Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-04-27 / 17. szám

Az ének elhangzása után Peti Lőrincz ta­nácsbiró tartotta magas szárnyálatu emlék* beszédet. Tisza Kálmánt Mózeshez hasonlí­totta és nagy érdemeit szónoki ihletséggel méltatta. A gyászünnepély az ev. ref. ének­kar zsoltárénekével nyert befejezést. — Megyegyülés. Vármegyénk törvény­hatósága tavaszi rendes közgyűlését május hó 5-én és következő napjain fogja meg- i tartani Veszprémben, melyre a meghívókat s a közel 100 tárgyat tartalmazó tárgyso­rozatot már szét küldötte vármegyénk alis­pánja. A tárgysorozat legérdekeseab pontja a devecseri főszolgabírói állás betöltése lesz, mely a tárgysorozat 3-ik pontjául van fel­véve. Az igen érdekesnek ígérkező közgyű­lésen mint halljuk városunk és járásunk megyebizottsági tagjai tömegesen fognak megjelenni, hogy jelöltjüket KörmendyBélát devecseri főbírónak megválasszák. — Hegedűs Lóránt, felolvasása. Váro­sunk orsz. képviselője dr. Hegedűs Lóránt f. hó 20 án délután 6 órakor a Jókai-kör helyiségébnn „A magyarok Romániában" címmel felolvasást tartott. A nagyszámban megjelent hallgatóság nagy érdéklődéssel Kisérte a felolvasást és végeztével tüntető tapsokkal jutalmazta a felolvasót. A dunántuli ev. ref. egyházkerület f. h) 20-án és folytatólag közgyűlést tartott városunkban. Az első nap délelőttje Tisza Kálmán elhunyt főgondnok emlékének volt szentelve. Elhatározták, hogy halhatatlan érdemeit jkvileg megörökítik, családjához részvétiratot intéznek. Ezután a templomban gyászünnepély tartatott. A délután tartott gyűlésen elrendelték a főgondnoki állásra a szavazást. A szavazatok beadási határideje junius 10-ike. Darányi Ignácz miniszternek, a dunamelleti kerület főgondnokául történt megválasztása folytán a főiskolai gondnok­ságról való lemondását mély sajnálattal vet­ték tudomásul és örökös tiszteletbeli főgond­noknak megválasztották, arczképét a főiskola díszterme számára níegfestetik és ez állasra sziutén elrendelték a szavazást. A közgyűlés még elhatározta, hogy a Pápán fennálló kerületi nőnövelde mellett ez évi szeptember havában tanítóképző-intézetet nyit. Konventi rendes tagnak Boné Gézát, főiskolai igazga­tónak dr. Antal Gézát egyhangúlag meg­választották. Másnap hétfőn folyó ügyek lettek elintézve. — Hymen. Huszárezredünk.közkedvelt főhadnagya Pentz Béla kedden esküszik örök hűséget Zala-Egerszegen bájos arájá­nak Antos Róza úrhölgynek. A szerelemfiizte frigyhez szívből gratulálunk! — Yöröskereszt-egyletj közgyűlés. A pá­pai vöröskereszt fiók-egylet, dr. Fenyvessy Ferencz főispán és Weber Rezsőnó társ­elnöklete alatt f. hó 20-án délután 4 órakor, a Jókai-kör helyiségében tartotta meg a ta­goknak szép számban jelenléte mellett évi rendes közgyűlését. Dr. Fenyvessy Ferencz elnök a megjelenteket szívélyesen üdvözli, a közgyűlést megnyitja és a jegyzőkönyv hi­telesítésére özv. Kiss Lászíóné és Sült Jó­zsefné tagokat kéri. Ezután dr. Fenyvessy főispán lendületes szavak kíséretében átadja Mária Valéria kir. főhercegnő, mint a vörös­kereszt legfőbb védasszonya, sajátkezű alá­írásával ellátott diszokmányátIYeber Rezsőné elnöknek és Steinberger Lipótné pénztáros­nak méltó elismeréséül az egylet érdekében kifejtett buzgó éssikerdus működésüknek. A kitüntetett hölgyeket a közgyűlés zajosan megéljenezte. Ezután Körmendy Béla egy­leti jegyző számolt be a mult év főbb rao­zanatairól. A jelentést tudomásul vették és annak a központi igazgatósághoz felküldé­sét kimondták. MajclSteinberger Lipótné pénz­tárnok 1901. évi számadásait terjesztette elő. Ezekből kitűnt, hogy az egylet vagyona 1901. év végével 6675 * korona 05 fillérre