Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-08-11 / 32. szám

testületet, hogy az alapfizetéseket a teljesí­tett nranka és megélhetési viszonyok mér­legelése mellett a lehetőséghez képest-emelni az eddigi lakbért pedig a lakás viszonyok­hoz képest oly képpen rendezni szívesked­jék, hogy a legkisebbb lakbér a legalacso­nyabb fizetésű állami tisztviselők részére megállapított 180 írtra emeltessék. A szomszédos városok évi kimutatásai — melyek nagyobb része öszszehasonlitás alapjául vehető — mutatják, hogy sokkal nagyobb pótadó százalékkal bíró más váro­sok mily javadalmazásban részesitik tisztvi­selőiket. Nerü kérünk mi egyebet a tek. képvi­selőtestülettől, mint az általunk teljesített munka ellenértékét, mely kérelmünk teljesí­tése nem csupán a mi kielégítésünkre fog vezetni; de a város érdekét is előmozdítja a menynyiben megelégedetten ujult erővel feladatunk teljesítésénél nagyobb eredményt is leszünk képesek felmutatni. A fizetések rendezése tudtunkkal a város szervezeti szabályzatának megállapí­tásához van kapcsolva, ezen szabályzat meg­alkotását késlelteti azonban ama körülmény, hogy a közigazgatás küszöbön lévő részle­ges államosításának fejleményei még isme­retlenek, nem tudni mit fognak tartalmazni az egységes ügyviteli szabályok, melylyek éppen a városi szabályrendeletek megalkotá­sánál fognak alapul szolgálni. Minthogy ezen átmeneti időszakban az alkotandó szabályrendelet jóváhagyása ugy is alig volna elérhető, és igy ügyünk még hosszabb időn át megoldás nélkül maradna, arra kérjük még a tek. képviselőtestületet, hogy fizetéseinket a szabályrendelet többi részétől függetlenül tárgyalni, megállapítani és jóváhagyás alá terjeszteni kegyeskedjék. Reméljük, hogy a képviselőtestü­let a tisztviselők ezen jogos kérelmét lehetőleg figyelembe fogja venni és a fizetés rendezésével komolyan fog foglalkozni. A mult hétről. Országszerte megindultak a választási mozgalmak, képvisellőjelölesek, beszámolók, programra beszédek és mindezekből nekünk pápaiaknak nem jutott magyarán mondva absolute semmi, pedig nagyba vártuk, hogy a kánikulában legalább ebből a szórakozás­ból kijut valami. Volt ugyan a mult hetekben egy kis izgatószerünk, amennyiben képviselőnk vagy amint a pápai rossz nyelvek nevezik a papa fia megérkezett városunkban és azt hittük, hogy kezdetét veszi a liadd-el hadd, de biz semmi sem lett belőle. Jött, mint rendesen a szöllőbe ment hüsülni és jó somlai bort inni s onnan a jelenlegi sötét közvilágítá­sunk előnyét felhasználva, az éjjeli vonattal odább ment. Okosan teszi! Minek is neki beszá­moló, program beszéd, az ő mandátuma biz­tos. Ki merne a minister fia ellenében fel­lépni? Pápa városában nincs ellenzék, sza­badelvű programmal pedig nehéz oly férfit jelenleg a parlamentben találni, ki a papa fiának ellenlábasa merészelni lenni. Pedig hát őszintén megvallva nem va­lami nagyon sokan lelkesednek nálunk a mostani képviselőnkért; nem a saját sze­mélyét tekintve, de csupán azért, mert a papa fia. És kérem épp ez a satira! Nem lelkesednek érte, mert a papa fia és mégis azért választják meg mert a papa fia ! Köztudomású dolog, hogy minden egyes nagyobb város ameunyire csak lehet igyek­szik minisztert, államtitkárt vagy pedig egy befolyásos államférfit képviselőjének meg­választani csupán azért, hogy „az üzlet ér­dekében" tehessen valamit és minket pá­paiakat szinte ez a remény kecsegtetett. Sajnos nálunk ez a jövendölés nem érvé­nyesült. Valahányszor a protekciónak kellett volna érvényesülni, mindig az volt a baj, hogy a fiunknak a papája minister és a mi­nisternek nem szabad a fiát protekcióba ré­szesíteni. Egész három éven át az lett han­goztatva, hogy Lóránt mindent kivihetne Pápa városának, ha az apja nem volna mi­nister és kérem most pedig csak azért lesz újra megválasztva mert a ministernek a fia. Tábleaux! Képviselőnk legutóbbi ittléte alatt je­lezte, hogy 965 kérvényt iktatott be, melyet hozzája intéztek, de hogy mennyi lett jóvá­hagyólag elintézve azt nem jelezte. Több helyről hallottam, hogy egyes minisztériu­mokban a kérvényezők ügyét ugy intézte el, hogy gratulált személyesen a kérvénye­zőnek a sikert ért megbízatásért, csakhogy a kérvényező nem fogadhatta el a gratulációt, mert a minisztériumban elutasító végzést hoztak. A képviselő csudálkozott, de hát tévedni emberi dolog. 