Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.
1902-06-01 / 22. szám
ben mindenütt léteznek kereskedők, akik az igényelt cikkek árusítására vállalkoznak. Másrészt a közlekedés fejlesztéséből, amennyiben az lehetővé teszi, kényelme és olcsóságából kifolyólag, hogy a fogyasztó közönség szükségletét minden egyes alkalomkor a vasutak igénybe vétele mellett azonnal fedezhesse. Előbb éppen a közlekedés nehézkessége folytán a fogyasztók időszakonként leginkább tavaszszal a nyárit és őszszel a téli szükségletet szerezték be és ezek beszerzése iránt a nagyobb központokra voltak utalva, mert akkor oly kereskedők vidéken nem léteztek. Természetszerű tehát, hogy a termelő és iparos is a fogyasztók sokadalmát kereste fel a vásárkor. Ma a vásárok jogosultsága, — amennyiben egyrészt a termelő, másrészt a fogyasztó igényén alapszik, főkép marha, ló és sertés eladására és vevésére illetőleg ezek közvetítésére van hivatva. S igy, hogy a termelőnek alkalom nyujtassék áruja közvetlen értékesítésére, szükséges volna az eddig divó kirakodó vásárok számát apasztani évente kettőre, legfeljebb négyre, másrészt az állatvásárok számát ugy szaporítani, hogy minden hónapban tartassák egy. Ennek eredménye idővel abban kulminálna, hogy a fogyasztó, aki eddigi szükségletének legnagyobb részét közvetítőktől vagy kereskedőktől szerezte be, saját érdekében felkeresné azon helyeket, a hol alkalma nyílnék a vásárlásokat közvetlen a termelőtől eszközölni. A termelő pedig ezen intézmény némi fejlettsége után szívesen keresné fel az ily központokat, mert a fogyasztóknak közvetlenül történendő eladás az ő érdekét is képviselné, mert közvetítési haszon legnagyobb részt az ő javára jutna. Általában sok volna a tennivaló és különböző irányokban lenne szük séges a gondoskodás. Néha az ember el sem képzeli és nem is akarná elhinni, hogy milyen okokból kerüli el a vidék a várost. Végül még egyet .' Vásári forgalmunkat nagyban gátolja az is, hogy országos vásáraink némelyike összeesik a győri vásárral. Igy a legutóbbi vásárunk is. Hogy mily hátrány ez a forgalomra, szükségtelen bővebb komentárral ellátni. Régente panaszkodnak már termelőink ezen anomalia miatt, de eddig semmi orvoslást nem láttunk. Ajánljuk városi hatóságunk figyelmébe ezen körülményt, amennyiben kívánatos volna, hogy ezen vásár egy héttel előbb tartatna meg. Egy kérvénnyel a minisztériumhoz, segítve lenne a dolgon. Reméljük, hogy meg fog történni! Vallásos nevelés, — A-r orsz. ir.r. tani tő egyesület üléséből. — Egy pár évvel ezelőtt még megütköztek, ha a világiak vallásosságról beszéltek, ma más áramlattal állunk szemben, ma a vallásosság divatcikk. A vallásosságot és a vallásos nevelést sürgetik egyaránt egyház, kormány és társadalom. Nem csoda tehát, ha a felekezeti tanitó, kl minden körülmények között és minden időben hivatva volt a vallásosságot ápolni és terjeszteni s kinek a vallásosság, ugyszólva. az életeleme, alkalomadtán behatóbban foglalkozik vele, Az országos zsidó tanítóegyesület dunántuli köre mult vasárnapon itt tartott gyűlésén szintén kizárólag vallási dolgokról értekezett, mind a négy előadó sikerültebbnél sikerültebbb értekezések alapján iparkodott bebizonyítani, hogy a vallásosság, egybe szőve a társadalom életével, kell, hogy a nevelés és tanításnak kiinduló s támpontja legyen. De még tovább is mentek. Schön Bernát, győri tanitó, igen szellemes értekezésben bibliai czitatumokkal documentálta, hogy a modern nevelés és oktatás csak a régiek nézeteit és elveit más szóval jelöli, s hogy e téren általában újításról nem lehet szó, mivel még az iskolai játékokra is kiterjedt vala a régiek figyelme. S igy ment az végig a pádagógia és didactika egész vonalán. Nem lehet célja e lapoknak, hogy pádago giai szakszerű fejtegetésekbe bocsátkozzunk, de el nem tagadható, hogy a vallásosság csakugyan a nevelésnek és oktatásnak legjobb eszköze. Már Arany János ezt az elj vet vallja, midőn hangsúlyozza : „A szegénynek drága kincs a hit, tűrni és remélni megtanít!" és hogy „Azt a kis patakot, mely a szivet hajtja Ha egyszer elapadt, ki nem pótolhatja Óceánja vérnek" .... Nem ismerjük el, hogy az élet céljaiia elegendő volna az úgynevezett erkölcsiség, a vallás értéke sokkal közvetlenebb, igazabb s jóval felülmúlja mind a tudomány, mind az erkölcsiség értékét, anélkül azonban, hogy megsemmisítené. A tudomány és erkölcs a vallás által éri el legfőbb értékét és viszont a vallás a tudomány és erkölcs által. Az igazi vallásosságnak