Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-07-14 / 28. szám

jókra, ezáltal remélünk orvoslást. Fel­költeni akarjuk az akaratot, a férfias elhatározást, ezzel megszüntetni a kö­zönyt és érdektelenséget. Evek ne­héz es következtetés munkánkba ke­rült, hogy a közvilágításunk kérdése végre valahára erre az eredményre jutott, de szívesen tettük, mert váró- j sunk közérdekeért és lakosságunk óhajáért tettük. Tudjuk, hogy mint mindennek, i ugy a közvilágításnak is vannak el­lenesei, de ez nem fog bennünket visszarettenteni, hogy ugy mint eddig férfias bátorsággal szálljunk sikra a közvilágítás érdekében. Igenis, füg­getlenül, minden hatalomtól minden önérdektől és minden befolyástól küz­dünk továbbra is a közjó érdekében. Végül újólag örömünknek adunk kifejezést, hogy ezen kérdés végre valahára ily stádiumban van és hisz­szük is, hogy a képviselőtestület ál­tal legközelebb megválasztandó bizott­ság hivatásának teljes tudatában lesz és ezen körülmény most már nem­csak remélni engedi, de biztosak le­hetünk, hogy a közvilágítás kérdésé­nek megoldása küszöbön van! Végre valahára ! Pollatsek Frigyes. Mindent közös erővel! Láthatjuk nap-nap után ama nö­vekvő, impozáns tábort, mely az ál­lámi tisztviselőkből került ki és egy zászló alatt tömörülve, nyomasztó helyzetük enyhítését czélozó prakti­kus és okos eszméket pendítenek meg, együtt akarván eljárni e reájuk nézve felette fontos akczióban. Csakis együttesen, közös erővel lehet elérni számottevő eredménye­ket; vállvetve kell odatörekedni, hogy valamilyen kitűzött czélt elérhessünk; fáradozásainkat siker koronázza; ne­mes elveinket diadalra vezethessük, igazságunk győzzön. Mióta a létért való küzdelem kemény tusájában a társadalmi réte­gek legtöbbje egy közös fokus felé húzódik, ezen szociális erő mindig nagyobb tért hódit és mindég többet vonz működési körébe. A táisadalom lassan lassan belát­ta, hogy amit egyenként a legnagyobb iparkodással, erőkifejtéssel és oda­adással alig tud kivívni, azt egyesi­tett közös erővel könnyen legyőzi. A kölcsönösség és viszonosság eme atribumjai már is azt érték el, hogy ugy anyagi mint cthikai szem­pontból, sok nyomornak, sok megaláz­tatásnak, de sok erkölcsi sülyedésnek elejét vették. Azonkívül még igen sok más előnyei vannak az ily együ­vé tartozásnak. Milyen nimbus környezi, mikor testületileg fel tud lépni és ezen im­ponáló fellépése által minden hozzá­tartozóját egyenként megtudja védeni. Milyen másképp néz az ilyen szövetkezetnek minden egyes tagja a jövőbe, saját személyét és családját illetőleg. Akármilyen csapás éri, a kétségbeesés némi gyötri, hissz any­nyian állnak mögötte kik szolidáritást vállaltak egymásért és egymás kö­zött. azokból a szemekből a fiúra, aki szinte kö­rülölelte a tekintetével hajlékony nyalánk testét, amelynek mozdulataiban benne volt a földnek minden bája ; a fogai kivillogtak kicsiny, piros ajkai közöl, s olyankor még szebb volt az az igazgyöngy fényű arcz, amelynek szabályos vonásain egy pillanatra valami édes sejtelmes boldogság reszketett át, hogy a másik perezben csodásan bűvös szomorúság fátyolozza be. A mosolyának szomorúsága egyszerűen megbolonditó volt. A fiatal Ujváry első perez­ben érezte, hogy ezt a mosolyt nem fogja soha elfelejteni. Szeméinek a tüze még fel nem zaklatta volna az nem ért volna lelkéig, ahol most úgyis csak egy koporsót őriz, de az a mélységes szomorúság megbabonázta. Természettől érzékeny, b á n a t r a könnyen hajló fiu volt. Korán érett és az anyja szi­vével érzett. Azok közül való volt, aki — ha a sorsuk nem osztana nekik fájdalmat — talán össze tudnák törni a legszentebb bol­dogságukat és annak emelnének oltárt, hogy legyen hol áldozhassanak Bálványuknak ; a Szomorúságnak. Mikor észrevette őket a czigányleány; hangosan fölkiáltott : — „0 mro Devla 1" és elfutott társavai együtt. Ujváry pedig mo­solyogva mondta a fiának. — Megzavartuk a vallomásukat, ezek szerelmesek. A fiu hosszan utánuk nézett és szemei­ben megvillant egy sugár abból a glóriából amely az édes anya feje körül már itt e föl­dön ragyogott láthatatlanul. Akkor még maga sem hitte volna, hogy abból a tekintetből indul ki életének minden küzdelme pedig a sorsa istene már akkor rendelkezett, hogy hintsék le ujaira, a