Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.
1901-08-18 / 33. szám
órvelés sem, hogy hiszen amit adó cimén többet adunk a tisztviselőnek, az nemzetgazdasági szempontból nem veszteség, mert a tisztviselői kar a termelő polgársággal szemben mint fogyasztó elem szerepel, sőt az ilyen felfogás egyenesen hibás. Az állami tisztviselő fizetését csakis és kizárólag a bevett adókból kapja. Már most — egyesek érdekeitől eltekintve — mi haszna az adófizető polgárnak abból, ha több fizetést ad a tisztviselőknek ? Az adófizetők közössége biztosan vészit; nyerni, csak azok nyernek valamit, a kiknél a tisztviselők fizetés többletüket kiadják. Oly csekély ez a nyereség szemben a veszteséggel, hogy nemzetgazdasági szempontokat itt a vitába belevonni nem segítheti elő a mozgalmat. a gyermekeit kell hogy megfelelően iskoláztassa és végre vannak sok olyan kiadásai, melyeket leghelyesebben reprezentális költségeknek nevezhetünk. Legyünk végül figyelemmel arra is, hogy tisztviselőink fizetése a külföldi tisztviselők fizetésénél sokkal csekélyebb. Ha csak Ausztria állami tisztviselőinek fizetését tekintjük .is, azonnal szembeötlik a különbség. Jogosult tehát az a kívánság, hogy a m. kir. államtisztviselők fizetése az osztrák állami tisztviselők fizetésével, lakbére pedig a katonai lakáspénzzel legyen egyenlő. Reméljük és kívánjuk, hogy az országszerte megindult mozgalom eredményre vezessen. Mérvadó tekintet csak az lehet, hogy az állami tisztviselők fizetése nem felel meg. A méltányosság parancsolja, hogy ügyeinket rendezett viszonyok között élő tisztviselői karra bízzuk. Szolgálatokat kívánunk állami tisztviselőinktől, illő tehát, hogy teljesített szolgálataikért kellően díjaz zuk őket. Honnan veszünk hozzá pénzt, az a mai rosz gazdasági viszonyaink közt nagy kérdés ugyan, de ne feledjük el, hogy épen a rosz gazdasági viszonyok legnyomasztóbban a köztisztviselőkre súlyosodnak, aki csekély fizetéséből nem pótolhatja az élelmi és egyébb cikkek drágulása következtében beállctt túlkiadásokat. Az állam és a társadalom azonkívül bizonyos követeléseket is támaszt a köztisztviselőhöz, amelyek megélhetését megnehezítik. A köztisztviselőnek megfelelően ruházkodni és lakni kell, — A metszés hevessége bizonynyal j egészen magamon kivül hoz. Egyébiránt jöjjön el a kivégzés reggelén megint. Meg fogom önnek mondani, oda adom-e magamat a borzasztó kísérletnek. Ha nem, ugy számitok rá, hogy ön a fejemet csendesen a véres kosárba ejti. — A viszontlátásra tehát 1 Gondolkozzék ön fölötte ! A két orvos udvariasan üdvözölte egymást. Velpeau orvos oda hagyta a cellát, hol a fogoly újra mély gondolkodásba merült. Négy nap múlva, hat óra tájban Benuquesne ; Crozes abbé, Claude és Plotier törvényszéki jegyző lépett a czellába. La Pomerais sápadtan felült az ágyban arra a hirre, hogy utolsó órája ütött S gyorsan felöltözött. Azután tíz percig Crozes abbéval beszélgetett, akit örömest látott maga mellett. Amint Velpeau doktor megpillantotta, felkiáltott:. — Dolgoztam. Lássa! És mig az ítéletet felolvasták előtte, jobb szempilláját lecsukva tartotta s mereven nézett tágra nyilt bal szemével a sebészre. Velpeau mélyen meghajtotta magát, azután a hóhérhoz fordult, ki belépett a pribékeivel és gyorsan intett neki. A toilette gyorsan megtörtént ; észrevették, hogy a haj elhalványulásának tüneménye az olló alatt nem volt látható. Nejének búcsúlevele, melyet az. abbé halkan felolvasott, könnyeket csalt ki a szemeiből, melyeket a pap kegyeletessen felszárított. Visszautasította a pohár pálinkát, melylyel Kézimunka tanfolyam. Az áll. polg. lányiskola igazgatósága értesiti a tisztelt szülőket, hogy miután a nm. miniszter ur a tantestület kérelmére az intézetnél egy uj állást rendszeresített s ezen előnyös intézkedés folytán f. évi szemptember hó elején az állami polg. leányiskolában tovább képzés czéljához egy kézimunka-tanfolyam nyilik meg. E tanfolyamra a beiratások szeptember hó 8 és 9-én délelőtt 9 órától 12 ig délután 3-tól 6-ig történnek. 1) A tanfolyamra olyan növendékek vétetnek fel, kik a polgári iskola négy osztályát elvégezték, de azonban kivételesen oly nők is felvehetők, kik arravalóságukat igazolják és 20 évesnél nem idősebbek. 