Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-10-12 / 41. szám

gyon megtetszett az angoloknak s rögtön meg is vették jó drágán min­den eladó somlai borát, de megvet­ték egyszersmind minden mustját is; csak azt kötötte ki magának a ke­reskedő, aki megvette, hogy ő maga szüretelhesse le, még pedig novem­ber hónapban ; akóját a mustnak meg­fizette száz forintnál magasabban. Be­szélték akkortájban, hogy a püspök minden szomszédjának termését meg­vette a tőkén, amint állott s nem­csak megyés szomszédjaitól, hanem mindazoktól, akiktől csak kaphatta és fizetett érte, amit csak kértek, a sző­lőt pedig hagyta állani novemberig. És helyesen cselekedett. Ha le­szüretelt volna október elején, mint az Somlyón szokás, lett volua — pél­daképpen mondjuk csak — három akó mustja, de igy, hogy november­ben szüretelt, lett csupán egy ; a há­rom akó mustot az akkori időkben eladta volna, hogy igen-igen maga­san számítunk, husz forintjával, te­hát kapott volna hatvan forintot; azonban lett csak egy akó mustja, de azért kapott százhúsz forintot, tehát kétszer annyit. Százféleképpen is be volt az már rég idő óta bizonyítva, hogy a kései szüret, habár sokkal kevesebb bort ad is, megkétszerezi, sőt háromszo­rozza is annak árát, ami mindig nye­reséggel jár, akármily kevés bort is szüretöljön a gazda, törekedtek is a néppel a korai szüretet minden uton­módon elhagyatni és a kései szüre­tet megkedveltetni; nem egy nagyobb kalmakkor a férjek nem igen értesitik ne­jeiket előre. — Miféle alkalmat ért, talán csak nem ... de nem, kisem merem mondani. — De csak mondja ki bátran. Rosz­szabat ugy se gondolhat, mint a mi meg­történt. — Talán csak nem a maga feleségé­vel utazott el ? — De igen, épp ő vele és én nem is veszem rossz néven tőle. — Hja, önök férfiak, mindenen tul te­szik magukat, de nálunk az még se megy oly könnyen, — szólt az asszony elhalvá­nyulva s leereszkedett az egyik zsöllyébe. Nem szeretem ugyan, de mégis lehetett volna annyi kímélet, hogy a szakítást ne sértő módon, az egész világ előtt idézze elő. — Vigasztalódjék, asszonyom, ennek igy kellett történnie, ez igy volt megírva a sors könyvében. — No és ön, akinek a nejével történt a dolog, mit szól ön hozzá? Nem mertem megvallani, hogy Geor­gette nem volt a hites nőm. — Ugyanazt fogom tenni, a mit ma­gának ajánlottam, megnyugszom a változ­hatatlanban, a mi igen könnyű lesz, mert megtaláltam azt, a kinek az oldalán a fe­ledés végtelenül édes volna. — Ki az? — kérdezte pirulva. — Nem találja el? Gondolhatnék-e a birtokos ment előre jó példával és hagyta szüretjét három-, négy héttel későbbre, mint az egész hegy s az­után fölmutatta sokkal jobb borát, el is adta háromszoros áron; irtak már erről annyit, hogy társzekérre se férne föl az a töméntelen sok betű, amit rá pazaroltak és még sincs semmi­féle eredmény ; a népet, a nagy tö­meget, se jó szó, se jó példa nem tudták megrögzött szokásatói eltán­torítani. Nagyon jó lesz tehát, ha kény­szeritik a szőlősgazdákat a kései szü­retelésre. Akkor azután igazán öröme is fog telni benne s lesz oka, hogy vidámsággal, ünnepséggel végezze legkedvesébb munkáját: a szüretelést. Megyegyiilés, — Október 8. — Vármegyénk törvényhatóságának hét­főre egybehívott őszi rendes közgyűlése nagy látogatottságnak örvendett. Ezen ér­deklődés főleg a veszprémi járás főszolga­bírói állás betöltése iránt nyilvánult és ez­zel kapcsolatosan az esetleges ezen állás betöltésével megüresendő más tiszti állások betöltése. Érdekes küzdelem Ígérkezett, mert két igen erős párt vette fel egymással a küz­delmet. A választás eredménye az volt, hogy Kerényi Andor nagy többséggel lett a vesz­prémi járás főszolgabirájává választva. Városunkat érdeklő ügyben is hoztak határozatot, melynek eredményére városunk­ban többféle véleménnyel voltak. A pápai negyedik gyógytár véleményezésének ügye volt napirenden, melyben pro és contta tel­jes erővel folyt a kapacitálás a bizottsági tagok között. A bizottsági tagok szótöbbség­gel a negyedik gyógytár véleményezése mel­lett határozotak. Hogy lesz-e most már ne­gyedik patika, az most már a jogot adomá­nyozó belügyminisztertől függ. tegnapi feledhetetlenül édes est után más valakire, mint magara ? Es ekkor közeledtem hozzá, ajkaimhoz emeltem jobb kezét és kérdeztem : •— Nekem akarja adni minden időkre? —• Nem volna még korán már most erről határozni ? — Korán ? Nem, ezt elhatározhatjuk