Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-01-12 / 2. szám

gentiájának nagy részét, ugyszinte huszár­ezredünk tisztikarát testületileg volt alkal­munk tegnap este együt láthatni még pedig nagyrészt seecesios öltözetekben, melyeknél az empire viselet volt túlnyomó részben kép­^ iselve. A terem fenyőfákkal volt remekül dí­szítve és az érkező társaságra szemláthatólag .gen kedvező benyomást tett. Az estély melyen lFenyvessy Eerenez vármegyénk főispánja is résztvett tea felszolgálásával vette 9 órakor kezdetét, mire a hölgyek áldozatkészséggel felajánlották szolgálatukat. Teázás után asztalbontás volt és az asztalok kiürítésével kezdetét vette a tánez. Az estély jeliigéhez méltóan a tánc is seeeesiós volt amennyi­ben az első négyeshez hölgyek választottak táncost és a rendezésben is a figurák fordí­tott sorrendben lettek táncolva. A seeeesiós négyest, melyet 16 pár táncolt. Körmendy Béla mesteriesen rendezete. Éjfélkor szün­óra volt és a társaság egy része nem fér­vén el az étteremben a tánezteremben fog­laltak helyet és kezdetét vette amolyan kedélyes és fesztelen mulatság, melyet az ily elite báloknál nálunk ritkán lehet lapasz­talni. Szünóra után fokozódott a jókedv és abból reggeli 4 óráig ki sem fogytak. A mu­latságnak ezen fényes sikerében oroszlán része van Wéber Rezsóné úrnőnek az egylet elnökének ésSteinbergerLiyót úrnőnek az egy­let pénztárosának, kik heteken át fáradhatat­lanul buzgólkodtak ezen fényes estély létreho­zásán, melynek sikerére valóban büszkék le­hetnek és melyről heti krónikásunk jövő számunkban még megemlékezni szándék­szik. Az estélyen a következő hölgyek vet­tek részt: Leányok : Galamb Ilona, Vikár Böske, Koritschorier Margit, Németh Margit. Jerffy Hermin, Kenessey Anna, Wittmann Margit Piorkovsky Mária, Horváth Vilma (Nagy­Sitke.) Asszonyok: Wéber Rezsóné, Sült Jó­zsefné, Steinberg Lipótné, Galamb Józsefné, Fittler Sándorné (Kemenes), Mészáros Ká­rolyné, Németh Ignáczné, Debiczky Jánosné (Ihászi), Tar Gyuláné, Kluge Károlyné, Witt­mann Ignáczné, Langráf Zsigmondné, Kör­mendy Béláné, Wéber Gilbertné (Gyöngyös), ! Ricsováry Béláné, özv. Marinezer Antalné, j özv. Vikár Kálmánné, Kuthy Lukácsné, özv, 1 Pakrócz Ferenczné, Sz. Galamb Böske, Wuest Ferenczné, Németh Jánosné, Wileek Jánosné, Pántz Alajosné, dr. Kreisler Ká­rolyné, Kása Gáborné, Pethőné. — Megyebizottsági tagok pótválasztása. A vármegye azon kerületeiben, a hol a megyebizottsági tagok megválasztása bármi okból még nem történt meg, december hó 28-án folyt le pótlólag a bizottsági tagvá- : lasztás. sszesen öt kerületben választottak megyebizottsági tagokat, még pedig a ba­kony-nánai kerületben Szönyeghy Alajos zirci főszolgabírót — a mező-komáromi kerület­Meszöly Gyula enyingi járásbirót,'—a szűcsi kerületben Oácsinger József ós Fillinger Antalt, — a bakony-magyar-szombatlielyi kerületben pedig ifj. Kovács István ottani gazdát. — Eljegyzés. Szűcs József alsó-eőrsi ev. ref. lelkész f. hó 6-án eljegyezte Baráth > Ferencz, közéletünk egyik lelkes bajnokának kedves és müveit leányát Lindát. Szívből gratulálunk az uj jegyespárnak ! — Tiszteletbeli állások betöltése a vár­megyénél. Dr, Fenyvessy Ferencz vármegyei főispán a vármegyénél tiszteletbeli tisztvise­lőkké a következőket nevezte ki: Tisztelet­beli ügyészekké: dr. Ováry Ferencz és André Gyula orsz. képviselőket, Csomasz Bélát, dr. Illés Dezsőt, Galamb Józsefet, dr. Csete Antalt, dr. Kőszeghy Józsefet, Fodor Gyulát Veszprémben, továbbá dr. Koritscho­ner Lipótot, Baranyai Zsigmondot és dr. Hirscli