Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-11-02 / 44. szám

becsületes munkájok révén az öszeget módjukban áll törleszteni, megkapják majd a takarékpánztár segítségét. Nem lesz annyi hercze-hurcájuk mint más szövetkezeteknél és inkább számithatnak a jórészt érdekükben alakult takarékpénztár támogatására. Bácsmegye fenkölt gondolkozású főispánja eszméjén kellene felbuzdulni a többi vármegyéknek is és , megyei felügyelet és ellenőrzés mellett jobbadán a nép igaz érdekeit szolgáló, a kis exisztencziák nyomasztó viszonyait enyhítő takarékpénztárakat alakítani. A czél itt mindenképpen önzetlen, mert a kapzsi haszonlesést, hanem igazán a nép segélyezésének üdvös jelszavát tűzi zászlajára. A dolgos, munkás, szorgalmas, de súlyos gondu népnek e nemes terv, megvalósulás esetén megbecsülhetetlen és egyben az országban is jobb és enyhébb állapotokat teremtene, tekintve már azt a körülményt, hogy az elért tiszta nyereséget közhasznú kulturális czélokra fordítják. Vajha el lehetne érni ezzel az újítással a jelenlegi nehéz viszonyoknak némi enyhítését. Talán elejét vennők elégületlenségnek, panaszhangnak és a terhes gondokban sínylődő szegény embereket frissebb, vidámabb munkára serkentenők, minek az állam is nagy hasznát látná. Levél a szerkesztőhöz! Botrányos állapotok vasúti állomásunkoii. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy t. Szerkesztő ur a közügyek előmoz ditásának érdekét — különösen ha az jogos és alapra támaszkodó — teljesen lelkén viseli, mi pápai kereskedők, kik sajnos árut --------r~'" -- T iriiiiiiaiafiiwiri v n ~~ én bálványozott kis virágom. Mi lesz akkor én belőlem ? Milyen gyászba borulva lesznek az éh végnapjaim. Ezekből láthatja kedves öcsém, hogy e levélben egy kétségsegbeesett dédapa szólal meg, a ki mindenáron meg akarja'menteni a legdrágább "kincsét," a mivel * a ke-, gyes ég jóvoltából bír. Ezt vegye 'tekintetbe és ne ítéljen el még'

: éhben az esetben se, ha kérésemet bármi okból nem teljesíthetné is. Hiszen még-bűnök is vannak, "a melyeket a czélért meg kell bocsátani. Most arra kérem kedves öcsém, tegye meg a nyugalmamért, meg azért a kis leányért, hogy mikor majd az ideje engedi, de ha lehet, ne halaszsza soká, mert Isten óvjon, talán késő is lehetne, jöjjön le még egyszer hozzánk egy hétre, vagy egy napra is. Adjon ennyi időt az életéből az én szegény kis leányomnak, hadd teljesüljön ez az egy kívánsága, mely az első életében és talán az utolsó is. Azután vegyen bucsut és hagyja el őt ölökre, hogy sohase lássa többé, hadd térjen vissza szive elvesztett nyugalma. Maga pedig édes öcsém térjen vissza abba a szép fővárosba, a mely olyan, mint egy csábítóan szép kaczér asszony, hogy nehéz tőle a megválás még egy napra is. De tudom azt is, hogy kötelességei vannak, hiszen az országgyűlés már kezdetét vette s tudora, hogy öcsém az első szónokok közé tartozik. Majd olvassuk szép beszédét. szállítani is kénytelenek vagyunk, kérjük az alábbiakat egész terjedelmbében közölni szíveskedjék és gondoskodjék arról is, hogy feljajdulásunk keservesen igaz okokon alapuló hangja a kellő helyre — a miniszter úrhoz — is elhallassék s hogy ott figyegyelembe vétessék. Ismeretes dolog ugyan, de kénytelenek vagyunk vele ujabban előállani. A helybeli vasúti állomás főnöksége, vagy mondjuk helyesebben parancsnoksága a leglelketlenebb módon meggátolja erőnek erejével a feladott és beérkezett szállítmányok továbbításának azaz berakásának és kirakásának lehetőségét. Ugyanis megtörténik napról napra kivétel néíkül minden egyes kereskedővel vagy fuvarozóval a következő : Reggel 8^-9 óra tájban kezdetét vehetné a-ki- és berakodás. A kocsi (waggon) itt is van a kivánt időre az állomáson. De hol ? Soha?em az első vágányon, tehát megközclithetetlen helyen. Nagy kínnal 10 óra felé de legtöbbször még az után, a pályaudvart rendező géppel odatolatja a waggont a kivánt helyre és ekkor örülhet végre az idejét kényszerűségből semmivel töltő elátkozott pápai szállító, hogy drága pénzéért 2 órai késéssel bár — de mégis" kocsijához jutott. Most kezd ki- vagy berakodni, napszámmal fizetett drága emberével. Egyszerre csak minden oldalról sip és kürt meg zászló jelzések tudtul adják e szerencsétlen halandóknak, hogy takarodjatok el a vágány mellől és a kocsitoktól mert jön a „rendező"-gép. A mozdony tényleg beérkezik fütyül kettőt-hármat, a félig