Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-06-08 / 23. szám

jának tüntetett fel, a ki tudván, hogy osztálya gyenge, lediktálta maga a gyakorlatot, vagy kiosztja a téziseket, szóval csal, még pedig nyilvánosan, immorális példát adva, — pedig tulajdonkép a saját bőrét védi. Ilyképp a rendszer maga szüli — a kaposvári eseteket. A szigorú ellenőrzést, a drákói kegyetlenkedést, a tizedelést védjük talán? Szó sem lehet róla ez nemcsak lélektelen eljárás, de egyszerűen jogtalanság, mert egy abnormális lélekállapotban lévő gyerekembernek normális lélekállapotára nem szabad következtetni s ilyképp felhevült, tulcsigázott izgalmak között végbevitt cselekedetei fölött drákói szigorral Ítélkezni esztelenség. De ez az érettségi egyenesen bizalmatlanság a tanársággal szemben. Nem mondom hogy erre nincs ok. Ma még van. Mert csalásra alkalmat adni, elnézést gyakorolni a mai viszony mellett szinte kikerülhetetlen. A rendszer ebbe is belehajszol. De mindjárt nem lesz rá szükség, mihelyt a tanárra lesz bizva nem csak a tanítás, hanem a nevelés is, elvéve az ok, mely az erkölcstelen felfogásnak lábat ad, s a tanár megítélésére hagyják, hogy kinek adjon osztálybizonyitványát, kinek nem. A gyakori iskolaváltoztatásnak korlátot szabva, meg lesz a lehetősége annak, hogy a tanár jól kiismerje a növendékét s ennek alapján Ítéljen, különösen, ha ragaszkodunk a törvényes létszámhoz s ilykép az egyéni oktatva-nevelésnek megadjuk a lehetőségét. — Akkor aztán — fölösleges lesz az érettségi! Szentpétervárott nemrég nagy pedagógiai kongresszust tartottak, melyen egyhangúlag a mellett döntöttek, hogy nemcsak az érettségi, hanem minden évvégi vizsgálat eltörlendő. Franciaországban ez eszme mellett ^harcolnak a legkiválóbb szellemek immáron időtlen idők óta, csak egyet, a legillusztrisabbat említem : Lavisseit. Wlassics Gyula miniszter már megmutatta nem egyszer, hogy megérti az idők szavát. Első volt, a ki a művészi nevelés jogos szükségét hangoztatta, a ki megnyitotta a nők előtt a tudomány kapuit s igy bízunk az ő bölcsességében, hogy ebben a kérdésben is megtalálja a kivezető utat abból a hínárból, amelybe az ifjúságot, a tanárvilágot, a szülőket és a közmorált az érettségi sodorta. A Jókai-kör művészestélye. — 1902. junius 1. — Nagyon előkelő és nagyszámú közönség előtt folyt le a Jókai-körnek mult vasárnap a színházban rendezett művészestélye. A művészestélyről általánosságban is elmodhatjuk, hogy az oly magas fokon állott zenei tekintetben, amilyent Pápán eddig egyáltalában nem produkáltak. A közreműködő vendégek, kiket a közönség mindannyiszor tüntető és zajos tapssal fogadott, ahányszor azok a színpadra léptek, a főváros zenei életében mind oly előkelő szerepet játszanak, hogy valóban dicsőségére szolgálhat Pápának az ő itteni szereplésük. A közönség hálás is volt azért és szeretetének minden jelével elhalmozta őket. A hangverseny lefolyásáról következőkben számolunk be : A programm első pontja Gáthíj Zoltán szerzeménye volt. A jeles zeneszerző és hegedűművész maga vezényelte darabjait, melyeket az áll. tanítóképző-intézet ós polg. leányiskola ifjúságából alakított énekkar adott elő kiváló sikerrel. Ezután Krén Margit úrhölgy énekelte el Bartalus Istvánnak, Arany János költeményére irt két népdalát. — A kisasszony énekművészeiéről a legnagyobb elismeréssel szólhatunk. — Tisztán csengő hangja, iskolázottsága, a könnyüség, ahogy a hangjával bánik, mind bevégzett művészetéről tesznek tanúságot. Gyönyörűen érvényesítette a pianókat, anélkül, hogy hangja vesztett volna ércességéből, ezüst csengéséből és közép hangjai valósággal elragadok, igazán színhez szólók voltak, de felső hangjával is dominálta a tért és szinte visszhangzott tőle szinházunkpartere, ahogy az erősen de mégis lágyan felhangzó hangok végig vibráltak a nézőtérén. A kiváló művésznő a műsorban még Gounod : „Ave Máriád-ját énekelte oly megkapó szépen, hogy a közönség annak végeztével egy percre szinte tapsolni is elfelejtett, annyira el volt bájolva a gyönyörűdalainak művészi interpretálásától. De annál orkánszertibben tört ki aztán a taps és tetszésnyilvánítás. Éppen ily nagy hatással adta elő a művésznő a programm utolsó előtti pontjául: Major J. Gyula „Széchy Mária" c. operájának néhány remek népáriáját is. A dalokat zongorán Major J. Gyula ur és hegedüli BéJcei Józsa úrhölgy kisérték. Az ő művészetükről külön szólunk. A programm harmadik pontja igy szólott : a) Chopin „Nocturne" b) Wieniawski „Tarantella" a 9 ik pont meg amúgy : a) Major J. Gyula „Andante" 6. Sarasate : „Cigány tánc,zok". Hegedűn