Vilmost Pápán, Bélák István és dr. Mihályfi Józsefet Enyingen, Barcza Bélát Devecserben és dr. Kemény Pált Zirczen. Tb. főjegyzővé : dr. Véghely Kálmán vm. első aljegyzőt. Tb. főszolgadirákká: Dokto­rics Sámuel veszprémi, Kányái József enyingi és Körmendy Béla pápai főszolgabírókat Tb. szolgabirákká. Huszár József és dr Bibó Károly vm. aljegyzőket és Keczer Imre közigazgatási gyakornokot Devecser­ben. Tb. főkönyvvezetőnek: Györöcskey György vm. könyvezetőt. Tb. főorvosokká ; dr, Sándorfi Miksát Veszprémben, dr. Kövy Józsefet Pápán, dr. Bélák Sándort Enyigen, Barta Gyulát Zirczen es dr. Rosenberg Je­nőt szintén Veszprémben. Tb. m. járásorvo­sokká : dr. Réthi Edét Veszprémben, dr. Rechnitz Edét Pápán, dr. Tolnai Bernátot Ajkán, dr. Berényi Ferenczet Berhidán és dr, Száva Aladárt Déghen. — Zárszámadási vacsora. A pápai izr. gyámolító-egylet mint minden évben ugy az idén is a zárszámadások lezárása alkalmá­ból társasvacsorát rendezett, amelyen a tiszti­kar, a választmány és néhány meghívott vendég vesz részt. Ezen szokásos tarsasva­csora — mely f. hó 6-án lett megtartva a Jókai kör helyiségében, melyet a zárszá­madások tüzetes átvizsgálása és rendben ta­lálása előzött meg. A társasvacsorán me­lyen mintegy 40-en vettek részt, rendkívüli kedélyes hangulatban folyt le. A szokásos pohárköszöntők sem maradtak el, melyek nélkül társasvacsora el sem képzelhető. A pohárköszöntők sorát Böhtn Samu elnök nyitotta meg, üdvözölve a tagokat s egyben köszönetet mond a zárszámadás vizsgálóinak. Lőwinger Rafael a munkára emelte poharát. AIstadter Jakab az egylet orvosát dr. Kövit élteti, dr. Kövi hosszas és szellemes beszéd­ben az egylet humánus voltát jellemezte egyben megemlékezett az egyletnek érdem­dús elhunyt tagjáról Fischer Adolfról. Nusz­baum titkár az egylet évi működéséről szá­mol be és köszönetet mond egyenként mind­azoknak, kik az egylet virágzását előmozdí­tották. Felköszöntőt mondottak még dr. Kende Ádám, Blau Henrik, Pollatseh Frigyes, dr. Kövi újólag, Kohn Zsigmond, Qerstl Leo és Lázár Ádám, kik mindannyian az egye­sület humánus törekvéseit méltatták. A tár­saság éjfélig a legvidámabb hangulatban együtt maradt. — Esküvő. Weisz Lipót Tokajról f. hó 19-én vezeti mennyezet alá Weiszmann Mór helybeli lóalkusz kedves, leányát Terézt. Gratulálunk az uj házaspárnak ! — Ifjúsági szimelő.dás. Rendkívül ér­dekes előadás lesz e hó végén — valószínű­leg 25-én — a városi színházban. Főiskolánk ifjúsága rendez e napon színielőadást a fő­gymn. segitő egyesület javára. Három klasz­szikus iró darabja szerepel a műsoron. Jókai: Szigetvári vértanúié-jából, Schiller Teli Vil­mos-ából és Shaekespire: Szentivánéji álom­ából adnak elő összefüggő jeleneteket. Már maga e műsor feljogosít bennünket arra, hogy nagy várakozással nézzünk az előadás elé, de várakozásunkat fokozza a viszsza­emlékezésünk arra a valóban kiváló sikerű előadásra, melyet ifjaink most két éve ren­deztek. A darabokhoz szükséges jelmezeket Balla győri színigazgató engedi át és így kétségtelen, hogy a darabok külső kiállítása is ki fog elégíteni minden jóra várakozást. Felvonás közökben az ifjúsági zenekar fog játszani. — Közgyűlés. A pápai kereskedelmi ifjúsági önképzőkör — ma — délután 4 órakor tartja rendes évi közgyűlését a ,Hun­gária"-szálloda nagytermében. — Nyilvános felolvasás. A pápai kerté­szeti egyesület 1902. január 12-én—ma — délután 4 órakor a városháza nagytermében nyilvános felolvasást rendez. Felolvasást tar­tanak : 1. Győrök L. Tivadar földmivesiskolai kertész tanitó. „A kertészet körétől." 