tövist és ugy volt meg­írva a csillagokban, hogy az a lelkére tapadó két fekete nap legyen a végzete. * A vármegye székhelyén mindenki is­merte a fiatal Ujváry négy almás-szürkéjét s valahányszor végigrobogott jukker-kocsijá­val, megteltek az ablakok kíváncsi érdeklő fejekkel. Egyik tavaszi napon a híres négy almás-szürkét női kezek hajtották. Ujváry Ákos mellett ott ült a menyasszonya, egy káprázatosan szép kreol leány. Es akkor megindult a mende-monda­Ej-haj micsoda szenzácziója volt ez an­nak az unalomtól halódó kis város társas­életének ! Mindennap más-más családnál ren­deztek ozsonát, hogy kellőképpen megbeszél­hessék a hallatlan dolgot, hogy egy Ujváry — czigányleányt vesz el 1 A nagy esemény még az alispánnét és a törvényszéki elnök nejét is közelebb hozta egymáshoz pedig ők mindig ellenlábasok voltak, mert a ..közvé­lemény" nem tudta eldönteni, hogy rangban melyik áll magasabban, s egyik vagy másik folyton sértve érezte magát, mert külömben egykorúak voltak s az asztalnál csak egy fő hely volt mindenütt. "Mindennap ujabb és ujabb részletek kerültek nyilvánosságra, mig végre Ákos atyja maga beszélte el a kaszinóban, ugy ahogy volt, a dolgot. Tudniillik mikor ő elment utazni, Ákos teljesen belevegyült a ezigányok közé s tej­ben-vajban fürösztötte őket, hogy megnyerje De nemcsak individnális szem­pontból, hanem testületileg is őssze­ség érdekeit minden irányban túl­súlyra jutatja. Hogy többet ne említsünk; a jegyzők, a tanítók, a kereskedők úgyszintén a nagyiparosok egyesüle­tei hatalmas, nagy, erös testületet alkotnak. Minő anyagi és erkölcsi magas­latra emelkedtek azáltal, hogy egy közös gócpont felé húzódtak és hogy érdekeiket oly harmauikusan egy kö­zös tárházba el tudták rendezni. Ezen szövetségek már óriási anyagi hasz­not értek el a kölcsönösség elve által. A jegyző, a tanító stb. öreg nap­jaiban nincs kiszolgáltatva a nyomor és siilyedés esélyeinek. Családjának tagjai nincsenek kitéve az elzüllés veszélyeinek. Ha a társadalomnak eleget tett, ha kapitulációit kiszolgálta, gondos­kodva van róla, hogy végnapjait sze­rényen átélheti, a nélkül, hogy bárki­elött sajnálkozásra akadt volna. Ezen szociális kérdés megoldása a társadalom bármely rétegénél szük­ségesnek, időszerűnek látszik. Ezen fáradozásnak jelenleg az állami tiszt­viselők, és ujonon követi őket a pénzintézeti tisztviselők mozgalma is, kik közösen akarnak egymás javáért munkálkodni, jóban, rosszban együtt érezni egymással. Az egyesülési szellem az, mely áldást hoz az emberiségre, melynek segélyével nyugodt gondtalan jövőt biztosithatunk ugy magunk, mint csa­ládunk részére. Ezért szövetkezzünk, mert egyen­ként semmit, de karöltve mindent elérhetünk. rokonszenvüket mert eleinte érthető bizal­matlansággal fogadták látogatásait. Katóba teljesen belebolondult. Valóságos lelki tífusz volt az a szerelem, és majd belehalt. Hiába küldték külföldre hasztalan akarták kárpó­tolni odáig jutott, hogy apjának választania kellett, vagy belepusztul a fia a bánatába, vagy eltűri, hogy a kastély úrnője czigány­leány legyen. Mert Ákos idealista volt, ő fe­leséget akart nem szeretőt. És Kató — meit nem szerette, bár ezt az apa nem hitte, a fia nem látta — csak erre az ígéretre enge­dett Ákos könyörgésének, hogy velemenjen. A leány elkápráztatta mindaz amivel a fiatal Ujváry elhalmozta, s mert még soha nem volt része a jóban, amit most már is­mert, hajlott az ifjú szavára s egy napon megtagadta a vajdának az engedelmességet megtagadta a vérét, a szivét, s követte őt. Az apa csak két évi próbaidőt kötött ki, mely időt arra szánt, hogy Katót kissé kiművel­jük s ha azalatt sem felejtené el Ákos, és ragaszkodnék ahhoz, hogy nőül veszi: nem küzd ellene. Ez utóbbi ígéretben nem bízott a köz­vélemény. Ujváry Ábrahámot a nevére és vérére büszke embernek tartották akiről nem hitték egy perezre sem, hogy czigányvérrel engedi vegyülni későbbi faját. Mindenki egy véletlenben vagy valami titkos cselben hitt. Pedig a két év elmúlt, s a czigányleány, a fekete Kató, Ákos menyasszonya lett. Éppen­séggel nem törődött az emberek véleményé­vel s nagy boldogságában már feledni lát­szott azt is, hogy milyen szerencsétlen keze volt mikor a leányt elrabolta. Egy fiatal cí-

Next

/
Thumbnails
Contents