Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.
1901-08-25 / 34. szám
tűzoltók az 5 órakor tartott disz-gyakorlatra gyülekeztek. Öt órára volt kitűzve a diszgyakorlat, de már jóval előbb sürü tömegekben gyülekezett a közönség az ev. ref. főiskola épülete körül, ugyszinte a tiizoltó-őrtanya előtt, ahonnan a tűzoltók kivonulandók volt a diszgyakorlat szinhelyére. Pont öt órakor a tűzoltó-zenekar hangjai és nagyszámú közönség kíséretében vonultak ki a tűzoltók az Uj-utcán, Kossuth Lajos-utcán, Főtéren, Főutczán a ref. íőiskola épületéig, hol a kíváncsi közönség óriási tömege várta a diszgyakorlatra felvonuló tűzoltókat. A diszgyakorlat, melyen 92 önkéntes és 287 kötelezett vett részt az ev. ref. főiskola épületén tartatott meg, és pedig elsősorban ütemszerü gyakorlat, ezt követte a rohamgyakorlat, mely alkalommal a vízvezetékből 2 fecskendő 4 sugárral dolgozott. Az ugrás és kötélen való ereszkedés az épület második emeletéről történt remek kivétellel, különösen Bupp Károly rajvezető ugrása altalános bámulatot keltett. Este 8 órakor a Polgári kör gyönyörűen díszített és kivilágított kertihelyiségében táncmulatság rendeztetett, mely anyagilag fényes sikert aratott. Általánosan feltűnt, hogy városunk intelligentiája főleg pedig hölgy közönsége tüntetőleg távol maradt a mulatságtól, holott a tűzoltók nem tesznek kivételt tüzeset alkalmával a szegény és jobb módúak vagyonának megmentésénél. Ily alkalommal talán ellehetne térni a minden áron előkelőség adástól. Végül a legénység ugyanazon este az őrtanyán lett a városi hatóság és egyes adakozók adományából megvendégelve. Mozgalmas napokban van jelenleg ré szülik. Eltekintve az ünnepi hangulatot, mely 0 Felsége születés napján és Szt,-István napján megnyilvánult, az egész héten át katonai ezredek átvonulása, katonatisztek csoportulása élénkítik városunk utcáit. A hadosztály, mely jelenleg városunk szomszédos községeiben van elkvártélyozva közvetve nincs befolyással városunkra, de közvetlenül igenis, mert naponta az összes községekből a tisztek el-el látogatnak hozzánk és a napi fáradalmaikat nálunk akarják szórakozással kipihenni. Ennek a jó szórakozásnak a kávésok és vendéglősök örülnek legjobban. 0 Felsége születésnapját a hagyományos szokáshoz liiven ünnepelték. A plébánia templom miséjét a tábori mise előzte meg és a templomi mise után jött a fehér asztalnál elköltött díszebéd, mely abban különbözik a többi ünnepi ebédektől, hogy itt csak egy pohárköszöntőt szabad mondaui és ezt is az ezredparancsnoknak vagy helyettesének Ő Felségére. De jó volna ezt a szokást a szokásos ünnepi banketteknél is alkalmazásba hozni. Szt. István napja ez idén mozgalmasabb volt mint rendesen szokott lenni. A pápai önk. tűzoltó egylet egybekötötte ezen napot 30 éves jubileumának megtartásával és ezt okosan cselekedte, mert ezzel csak impozánsabbá tette a jubileumot amennyiben az egész város lakosságát tudni mozgósitani, lévén ezen nap a törvény rendelkezéséhez képest munkaszünet. Ennek a körülménynek tudandó be, hogy a diszgyakorlatot, mely az ünnepség egyik tárgysorozatát képezte, óriási tömeg nézte végig. De tartsunk sorrendet a jubileumi ünnep sorrendjében! Reggeli 5 órakor kürtiriadó jelzéssel adták tudtára az ünnepi programm kezdetét és nyomban reá a tűzoltó zenekar kezdte meg diadalutját a városon keresztül. Eljátszották a mit eddig megtanultak és azután vége volt a hajnali zenének, melyet főleg az orsz. tűzoltó felügyelő tiszteletére adtak. A plébánia templomban a kedves ünnepi misével kapcsolatosan volt zászlóavatás, melynek végeztével azután díszközgyűlésre vonultak a városház nem annyira tágas, de szellős udvarára és ott elmondották azt, amit előre irtak, hogy el fognak mondani. Volt ünnepi beszéd, 30 éves történet elmondása, megjegyezzük, hogy csak részletekben mert ha tényleg el lett volna mondva a 30 év története ugy még most is az udvarban kellene lenniök. Volt még éremkiosztás is, és ez volt az egész ünnepségnek legszebb momentuma, azoknak kik ebben részesülnek, a többiek akiknek ehhez joguk nem volt a díszebéd volt a legszebb momentum, mert mint hallom az ebédre nagyrészt éhesen érkeztek. Az ebéd mint mondják kitiinő lett volna, de az eső nagyon megzavarta főleg azokat, kik tényleg éhesek voltak, mert tető alá kellett szorulni és ott a bábeli zűrzavarban kijöttek a menü rendes kerékvágásból és többen inkább a szárazságnak mint az éhségnek adtak elsőbbséget. Ez okozta azután azt is, hogy néhányan háromszor ettek levest s viszont olyanok, kik a pecsenyéről csak másnap vettek tudomást, hogy ilyen is volt. De máskülönben a tűzoltóink edzettek s igy ez nem hátráltatta őket, hogy azért a legjobb hangulatban töltsék az ebéd időtartamát és friss erővel készültek