2. Magyarék Antal gazdasági segéd. „A kerti magvak termesztéséről." A felolvasást nem tagok is látogathatják. Belépti-díj nincs. — A papai ,,Alsóvárosi olvasókör" által tegnap este a „Fehér ló" vendéglőben meg­tartott tánczmulatság várakozáson felüli si­kert aratott. Szorongásig tömve volt ugy az l étterem valamint táncterem úgyannyira, hogy a tánezospárok csak nagy nehezen tudtak tánezolni. A tánczmulatságon a kör elnök« Lamperth Lajos h. polgármester is részt vett. Lapunk zártakor a tánc még javában folyik s a jókedv után Ítélve, a szokásos haj­nali 5 órai harangszóval fog a tánc mulat­ság véget érni. — Köszönetnyilvánítás. Wallenstein Dá­, nielné szives volt az izr. nőegyletnek 10 kor. ajándékozni, mely nemes szivü ajándé­kért hálás köszönetett mond dr. Löwy Lász­lóné elnök. — Halálozás. Vettük a következő gyász­jelentést : Özv. Rákusz Antalné szül. Bele­potóczky Cecília ugy maga, mint az összes rokonság szomorodott szívvel jeientik férj­es rokonnak Rákusz Antal 48-as honvédnek f. évi január hó 6-án délelőtt 10 órakor, életének 72., boldog házasságának 39. évé­ben, hosszas ssenvedés után történt gyászos elhunytát. A boldogultnak hűlt teteme jan. 8-án délután 4 órakor fog a r. kath. vallás szertartása szerint az alsóvárosi sírkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent-mise-áldozat január 8-án reggel 7 és fél órakor fog az Urnák bemutattatni. Pápa, 1902. évi január hó 6-án. Béke és áldás lengjen drága porai felett ! — Tánctanfolyam. Kemény Gyula'tánc­tanitó iskolájában mai napon veszi kezdetet a tánctanitás. Ajánljuk olvasóink figyelmébe — Hálanyilvánitás. Mindazon jóbarátok és ösmerősök, kik felejthetetlen férjem Rá­kusz Antal gyászszertartásán megjelenni szívesek voltak s részvétükkel fájdalmamat enyhíteni iparkodtak, fogadják ez uton há­lám megnyilvánitását. Özv. Rákusz Antalné. — Mühimzés kiállítás és ingyenes má* himzés tanfolyam. Városunkban e hó 15-én szerdán nyilik meg a hírneves Singer A. varrógép r. t. által rendezett műhimzés ki­állítás és tanfolyam, íom. kath. fiúiskola l. emeleti nagytermében. A nevezett czég ezen kiállítás és tanfolyamai egy újházi-iparágat akar városunkban meghonosítani és a czég megbízottja okmányokkal igazolta, hogy ha­zánkban eddig több mint 200 városábon tar­tott ilynemű tanfolyamot s néhány 1000 leány és asszonynak nyújtott uj keresetet. Volt alkalmunk a Singer varrógép ellen készült különféle hímzéseket, point lace és ajour munkákat megtekinteni, melyek szépség és correct kidolgozás tekintetében a kézimun­kás jóval felülmúlják ugy, hogy meg vagyunk győződve, miszerint hölgyközönségünk ezen kiállítást ós tanfolyamot szívesen fel íogja keresni, hogy a látottakban gyönyörködhes­sen és tudását s izlesét gyarapítsa. — Mai hirdetésünket figyelmükbe ajánljuk s meg­jegyezzük, hogy a tanfolyamra s kiállításra még visszatérünk. — Iluska créme. Igen jó kéz és arezbör finomító az „Iluska créme" 1 té­gely 1 korona a Városi gyógyszertárban Fő utcza 17. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. Szülöttek. Horváth István napszámos és neje, Huszár Mária fia: József r. kath. — Hor­váth Dániel faragó napszámos és neje, Kijl­kedi Mária leánya: Mária ag. hitv. ev. — Stern Ernő nyomdász és neje, Pollák Gi­zella leánya; Terézia izr. — Limperger Antal kőmives és neje Legény Mária fia: Antal r. kath. — Vaspék Ferencz napszá­mos és neje, Nyul Ágnes fia: János romai katholikus. Halottak. Krausz Dávidné szül. Stein Katalin avult vaskereskedő neje, 81 éves aggaszály

Next

/
Thumbnails
Contents