagyunk áldozatot is hozni, de közvilágításunkat 50 évre lekötni, melyből városunk közjövödelmét reméljük szaporítani, lakosságunk áram fogyasztó közönségét pedig prédának oda dobni, erre hajlandók nem vagyunk. Egy ajánlatot azonban teszünk mi is ez alkalommal az ajánlattevő cégnek. Létesítse az említett gyárat és vegye Pápa városától az áramot, meg vagyunk győződve, hogy a város a gyárral szembe legmesszebbre menő engedményeket fogja tenni az áram felszámításában. Ennél jobb ajánlatot az ajánlattevő ajánlatára nem tehettünk. Máskülönben értsék meg végre valahára ezek a mézes madzagot na gyon is piacra dobáló urak, hogy Pápa városa a közvilágítást házi kezelésben akarja tartani és bármilyen tetszetős koncessiós ajánlatot is kapnánk, ilyenre nem reflektálunk. Ez a mi nézetünk ebben az ujabbi tetszetős ajánlatban és reméljük, hogy ily értelemben vannak mindazok, kik városunk jól felfogott érdekét képviselik. Ebből az ujabbi mézes madzagbői sem kérünk ! Pollatsek Frigyes. Idealizmus a kereskedelemben. Korunknak általánosan elfogadott jelzője a materializmus. Sokan, kik elvesztik lábuk alól a valóság talaját és túlzásig mennek az eszmékért való rajongásban, pocsolyának nevezik ezt a materializmust, mely, ha tovább is benne maradunk, le fogja dönteni társadalmunk épületét, mely nagy eszmék oszlopain épült fel. A magasabb ideálok eme fanatikusaiban él a hit, hogy a társadalom minden pillanatban meg van a képesség, hogy irányán és állapotján változtasson és csupán annak jóakaratától függ, hogy pl. a materializmust felcserélje az idealizmus csillogó mezével. Ők az emberi széliéin dekadenciájának vélik az anyagelvüséget, mert szeriiUük egyedül csak az eszményiségben való tökéletesbülés jelenti az ember szellemi életének fejlődését. Tagadhatatlan, hogy a materializmusnak jogtalanul nagy az uralma napjainkban és mellette az idealizmus sokkal több tért vesztett, mint amennyit a társadalom és az emberi lélek harmóniája tekintetében vesztenie szabad lett volna, de mert ér zékenyen sujt bennünket az anyagelvüség mértéktelen uralmának hátránya, nem mondhatunk egyáltalában „peieát"-ot a materializmus felett. Ezt az irányt társadalmunk nem kedvtelésből, előre megfontolt szándékkal, hogy ugy mondjuk konferenciai határozatként követi, hanem ez az irány alakult ki önmagától a társadalom fejlődésében és változásaiban és ennek követésére az élet harcaiban vagyunk utalva. Ha a materializmus mégis betegsége a kornak, a gyógyszer nem a tökéletes irányváltoztatás, inert a viszonyaink, a nehéz megélhetés, az egyének boldogulási vágya? jogosulttá teszik az anyagi irányzatot. Segíteni ezen irány határain belül kell, ennek túlkapásait megszüntetni és harmóniába hozni az eszményiséggel. — Legjobban érdekeltek a rémregények. Kérem az olyan történet, melyben a szerelmesek. . . — Frröl majd később ! folytassa csak a maga élettörténetét. —- Hehe ! A magam regényét, a rémregényemet ? Mert az is az ! Ó, de milyen érdekfeszítő I Nos, hát kedvezett a szerencse és felügyelővé lettem., Egy nap a szomszéd községben utaztam. Óriás dohány csempészet tört ónt s ezt kellet kikutatnom. Az ott tanyázó czigányokat vádolták s én fölkerestem Cseresnyés Gábort, a vajdát, hogy számon kérjem tőle az emberei bűnét. Amint az ezüstgombos mellényü, hatalmas termetű czigánynyal beszélek, egyszerre csak mellém suhan egy tüzesszemii, szép leány. Mohón hallgatta, mit beszélünk, hízelgőn mind közelebb simult hozzám, rám is hajolt, majd szemem közé nevetett, mutogatva a vakító fehér fogait. Ezt a nevetést, ezt a tekintetet többé nem felejthettem 1 A lány elmondta, hogy a dohányesempészek már odább álltak. ^Dongó Pali a fő kalafaktor köztük, azt kell kézrekeriteni — ós hozzátette: „Verje még az Isten!" — Nem törődtem a hivalalos üldözéssel, csak a lányt néztem, ö vele beszélgettem. Ott maradtam másnap is a faluban, de harmadnap is. Aztán megkértem a leány kezét. Cseresnyés Klára boldogan omlott a karjaimba, még sírt is, keservesen sirt a nagy meghatottságtó

