Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-09-22 / 38. szám

a közelgő jelölésre felhívtuk. A közvélemény adta kezünkbe a tollat, mi csak kötelességet teljesítettünk, midőn ennek viszhangot adtunk. Felszólalásunk, nem mondhatjuk, hogy nem talált viszhangra, mert közbeszéd tárgyát képezte az elégületlenség és hogy még sem lett a kívánt eredmény arról azok adjanak számct, kik a jelölést nem fogadták el. Hegedűs Lóránt újból jelöltetett, megtartotta beszámolóját és programm beszédét és most várja a megválasztatását. Ha nem értett félre bennünket, ugy meggyőződhetett, hogy nekünk személye ellen nem volt és nem is lehet kifogásunk, csakis működését hibáztattuk. Ha választóközönségünk a választás napjáig nem állit fel jelöltet és újólag megbízza a mandátummal, ugy ezen megbízást azzal a tudattal vegye át, hogy éber figyelemmel kisérjük működését és tartsa kötelességének az elmulasztottakat pótolni, mert csak igy lesz képes a régi bizalmat újra kinyerni és magát megkedveltetni. Elég ideje lesz erre öt év alatt. Follatsek Frigyes. Néptanítók és az Eötvös-alap, Egy rendithetetlen tábor küzd széles e hazában a magyarság legszentebb érdekeiért s törhetetlen buzgalommal iparkodik megvalósítani a magyar nemzet legdicsőbb, legmagasztosabb ideáljait. Mikor a nemzet reménye legelső útjára indul, mikor a íéltés leginkább helyén való, mikor az ifjú lélek leghajlandóbb magába fogadni a jó és rossz csiráit, akkor veszi oltalmába a haza szemfényét ez a lelkes tábor, akkor teljesiti a maga missióját, melynél szebb és szépségében meghatóbb tán nem is képzelhető egy nemzet életében. A magyar néptanítók tábora ez a hadsereg, mely a legnemesebb fegyverekkel küzd a legnemesebb czélórt. Ki ne ismerné a magyar néptanító pááját, ki ne látná rajta a rózsát s a rózsa Es József? József megdöbbent e nyilatkozatta. Nem tudott azonnal szóhoz jutni. Az asszony észre vette zavarát és legott segítségére sietett. — Tudom, hogy Megleptem Önt hirtelenkedésemmel. Ne nyilatkozzék, oh ne nyilatkozzék azonnal József! Nyolcz napi gondolkodási időt engedek önnek. Berkes József elment szótlanul, gondolatokba mélyedve. A vidám ifjúból komoly férfi lett. Nyolcz napot töltött komor visszavonultságban. Az urnő hagyta. Mintha két lelke volna Berkesnek és mindegyik önmagában gondolkoznék : — Már hogy vennéd el feleségül a nálad tán 20 évvel idősebb asszonyt ? Hát tudnád-e őt szeretni ? Hű volnál-e hozzá ? — Ezt kérdezte az egyik. — Milyen sors vár reád, ha elutasítod. Nem elég csinos és kellemes,asszony még ? Már hogyne szerethetnéd ? És a vagyona, a gazdasága ? — Ezt válaszolta a másik. A nyolcz nap eltelt. És Berkes József a második lelkére hallgatott. Az özvegy asszony férje lett. * Sok év mult el azóta. Berkes dolgo zott, munkálkodott egyre. Ebben lelte minden örömét, Hű, odaadó férj volt. Csak valami hiányzott szivében, a mit ifjú korában nem volt alkalma éreznie és most sem érez. mellett az elmaradhatatlan tövist ? A hová még nem hatolt be a magyar szellem, a hol még nem érezték, vagy nem is akarták érezni ennek a hatalmas szellemnek áldásos hatását, oda elviszi a magyar néptanító a rffaga határtalan lelkesedését, és kitartásában még akkor sem pihen meg, mikor a rögös uton már illatos virágok fakadnak. Ez az érzés, ez a tudat igazán felemelő, de annál lesújtóbb a létért való prózai s e mellett keserves küzdelem. Az anyagiakról való teljes lemondás, az erkölcsi sikerért való végtelen rajongás a magyar néptanító íellemének elengedhetetlen, de egyszersmind legfényesebb két vonása. Azonban ki tagadhatja, hogy a fény nyomában ott van az árnyék ? Igen. mindenki tudja ezt, de csak az érzi, aki azt hitte, hogy ez az árnyék nyújt majd neki megpihenést és azt tapasztalja, hogy még csak itt kezdődik az a küzdés, melyben eltompulnak annak a másik, annak a dicső küzdelemnek nemes fegyverei. A néptanítók szükségein mindazonáltal — természetesen a nagy közönség pártolásával, azt igénybe véve — maguk a néptanítók segíthetnek csak igazán. Az összetartás, a bajok orvoslására való vállvetett törekvés, mely csak magas czélokat ismer, de személyeket nem, az egymásért való melységes szeretet hivatott egyedül a magyar néptanítók sorsának enyhítésére. És ez irányban egy mozgalom már évekkel ezelőtt megindult: az Eötvös-alap páratlan és pártatlan működését ismeri nem csak a magyar néptanítói kar, hanem az egész közvélemény is. A mi dicséretünkre, a mi elismerésünkre nem szorul ez az áldásos intézmény, eléggé dicséri az az áldás, melynek magvait ő hintette el, de az a testület, melynek érdekeit szolgálja, méltán megérdemli, hogy a nagy közönség hathatósan támogassa abban a törekvésében, mely az Eötvös-alap emelésére irányul. Nagyon nehéz volna e helyen azoknak a jótéteményeknek hosszú sorát elmondani, a melyekben az Eötvös-alap részesiti Magyarország néptanítóit, azért a sok közül' kiragadunk egyet. A néptanítónak egyik legnagyobb gondja saját gyermekeinek magasabb fokú tanítása, melyre a legtöbb esetben akkor is képtelen, ha a legszükségesebbet vonja meg magától. Hány példa van . arra, hogy derék tanitófiuk törekvésének szárnyát szegte a nélkülözés ! S talán még nagyobb volt ilyen esetekben az atyának, annak a szegény néptanítónak a fájdalma, mint gyermeke szerencsétlensége. .Ez a fájdalom pedig, a mennyire sajnálatos, ép olyan érthető. A néptanító látja, hc