szaporodott, mely a pápai takarékpénztárban van elhelyezve. A közgyűlés a számadáso­kat elfogadta és hálás köszönetet szavazott a pénztárnoknőnek szíves fáradozásaiért, úgy­szintén Körmendy jegyzőnek a titkári teen­dők végzésért, végül: Kiss Lászlóné és Mé­száros Károlyné urnő tagoknak buzgó tag­gyűjtésükért. Következett a választmány 'Ará­nak kisorsolása ami megtörténvén, a kisor­soltakat, egyhangúlag újból megválasztották választmányi tagoknak. Miután dr. Hegedűs Lóránt városunk orszggy. képviselőjét fel­kérték, hogy a május 5-iki országos köz­gyűlésen a fiók-egyletet képviselje, a köz­gyűlés befejezést nyert. — Jelölő értekezlet. A devecseri járás megyebizottsági tagjai f. hó 27-én —- ma — Devecserben értekezletet tartanak, melyen a főbírói állásra jelöltet álHttanak. A han­gulat után ítélve a megyebizottsági tagok többsége Körmendy Bélát óhajtja ezen ál lásra — A Jókai kör közgyűlése. A pápai Jókai kör f. hó 20 án délután 5 órakor tar­totta meg a tagok élénk érdeklődése mellett évi rendes közgyűlését. Hegedűs Lóránt el­nöki megnyitójában üdvözli a szép számban megjelenteket, jelzi, hogy a kőr hivatottsá­gának minden tekintetben eleget tesz és az ülést megnyitja, Kapossy főtitkár beszámol a kör mult évi működéséről, ugysziute Her­mann pénztáros az egylet vagyonáról. A közgyüiés ugy a titkárnak, valamint a pénz­tárosnak működéseiért köszönetet szavaz, utóbbinak a szokásos felmentvényt megadja. Az üresedésben levő igazgatósági tanács tagjává Tar Gyula földmivesiskolai igazgató lett egyhangú lelkesedéssel megválasztva dr. Lowy által megfelebbbezett igazgatótanácsi határozat újból az igazgatótanácshoz utalta­tott. dr. Löwij a Pápa város monográfiája érdemébeu interpellált, mely szinte az igaz­gatótanáés elé kerül. Karmos indítványára Jókai Mórt táviratilag üdvözölték azon qua­lifikálhatlan támadásokkal szemben, mellyel koszorús k.'iltönket a képviselőház egyes tagjai illették és ezzel a közgyűlés véget ért. — Arczkép-leleplézési ünnepély. Szép ünnepély folyt le mult vasárnapon d. e. 11 órakor a kath. körben. Ekkor leplezték le ugyanis a kör 5 éven át volt érdemes elnö­kének Pető Menyhértnek Herz tanártól fes­tett arczképét. Nagy és díszes közönség töl­tötte meg a kör nyári helyiségét, mely ez alkalommal lelkes ünneplésnekszinhelye volt. Az ünnepélyt a kör műkedvelő dalárdája nyitotta meg, Szentgyörgyi Sándor szakszerű vezetésével, precízen énekelve egy szép üd­vözlő dalt, a mely méltóan emelte a társa­ság ünneplő hangulatát. Ezután ifj. Marton­falvay Elek a kör népszerű elnöke fejtegette röviden s hatásosan az ünnepély czélját, a mely nem más, mint az igaz érdemnek elis­merése és megköszöntése. Erre Réthei Prik­kel Marián, a kör titkára lépett a pódiumra s elismert ékes szólásával méltatta az ünne­peltnek ferikölt jelleméből folyó elismerést, soha sem kereső önzetlen elnöki működé­sét. A társaság helyeslő tapsai kisérték a lelkes beszédet, a mely közben sikerűit mű­vészi képről lehullott a lepel, méltó elisme­rést szerezve készítőjének. A műkedvelő da­lárda Luka Kálmán és Szentgybrgyi Sándor szerzette szép alkalmi énekkel fejezte be a sikerült ünnepélyt. Este 8 órakor a kör he­lyiségében az ünnepelt tiszteletére bankett volt, a melyre igen nagy számmal jelentek meg a kör tagjai és az ünnepeltnek tiszte­lői. Martonfalvay elnök szívhez szóló kere­setlen, őszinte szavakkal ünnepelte Pethö Menyhértet, a kinek csak tisztelői vannak nemcsak a körben, hanem az egész város­ban. Az ünnepelt szives szavakkal köszönte meg a nem keresett és nem várt üdvözlést. R. Prikkel Marián titkár a körnek jelenlegi szeretett elnökét Martonfalva,\yí