Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-09-22 / 38. szám

HEGBDtJS LÓRÁNT DR. BESZÁMOLÓ- ÉS PROGRAMM-BESZÉDE. (Elmondta Pápán, 1901. szeptember hő 21-én.) Mélyen tisztelt uraira, polgártársaim ! Amikor ezelőtt mintegy három esztendővel t, polgártársaimnak megtisztelő és általam soha el nem feledhető hizalma a képviselőházba küldött : nem könnyű feladatokra köteleztek engem. Először is Pápa városának, mint Veszprém vármegye legnagyobb városának, mandátuma nem közönséges irott papiros, hanem súlyos kötelesség teljesítésre és folytonos munkára szóló megbizó-levél ; azután azon t. elődeim, kik a képviselőségben megelőztek s köztük éppen jelenlegi főispánunk dr. Fenyvessy Ferencz is, oly működést fejtettek ki, melyet én ismerek el legelsőül s melyek fokozott várakozásokat méltán ébreszthetnek ; végül éppen képviselőségemnek három esztendeje a legviharosabb, nehéz próbára tevő olyan időszak volt, minőt ujabb alkotmányos életünk még át nem élt. Ha most mégis, t. polgártársaim, azzal kell Önök elé állnom, hogy lelkiismeretem szerint, ha ezt a három évet újra kellene kezdenem, ugy lépésről-lépésre megint csak azt követném el, amit tettem s hogy eltitkolni valóm semmi sincsen : akkor ennek nem valamely különös szerencse vagy érdem, hanem csak két igen egyszerű meggyőződés volt az oka. Ez a két meggyőződés, amely engem vezetett s melyeknek helyességét t. polgártársaimnak megítélésére bizom, a következő : Egyik ez : azt, hogy a kormányt s éppen a jelenlegit támogattam, miudenki tudja és tudta, de én azt gondoltam, hogy egy kormánypárti képviselőnek nem az a feladata, hogy mindent rózsás színben fessen le akár a kormány, akár a közvélemény előtt — hanem szerintem éppen megfordítva az a kötelessége, hogy mennél közelebb áll a kormányhoz, annál őszintébben kutassa ki a magyarságnak nagy sebeit, annál többször mutasson rá az orvosolhatókra, még akkor is, ha esetleg azt hallja magáról az újságokban, hogy némi ellenzékiség szorult bele. Második vezető meggyőződésem az volt, hogy amit csak tisztes muukával és aggódó szeretettel meg lehet tenni városunk érdekében, nemcsak hogy el ne mulaszszuk azt, hanem — s ezt is elmémben hordoztam — ne engedjük, hogy csak egyetlen nap is elmúlhasson másként, minthogy gondolattal vagy tettel ott legyünk Pápa nagy érdekei körül. Ezen meggyőződéseim szerint fogom most t. polgártársaim szine előtt az elmúlt politikai időszaknak fontosabb változásait megfesteni s elmondani mindenek fölött azt, hogy miként l|ítom politikai helyzetünket, különösen a jövendő némely fejleményeivel szemben. Tudom, hogy t. polgártársaim nem részletes krónikát várnak tőlem, mert hiszen az újságokból unos-untig megolvasták már, hogy mi minden történt s igy ismétlésekkel épp oly kevéssé akarnám fárasztani Önöket, mint ahogy a nagyképű utólagos bölcselkedést sem vállalhatom magamra. Tehát a múltra csak annyiban tekintek vissza, amennyiben az saját eljárásom igazolására szükséges s ha talán egybenmásban kiegészíthetném a hiányos feljegyzéseket, ugy hiszem, az nem fog az igazság rovására történni. Képviselőségem elején a Bánffy-kormány táborába tartoztam s ebből ép oly kevéssé csinálok titkot, aminthogy nagyon sajnálatosnak tartanám, ha a magyar közvélemény a politika terére lépőktől mindegyre azt kivánná, hogy a változások után dugják el azt, vagy éppen szégyeneljék, amit előbb tettek. 1898 nyarán a politikai láthatáron mind fülledtebbé változott az ájer, ősz felé a jobb időjósok már készülő zivatart jövendöltek ; ám hogy mi lesz végül, senki sem tudhatta. Általában t. polgártársaim, maga az, hogy három évvel ezelőtt senki sem láthatta előre teljességében a mai állapotot : maga ez mindennél jobban mutatja, hogy mily göröngyös az a politikai pálya, amelyen az ember egész lényét, sőt néha becsületét koczkára teszi. Oszszel csakugyan „megdördült távol a menny boltos alja", mint Arany János énekli és kitört az obstrukczió, mely a hires éjféli ülésre, az u. n. Tisza-lexre, Bánffy bukására és Széli Kálmán békét teremtő kormányfoglalására vezetett. Miután ismételgetésekbe bocsájtkozni sem t. polgártársaim, sem én nem kívánunk : az agyon magyarázott események közül csak ezekre teszek megjegyzést: az obstrukczióra, Tisza-lexre és azon fúzióra, mely a nemzeti pártnak nagy tehetségű vezérei alatt a szabadelvű pártba való belépésével öltött testett. A több hónapig dühöngő obstrukczió, t. polgártársaim természetesen különféle terveket vert fel, amelyekben egyrészt arról van szó, hogy a külföld mintájára bizonyos rendelkezések találtassanak, amelyekkel több parlamenti kinövésünket meg lehetne gyógyítani, másrészt, épp oly természetesnek fogják találni t. polgártársaim, hogy amikor egy kormányt az alkotmányosság formáiba belészoritanak, az valamiképen ki akar ugrani a bajból. Én magam abban az időben azon gondolkoztam, hogy nem lehetne-e a sok tapasztalaton okulva Anglia példájára kimondani azt, hogy a költségvetési vita, teszem föl egy hónap (egyszóval : záros határidő) alatt véget érjen, ami által ma is azt hiszem, hogy rendszeres törvényalkotó munkára megkapnánk a kellő időt. Most már ezen obstrukczió s változatos egyéni tervezgetések közepette jeleut meg Tisza Kálmán inditványa, amelyet a párt kiváló vezéreinek is

