Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-09-21 / 38. szám

XI6. évfolyam. a, IB02. szeptember 21. . szám, Közérdekű fü ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész- évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : Városunk ünnepe. Városunk lakossága méltó' kegyelettel és hazafias lelkesedéssel ünnepelte meg Kossuth Lajos nagy hazánkfia és városunk díszpolgárának születésének századik évfordulóját. Jóllehet a fővárosban és nagyobb vidéki városokban nagyobb volt a pompa és imponzánsabbak az ünnepségek, de a fény és szónoklatok áradata nem multa felül városunk egyszerű, de őszinte lelkesedéstől áthatott ünnepét. Örömmel konstatáljuk, hogy lakosságunk összesége áthatva a nap jelentősége által ünnepi diszt öltött, megünnepelte ezt a napot fényesen, ugy ahogy egy nagy ember emlékét méltó megünnepelni. Méltó keretet adott az ünnepi hangulatnak Pápa város díszközgyűlése, mely spontán megnyilatkozása volt a kegyeletnek, melyhez csatlakoztak városunk egyesületei is, kik szintén emlékezetessé tették ezen napot, dokumentálva ezzel, T ^ ZR c Z KOSSUTH LAJOS. Szenteljetek szivetekkel Mai nagy nap ünnepet: Száz éve, hogy szabadságunk Édes apja született. Áhítattal áldjátok a Magyar nemzet Istenét S véssétek a lelketekbe Prófétája szent nevét. Alig hasadt még a hajnal, Mikor köztünk megjelent, S lön egyszerre világosság Környeskörül idelent. Jelentett a jelenése Földinditó zivatart, A szózata égzengés volt, Mely fölrázta a magyart. S föllottünk a prófétának Lelke őrködik máig, — Ki elszenderült az Úrban, De még sohsera halhatik. A vérünkké vált a vére, Leikünkké a szelleme, Azért áld meg, azért ő még A magyarok Istenei A kísértés, Soha sem felejtem el azt az éjszakát ? Sándorffy Mihályt bucsuztattuk a legény élettől. Szerettük a jó fiút, szerettük mind és megbocsátottuk neki gyakori rossz kedvét is. Olykor féltettük, hogy melancholiába esik és kerestük magyarázatát lelke borús színének. Kitűnő tehetségű, szorgalmas ember volt, fiatalsága daczára máikeresett ügyvéd. Szegénységből a legnyomasztóbb szegénységből emelkedett jómódra, elismerték, megbecsülték és mégis, mintha árnyék ült volna lelkén, oly komor kedvében volt. Mindnyájunkat igaz örömmel töltött el a hir, hogy megházasodik. Örömmel és meglepődéssel. Mert mi néhányan, gyermekkori pajtásai, a legapróbb viszonyait is ismertük életének, de nősülésről és még hozzá szerelemről is, soha egy szavát sem hallottuk. Az eljegyzés után sietette az esküvőt és mi alig tudtuk őt még egy bucsuestére körünkbe hozni. De végre mégis eljött. Nem volt ez a mi esténk a szokásos kicsapongás, a szabadsággal való visszaélés. Meg se bántottuk volna Sándorfy Mihályt vele. Csendes poharazás közben éltettük a derék jó barátot s ha egyszer-egyszer menyasszonya került szóba, Mihály összerázkódott. Mintha attól tartott volna, hogy társaHIRDETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R ÍVi I N könyvkereskedésében. hogy Kossuth szelleme él mindörökké közöttünk és társadalmunk minden osztálya legszentebb kötelességét teljesítette akkor, midőn Kossuth Lajos százéves évforduló napján, tartozó hálájának kifejezést adott. Emlékünkbe jutott ezen napon, hogy Kossuth Lajos nemes hévvel, hatalmas, gyújtó lánggal teli beszédei állították talpra a szunnyadó nemzetet, magasan szárnyaló, óriási szónoklatai hozták szaporább mozgásba a magyarság vérét, a nemzet erőt kapott, fiatal, uj erőt, — és lelkesedése tetőpontján a legnagyobb áldozatokra is képes volt a veszélyben forgó haza érdekében. Kossuth Lajos mondotta, hogy szorgalom és akarat tehetséget pótol. Nála a vasakarat, a páratlan szorgalom egyesült fényes, egész kort bevilágító, sőt korszakot alkotó tehetséggel s teremtett nagyokat s a legnagyobbat: a szabadságot. Egy-kettőre hatalmas hadsereget toborzott össze, számra nézve nem óriási, de elszántságra, vitézségre nézve mindörökké fényes példája a szabadságért küzdő nemzeti katonaságnak. Egy férfi szavára indult meg az egész nemzet; az ő hívására szive sen kész volt az égész magyar nép életét és vérét a hazáért föláldozni. Erre csak oly hatalmas tehetség lehetett képes, minő a Kossuth Lajosé volt. Azért az ő neve sohasem fog feledés homályába tűnni, sül egyre nagyobbá, ragyogóbbá válik a késő utódok szemében. Az egész ország, az egész világ, hol csak magyar élt, megünnepelte illő fénynyel és kegyelettel Kossuth Lajos századik születés napját; méltóan emlékezett meg a magyar nemzet nagy fiáról. Az ünnepek során feltűnt csodás, misztikus alakja és magunk előtt látjuk fáradhatlan munkálkodását, lelkes ténykedéseit a drága hon érdekében. Kidomborodtak magasztos eszméi, ideáljai, törekvései, cselekedetei ságunk nem elég tiszta arra, hogy e hév ajkán megforduljon. De egyszerre levetkezte nehéz boruját, szeme fölragyogott, poharával ráütött az asztalra, csendet kért és beszélni kezdett: Búcsúztattok a legényelettől. Jól teszitek. Egy estét ti is megérdemeltek tőlem. Mindig szerettetek, mindig jó, hü, igaz barátaim voltatok. Én is búcsúzom. Egj

r nyomástól, egy kinos szenvedéstől, melyet annyiszor észrevettetek, melynek okát soha el nem találtátok. Búcsúzom a rosz kedvemtől. De nem eresztem ki az ellenséget kezemből, amig le nem leplezem. Nem a bor tolja ajkamra a vallomást, ne higyjétek 1 Érzem, hogy adós vagyok vele, ei kell mondanom. Öt esztendeje mult, hogy meny aszszonyomat megismertem és megszerettem. Egyszerre esett mind a kettő. Öt álló évig küzdöttem érte 1 Tudjátok mit jelent az ? Oly erővel fogott meg a szenvedély mindjárt az első napokban, hogy azt hittem, meg kell őrülnöm. Es akkor, e lángoló szenvedély viharos idején, meg kellett tudnom, hogy az a leány, akit szeretek, soha az enyém nem lehet. Se rang, se születés, se vagyon nem választhatja el tőlem. A szülei bíznának bennem. Oda is adnák — ha lehetne. De még eltelik — ugy mondák — öt esztendő, amig én megnősülhetek. Es addig ők nem várhatnak, mert a leány annyi idős

e mint én.