ki- vagy berakott kocsit el viszik a rakodók elöl és fél vagy 1 óra múlva 50- 60 lépéssel távolabb az előbbi helyétől visszalökik az illetőnek, hogy ott folytassák későn kezdett és félben hagyott sinylős munkájukat újból való pazarlódással. Es ez megtörténik minden egyes kocsival minden nap 3—4 szer. És ezt nevezik Pápán, a vasútiak rendezésnek. Még egyre kérem, de erre ugy, hogy ezt okvetlenül teljesítse. (Noblesse oblige !) Ha ezt a levelet elolvassa, azonnal tépje össze, vagy égesse el, hogy még a futó szél se kapjoii belőle semmit és sohase beszéljen róla még gondolatában se, nehogy yalaha megtudjon valamit ö levélről az én szegény kis lányom, mert megölné a szégyen 'és talán nekem se bocsátana meg soha. Erre okvetlenül kéri szerető rokona Csetey Andor. * A válasz hamarább megjött, mint a hogy az öreg Csetey várta. Sok minden volt abban a levélben, de a jó dédapát serami se érdekelte, nem is tudta, mit olvas, csak hirtelen átfutotta, hanem midőn odaért, a mit az ő szive óhajtott, ott megállt és minden szót silabizálva olvasott elhogy egy szót, vagy csak egy betűt is ki ne hagyjon abból, a mi az ő és unokája boldogságát képezi. -- Kedves bátyám ! — igy kezdődött a levél érdekes része, — azt hiszem, hogy egy hét, de még egy hónap is olyan rövid idő volna az együttlétre, hogy se én, se az a bánatos édes kis leány nem elégednék meg. vele. Ez kitűnik azokból a nyári hónapokból, a melyekket eddig ott töltöttem. Mindig több és több után vágyik a szivünk. Pedig a munka sürgős mert Írásban is felhívják — de meg komolyan végre is hajtják, —- a szállító közönséget, hogy 9 óra alatt tessék a waggont ki-, vagy berakni, mert ellenkező esetben minden óráért 40 filllérnyi „késedelmi büntető dijat" szednek. Es be is szedik. Már most, kérdezzük minden épeszű magyart: Helyesen van-e ez igy ? Jogosan van-e ez igy ? Igy kell-e ennek lenni ? Azért fizetünk-e drága szállítást, hogy ilyen jogtalan és önkényes eljárást tétlen nézzünk és bántalmakat elszenvedjük ? Türelmünk húrja is tulfeszült már és az állomás főnökséghez panaszra járni sincsen már kedvünk. Sera az állomási főnökség, sem az üzletvezetőség meg nem hallgatja s ha meghallgatja és Ígéretet tesz is de azt beváltani nem tartja kötelességének. Ez azonfelül, hogy nem tisztességes eljárás, még a M. Á. V. üzleti kárára is. van, mert félve e szekatúráktól, szállításunkat a minimumra kell redukálnunk, nehogy ez önkény uralmat érezzük. Hiába hoztuk ezt szóba Pápa önkormányzati joggal felruházott varosunk képviselő testülele előtt, hogy eme legnagyobb adófizető polgárok érdekeit védje meg, hiába kapott a város szép és kecsegtető ígéreteket felsőbb helyről, az állapotok sem hogy javultak vo'na, hanem még a réginél is rosszabbak let.ek. Országgyűlési képviselőnk, Hegedűs Lóránt ur is ígért ez ügyben közbenjárásával való előnyös változtatást. Nem tudjuk ő is nem maradt-e az Ígéretnél, de ha eljárt is ez ügyben, mint a tapasztalat mutatja az ő szavára is csak annyit adtak, mint a mienkre. Ne nézzük e gyalázatos, botrányos s fölötte sérelmes helyzetünket tovább is! Menjünk egyenesen a legfelsőbb fórumhoz a minister úrhoz, vagy akár az egész parlament elé ügyünkkel s ha csak egy szikrányi tisztességes magyar érÉn is sokszor felkiáltottam már álmatlan éjszakáimban, hogy bár csak soha ne láttam volna meg azt a csodaszemü kis leányt, ha már a másé ! Hogy bár sohase tekintettem volna azokba a varázsló szemekbe, ha le kell róla mondanom ! De igy már minden jól van. Isten jó és meghalgatja a titkon elsóhajtott imát. Es ha édes bátyám is ugy akarja, indulok még ma, hogy félszáritsara azokat a bánatos könnyeket és a kedves dédapa áldása után magammal hozzam az álmaim eszményképét, hogy azután soha többé el ne váljunk egymástól még egy napra se és sok-sok örömet okozzunk a jó dédapának. Üdvözli és csókolja szerető öcscse Csetey Anti. Ezt a részét a levélnek elolvasta tízszer is, huzszor is és még Isten tudja, hányszor el nem olvasta volna, ha a szemeit elhomályosító könyeket vissza tudta volna tartani. .Megcsókolta a levelet, megcsókolta a névaláírást is ki tudná, hányseor oly szeretettel, mintha édes fia lett volna az. Azután összehajtotta azt a drága kis levelet, bezárta íróasztala legrejtettebb fiókjába, azután kiment és kiadta a parancsot a cselédeknek, hogy készüljenek, mert vendég jön, nagyon kedves vendég, a legkedvesebb vendég.