; de magamnak is el kellett fogadnom, mert hiszen ugyan az az ellenzék, mely az alkotmányos határidőből ekként kiszorította a kormányt, legnagyobb gúnyjának (talán előre el is készített) fegyvereit akkor zúdíthatta volna reánk, ha az ellenzék által teremtett helyzetből a kormánypárt meg sem kisérlette volna, hogy egyelőre saját erejéből próbáljon menekedni. Tény az, hogy magában a szabadelvű körben a nagy csaták legfőként nem ezen, nem is annyira az elkeresztelt „ischli klauzulán" folytak, hanem azon, hogy költségvetés nélküli időben szabad e a képviselőházat feloszlatni ; azt vitatták, — sőt azt vitattuk — hogy akkor, mikor az ex lex folytán alkotmányunk ugy is csak egyik lábán áll, akkor a parlament feloszlatása nem tenne egyebet, mint azt

; hogy mind a két lábáról ledöntöttük egész alkotmányunkat. A szabadelvüségre ez éppen oly hatással lett volna, mint ahogy a konzervativeken az ötvenes évekből még mindig rajtuk maradt az, hogy akkor csorbát ejtettek az alkotmányon. Ily szempontok mellett, melyeket a jelenlegi miniszterelnök ur és munkatársai kipéczéztek, s ily körülmények között következett be törvényszerüleg a kormány változás. Bár százszor ismételtetett, százegyedszer is érdemes elmondani, hogy mily nagy, hazafias munkát végzett Széli Kálmán azzal, hogy egy csapásra az ország belső békéjét helyreállította s ugyanakkor a bonyodalmak magvát képező osztrák kiegyezést is megoldotta kitűnő formulájával, mely tényleg a Kolumbusz tojásához hasonló. Talán csak azok, kik környezetében voltak, tudhatják, hogy ugy ekkor, mint 1899 nyarán, minő diplomácziai sakk-huzásokkal lepte meg bécsi kollégáit. Az uj és békés időszak a miniszterelnök legszemélyesebb vezetése mellett folyt le, mint látjuk lehető teljes megelégedésre. A fölmerült kérdések közül pedig nem egy volt kényes, sőt talán éppen az uj alakulással egybefüggő. Igy fejtegetik immár évek óta azt, hogy vájjon fúzió volt-e a nemzeti pártnak az a belépése, melyről fentebb emlékezém ; fúzió volt-e, igen vagy nem ? Mi a fúzió t. polgártársaim ? A fúzió oly, határvonalakat változtató uj pártalakulás, amely a parlamenti rendszeren, ugy a választó, mint a törvényhozókra nézve intézményes reformokat visz véghez. Ha ily változtatások nincsenek, akkor nincs komoly fúzió; ha vannak ily reformok, akkor a fúziót elhallgatni nem lehet. Már pedig senki sem tagadhatja, hogy a kúriai bíráskodásról szóló törvény a választási jogot, az összeférhetetlenségi törvény pedig magát a parlamentet tényleg életbevágóan megreformálták. Ertem azt, ha az egyik álláspontról ezt helyeslik, vagy a másikról nem helyeslik, de nem értem azt az álláspontot, mely behunyja szemét s azt mondja, hogy sem reform, sem fúzió nem történt. Ezek tények, politikus pedig mással, mint tényekkel, nem számolhat. Azt hiszem t. polgártársaira, hogy visszanézve igy mutathattam ki azokat a legfőbb hegycsúcsokat, amelyek az elmúlt érdekes politikai időszakban panorámaszerüleg elvonultak előttünk. Azt hiszem, hogy már a multak alapján is szükségtelen bővebben bizonygatnom, hogy mily bizalommal vagyok Széli Kálmán és kormánya iránt. Azt hiszem, hogy helyesen találorp ki gondolataikat, ha most már a multak helyett s pártvezérünk iránt érzett bizalmunk alapján a jelenhez és jövőhöz fordulok és épp ily Őszinteséggel elmondom ezekre nézve is szerény politikai véleményemet.