Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-05-05 / 18. szám

PAP Közérdekű független hetilap.- Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : mm&mmw wmmmi HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Rendezzük piacunkat! Nem mi vagyunk okai

7 hogy minduntalan piacunk felületes ellenőrzése ellen fel kell szóllalnunk. Falra borsót hányunk, de azért ez nem riaszt bennünket vissza attól, hogy addig ne dobjuk a borsót, mig talán egyszer mégis oda tapad a falra. A városi hatóságnak nem szabad megfeledkeznie ama kötelességéről, mely szerint ha azt akarja s annak örül, hogy városunk az ide helyezett intézményekkel emelkedik és fölvirágozik, akkor egyenlő lépést kell tartania, mindazon követelmények kielégítésében, melyek egy modern város fogalma alá tartoznak. Arról kell most már gondolkoznunk, hogy mindinkább levetkezztik falusias jellegünket s teremtsünk pia cunkra, az eddigi ósdi, elavult viszonyok megváltoztatásával oly állapotot, mely sem kacajt nem fakaszt, sem megbotránkozást kelt. A mi piacunk pedig sajnos a most kifejezett szavakban leli magyarázatát. Közbotrányos állapotok uralkodnak nálunk a heti piacok alkalmával. Elszaporodnak a piaci hiénák és valósággal terrorizálják a fogyasztó közönséget a vételben. A kofáknak és közvetítők kartelt kötöttek és azt tesznek a piacon a mit akarnak. Abban az értelemben, a mint a kartelröl beszélünk tán nincs meg a piacunkon, tán lehetne is sprengelni, hogy ugy mondjuk a kartell embriót, de kétségtelenül a mi piacunkon is van és a kis pénzű embernek éppen olyan, mint a milliós részvényvállalatoknak, ha a fogyasztók kartellje fenyegeti. De hát nézzük csak hol van az a piaci kartell és kik űzik ? A kartell időszerű és a hetipiaczokra van berendezve ; űzik a kofák némelyike és a közvetítők igen szemérmetlenül. A módszer ez ; az árusoktól korán reggel összevesznek mindent, szövetkezéssel szabályozzák az árakat s másodkézből kapván szükségleteit a fogyasztó, az mesterségesen van megdrágítva és mesterségesen nyomva egységárakkal, mert a kofák és közvetítők kartellben vannak. A kofák és közvetítők kartellje tehát két irányú. Rossz és önző céljaikra van kihasználva az árusitó ellen, rossz és szipolozó a vevőre, a fogyasztóra. Hogy nem képtelenséget beszélünk, fölhívjuk a városi hatóságot, vessen csak ügyet, mily mesterkedéssel teszik a mi piacunkon úgyszólván monopoliummá azt kofáink, hogy ők árulhassanak és a közvetítők, hogy a közönség orra elől elszedjék a valamire való jószágot és aztán drágán eladják. Meglopják a pirkadó hajnalt és okkupálják a piacot, az anyagot s a jámbor közönség nem tudja mire vélni, hogy miért drágul ugy meg a piacz. Azt hisszük, talán lehetne ez ellen tenni ? Ha szomszéd városainkban mindenütt szabályozva van, hogy T K C Z A harangszó. Alacsony parasztszobában a hol a kandallóban égő nagy fatönkök szemsértő világosságot terjesztett ki, hirtelen fölemelkedett Péter mester — vagy mint a falu népe sok földje, erdeje és rétje miatt nevezte ; a gazdag Péter, — ós oly egyenesen állva mint a gyertyaszál, karját előrenyújtotta és viszonzást nem tűrő dörgő hangon igy kiáltott : — Nem, soha, érted, sohasem mégy férjhez Jánoshoz, ahhoz az éhenkórászhoz. Ertedted ? . . . . Lányom vagy, és kötelességed szót fogadni! . . . . Cornedieux neje leszel, a bíró fiáé ! Ezt akarom . . . Én vagyok itt az ur senki más 1 És most öltözz fel ! A fiatal leány kétségbeesve tördelte kezeit és még egyszer megpróbálta az öregparasztot meglágyítani. Könnyes szemekkel könyörgött. — Apám, édes apám, hallgasson meg ne tegye leányát szerencsétlenné ! Nem szeretem Cornedieux-t! Meghalok, ha hozzá kényszerit! Apám, apám ne tegye ezt ! De az öreg félbeszakította és öklével verve az asztalt, káromkodott. — Elég volt az ostobaságból 1 — kiáltott dühösen. — Tudod, hogy a mit egyszer megmondtam, azt nem másítom, meg többé Cornedieux neje leszel, a ki kezedet kérte büszkék lehetünk erre a házasságra. Első esküdt leszek nemsokára, bíró is lehet belőlem. De különben is Cornedieux derék legény. Ha még nem szereted, majd megszereted később, és ezzel legyen elég, értedted ? — szólt ismét feldühödve lánya lialgatásán, kit nyersen karján ragadott. — Igenis atyám, — válaszolt Claudine könyeit visszatartva. Hevességét kissé restelve, szelídebb hangon folytatta az öreg. — Nono, ne félj, nem lesz semmi baj 1 Néhány lépést tett fel s alá a szobában és fürkésző tekintetet vetett a gyenge szelid leányra, a ki ellenkezni próbált vele. Szerencsére félreértés megszűnt, a leány elösmerte az igazságot, mit később be fog látni. — Tehát ennél maradunk, — szólt az öreg rövid szünet után. — Megmondom neki hogy örömmel beleegyezel. Ma este beszéltek egymással. Még ma este megtartjuk az eljegyzést és — folytatta kissé zavartan — tudod, hogy vendégek jönnek és pedig a te tiszteletedre csinosítsd hát ki magadat. —• Igen, atyám — szólt Claudine viszszafojtott zokogással. — Vedd fel a rózsaszínű- ruhád, légy okos, — tette hozzá — kissé sajátságosan érintve Claudine állhatatos hallgatagsága által. — Igen, atyám, szólt a leány at}*jára nézve, — okos leszek. — No hát, — szólt az öreg és olyan mozdulatott tett mintha leányát meg akarná ölelni, a mit ez azonban szándékosan elkerülve, kiment a szobából. Kissé meglepetve mormogott — Péter mester magában. — No igen . . . már nagy leány . . . nagy leány. Az ajtóra nézett, melyen Claudine távozott, és zavartan vakarta a fülét. — Haragszik rám, — szólt magában — ez világos nem akart megölelni a hamis. Pillanatig gondolkozott, maj kissé nyugtalankodva igy folytatta : Olyan különös volt a mikor azt mondta: „Igen atyára okos leszek." Miért nézett ki olyan különösen ? Eh ostobaság, majd túlesünk rajta 1 De mégis nyugtalankodott kissé, a midőn visszaemlékezett leánya halvány arczára. Egy pohárka pálinkát hajtott föl sziverősitőtil és aztán a nagy karosszékbe ült, a kandalóval szemben. A jó szeszes ital ismét jókedvre hangolta. A kandalló enyhe melegénél elfelejtette az imént lefolyt kellemetlen szóváltást. — Majd elfelejti azt a Jánost, — szólt kényelmesen nyújtózkodva. — Istenem, hiszen derék ember józan munkás, nem szalad se a korcsmába, se a lányok után. Azonban, — ós most ismét hörpentett egyet a pálinkából, — nincs egy tenyérnyi földje