előadja Békéi Józsa. Ez igy leirva nagyon egyszerűen hangzik és a laikus ember, aki ezeket a zeneszerzőket csak ugy hírből ismeri — ha ugyan igy is ismeri -- előre is unatatkozik, ha klasszikus zenéről hall beszélni. De most előáll egy fiatal leány, fekete szemében ol vadó tűzzel s ahogy álla alá helyezi a hegedűjét, arca átszellemül, már az első hangokkal magával ragadja a közönséget, ki elfelejti, hogy unalmasnak hitt klasszikus zenét hallgat és egészen elmerül, szinte dúskál az élvezetben. A kisasszony művészeti játékával megértetni, átéreztetni tudta, szinte belopta a közönség lelkébe a klaszszikus zenének minden szépségét, ugy hogy az al\hoz nem értők is pirosra tapsolták a tenyerüket a nagy lelkesedósben s amikor elhallgatott a hegedű a tomboló tapsvihart azzal hálálta meg az előadó hegedümüvésznő, hogy programon kívül még egy darabot adott elő. Major J. Gyula kisérte zongorán. S most szóljunk Major J. Gyuláról. 0 ugyan a műsorban csak egyszer mutatta be művészetét különállóan „Magyar Szonáta" (III. tétel) czimü saját szerzeményével, de ez az egy pont kiemelkedő része volt a műsornak. Róla először, mint zeneszerzőről kell, hogy megemlékezzünk s különösen e „Magyar Szonáta"-jávai foglalkozunk, amely Másnap aztán már kora reggel, talpon volt Tyukody. — Azzal mentegette magát, hogy anyja nyugtalankodni fog — otthon ftiiatta. — De aztán öcsém,! Fölkeresd a házamat máskor is, nemcsák akkor, amikor a lovaid elragadnak, — szólt a házigazda a távozóban levő vendégéhez. Miska pedig ezt toldotta hozzá: — Máskor vigyázzon a csikóira jobban ! Én is szeietem a szép lovakatat, de csak akkor, ha azok árokba nem döntenek. A csikók toporzékolva vagdalták patkóikkal az udvart. Klárika nem győzte őket eleget nézni. Mikor az udvarból kiért a szán, Tyukody odaszólt a kocsisának : — Hajts balra 1 Elmegyünk még előbb a parókiára. Kádár komoly, bánatos arcczal fogadta vendégét. — Miska pajtás! — szólt azután a pap. — Tudom, sietsz hazafelé. De mielőtt elmennél, — hallgasd meg, — amit mondani fogok. ÉLI tegnap, amig te eszméletlenül feküdtél, huzamosabb ideig beszélgettem Sarudy Klára kisasszonnyal. Megvallom neked nem sokkal azután, hogy ide kerültem és megismerkedtem a Sarudy-családdal, az volt a szándékom, hogy Klári kisasszony szivét meghódítom s őt leendő házastársamul megkérem. Volt is némi kilátásom, hogy czélomat elérhetem. De tegnap óta mintha valami változást vettem volna észre. A kisasszony folyton rólad s arról a négyes fogatról beszélt, a melylyel te rendelkezel. Nem mondom, hogy a szánalom is nem beszél szivéből. — De amennyire emberismerő vagyok, bátran merem állítani, hogy ott egyéb okok is működtek közre. — Pajtás ! A te négyes fogatod elhódította én tőlem Klári kisaszszonyt örökre. A mit mondtam, megmondtam. Tégy ugy, amint jónak látod. Miska, a volt iskolatárs, aki nem volt ily érzelgős dolgokhoz szokva s aki a szegény falusi pap iránt még most is némi reverenciával viseltetett, csak nézett erre a beszédre. Alig tudott szóhoz jutni. Majd megfogta a pap kezét és ennyit mondott : — Édes barátom ! Én nem vagyok a szónak mestere és igy nem is tudom, mit feleljek a tőled hallottakra. Azt se tudom, ugy van-e a dolog, amint te mondod. De ha ugy volna, nagyon sajnálnám, hogy azok a bolond csikók ily változást idéztek elő. De hát vájjon nem képzelődöl-e ! — Én igazat mondtam, — felelt a pap oly hangon, mely minden kétkedést kizárt. — Tégy próbát. Jöjj el máskor is. — Meglásd, ha helyesen vélekedtem-e ! * Sarudyék nagy előzékenységgel fogadták mindnyájan. De különösen Klára kisaszszony arczán látszott, hogy a négyes fogat tulajdonosa, ki ekkora már teljesen kiheverte az árokbafurdulás minden baját, szívesen látott vendég. Még azon a napon tisztába jött vele, hogy amit barátja mondott neki, az nem merő képzelődés. A szegény tiszteletes jól Ítélte meg a dolgot. A leány szívesen eltársalgott vele, de szerelmi vonzalmat nem érzett iránta. A szegénység volt-e az oka, vagy más, annyi bizonyos, neki ott nem volt mit keresni. S mivel volt iskolatársa iránt viseltetett anynyi vonzalommal, hogy boldogságát őszintén kívánta : Ő maga járt közben, hogy az minden zavar nélkül mielőbb czélhoz juthasson. Nem telt bele hat hét: „Tyukody és Sarudy Klárika összekeltek. 0 maga adta rájuk az egyházi áldást. A mikor a templomból kijöttek, újból szerencsét kívánt neki. S tréfásan bár, de a bus lemondás hangján, ezt tette hozzá : — Majd ha nekem is oly szép négyes fogatom lesz, mint Miska barátomnak, akkor én is meg fogok házasodni. Addig majd csak könyveimnek élek.