0y mint boldogulnak tanítványainak százai, mint vannak segítségére soknál az anyagiak a szellem fejlődésének, csak az ő gyermeke, kiben tehetség is van, szorgalom is van s aki úgyszólván örökölte a kitartást, kénytelen elmaradni a legnemesebb verseny teréről. Ez a közös baja a néptanító világnak, még mindig megkívánja maga áldozatait, de az Eötvös alap már évek óta a maga legmesszebbreható munkásságot fejti ki ama czél elérésére, hogy a néptanító gyermekének boldogulása, ha tehetsége szorgalommal párosul, ne ütközzék legyőzhetetlen akadalyokba. A vezetőség teljesen átérzi feladatának jelentőségét és mindent elkövet arra nézve, hogy igazságos mértékkel mérjenek mindenkinek, ki az Eötvös-alap segítségét igénybe veszi. Ha kizárólagosan erre a munkakörre szorítkoznék is a vezetőség, máiérdemes volna arra, hogy a nagy közönség tőle tele telhetőleg segít törekvéseiben. Pápa város néptanítói a napokban felekezeti különbség nélkül, KÖZÖS akarattal elhatározták, hogy az Eötvös-alap áldásos működésének előmozdításához a maguk részéről oly módon járulnak, hogy 800 koronát tevő összeggel az alapító tagok sorába lépnek. Az eszme megvalósítására ugyancsak közösen több hangversenyt szándékoznak legközelebb rendezni, melyeknek tiszta jövedelmét az összeg előteremtésére fordítanák. Örömmel adjuk Pápa város hazafias és lelkes közönségének tudtára néptanítóinak ezt az elhatározását és a szent ügy érdekében hívjuk fel a szent ügy pártolására. Tegye tömeges részvételével lehetővé e szándék megvalósulását avval a jóleső tudattal, hogy egy fontos országos érdek előmozdításához nyújtott segitő kezet annak a testületnek, mely szeretettel vezeti be gyermekeit a tudományok és erkölcsök birodalmába. Pápa városa már több ízben tett. ékes tanúbizonyságot arról, hogy készséggel karolja fel a kulturának és a jótékonyságnak ügyét, adjon alkalmat most derék néptanítóinak a kultára e kiváló munkásainak, hogy ők tehessék az áldozatot a jótékonyság oltárára. Az asszony egyre idősebb lett. A férfi nyugodtan tűrte zsörtölődéseit. Gyermekök nem volt, de azért hozott némi vidámságot az egyhangú életbe a kis Lenke, a kr fiatalon árvaságra jutván, mint az asszony rokona került a házba. Az asszony sokáig betegeskedett. Ezer szerencse, hogy az immár fölserdült Lenke láthatta el a ház teendőit. Mikor aztán az öreg urnő meghalt, már akkor Berkes József túlhaladta azon kort, mit „java férfi kor"-nak neveznek. József mint becsületes, jólelkű ember őszintén fájlalta neje elhunytát, Az idő mindent elfeledtett. Ekkor akadt meg szeme a viruló Lenkén. Ugy nézett rá, mint egykor éltesebb neje tekinthetett rája a deli ifjúra. Hánvszor gondolta végig saját élettörténetét. Hányszor bánhatta meg tettét, hogy nem szivét, hanem eszét kérdezte. Es ha az ifjú, viruló Lenke is igy fog gondolkodni, ha nejévé válna . . . Neje is-elmondta neki, hogy ő is mint fiatal lány került az öreg férjhez ; csak a vagyon csábja hozta őt is a házba. És most . „ . most Berkes még folytassa boszorkány táncot? 0 is ifjú leányt vegyen nőül ? . . szivét, hisz eddig nem szeretett, most ébredt csak tudatára annak, hogy mi a szerelem. A leány is mintha vonzódnék hozzá ; hát oly lehetetlen volna az, hogy viszontszerettessék? Igy töltött el Berkes hetekét és hónapokat, nem tudván határozatra jutni. Egy szép nyári éjjen ismét, mint annyiszor, az egymást kergető gondolatok nem hagyták aludni. Fölkelt ágyából és kisétált a kertbe és itt, mintha neszt hallott volna. Csendesen odalopodzott a lugashoz. Innét jött a nesz. A hangokból fölismerte Lenkét és — ifjú gazdatisztjét, . . Szegény József! * Öt évvel ez eset után ismét betekintünk az ősi kúriára. Vig csengő hangok halhatók. Lenke szép, viruló asszony lett, felesége a gazdatisztnek. Két gyönyörű, szőke gyermek^teszi hangossá a házat. Szegény Berkes József! Visszavonult sajgó bánatával. Ha már ő nem lehetett boldog, boldoggá tett másokat, legalább az az egy öröme maradt, hogy késő aggságában az egykor hón szeretett nő gyermekeit ringathatja ölében.