köszöntötte fel a társaság lelkes éljenzései közepett, mint ez önzetlenségnek és jellemszilárdság­nak ritka példáját. Filrst Sándoral járásbiró, mint az ünnepeltnek hálás tanítványa szó­tott ezután, szép szavakkal méltatva a volt tanárnak érdemeit. Igen sok lelkes felkö­szöntő'hangzott még el ezután az ünnepeltre, Herz tanárra, a kör tisztikarára és tagjaira. A kedves családias estének, melynek han­gulatát Lángó zenekarának játéka emelte, a késő éj vetett véget. — Nyilatkozat. Az „1848. Veszprém­megyei Független Hírlap" legutóbbi számá­ban, „Megyegyülés" cim alatt egy közlemény jelent meg, mely azon alkalomból, hogy a devecseri főszolgabírói állásra pályázók kö­zül egy jelölt legutóbb nyilvánosan vissza­lepett, azt hogy a választás idején csak két komoly jelölt lesz, kik közt fog eldőlni a küzdelem. Minthogy a névleg megemlített két jelölt mellett, csekélységem, bár nevem megemlítése nélkül de mégis oly színben van feltüntve mintha én a devecseri főbirói állásra komoly jelölt nem lennék, sőt a je­löltségtől is visszalépnék : legyen szabad komolyan kijelentenem, a közönség igaz tájékoztatásara és a való igazság kedvéért is, hogy a devecseri főszolgabírói állásra történt pályázatomat a legkomolyabban fen­tartom és nincs szándékomban, hogy a je­löltségtől most vagy később visszalépjek. Pápa, 1902. április 22. Körm ndy Béla, pápai járási tb. főszolgabíró. — Jelölés a dunántuli főgondnoki ál­lásra. A dunántuli ev. ref. egyházkerület f. hó 21-én lefolyt közgyűlése alkalmával a gyűlés napjának estélyén, bizalmas jellegű konfereucziát tartottak a tagok, melyen ugy a főgondnoki, mint a főiskolai gondnoki ál­lás betöltése felöl folyt a beszélgetés. Mint értesülünk, a főgondnoki állásra Hegedűs Sándor és gróf Tisza István, a főiskolai gondnoki állásra pedig Konkoly-Thege Mik­lós és Molnár Béla jelöltettek. — Esküvő. Pollák Ede dr. fővárosi te­kintélyes ügyvéd május hó 6-án esküszik örök hűséget Wittmann Ignácz uradalmi nagybérlő kedves és müveit leányának Mar­gitnak. Áldás és boldogság kisérje az uj frigyet! — Sportünnepély. A pápai Sport Egye­sület május hó 1-én az egyleti pavillonban ünnepélyt rendez a, kövevetkező program­mal : 1. Riegel Emil főhadnagy, vívómester, tanítványaival iskola vívást mutat be. 2. Tekeverse'ny. 3. Lawntennis játék. 4. Este 8 órakor a kerékoárosok felvonulása fényes világítással. 5. Társasvacsora (Egy teríték ára 2 kor.) 6. Tombola. .-lmlré OyUln . Vármegyei köz­életünk egyik derék harcosa és tisztelt alakja André Gyula, kit a zirci kerület a legutóbbi választáson orsz. képviselőjévé választott f. hó 20 án hosszas betegség után meghalt. Temetése f. hó 23-án Zircen impozáns rész­vét mellett ment végbe. — Esküvő. Goldner Ödön helybeli ke­reskedő május hó 4-én vezeti menyezet alá Marton Márkusz helybeli borkereskedő ked­ves leányát Karolát! Üdvözöljük az uj fri­gyeseket! — Színházi műsor. Hétfőn Markovits Margit jutalomjátékául ,.A vasgyáros". Ked­den „Kadétkisasszony"' operette. -Szerdán ifjúsági előadás „Nagymama". Csütörtökön másodszor „Svihákok" operette. Péntek Ba­lázsi Sándor és Nagy Imre jutalomjátékául „Tricoche és Cacolet" bohózat. — Esküvő. Mannheim Ármin, a hely­beli Alstadter Jakab kereskedő c^ég utóda május hó 6-án tartja esküvőjét a keszthelyi ; izr. templomban Broner Teruska kisasszony­ig nyal. Gratulálunk ! — Műszaki iroda Pápán. Révész Arnold okleveles mérnök, városunk szülötte Eötvös utcza 152 számú házban műszaki irodát nyitott. Régi szükségét fog pótolni ezen mű­szaki iroda, mert már számtalanszor éreztük hiányát ilyen vállalatnak, Üdvözöljük váro­sunkban az uj szakembert!

Next

/
Thumbnails
Contents