1. Az apja meg büszke volt, hogy ilyen vőt kap. — Es mért nem vette el a lányt ? — kérdezte az elnök. — Folyamodtam a pénzügy igazgatóságlioz, hogy adja ki a házassági engedélyt. De mielőtt megkaptam volna : hirtelen Galgóczon termett édesapám, aki tanitó és szőlőbirtokos volt. A dölyfös ember útját állta boldogságomnak. Azt mondta kitagad, ha ízégyent hozok a famíliára. Neki csavargó czigánylány nem kell menyének ! Es elment a fölebbvalóimhoz, hogy tagadják meg az engedélyt! Azonnal otthagytam állásomat. Mint szabad, íüggetlen ember Klárához siettem, hogy vele egyesüljek. De a lány is apja is eltűntek. Hiában kerestem, kutattam őket sehol semmi nyomuk 1 Elmentem a szomszéd megyékbe. Hasztalan ! Azt hittem, meg kell őrülnöm. A vádlott elhallgatott. Helyette az elnök beszélt: — Hát azért változott meg hirtelen a természete is. Azelőtt nem ivott, most iszákos lett és kártyás. Mindent elkövetett, hogy botrányos hire kerekedjék. Igy volt-e ? — Igy. Az életemet is meguntam. — Tán édesatyán akart boszut állani? — Nem 1 Hisz az öregem csakhamar meghalt. Még mielőtt otthagytam a felügyelői állást. Egyetlen űu vagyok, minden rám szállt. Fölvettem az örökségemet és folytattam a korhely életet. Ilyen mulatozás A két irány harca szüntelenül folyik és ugy tetszik, hogy ez a harc adja meg társadalmunk egyensúlyát. Egyik irány sem jogosult, ha egymaga uralkodik, a társas élet minden megnyilatkozásában képviselve kell lenni mindkét iránynak, az eszményiség adja meg a célt és a ma valóságának szülöttje, az anyagelvüség a módot, az eszközt. A materializmus tehát csupán ott kárhozatos, ahol nélkülözi az idealizmus minden szikráját. Ahol nemcsak az eszköz, hanem a cél is az anyagelvüség. Vannak foglalkozási ágak, melyek homlokukon viselik a materializmus jegyét s ezek között a legközelfekvőbb a kereskedelem. A kereskedelem foglalkozását közönségesen a legridegebb materializmusnak tartják, ahol a cél, az eszköz, a mult, a jövő, a megelégedés és a boldogság, minden a pénz. Ha a kereskedelemről szólunk, szinte kizártnak tartjuk az idealizmusnak még csak az árnyékát is, a kereskedelmet tökéletesen azonosítjuk a materializmussal és azt hisszük, hogy minél inkább kivesz belőle valami magasabb, eszményibb hivatás tudata, annál előbb áll a fejlődés fokái), mert annál inkább megközelíti lényegét, az anyagiságot. Pedig senkisem tagadja, hogy a kereskedelemnek nemcsak fontos, de szép hivatása van, annak dacára is, hogy a kereskedők maguk nem keresnek benne a hasznon kívül semmi egyebet. De valóban rossz ez a politikájuk és napjainkban a legszembetűnőbben láthatjuk, hogy a rideg önzés más eredményeket szül, mint amit tőle várnak. Az önzés, a tisztára anyagias irány az, mely a kereskedelem legfőbb támaszát, a hitelt megölte, kipusztítván a bizalmat, mealkálmával czigány muzsikosokkal keveredtem össze. Köztük volt Bagó Pista, a galgóczi prímás is. Látta elkeseredésemet és vigasztalni próbált. Maga se tudta milyen rettentő dolgot mivel, amikor ki akarta verni fejemből Klárát. Ne busuljak és ne haragudjam a sírban nyugvó apámra, mert maga Klára a csalfa, az alávaló. Amikor megjelentem a falujukban, ő csak el akart ámítani a szerelmével, mert a csempész Dongó Palit meg kellett mentenie. Őt szerette, a dohányszálitót, a nagy csalót s engem visszatartott a mosolyával, a pajzánságával. A vajda is bele volt ártva a dologba. Egy követ fujt a leányával, meg azzal a furfangos szökevénynyel. Esze ágában sem volt, hogy az én tisztes feleségem legyen s azért ő maga Íratott levelet az apámnak, elárulva tervemet. Ez a legjobb módja volt hogy szabadulhasson tőlem ! A világ fordult velem. Azt is megtudtam, hogy Dongó Pali ott bitangol Pozsonyban .. . Vele van Cseresnyés Klára. A ligetben sokszor látták őket. Eljött hát a boszu órája. Még az nap ott termettem. Este volt, sötét este, amikor rájuk bukkantam. Felismertem Dongó Pistát és rászegeztem a revolveremet. A czigány megijedt, futni kezdett, már lőnni akartam, mikor Klára hátulról lefogta karomat. Ott viaskodtam vele a Duna partján. Le akart lökni a folyóba. Már nem tudora, hogy történt, de hirtelen pöndoritettem egyet