Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-04-13 / 15. szám

nos megunva a petroleumvilágitással járó veszödséget, üzletére és vendégeire való tekintetekből világító-telepeket létesítettek. A városnak tehát semmikép sem állhat érdekében a közvilágításnak kérdését elodázni, nem állhat érdekében különösen azért, mert az üzlettulajdonosok közül azok, a kik a világítási rendszert megváltoztatni óhajtják, — nem győzné bevárni a városnak e tárgyban hozandó végleges határozatát, — önálló világitó-telepek felállításáról fognak gondoskodni ép ugy, mint azt már nálunk többen megtették. Ez pedig a városra nézve határozott veszteséget jelent, mert azon üzlettulajdonos, a ki üzletét világító-teleppel már ellátta és berendezte, az nem egy könnyen fogja a közvilágítást igénybe venni. Szóval,, most már a halogatásnak elmúlt az ideje. Tenni és cselekedni kell, még pedig rövid idő alatt, mert közvilágításunk kérdése elodázhatlan közszükségletét képez és minden lehetőt el kell követnünk annak megvalósítására. A közvilágítás kérdésének napirendre tűzését most már a nagyközönség követeli, de máskülönben is kötelessége is ez az intéző férfiaknak, mivel a fennt jelzett okok folytán, a késedelmes eljárás a városnak tetemes kárt okoz. Városunk polgármesteréhez intézzük első sorban szavunkat, mint olyan férfihoz, ki mióta ezen tisztét viseli eklatáns módon beigazolta, hogy közügyeinknek éber öre és minden oly közügyben, melyet kézhez vesz, addig nem tágit, mig azt megvalósítja. Ebben a fontos és városunk létkérdését célzó kérdésben is felhívjuk figyelmét arra, hogy ne tágítson ettől és ne engedje ezt a kérdést hosszú lére eszteni, legyen a világítási bizottság permanens, és addig üssék a vasat mig közvilágításunk kérdését ki nem kovácsolják. Városunk közohaját tolmácsoljuk, midőn sürgetjük ezen kérdést és ha a bizottság, mely hivatva van ezen kérdésben javaslatot tenni a képviselőtestületnek, hivatottságát teljesiti, biztos reményünk lehet, hogy még ez év folyamán közvilágításunk kérdése megoldást nyer. Ugy legyen ! I'ollatsek Frigjos. Yárosi közgyűlés, — 1902. április 1.0. — Pápa város képviselőtestülete csütörtökön rendkivüli látogatott közgyük lést tartott és ezen látogatottság főleg annak volt tulajdonítható, amenynyiben a negyedik gyógytár megszavazása volt napirendre tűzve. Ezen kérdés megvitatásánál egy oly anomáliát konstatáltunk, amely alkalmas arra, hogy a képviselőtestület törvény tiszteletében vetett bizalmunkat megingassa. Előre bocsátjuk, hogy mi a neszemrehányó, felig sajnáló hangon valami érthetetlent mondott nekem. Azután eltűnt. A ködfal összecsapódott s a nyilas láthatatlan lett. Majd széjjeloszlott a ködfal is s helyette egy rózsaszínű semmiséget láttam és köröttem tiszta, illatos levegőt éreztem, olyat, aminőt forró nyáron, hirtelen jött zá por után, lombos erdő szélén egy vadvirág benőtte réten érezhetni. Egész lényem fölvidult és tele tüdővel mohón szívtam magamba a friss levegőt s keblem szinte dagadt tőle. Elmém tompultsága lassan-lassan oszladozott, a vér sebesen lüktetett az ereimben s ugy éreztem, mintha agyam felhőkönynyüvé vált volna és elmém mintha tiszta, lángoló élességet kapna. Amint a rózsaszínű semmiségben gyönyörködtem, egyszerre léptek zaját hallottam. Hátranéztem, két bajtársam volt. Bajtársiasan köszöntek, a kezüket nyújtották s kértek, hogy menjek velük. Felkeltem, felöltöztem s velük mentem. Legelőbb a szakaszparancsnokhoz vezettek. Ottan bucsuztunk s aztán elindultunk a nagy útra. Sokáig, igen sokáig jártunk, városokon, falvakon, tanyákon, utczákon át

; mig végre egy épületcsoporthoz értünk, melynek nyitott kapuján át egy remek kertbe léptünk. Igen szép, verővényes idő volt és a kert fái, bokrai és virágágyai zománczszerü, fényes, szinte perzselő sziliben ragyogtak s a sok szép, árnyékos hűs liget szinte csalogató! ág hatott reám. Alig tettünk egynéhány lépést a kertnek kőszénporral behintett ösvényén, a Iugasszerü bokrok alól egy fiatal nő lépett sietve elénk. Elragadóan szép volt e nő. Inkább angyalhoz hasonlított, mint emberi lényhez. A sem nem kerek, sem nem hoszszu arcza telt, vidám, üde és rózsás volt. — Szemei kékek, a finom metszésű rózsás ajaka és a hamvas nyaka pedig oly bájoló volt. A az a szőke, aranyos haj mily szépen illett fiatal rózsás arezához és az égszínkék ruhájához, amelyet viselt! Az