2) Eme kézimunka-tanfolyamok czélja a női kézimunka egyes ágainak (az ipar köréből is) oly szakszerű müvelése, hogy az ily tanfolyamot végzett nők a tanult munkanemben az önálló munkássághoz szükséges megkínálták s a menet megindult. A főkapuhoz érve, a küszöbön találkozott a kollegájával. Halkan igy szólt hozzá: —- A viszontlátásra és . . . adieu ! Hirtelen feltárultak a nagy, vasszárnyas ajtók. A reggeli szél bevonult a börtönbe ; nap kelte volt. A nagy tér kinyúlt előtte, kettős lovassági őrvonal által szegélyezve ; szemben, tiz lépésnyi távolságban, lovas csendőrök félkörének közepette, kik megjelenésekor kardot rántottak, a vérpad emelkedett. Bizonyos távolságban egy hirlapirókból álló csoport közepén levették a fővegeiket. Amott lenn a fák mögött hallani lehetett a tömeg zaját. A háztetőkön kíváncsiak az ablakokban egynéhány sápadt nő feketébe öltözött férfiak oldalán. A reggeli légen át fecskék száldogáltak. A nyaktiló egyedül látszott a szemhatárra karjának árnyékát vetni, melyek közt az utolsó csillag pislogása volt látható. Az elitélt összerezzent erre a szomorú látványra, aztán elszántan tartott a nyaktiló felé . . . Felment a lépcsőkön. A végzetes deszka előtt a kereszt után megcsókolta a saját hajának egy fürtjét, melyet a toilette alatt Crozes abbé vett fel a földről. „Neki!" . . . mondta. Az öt ember alakja tiint fel a vérpadon; a csend olyan mély volt é pillanatban, hogy a távolban egy kiváncsi alatt letört faág zaja egész a tragikus csoportig hatolt. Ekkor vette észre La Pomnterais magával szemben az ő furcsa kisérietezőjét a ki figyelte őt-. . . Összeszedte magát s lehunyta szemeit. ügyességre szert tehessenek és ebbeli képzettségük egyrészt egyeseknek kesesetforrásul szolgálva, azoknak tisztességes megélhetést biztosítsanak, másrészt az ipariskoláb a való felvételnek előnyt biztosithasson, általában pedig a polg. isk. IV. osztályát végzett növendékek részére továbbképzésül is szolgál, minthogy a kézimunka gyakorlati müvelésén kivül elméleti tárgyakból is oktatás nyerhető és pedig : az általános művelés czéljából magyar irodalomból prózai és költői művek ismertetése, ugy szintén a német irodalomból válogatott müvek olvastatása és fordítása. Kereskedelmi és könyvi teli ismeretek, és az ékítmény es rajz ismertetése. Az elméleti oktatást az illető tantárgyakra képesített s a polgári iskolánál működő tanerők látják el a kézimunka-oktatást szintén, ha arra képesített tanerők vannak. 10) A kézimunka-tanfolyamok munkáiból az iskolai év végén gyakorlati vizsgálatul, kiállítást rendeznek a vezető tanítónők. A növendékek vizsgálatot nem tesznek, de az elért eredményről bizonyítványt kapnak az év végén. A kézimunka-tanfolyamba beiratkozó növendékek éppen annyi dijakat fizetnek, mint a polg. isk. növendékei. Es pedig : Beiratási dij egyszersmindenkorra 4 kor. (2 frt.) Tandíj egész évre 12 kor. (6 frt.) Nyugdijalapra 30 fill. (15 kr.) Könyvtár és ténta használatáért összesen 2 k, (1 frt.) összesen évi költség 18 kor. 30 fillér. A kézimunka-tanfolyam növendékei a franczia nyelv és zene- tanulmányaikat is folytathatják, de ezért külön-dij fizetendő és pedig : franczia nyelvért havi 2 korona, zenéért havi 4 korona. A tanfolyam 2 évre terjedő és növendékei a tornászásban is gyakorolhatják magukat. Áll polg. leány isk. igazgatósága. Legott működésbe jött a csapó deszka a nyakláncz lecsapodott, a gomb engedett a bárd csillogása elvillámlott. Egy borzasztó lökés rázta meg az állványt: a hajak égnek meredtek s a zaj visszhangja rezgett még, mikor az áldozat véres feje már a sebész kezei között vonaglott, az ujjait, a kézelőit és a ruháit vérrel fecskendve be. Komor, borzasztóan sápadt arcz volt, nyitott szemekkel és elgörbült szemöldökkel, a fogak görcsösen összeharapva. Velpeau gyorsan a fő felé hajolt s a jobb fülbe tagolta a megállapított kérdést. Bármily szilárd volt is ez az ember, az eredmény mégis megreszkedtette: a jobb szem szemhája lecsukodott, mig a balszem tágra nyitva nézett rá. — Az Isten nevében még kétszer ezt a jelt! — kiáltotta megdöbbenve. A szempillák szétnyíltak, mintegy valamely benső erőlködés alatt, de a szempilla nem emelkedett többé fel. Az arcz megmerevült, mozdulatlanná lett . . . Vége volt . . . Velpeau doktor visszaadta a holt fejét a hóhérnak, ki azt a szokáshoz képest a már megmerevült test lábai közzé tette. A nagy sebész megmosta a kezeit egy, a gépezet tisztítására szánt edényben. Körülötte szétszóródott a tömeg. Megtörölte a kezeit, még mindig mélyen hallgatva. Majd elmerengve és komolyan felkereste a kocsiját, mely a börtön sarkánál maradt. A mint beleült, latta a halottaskocsit, melyben a kivégzett holteste volt, a Mont-Parnasse irányában távozni.