0 azt hitte, hogy meglesz de nem lett meg. De ez azért nem tesz semmit! Az in­tézők férfiak megnyugtatták a papa fiát; hogy Jegyen nyugodt és pihent, menjen csak nyaralni tengeri fürdőre a papával és ha majd visszakerül jöjjön le egy-két napra és ha akkor időszerűnek fogják találni, el­mondhatja a mondókáját, a mandátum olyan­biztos mint a halál. Ebben azután az intéző férfiaknak van igazuk, mert hát ki is léphetne fel ily körül­mények között fel Pápán ? Azt hallom ugyan hangoztatni, hogy a legroszszabb esetben —- mért ellen- jelöltet minden áron akarnak teremteni csak azért is, hogy egyhangú ne legyen a választás — egy helyi embert fog­nak kapacitálni a jelöltség elfogadásra, de hogy kit, erről még hallgatni kell a króni­kának. Ha az illető elfogadja, akit emle­getnek, akkor ugyan fura állapot következ­nék be Pápán és akkor meg vagyok győ­ződve, hogy Hegedűs Lóránt nem egy-két napot, de egy-két hetet is fog városunkba tölteni s nem mondókát, hanem rendes be­számolót, programmbeszédet, de talán még egy a pártja által rendezett s mint szokás mondani választási értekezletekből kifolyó kedélyes délutánok és estélyek lesznek megtaitva. Igy beszélik ezt most egyes helyeken s ilyen körülmények között került ez a fel­merült hir a krónikába is. Hogy ki terjeszti ezeket a híreket azt még nem voltam ké­.pes kipuhatolni, de annyi.tény, hogy a pápa­bánhidai vasút építési engedélyével folyta­tott kortes politika sok mende-moudára adott okot s ha jól szimatolok ugy ez a politika nem valami ügyes fogás volt az egyhangú mandátumra. Máskülönben nem olyan messze vagyunk attól az időtől, amidőn mindent a maga formájában fogunk megítélni. Addig pedig alkalmazzuk azon rég nem alkalmazott szállóigét, hogy : Hidegvér és elegancia ! Friczi. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápán a függet­lenséget csak hírből ösmerik. Az hirlik, hogy Pápán csak ezen­túl kelnek ki a képviselőjelöltek. Az hirlik, hogy Fenyvessy főis­pánnak a jókedvét Pápáról fújják. Az hirlik, hogy Hegedűs képvi­selőnknek fújnak a déli szelek. Az hirlik, hogy a polgármester rövid fegyverszünetet kötött a köz­világítás kérdésével. Az hirlik, hogy a rendőrkapitány­nak szabadsága alatt sok minden nem szabad. Az hirlik, hogy a rendőrbiztos sok mindenben nem biztos; Az hirlik, hogy a pápa-bánhidai vasút ideiglenes építési engedélyét a „hegedüs"ök elhegedülték. Az hirlik, hogy a pápa-bánhidai vasút közigazgatasi bejárása gyász­menethez hasonlított. Az hirlik, hogy Pápát Bánliidá­tól csak az ásó és kapa választja el. Az hirlik, hogy Pápán a cimkór­ság ellen fog járványbizottság ala­kulni. Az hirlik, hogy a dohánygyári mulatságnak semmiféle utókövetkez­ményei nem voltak­Az hirlik, hogy a szökőkút min­den vasárnap lejárja magát. Az hirlik, hogy a Hippadromban vannak. (Akkor kontra! Szedő.) Az hirlik, hogy Pápán a kasziros frajláknak ezentúl a ránczokat nem kell kivasalni. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője éjjel tartja a közigazga­tási bejárást. UHU ZZ j^S 2w — 0 felsége Zircen. Ö felsége tudva­levőleg szeptemberi hóban a tüzérlövőgya­korlatokra Zircre érkezik. Lakhelyéül szol­gáló cisztercita kolostor belső berendezése és külső renoválása a napokban véget ért Az országutakat hangyaszorgalommal kavi­csozzák. Az útvonalon Zirctől O.sküig mint­egy 60—80 ember dolgozik állandóan Mat­kovits Pál pápai utbiztos vezetése mellett. A lakosok szorgalmasan csinositják házai­kat. A figyelmes ciszterciták a kolostor parkjának sétányain a fákat még a száraz­galyaktól is megtisztogattatják, tudván, hogy ő Felsége szokott reggeli sétáját ott teszi meg. — Személyi hir. Koller Sándor várme­gyénk főjegyzője tegnap vármegyénkbe ér­kezett, hogy a mai napon a mezőlaki és vi­llán államásokon a sárvári cukorgyár által létesítendő iparvágány helyszíni szemléje megtartsa. — Istentiszteletek. Nagy-Boldogasszony napján — aug. 15-én Varjas Endre piarista kolozsvári tanár tartja a szent beszédet a plébánia nagytemplomban. Ő Felsége a ki­rály születése napján, aug. 18-án 8 órakor reggel a lovassági gyakorlótéren táborimise, 9 órakor pedig a plébánia templomban ün­nepélyes nagy mise lesz. Augusztus 20-án István király napján zenés mise lesz, egy­ben pedig nagy fénnyel ülik meg a helybeli ölik. tüzoltóegylet 30 éves jubileumát és megáldják a 25 éves egyleti zászlót. — Járványbizottsági iilés. A járvány­bizottság tegnap délután 4 órakor Kövi Jó­zsef dr. elnöklete alatt ülést tartott. A bi­zottság a kanyarójárvány csökkenését kons­tatálta, mit örömmel vesszünk tudomásul.

Next

/
Thumbnails
Contents