Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.
1901-11-03 / 44. szám
felmagasztalása ébA mult hétről. A pápai néptanítók által rendezett hangversenyről szól a heti krónika, mely nemcsak várakozáson felüli sikert aratott, de maguk a néptanítók is vérszemet kaphattak, mert ily impozáns stilü hangversenyről még álmodni sem mertek. Ugy jártak mint az a bizonyos énekesnő, kinek művészies hangjánál csak a szerénysége volt kisebb és első felléptének óriási sikere és a kritika resztette arra az öntudatra, hogy nagy hanggal rendelkezik és nagy jövő áll előtte. A mi néptanítóink szerénységüknél fogva vajmi kevés aktivitásban vettek részt társadalmunkban, visszahúzódtak teljesen és alig tudtunk egyebet róluk, minthogy vannak és hivatásuknak kötelességszerű!eg eleget tesznek. Most egyszerre kibukkantak, egyesültek „viribus unitis" és oly senzátios számba menő hangversenyt rendeztek, mely példaképe lehet minden eddig rendezett és ezután is rendezendő hasonjellegü és hasonsikerü ( estélyeknek. Osmerve városunk társadalmi viszonyait bátran kimondhatom, hogy a néptanítók midőn elhatározták, hogy a „Tanítók háza" javára hangversenyt rendeznek' maguk sem hitték, hogy vállalkozásuk ily fényes eredménnyel fog végződni. Okos gondolat volt tőlük, hogy ezen hangverseny védnökéül, özv. grór Eszterházy Móricznét választották és nem csalatkozom, ha azt állítom, hogy a közönség nagyrésze azon hiszemben, hogy a grófné is részt vesz a hangversenyben — amint azt kilátásba is helyezte — siettek megváltani helyüket. Az estély részletes leírása nem tartozik a krónika keretébe és igy csak az egyes epizodok megemlékezésére szorítkozom, melyek az estély fényes és impozáns sikerét előmozdították. A védnöknő gátolva lévén az eljövetelben leányait Mari és Fánny comtesseket küldte el, dokumentálva ezzel, hogy a grófi család nem vonja ki magát oly összejövetelekből, melyek városunk társadalmára fényt áraszthat és minden alkalmat megragad arra, hogy az érintkezés, mely eddig nélkülözve volt, amennyire csak lehet, társadalmunk és a grófi család között fejlesztessék. Ha ezt a célt akarta a grófné elérte, ugy az sikerült is. A két comtessének a Griff terembe való belépése teljesen felvillanyozta az egybegyűlt társaságot, melynek túlnyomó része városunk hölgy notabilitásaiból állott, és főleg Mari grófnő délceg és méltóságteljes alakja bámulatot keltett, amellett nyájas modora, melyet környezetével és ösmerőseivel éreztetett, teljesen rokonszenvessé tette magát. Ha még azt jelzem, hogy a főúri vendégek a legnagyobb érdeklődéssel kisérték a hangverseny műsorának minden számát, sőt nem fukarkodtak a tapsoktól sem, és hogy szívesen vettek volna részt, kivált akis Fánny comtesse, a hangversenyt követő táncmulatság megtekintésében is, ha a főúri mama erre külön engedélyt adott volna, és hogy távozásukkor a közönség lelkes éljenzésben tört ki és a cigányok elhúzták a Rákócy indulót, ezzel mindent elmondtam, ami a főúri vendégekről a krónika részére feljegyezni való volt. A műkedvelők kritizálására nincs hivatva a krónika, de ez nem is volna illő. Mit mondana majd a Clió. ha a műkedvelők egyes gixereiröl vagy hanglejtéséről kellene benyomást szerezni s följegyezni az utókór részére ? Eltekintve, hogy a műkedvelők a krónikást megvetné de Clió is egyházi átokkal sújtaná. Erre a tiszteségre egy krónikás sem vállalkozik, de ne hogy félre értsenek, erre az a hangverseny nem is szolgáltatott reá okot. A hangverseny fotytatása tánc volt, amelyen asszony, leány egyaránt résztvett és áldozatot hozott a „Tanítók háza" javára. Sok asszony kidűlt még éjfél elótt, de nagyrésze hajnali 8 óráig fáradhatatlanul rakta a lábnyomokat a Griff termére. Nincs most már más hátra, mint szívből gratulálni a pápai néptanítóknak a fényes eredményhez ! Friezi. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városában a terveket addig főzik mig elkozmásodnak. Az hirlik. hogy Pápa város közvilágítása az első fogfájdalmakat már túlélte. Az hirlik, hogy Fenyvessy főispán csak akkor de mentái, ha valaki nála sokáig lamentál. Az hirlik, hogy Hegedűs képviselőnk Halottak napjára a „pápai börszövetkezet" cimirással sirkoszorut kapott. Az hirlik, hogy a polgármester a csatornázási tervezetre egyelőre ráírta hogy „Nyugodjék békével." Az hirlik, hogy Halottak napján a tisztviselők szövetkezetéről is megemlékeztek. Az hirlik, hogy Pápán vannak egyének, kik Halottak napján készséggel áldoznának oly sirkoszorura, melyet jelöltjeik sírjára lehetne már helyezni Az hirlik. hogy Dobó színigazgató rossz helyet választott „Uj-helyen." Az hirlik, hogy a pápai néptanítók hangversenyén a „Gyürüváltás" elmaradt. Az hirlik, hogy Halottak napján a tisztviselők szövetkezetéről „még" nem emlékezhettek meg. Az hirlik, hogy a városunkban működő daltársulatra fillérek és nad rággombok hullottak. Az hírlik, hogy a Balaton kávéház kasziros frajlája részvényes a budapesti lelencházban. Az hirlik, hogy az Otthon sörödé pincérfrajlája a kaszirnői teendők körül kifejtett érdemei elösmeréseül nyugdijat és kórpótlékot élvez. Az hirlik, hogy a szővőgyári leányok készek mindig szövetkezni. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője Halottak napján a nösülésre tett sirkoszorut. T-T* T -p *">*" J^L JL -tv mUmi — Halottak napja. Városunk közönsége ] ugy mint minden évben ugy ez idén is méltó kegyelettel ünnepelte meg pénteken drága halottjainak emlékét. Már a reggeli órákban kezdetét vette a temetőbe való kivándorlás, s már a délutáni órákban a koszorúk egesz halmaza borította el a sirhalmokat. Sűrű tömegekben érkezett a közönség az esti órákban, hogy a temető kivilágítását megszemléljék. Tündöklő fényárban úszott a halottak országa s csak a késő órákban kezdett távozni a közönség a temetőből. A mécseket, lámpákat, gyertyákat, eloltották s újra csendes, elhagyott és sötét volt a temető — mint rendesen. — Bérmálás a grófi családban. Báró Hornig Károly veszprémi püspök október 26-én városunkban, az Eszterházy grófok házi kápolnájában adta. fel a bérmálás szentségét Esterházy Mari grófnőre. A megyés püspök Pápához közel arkas-gyepüi vadászlakából délelőtt 10 óra után érkezett a kastélyba, s miután lakosztályába vonulva átöltöző tt, a kíséretében volt Néger Ágoston veszprémi apátkanonok és dr. Simon György püspöki titkár, nemkülönben a megjelent pápai világi papság élén Kriszt Jenő plébános a kápolnába vezette őt. A kápolnában, mely ez alkalomból rendkívüli pompával volt földíszítve, időközben megjelentek: a grófi család, a bérmaanya tisztségét viselő pápakovácsii grófnő Somogyi Ilona férjezett gróf Watlis Gyuláné a kegyurodalmi tisztikar, az erdészek, meghívottak a városi előkelőségből, a kastélybeli alkalmazottak s csendes imába borulva a helybeli irgalmas nővérek 4 tagú küldöttsége, melyet a főnöknő vezetett. A püspök a jelen volt papság segédkezése mellett csendes sz. misét mondott mely után igen szép beszédet intézett a bérmálandóhoz. Mintán a bérmálás szentségét a megfelelő szertartások mellett fel adta, ismét beszélt a püspök, ez úttal az őrömanyához özv. Gróf Esterházy Móriczné ő nagyméltóságához, s ezzel az ünnepélyes aktus véget ért. A püspök ezek után nem sokáig időzött a várban, hanem megregelizvén kíséretével vissza hajtatott Farkas-Gyeptire. — Huszárezredünk köréből. A novemberi előléptetések huszárezredünk tisztikarát is érték. Csáky Károly gróf főhadnagy, vezérkari tiszt, századossá lett előléptetve és egyidejűleg a bpesti 1-ső honvédhuszárezredhez lett áthelyezve. — Sibrik Sándor tiszthelyettes hadnagyá lett előléptetve. Amidőn gratulálunk a csillaghulláshoz egyben sajnálattal vesszünk tudomást tisztikarunk két rokonszenves tagjának áthelyezéséről. Bárczay Kálmán főhadnagy és Eckhardt Taszilló hadnagy huszárezredünk II osztályához Z.-Egerszegre lettek áthelyezve. Mindketten nemcsak a tisztikar körében de vámsunk társadalmában is közszeretetnek és rokenszenvnek örvendettek. — Csenkey-jubileum. Fényes keretben ülték meg Veszprémben mult vasárnap Csenkey Géza dr. törvényszéki elnök tizéves jubileumát. Délelőtt 11 órakor az esküdtszéki nagyteremben gyűltek egybe a törvényszék és ügyészség tagjai s küldöttségileg hívták meg a jubiláló elnököt. A biróság nevében Mórocz a Kálmán táblabíró, az ügyészség részéről Juraszek János üdvözölte az elnököt, aki mindkét beszédre meleg szavakban mondott köszönetet. Ez alatt a pertárban az az ügyvidék gyülekeztek és testületileg vonultak be a terembe, ahol Rikóty Ede kamarai elnök üdvözölte a jubilánst, ki köszönetét fejezte ki a megemlékezésért. Délben 1 órakor a Korona vendéglőben bankét} volt, ahol Kövess János kir. itélőtáblabiró volt az ünnepi szónok. Ezt követték a pohárköszöntők egész sorozata, mely mindegyike a jub'lánsnak szólt. Este 8 órakor a színházban díszelőadás volt az ünnepelt tiszteletére. Kívánjuk, hogy a jubiláns elnök nemes hivatását még számtalan évekig teljesíthesse erőben és egészségben. — Missiómegujitas. Két évvel ezelőtt ! lelki gyakorlatokat missiót tartottak városunk rom. kath. hitközsége számára loyolai szent Ignácz fiai. Az ilyen missiót szokás rendesen két év elteltével felfrissíteni, megújítani, amiért is a f. év deczember 5-től 14-ig a plébániai nagytemplomban a Jézustarsasági atyák pozsonyi rendházának két szónoka, Midlinszky József és Tamás János a kora reggeli és a késő délutáni órákban (tehát oly""időben, midőn a mezőgazdasággal és iparral foglalkozó s városunk katholikusainak zömét képező hívek is leginkább érnek rá templomba menni) sz. beszédek fognak