Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.
1901-11-10 / 45. szám
helyzetük javítása érdekében, a városi tisztviselők bíztak a képviselőtestület jóindulatában panasz, zúgolódás nélkül és sohasem hanyatló szorgalommal végezték dolgukat. Illő, hogy egy oly erkölcsi testület, mint a közgyűlés, ne zárkózzék el a jogos ügy tárgyalása elől, annál is inkább, mert a példa sem mozdította ki a tisztviselőket a szegénységéből, és mint már egy izben mondottuk, jutalmazza meg őket tapintatos hallgatásukért, mivel azt megérdemlik. Végre valahára a szervezkedési szabályrendelet készül. Mint értesültünk a tisztviselők kitűnően hangzó, tisztán csengő, fülbemászó daliamu, édesen csengő címeket fognak kapni, a dijnokból közigazgatási gyakarnok lesz, az írnok nyilvántartó, ügyosztály vezető, fogalmazó, irodavezető és kezelőtiszt lesz, de kérjük a tisztelt tervezet alkotó urakat, hogy ne játszanak szembekötősdit, mert a tisztviselőknek nem cím, hanem pénz kell, és az 1896. évi milleniumi díszközgyűlés alkalmával fizetés javítást ígértek, s most címekkel akarják kápráztatni a tisztviselők és a közönség szemét. Bocsánat a városi tisztviselők testülete nem vadállat, a képviselőtestület nem Dániel, tehát a közgyűlés — reméljük, — hogy nc m fog egy szurokgombócot dobni a tisztviselőknek, hogy ők a bibliai óriáskígyó módjára ebbe a kemény koncba megfulladjanak. Nem a mostani tisztviselők meggazdagitását szorgalmazzuk, hanem azt, hogy kitűnő fizetéses állásokat idővel, érettségizett és közigazgatási tanfolyamot végzett egyénekkel tölthessük be. mert az állam mindig több munkást sóz a közigazgatási hatóságoknak nyakába, a felelősség évről-évre nagyobb lesz, és a közigazgatást csak oly egyének javaslata alapján lehet keresztülvinni, kik tudják, hogy mit és miért A baba szépen elfogadta anyácskájától a tejet, kiszürcsölgette ós ismét boldogan alszik ágyacskájában, hová nagy óvatosan visszavitték. 8 most nyugodtan folytatja álmát. S van-e tisztább, van-e szebb a gyermek álmánál ? A gyilkos kezéből kihull a villogó kés egy alvó gyermek láttára, eszébe jut eltűnt gyermekkora és viszszahozhatlanul elveszett ártatlansága és sírva elfut, s nem bántja az alvó gyermeket. És van mégis anya, ki megtudja ölni alvó gyermekét V Jolii. Ott fekszik Jolii, kis csipkés vánkosra van fejecskéje hajtva, tiszta fehér ágyban nyugszik a baba, de gondos anyai kéz nem vetkőztette le, ruhástól, cipőstől fekszik elterpeszkedve ágyacskájában, de azért édesen szuszog a kis csepp teremtés. A szoba közepén görnyed egy megtört alak. Üveges szemekkel nézi az alvó gyermeket. Föl-fölkel és visszaroskad, összekulcsolja kezét és kétségbeesetten szétveti őket ismét. Egyszerre fölordít rémesen, üvöltve, mint egy nőstény farkas, mikor kölykétől megfosztják, mint a sakál, mikor az oroszlán elűzi őt prédájától vissza, vissza a sivatagba. S kiáltása nem ébreszti föl a gyermeket, az csak megfordul és aztán édesdeden tovább aluszik. „Végeznem kell", suttogja az anya csinálnak, vagyis elméletileg is értik azt, mit gyakorlatban végeznek. Érettségizett és törvénytudó ember másképpen vezeti a hivatalt, mint ! csupán a gyakorlat folytán a törvényismerete nélkül utánzás és kaptafa ösztön után induló gépies megszokás által kínai copffá vált irodai személy. Végül ajánljuk a tisztviselőknek, hogy ne féljenek, mert nem bántja őket senki, ha kérnek, kérni és pedig jogosan kérni mindenkinek szabad. Egyébiránt a tárgyra még visszatérünk. Dijnokaink jajkiáltása, Szomorú sors vár az állami szolgálatban alkalmazott dijnokokra, ha az igazságügyminister által tervbe vett intézkedések megvalósulnak. Nem egyebet tervez az igazságügyminiszter, mint országszerte az igazságügynél alkalmazott dijnokok létszámának apasztását, ami körülbelül azt jelenti, hogy száz és száz családtól megvonassék a megélhetés. Teljesen jogos a nevezett dijnokok felháborodása ezen ministeri tervezet ellen, hisz csak nemrég néhány esztendővel ezelőtt lépett életbe az állami hivataloknál alkalmazott dijnokok szolgálatai és anyagi helyzetének javítása megalkotott törvény, amely törvény biztos keresetet nyújt a dijnokoknak s igy" az igazságügyministernek ezen legújabb tervezete nézetünk szerint a jelzett törvénnyel homlokegyenest ellenkezik. Országszerte megindult a mozgalom ezen tervbe vett rendelet