Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-09-14 / 37. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELOFIZETESI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. HIRDETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Rendszertelen gazdálkodás. Tagadhatatlanul tény az, hogy városunk utóbbi években nagyon sokat haladt és fejlődött, de az is igaz, hogy ez a fejlődés nem rendszeres és ezt a hátrányt városunk polgárságának nagymérvű közönyének kell betudnunk. El kell hogy ösmerjük, miszerint városunk polgárságában él és uralkodik a lokálpatriotizmus érzése, ragaszkodás a röghöz, a tégla és kőrakáshoz, melyet magáénak vall s a biiszkélkedés, mellyel alkotásain végig tekint, az igyekezet mellyel a haladás utján előre tör, azonban alig van a Dunántulban egy ilyen város, melynek polgársága — fogyatékos anyagi erejét tekintve — annyit áldozna városa szépítésére, nagyvárosias jellegének emélésére, mint éppen Pápa város közönsége és mégis azt kell tapasztalnunk, hogy az összes városi alkotások rend és rendszer nél kiil történnek. Senki sem nyul szívesen darázsfészekbe, de előfordulhatnak olyan körülmények', melyek azt is a toll megragadására kényszeritik, kik azt csak nagyon erös belső impulzusra veszik csak a nyilvánosság előtt igénybe. Ilyen városunk jelen helyzete. Erős belső forrásban, a multak sok mulasztását pótolni, igyekszik mohón helyrehozni az elöljáróság élén a fáradhatatlan polgármesterrel és ezt mindenki csak legnagyobb méltánylással hálálhatja meg, de ha közelebbről tekintjük a dolgokat és a külső rohamos fejlődéstől elkábítani magunkat nem hagyjuk, akkor az árnyoldalok erősen mutrtkoznak. Es a sötét foltok kezdenek erös fellegekké tornyosulni nálunk, kik a közéletünket teljes beborulással fenyegetik A jövő évi költségirányzat tárgyalása alkalmával is tapasztalhattuk, hogy nincs meg a tervszerüleg elkészített programrn, minek keretében céltudatosan is következetesen lennének megoldva mindazon feladatok, miket a város közönsége a közszükséglet és a modern élet belátása alatt maga elé tíizni kénytelen. A következetes rend helyett mostanában pillanatnyi ötletekkel, az erőteljes munka helyett kapkodással és a befejezett tények helyett kísérletezésekkel pocsékolódik el az. Mert hiányzik a szigorú, teljeseu tárgyilagos városi képviselőtestület, mely kemény bírálatával megnyesné a hatalmi túltengés akarata ellenére is növekvő fatytyuhajtásait és erős fékező erejével az ingadozásokat megakadályozná. Természetesen nem a minden áron ellenzékieskedni akaró törekvéseket kell helyeselni, valamint az örök liizelgést és hátgörnyesztést sem, hanem mindig meg kell adni a férfias igazmondásnak, a szókimondó nyíltságnak a maga helyét és hogy az érdek nélküli képviselőt értéke szerint becsülni és nem üldözni kell. Azt nem szükség talán külön hanTüECZ Ufót év után ! Jó feleségem, ülj ide mellém, Mielőtt ajkamat szóra emelvén ; Elmondok neked egy rövidke mesét, Mint leste az ifjú szerelmesét. Zöld liget útjára nyílott az ablakom / Ki-ki nézni onnét volt elég alkalom ; Arra járt egy kis leány a Törzsök hegyére, Virág magot szórni a természet öJére. Ki volt ez a kis leány, találd ki ezt magad, Okos eszecskéd ezen főnt nem akad ; Árnyas liget útnak harmatos zöld füvén, Téged látlak menni, — mindég csak [azt hivém. Ifjú bohó szemem, gyakran ködöt látott, Pedig dehogy volt köd, magad is belátod, Nem hiába mondják, hogy vak a szerelem, Nem hittem el addig, de most már el[hiszem.] Égett a szivemben hő szerelmem tüze, Agyamban a gondolat, gondolatot iize, Miként szólítsam a leányt, —• Téged, Ez volt ama nagy gond, ugye bár megférted ?] Sok tűnődés után végre is gondolám, Szerelmes vagyok, s ez elég jog talán. Hogy a mit érzek el is mondjam bátran, És ha viszont szeretsz, páromra találtam. Mégis történt biz ez aranyos Mariskám, Ami szivemen volt, neked is elmondám, Kipirult az arcod, lestitéd szemedet. Átadtad cserébe szivemért szivedet. Isten oltárának zsámolyára lépve, Szent áhítattal borultunk le térdre, Megkapva az áldást, kis lakunkba tértünk. Örömkönnyet sírtak jó szüleink értünk. Hét nyár és hót tél mult már el azóta, De azért fészkünkben vigan szól a nóta : Nem híjába álltam reggel, délben, este, Ablakomban mélán, Mariskámat lesve. Már késő, Huszonegyedik tavaszát lépte csak át Bölkényi Katalin s máris azt hivé néha: lánynak vénült. Igaz, letagadhatlanul, — hogy ugy mondjam — fiatalabb volt, ámde imádójául csapva fel, erősen kardoskodtam amellett, hogy a különben festői alakra szépen kifejlett Rosina, korra nézve is elég erös már. Az öreg Bölkinyiék előkelő iparosok voltak, gyermekeiket kiváló gonddal nevelték. Katalin kitűnő gazdasszonynak termett hávileány volt. Tiz falun is tul ment hire. Nem is azért volt még otthon, mintha alkalma eddig nem lett volna férjhez menni, hanem mert a család igen megrostálta a kérőket. Tizennégy kérője kapott kosarat. Faluhelyen bizon ez remek szép eredmény. No de hát! . . . egyik nagyon kicsike korában kérte, másik iszikos volt, a harmadik kártyás, a negyedik mindig a szivart rágta, emez nagyon kicsiny, az meg tulmagas volt, egyszóval a többiben is találtak valami szörnyű hibát, a mi okul szolgált a kikosarazásra, egy meg pláne özvegy volt ... Brr! . . . vakmerőség! . . . micsoda rettenetes bür, — még egy Özvegy is meg merte kérni, — aki néha kártyázik is, néha nagyokat is mulat — inkább soha ! Jött végre a valódi, a tizenötödik.