érzékmámor amelybe szemlélésekor estem, valóságggl őrületbe vitt. Ugy tűnt föl előttem, mintha régóta ismerném őt, de hasztalan gondolkoztam azon, hogy honnan és hogyan ismerem. E szép nő vidám mosolygással és nagy kedvességgel fogadott s engem karon fogván, beljebb a kertbe vezetett bennünket. Gyönyörű egy hely volt az. — Olyan, mint egy paradicsomkert. A közepén egy földszintes épület állott, előtte egy fehér márványból faragott, barcsakántlevelekkel diszitett fejű korinthusi oszlopokon nyugvó verandával, melynek háromszögbe összefutó homlokzatát remek domborművek s kisebb nagyobb fehér márványszobrocskák disziték, A verandára az épületből kiszögellő hat fehér, széles márványlépcső vezetett, melynek legfelsőbbjének két oldalán remekül faragott, szintén fehér márványból készült korlát volt, amelynek két külső végén szebbnél-szebb virágokkal beültetet remek márvány virágvázák pompáztak, mig a lak tetejéről és homlokzatáról szövevényesen a földig csüggő, örökzöld mirtusfűzérek az egész lakot káprázatos homályba boriták. A veranda aljában s az arra felvezető lepcsőzet két oldalának mentén, remek déiszeki virágok valának ültetve, elárasztván az egész levegőt kéjes, bódító illatai. A veranda alját pedig két oldalt, ülő helyzetben gyedik gyógytár felállítása tárgyában nem foglaltunk állást, nem is ellenezhettük, mivel az általános hangulat szerint ítélve annak megszavazását bizonyosra vettük és most, hogy mégis ezen kérdéssel külön foglalkozzunk, tesszük ezt azért, mivel a vita folyamán oly törvényellenes eljárást tanúsított. a közgyűlés, melyet a képviselőtestület reputációja érdekében kénytelenek vagyunk szemügyre venni. A képviselőtestület egyik tagja dr. Hirsch Vilmos ki jó elve kijelentette, hogy a dolog lényegére nézve nem foglal állást, de jogi momentumokra alapított aggályait fejezte ki a szóban levő gyógytár felállítása iránt és hivatkozott a gyógytár szabályrendeletnek erre vonatkozó szakaszára, kívánva annak felolvasását 'és előadván ennek értelmét. A képviselőtestület többsége ezt ellenezte, jóllehet tudtunkkal elsősorban a városi ügyésznek lett volna kötelessége az ily idézett törvénynek felolvasását követelni és ezzel a képviselőtestület azon tagjainak, kiknek ezen rendeletről tudomásuk nem volt, tájékoztatást szerezni. Bizonyos kötelességet vélünk teljesíteni, midőn a hivatkozott rendelet 17. §-át egész terjedelmében közöljük már azon szempontból is hogy a közgyűlés, főleg pedig a város ügyész belássa tévedését. A rendelet igy szól: 17. §. Ha egy bizonyos helyre, t. í. városba, vagy községbe egy gyógyszertári jogosítvány engedélyezése kéretett és a megejtett tárgyalások rendén kiderittetett, hogy ott egy uj gyógyszertár felállítása által az ily uton megszaporodott gyógyszertárak fennállása veszélyeztetnék és ezen körülmény itt megállapittatott: a pázsiton fekvő, a legalsóbb márványlépcsőre a belső karral hanyagul támaszkodó egy-egy szép női szobor tette széppé és igézővé. A lak előtt, a kertben, egy sárgás márványból faragot remek vizmedencze volt, amelynek kristálytiszta vizében fürge pajkos aranyhalacskák játszai ugrándoztak. A medencze közepén pedig egy szintén sárgás márványzaton álló, félig mezteten nőt ábrázoló, fehér márványból faragott szobor diszlett. a szobrászatnak egy valódi remeke, melynek talpzata körül számtalan tengeri kagylóból vigan szökdeltek ki a kristálytiszta víz habszerü sugárai, hogy a napfényes magasban aztán ezer s ezerféle szinü számtalan csepre bomolva, csillogva, ragyogva a medenczébe újból visszahuljanak. A vizmedenczét szebbnél-szebb délszaki növények Ízlésesen összeállított tarka-barka csoportja övezte körül és az azt körülfutó remek pázsitot ismét rendesen nyírott, délszaki bokrokból alkotott szegely szegte be. A fák, a fű s a virágok és látszott. S a lelkem felvidult s a szivem ellágyult láttára ennek a pazar paradicsomi kéjnek, örökfiatalnak érezvén magamat es életvidor környezettel lelt tündérhelyen. A fiatal nő, aki oly kedvesen fogadott, két bajtársam eltávozása után a veranda aljára vezetett, ahol egy, a pázsitra teritett drága, nehéz, puha szőnyegre ültünk. Egyedül voltunk. A parK ős, sötét tölgyfaerdejéből és hűs csalitjaiból ezer és ezernyi madárka hol csattogó, élénk, hol mélabús danája hallatszott, kéjes érzésbe ringatván lelkeinket s a röpke szellő boldogságról s szerelemről regélt.