a diszgyakorlatra, mely 5 órára volt kitűzve. A tűzoltó laktanyánál volt a gyülekezett, ahol nagy tömeg várta a felvonulást. Soha ilyen pontosak nem voltak tűzoltóink mint ez alkalommal. Amint a toronyóra elütötte az 5 órát megszólalt a „Csin-bumbum" és a tűzoltó zenekar vezetése alatt kivonultak az önkéntés és kötelezett tűzoltók az újonnan megáldott zászlójuk alatt és körmenetett tartva eljutottak a diszgyakorlat szinhelyére az ev. ref. főiskola elé, hol már jövetelüket nagy közönség várta. A szergyakorlatok és mentőgyakorlatok alatt a zenekar vidámította a tűzoltókat és talán ennek is tudandó be egy kevéssé az hogy a diszgyakorlat rendkívül sikerült. Este táncmulatság volt a Polgári körben amely egyszersmind az ünnepély programjának utolsó része volt. Fel kell említenünk. hogy nemcsak a polgári körben, de az őrtanyán is volt mulatság és pedig egyidejűleg. A város — mint ilyen — végre belátta, hogy neki is kell áldozni valamit a tűzoltók kedélyes hangulatának emelésére és megvendégelte őket az őrtanyán. Ezzel azután mindent elmondotam, amint a jubileumról hallottam, mert őszintén megvallva mindezen ünnepélyekben részt nem vehettem, mert a rendezőség vagy jobban mondva intézőség nem tudta, hogy Pápán két újság is van, akik ily alkalommal tisztelet meghívására is számíthatnak. Ha nem jól lettem informálva, ugy ez legyen mentségem. Friczi. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városának a közvilágítás nem tengeri kígyója, hanem tengeri rákja. Az hirlik, hogy Pápa városának nagy jövő van a háta mögött. Az hirlik, hogy Fenyvessy főispán utókorára néhány napra Pápára érkezik. Az hirlik, hogy Hegedűs képviselőnknek a fiatalság rovására sokat elnéznek. Az hirlik, hogy a polgármester a közvilágítás kérdését várakozási illetékkel szabadságoltatta. Az hirlik, hogy a tűzoltók jubiliumán a saj^ó iránt vétséget követtek el. Az hirlik, hogy a pénteki tüzeset alkalmával a liarangnzó gyomra leégett. Az hirlik, hogy a tűzoltó őrtanyán ezért van telefon, hogy az őrség aludhasson. Az hirlik, hogy a tegnapi rögtönözött táncmulatságon 36 pár is táncolhatta volna a négyest. Az hirlik, hogy a templom harangozója legközelebb a holdat is tűznek fogja jelezni. Az hirlik, hogy az Otthon sörödé pincérfrajlájának hiányzik a Kerepesi-ut. Az hirlik, hogy a Hungária kávéház kassziros frajlájának a súlyos testi sértésekben nagy jártassága van. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője akkor fekszik le, mikor a huszároknak nyergelésre fújnak. T™ *T ''•Jf m JL JtW Jíai J^m m — A király születésiapja. Ö Felsége Ferencz József f. hó. 18-án hetvenegyedik születése napját ülte. Városunk közönsége hagyományos jó szokáshoz hiven legjobb j érzelmeivel ülte meg e napot. A köz és | számos magánépületek zászlódiszt öltöttek I és ünnepi jelleget öltött városunk. Reggeli I 8 órakor huszárezredünk gyakorlóterén táI bori mise volt, melyet Frászt Endre káplán ! celebrált. A plébánia nagytemplomban 9 órakor volt az ünnepi mise, melyet fényes segédlettel Krtszt Jenő pontifikált és melyen az őszes hatóságok ugyszinte a tisztikar testületileg vett réázt. Delben a Griff szálloda nagytermében huszárezredünk tisztikara ! diszebédre gyűlt egybe, melyen a szokásos felköszöntőt az ezredparancsnok távollétében Eötvös „Imre őrnagy, osztályparancsnok mondotta 0 Felségére. Háromszor éljenzés követte a felköszöntőt. A díszebéd 4 órakor ért véget. Adjon Isten Felséges királyunknak még sok örömet az ő hü magyar népében, és ebben legyen osztályrésze Felséges Urunknak még számos éveken át. Ezt kívánja minden jó hazati ! — Frigyes főherceg Pápán. Frigyes főherceg, az V-ik hadtest parancsnoka ma délután a gyorsvonattal városunkba érkezik, hogy a szomszédos községekben elhelyezett hadosztály gyakorlatát megszemlélje. A főherceg két napot íog városunkban időzni. A íőherczeg itt időzése alatt a Griff szállodában fog lakni. — Személyi hirek. Fenyvessy Ferencz megyénk főispánja szeptember hó 9-én néhány napi tartózkodásra városunkba érkezik. — Klobucár Vilmos altábornagy, József főherceg adlátusa huszárezredünk szemléje céljából csütörtökön és pénteken városunkban időzött. — Városi köxgyülés. Pápa város képviselőtestülete september hó 2-án délelőtt 9 órakor rendes közgyűlést tart, a következő tárgysorozattal: 1. A vizdij szabályzat módosítása tárgyában leérkezett belügyminiszteri rendelet. 2. A pénzügyi és építészi bizottság jelentése a szegényház tárgyában. 3. Kemény Lajos pénztári tiszt nyugdíjaztatása tárgyában a városi tanácsnak előterjesztése. 4. Mayer Adolf kérvénye bolt bérleti szerződésének meghosszabitása iránt. 5. Több városi tisztviselőnek kérvénye a fizetések végleges rendezése érdemében. 6. A legtöbb állami adót fizető város.