azonnal, hisz úgyis eltart hónapig, mig min­den akadályt elhárítunk. Igy lettem férj, a nélkül hogy valaha nősülésre gondoltam volna. Az 1600-ki kiállítás alkalmából ismét Parisba kerültem és véletlenül egy harmad­rangú chantant-ba mentem néhányad ma­gammal. Kit láttam husz ev múlva viszont ? Georgette volt, a kis Georgette de már nem az a husz év előti bájos kis teremtés, a ki akkor puszta megjelenésével lázba hoz­ta az egész nézőteret. Nem is ily piczi, oly gracziózus volt, mint akkor, de a mi akkor az ifjú életerő kedves megnyilatkozása, csupa báj, csupa kellem volt, az ma már csak a gyakorlott művésznő rutinjának látszott. Arcza hala­ván volt, szemei szomorúan futottak végig a közönség sorain. Mikor megjelent, alig volt hallható né­hány taps, azt is csak szánalomból adta néhány kollégája. Hol maradtak a virágok, a csokrok, a mik akkor csak ugy özönlöt­tek minden oldalról a színpad felé ? Ma már más kedvencze volt a közön­ségnek, az kapta most a virágokat, az örült A gyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be: A gyűlés megnyitása. A vármegye székházának nagyterme már rég nem fogadott magába annyi embert mint ekkor. A terem zsúfolásig megtelt a me­gyebizottsági tagokkal, a karzatok pedig dí­szes hallgatóközőnséggel. Különösen sok hölgy volt a hallgatóság között. Alig mult el tíz óra, már is megjelent az emelvényen dr. Fenyvessy Ferencz főis­pán, Kolossváry József alispán, Koller Sán­dor főjegyző és Bíbó Károly aljegyző. Fenyvessy főispán ezután szívélyesen üdvözölte az egybegyűlteket, szép beszédé­ben kiemelte a mai nap fontosságát, majd megnyitottnak nyilvánította a gyűlést. Bejelentette, kogy a mai választástól két pályázó Szélessy Dániel és dr. Takács visszalépett. Bejelenti továbbá, hogy a ki­jelölő választmány a veszprémi főszolgabi­róságra első helyen Kányái Józsefet, má­sodik helyen Kerényi Andort, harmadik he­lyen Doktorics Samut jelölte. Az esetleg megüresedő árvaszéki ül­nökségre, mivel dr. Takács László vissza­lépett, egyedül jelöltetett dr. Szeiberling Re­zső. Az esetleg üresedésbe jövő árvaszéki jeqyzöi állásra jelöltett első helyen Köoess Andor, második helyen Szász Ferencz, kik az ugyancsak és esetleg megüresedendő szolgabírói állásra is fenti sorrendben jelöl­tettek. Ezután Fenyvessy főispán elrendelte a szavazást. A szavazatszedő küldöttség el­nökéül Rainprecht Antal, tagokul pedig Ke­nessey Zoltán, Fodor Gyula tagokat kérve fel. Megkezdődvén a szavazás, a tagok be­tűrendes névsorát dr. Bibő Károly olvasta fel. é Első olvasásnál volt: Kerényinek 128, Kányainak 50, Doktoricsnak 14 szavazata. Kolossváry József alispánt Kerényire adott szavazatáért megéljenezték. A névsor végigolvasása után elnök az elmaradt szavazókát szólította fél a, b, c rendien a leszavazásra, mely megtörténvén s a szavazatok összeszámláltatván, Rain­precht szavazatszedő küldőttségi elnök je­lenti, hogy 213 szavazat adatván be. Ke­rényi kapott 146, Kányái kapott 53, Dokto­riéi kapott 14 szavazatot. E szerint elnöklő nekik, azt ejtette mámorba a pillanatnyi el­ragadtatás kifolyása. Hangja most is oly édes, oly szivre­ható volt, mint akkor, de a hervadó bájai­val már nem volt meg a hajdani hatása. Kezdetben nem vett észre, inert nem akarva őt zavarba hozni, ha felénk nézett, másfelé fordultam, de azért teljes odaadás­sal hallgattam az ő édes dalait. Képzeletem visszavarázsolta a husz óv előtti éj minden gyönyöreit, ugy, hogy szinte azt hittem, hogy ifjan, üdén és sugárzóan látom ma­gam előtt, mint akkor és elkezdtem tapsolni oly frenetikusán, mint azelőtt husz évvel. Lelkesedésem átragadt társaimra és tapsol­tunk mindnyájan annyira, hogy meg kellett ismételnie az utolsó darabot. Mikor ujből kijött, pillantása termé­szetesen a tapsolókra esett és ekkor felis­mert, összerezzent és elhalványult. Épp ak­kor jött hozzám a virágárus leány, a ki látva lelkesedésünket az énekesnő iránt, al­kalmat akart nyújtani, hogy hálánkat kife­jezhessük a szép dalokért és egy szép cso­korral kínált meg bennünket, melyet azon­nal feladattam Georgettenek a színpadra. Átvette, reám nézett és szemébe egy könycsepp jelent meg, azután köszönete je­léül meghajolt és újból énekelt oly bánato­san, oly szomorúan, hogy mindnyájan meg­hatódtunk. A dal vége felé egyszerre meg­tántorodott, a szivéhez kapott és összero­gyott. Meghalt a kis Georgette: megölte az utolsó csokor.

Next

/
Thumbnails
Contents