Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-01-05 / 1. szám

XII. évfolyam. Pápa, 1802. január 5. I. szám. EL0FIZETES1 ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre G kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 011. Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárna Laptulajdonos és kiadó : HIRDETÉSEK es PT felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R iVl I N könyvkereskedésében. A közügy érdekében! Minden embernek, minden intézménynek varinak ócsárlói, kritikusai. Hiszen látjuk, tapasztaljuk, hogy még jótékony nőegyleteket, templomi beszédeket, műkedvelő közreműködőket is „le krititizálnak". De senkinek sincs annyi bírálója, ellensége, mint egy hírlapnak. És ezek a bírálók, még a leghiggadtabbak is, türelmetlenek, elfogultak, igazságtalanok. Egy ártatlan sajtóhiba kihozza őket sodrukból. A helyesírási hiba pedig valóságos Szarvas Gáborrá változtatja őket. Ha ellenkező véleményben vannak azzal, amit az újság ir, akkor a szegény hírlapírónak jobb lett volna nem is születni. Ha pedig a czikk véletlenül az olvasó anyagi, vagy más egyéb érdekeit érinti, akkor az írója legalább is máglyára való. Alább nem adják a t. kritikus urak, már t. i. a hírlapot megkritizáló urak, akiknek számuk légió, ugy hozzávehetőlegesen legalább is annyi, mint a mennyi a lap olvasója. Mindezzel csak azt akarjuk jelezni, bogy egy lap helyzete az olvasókkal szemben nagyon kényes. A hírlapíró nagyon jól tudja, hogy örökös Scyilla és Charibdis között „kacsázik", hogy vagy ezért, vagy másért szapulják és dorongolják, de azért kimondjuk bátran nem hírlapíró az, aki irtában csak azt nézi, hogy népszerű legyen, vagy kegyeket hajhászszon. Minden hírlapíró szereti a maga közönségét,'annak szellemi, erkölcsi és anyagi javéért küzd, buzdít, korhol vagy szatirizál, de azért elveit, eszményeit, meggyőződését meg nem tagadja soha." Es legyen bár a kritika a legerősebb, a hírlapíró ha érzi, vagy tudja, hogy neki igaza van, vagy hogy ő jót akar, — nem törődik vele. És e félszeg helyzet visszásságait hatványozott mértékben érezzük a vidéken, ahol a közelség, a közvetlen érintkezés egyaránt kisebbitti ugy az olvasót, mint a hírlapírót. Ahol a gyarlóságok jobban szembeötlenek és bántóbbak is. Bizonyos perspektívára van szükség, hogy fesztelenül írhassunk és épen e perspektíva az oka, hogy a vidéki hírlapíró a centrumban csak nehezen válik be, másrészt azonban bizonyos, hogy a fővárosi hírlapíró sem való a vidékre. Mióta lapunk pályafutását megkezdte, egyetlen törekvése volt, hogy a közönséget és a közügyeket szolgálja. Háttérbe szorítottunk minden egyebet, az írói jogosult személyi ambicziót épen ugy, mint az anyagi boldogulás követelményeit, mert élt bennünk a tudat, hogy a közbizalomnak vagyunk letéteményesei, Pápa város közérdeleinek vagyunk szószólói, lakosságunknak öntudatosan működő szervei. Soha egy perezre nem tévesztettük szem elől, hogy mi a „Pápai Közlöm/ munkásai nem magánemberek vagyunk, akik saját szerencséjöknek kovácsai, hanem a közélet férT E C Z ü. í¥)<a^®s Zsófi. I. Makkor Zsófi, hová olyan sietve ? 8 a kötődbe mi van belerejtve ? Lovat őriz apám az erdőben, Eleséget viszek a kötőmben. Makkos Zsófi, ugyan mi jött hozzád ? Miért olyan halovány az orczád ? Semmi bajom, csak a hideg rázott, Arczom égett, azután meg iázott. Makkos Zsófi kiirm az erdőszélem, Kis gödröt ás vadrózsa tövében, Hozott terhét gyorsan belerejti S a friss földet visszaegyengeti. így van jól ni, suttogja magában, Végre mégis jó helyet találtam. Rendén van már, jobb neki itt lenni, Szégyenemet ne tutija meg senki. Makkos Zsófi elégedett képpel, Gyorsütemben hazafelé lépdel, De a lelkét valami tán bántja, Mert oly sűrűn tekint mégis hátra. II. Yig muzsika hangzik az alvégről, Makkos Zsófi esküvőre készül, Főidig selyem-bársony a ruhája, S hogy bámulják, olyan büszke rája. Arcza piros, mint a nyiló rózsa. Két szép szeme a szerelmet szórja, De ha felnéz a Mária-képre. Köny lopozik mégis a szemébe. Jön a násznép, nem hagyják magára, MirtiHzngafc fonnak homlokára ; De a mirtusz ugy kínoz, ugy éget, S/.ivébe kap s nem tudja, mi végett. Hallik kizül zavarthangu lárma. Fakószint ölt Zsófi két orczája ; Mirtuszágat fejéről letépik, S szuronyok közt törvénybe kisérik. Makkos Zsófi szót se szól, csak hallgat S törvény elé szomorúan ballag ; Darócz ruhát adnak mindjárt rája, Vetetlen ott s kemény a nászágya. III. Makkos Zsófi összekuszált hajjal, Erdő szélén fel és alá nyargal ; Ijesztő a szeme villogása, Szivetrázó sűrű sikoltása. Hol van, hol van, nem találok rája, Halkan suttog és a keresztet hányja ; Pedig csendes, holdvilágos éjjel Önkezemmel itt temettem én el. Felhő mellől a teli hold képe Rávilágít vadrózsa tövére, Ez az, kiált rémesen kaczagva, Uj rózsa tő keletkezett rajta. Makkos Zsófi leborul zokogva A fiissen nőtt vadrózsa-bokorra ; S mig virágát mohón csókolgatja : Fáradt lelke testét odahagyja. Egy csók, Oh, borzalmak éjszakája, sohasem feledlek el ! Este még ott álltam én is a többi cseléd közt, a nyitott tánezterem korlátján kivül.. . . Fogtam az asszonyom prémes bundáját és néztem, hogy tánczol. Mindig, egész este szünet nélkül csak azzal az egy úrral. S nekem a mint kissé kábult fejjel néztem annak az urnák sápadt arcát, mint á nagy mlfé KÁVÉHÁZBAN, igen ér ma este tarlatik meg a HUNGÁRIA tékes nyeremény tárgyukkal és czigány zenével.