Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-08-31 / 35. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELOFIZETESI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre G kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : HIRDETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Megnyitás előtt Még csak néhány nap választ el bennünket attpl, hogy a pápa—bánhidai vasút a közforgalomnak átadassék és ezen körülmény teszi kötelességünkké, hogy ezen uj vasútvonal fontosságára illetékes köreink figyelmét újólag felhívjuk. Alig hisszük, hogy Magyarországon lett volna oly vicinális vasút melynek épitését oly hosszú vajúdás és akadályok előzték volna meg, mint a pápa— bánhidai vasutét. Pedig ha figyelembe vesszük ezen vasútvonal fontosságát, nem az utolsó helyen áll, sőt mondhatni nemcsak az érdekeltség, de felsőbb helyen is elismerték ezen vasútvonal gazdasági előnyeit. Most, hogy az uj vasútvonal kiépítése véget ért és néhány nap múlva a közforgalomnak lesz átadva, tehát ezen körülmény kötelességünkké teszi, hogy ezen kérdéssel foglalkozzunk és újból felhívjuk intéző köreink figyelmét ezen vasút előnyeire. Tény az, hogy Pápa városa mint emporium több volt addig inig a kereskedelmet szolgálta, habár földrajzi helyzetét nem forgalmi szükség határozta meg, hanem a forgalom irányult a meglevő helyzet szerint. Most tűnik csak ez a helyzet szembe midőn azt látjuk, hogy kedvezőtlenebb forgalmi viszonyok között más vidékek központjai sokkal erősebben vehetnek részt a gazdasági versenyben. A gazdasági meddőség egyik főokát pedig abban véljük, hogy a város elmulasztotta kellő időpontban hozzáhasonulni a forgalom változáshoz. Az a nagy kereskedelem, mely a vasút előtti időkben itt virágzott, meggyöngült. Hogy miért ? Arra nagyon egyszerű a felelet. Míg más városok a vasúti forgalom előnyeit kihasználták, addig városunk aludt és várta a sült galamb berepülését a szánkba. Ezen előnyt mindenki inkább kihasználta, mint Pápa városa. Nézzünk a szomszédba és azt látjuk, hogy Kis-Czell, Szombathely mint emelkedik forgalmi gócpontá, miként gyarapodik vasúti helyzete által. Mi, kik e helyen mindenkor önzetlenül vitatjuk városunk érdekeit örömmel szemjéljük, örömmel konstatáljuk e vasútvonal által elérendő előnyöket* de nem állnánk feladatunk magaslatán, ha az ezáltal szándékolt A sin tör és, Ivánfi báró kényelmesen elnyújtózkodott a nyugvóágyon és önelégülten mosolygott, midőn hirtelen belepett Feri, az öreglakáj s halkan odasúgta a bárónak: -- A báróné méltósága jön. Erre a báró mint villámcsapásra megváltoztatta helyzetét s a gallérjáig felhúzta magára a gyapjutakarót, mi közben arczu fájdalmas kifejezést öltött. — Ilyen állapotban találta őt a báróné, aki utazó ruhában lépett be a szobába. — Nos, Ödön, hogy érzed magadat ? Csakugyan nem kisérsz el? — kérdezte kérő hangon. — De, édesem, hiszen látod, mennyit szenvedek, — nyöszörgött a báró kinosan, — ilyen fájdalmakkal csak nem gondillátok utazásra. Ilyenkor pihenésre, feltétlen nyugalomra van szükségem ! I — Nos, ha csakugyan olyan rosszu érzed magadat, akkor én is itt maradok melleted. Csak nem hagyhatom magára szegény beteg férjemet! — szólt a báróné határozottan és levette ntazóköpenyét. Erre azonban a báró felkelt a chaiselonguéról. — Nem, ezt nem tűrhetem ! — szólt erélyesen, én édes atyáddal táviratilag tudattam megérkezésedet s igy okvetlenül el kell utaznod ! Egyébként a bajomon mit se lendítene az, ha te itthon maradnál. Nekem csak nyugalomra van szükségem. Ha pedig az orvos megint hideg borogatást rendelne, akkor azt elvégezheti Feri is. Azután mosolyogva megveregette neje kezét és végül igy szólt; — Utazzál tehát nyugodtan, kedvesem ; add át papának üdvözleteimet, szórakozzál és térj vissza jó egészségben. Különben jó lesz sieteni, mert a vonat egynegyed óra múlva indul. A báróné szívélyesen elbúcsúzott a férjétől, a szivére kötötte, hogykimélje s pihenje kimagát, azután újra felvette a köpenyét. És éppen abban a pillanatban, midőn távozni készült, belépett az orvos. Most persze megint diagnózisra volt kíváncsi. Ekkor azonban a báró ismét unszolni kezdte: — Ugyan, édes, ne aggódj miattam: hiszen egy "kis csuzon kivül nincsen semmi bajom. Tehát Isten veled ! Add át lidvözletemeimet és jöjj vissza mielőbb ! Alig hagyta el a báróné a szobát, midőn Ivánfi fürgén, fiatalos jókedvvel felugrott a nyugágyról és odasietett az ablakhoz, a hol a függöny mögé rejtőzve megvárta mig a kocsi elhajtatott. Barátja az orvos csodálkoza szemlélte. Végre mosolyogva jegyezte meg: — Amint, látom, te nagyon beteg vagy, kedves Ödön barátom ! előnyökre nem hívnák fel most már az intéző körök figyelmét. Tudjuk mi azt igen jól, hogy egyszerre nem lehet mindazt megteremteni, amire városunk jelentőségének érdekében szükség volna, tudjuk azt is, hogy nagy akadályokba ütközik annak pótlása, amit évtizedeken át rossz vasúti politikánk által elhanyagoltunk, de mégis munkához kell fognunk erélyesen az akadályokkal szemben, most már nem szabad, nem lehet megállnunk, ha ismét a régi betegségbe nem akarunk jutni; Kötelességünknek tartjuk tehát hangoztatni, hogy a pápa—bánhidai vasút létesítésével beérnünk nem szabad, hanem igenis, annak előnyeit ki kell aknázni, mert nem elégséges varosunk fejlődésének vitatásánál, hogy ez létesült, hanem igenis, minden lehetőt elkövetni, amiben városunk más városokkal szembe háttérbe szorul. Nézetünk szerint csakis igy érhetjük el azt a célt, ami Pápa város jelentőségénél, lakóinak intelligenciájánál fogva hivatva van arra a nivóra jutni, amit mi igazán óhajtunk. Régi tapasztalat, hogy egy uj vasútvonal létesitétésével rögtön nem Abáró pedig boldogságtól sugárzó arczczal dőzsölte a kezeit és kaczagva vetetté magát egy karos székbe. Vére igy szólt; — Tényleg az vagyok, öregem. Nem is képzeled, milyen nagy a bajom ; fülig szerelmes vagyok ! — Természetesen a feleségedbe . . . — szólt az orvos jóhiszemüleg. A báró azonban izgatottan szakította félbe. — Miért lenne ez olyan természetes ? Vagy olyan papucshősnek tartasz, olyan vén embernek, a ki már nem lehet szerelmes a feleségén kívül más nőbe ? — Tehát akkor minek hivattál voltaképen ? — Mert azt hittem, hogy szükségem lesz reád. Ha csak sejtettem volna is, hogy a feleségem igy is elhiszi a betegségémet, akkor nem fárasztottalak volna ide. — És minek színlelsz betegséget a feleséged előtt ? Erre, a báró finoman mosolyogva igy szólt : — Ez, kedves öregem, nem tartozik reád, mert nem vág a szakmámba. Mivel azonban jó pajtások vagyunk és te történeten éppen itt vagy azért mégis reád bízom a titkomat; tegnapelőtt a sétatéren véletlenül találkoztam egy legénykori barátnőmmel és újból belészerettem ebbe az angyalba ! Azután meghívtam a kicsikét, ő megígérte, hogy eljön és azért kellett a feleségemnek minden áron elutaznia — voilá tout!