egyik teltétele az emberszeretet, a tudomány által megvilágított és erkölcs által megtisztított vallás az embernek benső magasztosságát, fenségét adja s őt az Isten élő templomává teszi. A leggyöngébb korban a vallásosság kizárólagos ápolója az anya,' ő hitre tanítja gyermekét, a hit pedig adja a vallásosságnak a határozottságot, hit nélkül nincs igád erény. Ha az iskola nevelni akar, amint nevelni kell, folytassa amit az anya kezdett s mind arra, a mi a vallásnak belső életét képezi, fordítsa figyelmét. A lefolyt gyűlés egyik előadója hangsúlyozta, hogy nem csupán előadás vagy tanítás, hanem gyakorlás által neveljük a gyermek vallásos érzelmét. Főfontossága, hogy a gyermek tudja, hogy van az emberi sorsnak egy vezetője, ki mindnyájunk atyja, faj-, rang- és telekezet különbség nélkül, kinek mindnyájan gyermekei vagyunk, s hogy közös atyánk azt akarja, hogy igaz testvérek legyünk, hogy egymást szeressük, hogy irgalmasak legyünk ellenségünk iránt is és hogy kerüljünk minden néven nevezendő gyűlöletet. Ilyen módon lej lesz tjük a gyermekben az igazi vallásosságot, mert a szeretet a vallás sarkalatos alaptana. Ez mind igaz és szép — a theoriában, mi pedig mint a gyakorlati élet képviselői kivánnók, hogy a vallásos nevelésnek legyen a megkívánt eredménye, ez szerelmi vallomás. Ez bűn ilyen korban !— — A háziasszony fölpattant. Sohase felejtem el ezt a jelenetet. — Ó, milyen ház, milyen család I — Micsoda '? Az én lányom I Meg hogy rossz uton halad ? Szerelmes levél ? — No. már ezt nem tűröm. Tudok én is mindent! Alig tette be a lábát a házamba, már kaczérkodott a férjemmel. El akarja csábítani tőlem ? — Én V De asszonyom ! — szakítottam félbe. — Hallgasson I Most én beszélek! El akarja csábítani az uramat, igen! Aztán holmi vasúti ismerősének már az első reggelen „légyott"-ot ád a kertemben. Levelet dobat rbagának s mert a lánykám rajtakapta, most elég vakmerő, hogy ő rá fogja őt mártja be, az ártatlant I Elmondott mindent a gyermekem. De most már vége. Még ma szedje össze a holmiját és ne tegye szerencsetlenné a családunkat. Sírva fakadtam ennyi gonoszságra és sírva hagytam el az önök szép országát. — Hát nincs okom, hogy rettegjek a magyaroktól ? III. Márta kisasszony arcza olyan fehér lett újra. mint a chrysanthém, melyet kezében tartott, és melylyel most negédesen felém csapott. A régi emlék ismét haragra lobbantotta. Ránéztem és ha már elbeszélése alatt minduntalan fel akartam kiáltani a meglepetéstől, most többé nem birtam magamba fojtani a szót. — Szent Isten ! Hát van sors, van végzet, van csoda V — Ha tudná, Márta, ha tudná ! — De mit ? — Ön elhallgatta a városka nevét. — Elhallgatta a családét is. — Kérem, nem vagyok gyöngédtelen. -— Nos, hát ismerem az ön különös háziasszonyát, a volt házigazdáját s a furcsa növendékét. •— Ott vol*, abban a fészekben ? — Az a fészek a szülővárosom ! — Nagy-Komlód, igen ! S az a feketebajuszu hódító ur, Jármay Domokos, a nagybátyám ! . . . Az a majomszeretettel megáldott anya az én Borbála nagynéném ... és a koraérett lányka — Paula! — vetette közbe Márta riadtan. -— Az én kis unokahugom. Szegény Márta majd elájult erre a rettentő felfedezésre .,, . Alig birtam lecsillapítani. — Sohse ijedjék meg. Még akkor sem, ha még ma találkozni fog velük. — Mert megérkeztek ők is. Itt tölti a nyarat. — Ah ! Akkor én menekülök, Genfig meg sem állok. •— Na persze I — S az a fiatal ember! Az ön hasonmása ! . . . Ott a fal mellett . , . Ez senki már, mmt ön ! Most már hiába tagadná. Ó, istenem . . . istenem. Már könybelábadtak a szemei. Egy pillanat alatt nagyot gondoltam és merészelt ... — A szivem remegett, amíg néztem a bájos franczia lányt. És elszántan vetettem oda a koczkát: bármire fordul is. — Márta kisasszony ! Hát most is azt hiszi, hogy az a levél Paulának szólt ? Hát nem érzi, hogy önnek akartam életjelt adni magamról . . . Hisz én voltam a vasúti ismerős, a hallgatag útitárs ! Együtt ültünk a | vonaton Budapesttől Nagy-Komlódig . . Már akkor szerettem meg . . . Nem is tudtam, hogy franczia s azért írtam magyarul _ — Nekem szól az áthajitott levél ? — Akkor hát ártatlan Paula ? — Már férjhez is ment. Sietett. — S az anyját hiába vádoltam. —- Igazat mondott, amikor védte Paulát s kitalálta, hogy önt ostromlom. — Ugy, hát a magyarok. — Mégsem oly gonoszak . . Győződjék meg és legyen a feleségem. IV. Márta kisasszony még csak menyaszszony. És erősen tanul magyarul. Az bizonyos, hogy egy ellenségünkkel kevesebb van már.