ellen s igy a helybeli járásbíróságnál alkalmazott dijnokok között is, amenyuyiben a rendelet értelmében az alkalmazott 5 díjnok közül 3-nak elbo'csájtatását vonná maga után. Járásbíróságunk dijnokai elhatározták, hogy ez érdemben a képviselőházhoz kérvényt intéznek s ezen kérvény átadásával dr. Hegedűs Lóránt városunk orsz. képviselőjét kérik fel. A kérvény következőkép hangzik : Tisztelt Képviselőház ! Alig néhány esztendeje 1898. január hó 1-én lépett életbe az állami hivataloknál alkalmazott dijnokok szolg lati és anyagi helyzetének javítására megalkotott törvény. Mi, akik csekély napidíjért évrőlévre, napról-napra gépies munkával kerestük kenderünket, — rendkívül örömmel íogadtuk a tőrvényhozásnak rólunk való gondoskodását s erős megnyugvást találtunk abban, hogy ezen törvény 2. §-ának 4. pontja szerint öreg napjainkra a száraz kenyér részünkre biztosítva van, megnyugvást találtunk abban, hogy ezen törvény szerint csak is alapos okból történhetik meg elbocsáttatásunk, — de sajnos tévedtünk, mert a törvény sem véd meg bennünket. Hiába van részű ikre kilátásba helyezve, — az csak csaló délibáb, — mire megközelítjük, eltűnik ! Hiába van biztosítva részünkre, hogy alapos ok nélkül elbocsáthatók nem vagyunk, ha alapos oknak tekintetik, a létszámunk apasztása. A ki közülünk a törvény életbelépése előtti időből nyugdíjba beszámítható legtöbb megengedett, — öt évi szolgálati idővel rendelkezik, — a minek legalább 15 évi tényleges szolgálati idő felel meg, két év alatt nyugdíj képességet ért volna el, de sajnos ezt az Igazságügyminister Ur rendelete folytán most már el nem érheti Elrendelte ugyanis az Igazságügyminister Ur országszerte az igazságügynél a dijnokok létszámának apasztását, s csak a veszprémi kir. csendesen magában. Odalép a gyermekhez még közelebb és most veszi csak észre, hogy Jolii azonmód felöltözve, mint egész nap játszadozott, fekszik az ágyon. „Szegény, drága kis madaram, te ! hisz egészen földagadt lábacskád a cipőtől." És óvatosan megszabadítja a parányi lábakat a cipők.és harisnyáktól. Egy vörös esik megy köröskörül a kis lábon, a hol, a cipő végződött, belevágódott a liusba. És az anya nedves ruhával próbálja borogatni a kis lábat, mig el nem tűnik onnét az a csúnya vörös csík. S ez. volt Jolii anyjának utolsó boldog égyórája. Képzeletben még mindig a boldog, a. jólétben uszó fiatal asszony volt, ki egyebet nem tett, mint gyermekét kényeztette. A mult teljesen lebilincselte lelkét. Látta magát legelőször is, mint menyaszszony, irigyelve barátnőitől, ő kényeskedve, tipegve, nem is tudva, hova lépjén, mikor vőlegényével végigsétált az utcán. Hogyisne ! Hisz mindig azt hallotta, hogy az a boldogság legnagyobbika, ha egy leány már 18 éves korában kap mapához illő vőlegényt, Es ő ezt elérté! Mennyire illett vőlegénye hozzá! Mindenki utánuk nézett, ha sétálni mentek. Aztán látta magát mint fiatal aszszonyt! Most érezte csak, már akkor oly sivárnak tűnt föl neki minden. De ez is elmúlt s ismét csupa boldog ság, egy édes ábránd volt élete ! Anyának érezte magát. Mennyire szerette már a gyermekeket, még mielőtt világra hozta volna is ! És most ismét átérezte a fájdalmakat, melyeket gyermeke születésekor átszenvedett, Erős láz fogta,el, lerogyott erőtlenül a földre, oly élénk volt a viszaidézés hatása. S azután látta magát, ejjel-nappal, mindig a gyermek körül forgolódva. Észre sem vette férje teljes elhidegülését, mindig és mindig csak a gvermekkel volt elfoglalva. Minden gondolata, szive minden dobbanása a gyermeké volt. S ez igy tartott talán két évig, mig egyszerre arra a tudatra ébredt, hogy férje csalja őt. S azt hitte akkor, hogy ezt nem tudja elviselni. De elviselte, hogy mily lelki fájdalmakat érzett, azt soha nem tudta meg senki. Sikerült leküzdeni szenvedélyét, lemondott teljesen szerelméről és csak a szeretet szelíd lángja melegítette szivét. Fiának akart jólétet, gazdaságot, gondtalan jövőt biztosi tani, s azt csak ugy vélte elérni, ha híven kitart gyermeke apja mellett. Most már csak azt látta férje ben. Es szőtt ábrándokat, gyönyörű ábrándokat. Erős, edzett fiút akart a gyermekből nevelni, egészséges testben egészséges lélek, ez volt hitvallása. Azután részesíteni akarta a gyermeket a civilizáció minden jótéteményében, tanítani, tudós nagy emberré akarta nevelni