Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-10-12 / 41. szám

41. ézáitt Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. HIRDETESEK ós NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Azokhoz, akiket illet! A szomorú tapasztalatok, melyek a legutóbb megtartott képviselőtestületi közgyűlésen észlelhetők voltak és melyek csakis közügyeink rovására tudandók be, teszik kötelességünkké, hogy jóllehet ez érdemben már megtettük megjegyzéseinket, közügyeink jövőjére való tekintettel újólag ez érdemben felszólaljuuk. Nemcsak mi, de mindazok, kik figyelemmel kisérik Pápa város közügyeit, kénytelenek arra a tapasztalatra jutni, hogy varosunk a mult hanyagságain nem akar okulni, a jövőről pedig képes volna ugyan gondoskodni, de a határtalan indolentia kerékkötője marad minden ujabbi alkotásoknak. Egész sora a hasznos és szükséges közérdekű teendőknek vár a megoldásra és mégis nem látunk szorgoskodó elmét, nem látunk munkálkodó kezet, azok megtestesitésére. Hanem igenis látunk könnyelmű feledékenységet, a mult bajok iránt, keleti tétlenséget és renyhe semmivel törődést a jövőre nézve. Tervekben nem vagyunk ugyan szegények, vágyásban még gazdagabbak, de mindezek dacára alig teszünk valamit ezen tervek megvalósítására. Polgári Önkénytes és ideális munkát alig kereshetünk, mert vagy a demagógiát szolgálják (persze szájjal) a t. szónok urak, vagv a saját érdekeiket. Legtöbbször azonban semmit és senkit. És ez nálunk a kardinális baj. Ha igy folytatjuk hová jutunk ? Bizony, bizony itt lenne a legfőbb ideje a komoly munkálkodásnak. Ne tapossuk a mult jól ismert barázdáit, ne pihenjünk a nyugalom párnáin, s vessük el — quieta non movere — a mi nyugszik, azt ne bolygassuk, eddigi jelszavunkat. Haladjunk a korral ! Ez legyen jelszavunk, mert most már Pápa városa sem vonhatja ki magát a haladás eszméje alól. Futnunk kell nekünk is a többi városokkal, hogy el ne tiporjanak, úsznunk kell az árral, hogy el ne sodorjon. Sajnos, hogy anyagi erőnk csekélysége megfordított arányban áll megvalósítandó terveinkkel, óhajainkkal, mindamellett a haladó kor ujabb követelményei megkívánják — s ez elől ki nem térhetünk, — hogy ez irányban tőlünk telhetőleg a legszükségesebb áldozatokat meghozzuk. Nem szabad habozni. Merni és tenni kell, mert a hamleti tépelődéssel már többször megégettük a szánkat s ha mostan is elszalasztjuk az alkalmat, ez csak azt bizonyítaná, hogy nincs meg bennük a fejlődési képesség. Városunkban tőbb tervvel és eszmével foglalkoznak, melyek a közvélemény helyeslésével találkoznak, de sajnos mikor legszebben tündököl, akkor pattan szét, mint a buborék, hátrahagyva a csalódást, a kiábrándulást. Évekkel ezelőtt szó volt sörgyár, T -A- C Z h utolsó csokor. 1888-ban Parisban voltara. Ott csatangoltam egy őszi nap délután a Boulevard des Italiens-en, a mikor hátulról egy kar az enyémbe fűződik. Odafordulok, B. barátom volt, tőzsgyökeres párisi. — Ah 1 Szervusz, inon cher Gaston, — fogadtam őt, —- nagyon örvendek, hogy látom. — Én még inkább, mert szeretném önt ma este magammal vinni. — Ugyan hová ? — Folies Bergéres-be. Az én kis Geoigetteranek ma jutalomjátéka van, majd bemutatom neki, vele fogunk szupirozui. Majd meglátja, mily aranyos kis teremtés 1 Kitűnően fogunk mulatni 1 Eljön ? — Nem bánom, ugy sincs ma programmom. Elmentünk hát a Folies Bergéres-be. Jegyről már nem kellett gondoskodnom, B. barátom már reggel lefoglalt egy páholyt. Odaértünk, A színház zsúfolásig telve volt. Mindenki a színház kedvenczét, a kis Georgettet akarta látni. Az ő felléptét megelőző számok minden emóczió nélkül peregtek le, néhány köteles taps és semmi több. Hanem mikor a függöny felgördült és megjelent a kis Georgette, micsoda tapsvihar fogadta ! A hőségtől kipirult arczok ragyogtak, a tenyerek szűnni nem akaróan egvmásra hullottak, ugy, hogy a kis Georgette alig tudott szóhoz jutni. Az első pillanatra éppen nem láttam megokolva B. barátom lelkesedését. Pieziny termetkéje egy csöppet se volt imponáló. Hanem mikor az arczra pillantottam, legott átéreztein B. lelkesedését. Angyali kifejezésü arcocska volt, imára termett pieziny ajkakkal, melyeket csak szent áhítattal tudtam volna megcsókolni. Nagy kék szemei voltak, melyek esodavarázszsal hatottak, ha reám emelte őket. Tekintete azt a benyomást tette reám, mintha valamely titkos bánat emésztené, melyről senki se tud és épp ezért annál fájdalmasabb. És a hangja ! Oly édes, szívhez szóló, melodikus hang volt a milyet egyszer hallva sohase feledünk többé. Ah, mily türelmetlenül vártam a szupó idejét, azt a perczet, hogy közelről lássam, magam mellett ülve, hogy közelröl belenézhessek azokba az égszinkék-szeinekbe, lássam ajkainak azt a különös bájos mosolyát, érezzem gyönyörű hajordejének mámorbaejtően illatát. Óriási tapsvihar jutalmazta édes dalai ért. Virágok, csokrok, koszorúk csak ugy röpködtek minden oldalról a színpadra. Magam is oly frenetikusán tapsoltam, hogy Gaston barátom végre jónak látta kezeimet lefogni. — No ugy-e mondtam, bájos kis teremtés, mi ? — Remek, de fájdalom, én már elkéstem, — válaszoltam lemondással. — Dehogy késett el, Nem olyan komolyan veendők ezek a színpadi leányok. Ma én, holnap ön, aztán egy harmadik és igy tovább. Olyanok ezek a színpadi hősnők. akár a mezei virágok, mindenkinek van jussa hozzájuk. Mikor befejezte énekszámát, feljött hozzánk, Gaston barátom bemutatott neki, hozzáfűzvén, hogy mennyire elragadott az ő játékával. Igen, erősítgettem, a szó legszorosabb értelmében el vagyok ragadtatva és csak azt csodálom, a természet hogy tudott annyi bájjal felruházni egy ilyen aranyos kis teremtést. Minden felelet helyett mosolygott, felfogta a pezsgős poharát és éltetett a szép bókért, poharát egy hajtásra kiürítve. Aztán tovább mulattunk, koczingatunk, felejthetetlen édes éjt töltve együtt, melynek emléke ma is kéjes mámorban ejt. Jó barátok lettünk annyira, hogy nem tudtam tőle megválni. Jött a nyár és ő fürdőre akart menni, Kért, hogy válaszszam meg a fürdőhelyet. Minthogy őt Francziaországban mindenütt ismerték, mi pedig háborítatlanul egymásé akartunk lenni, ina-