Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-06-02 / 22. szám

3. 1901. junius 2 hálástól megmentse, bizony nem igen ér rá, hogy a kis árvát nevelésben részesitse és mert az iskoláztatás is pénzébe kerülne, hát rendesen csak ugy női fel a gyermek gondozás nél­kül, mint a vetés között a gaz. Egy nagy liirü angol nemzetgaz­dász kimutatta, hogy amily arányban emelkednek valamely országban a népnevelésre és az árvák nevelésére fordított költségek, ugyanolyan arány­ban csökkennek az illető ország bör­tönügyének költségei. Már csupán ez az egy ok is ele­gendő fontosságú arra nézve, hogy a társadalom az árvák neveltetése érdekében minden lehetőt megtegyen, de ehhez még egész sereg más ok is sorakozik, melyek ugy vallási, mint társadalmi szempontból kötelessé­günkké teszik az árvaügy felkarolását. A morális veszteség mellett azon­ban, melyet az emberiség az árvák nevelésének elhanyagolásával szen­ved, igen tekintélyes az anyagi kár is. Az a tömérdek munkerő, melyet fejletlen gyermek korában elpazarol­tatnak a korán nehéz munkára fogott árvával, ha természetes fejlődés után érvényésülhetne, mily nagy mérték­ben hozzá járulhatna a nemzeti va­gyon gyarapításához. Nyilvánvaló ezekből, hegy az árvaügy igen fontos és számottevő társadalmi és közgazdasági feladat, melynek rendezése minden polgárnak személyes érdeke, már csupán a va- I gyonbiztonság szempontjából is, nem is szólva arról a nagy lelki megnyug­vásról melyet a szülőnek az a tudat kölcsönöz, hogy halála esetére ki­csiny gyermekeit nem kell az éhen­halastól és az erkölcsi elzülléstől fél­tenie. i Mindezeket pedig azért említet­tük fel, mert a fővárosban mozgalom indult meg az árvák segélyezésének érdékében és már is több jótékony egyesület elhatározta, hogy mulato­zások idejét felhasználja, hogy egy két darab kenyeret a szülők nélkül maradt kicsinyek asztalára is juttasson. Már ismételten szóltunk arról, hogy nem tartjuk mindenben helyes­nek azt, hogy a szűkölködőkön csak akkor segítsen valaki, mikor az reá nézve mulatságokkal és örömökkel van összekötve, de mert elvégve is a cél a fő, s az eszközök csak má­sod sorban jöhetnek számításba, ez alkalommal mi is szívesen csatlako­zunk azokhoz a kik dicséretet mon­danak a jótékony mulatozóknak, s még nagyobb örömmel vennők ha akadnának minálunk is a kik a hely­beli árvák érdekében hasonló mulat­ság rendezésének terhét magukra vállalnák. Színészet Pápán, Deák Péter színtársulata tegnap befe­jezte a sziniévadot. Ma még a népünnepé­lyen az egéi-f/ színtársulat közreműködik s a hajnali vonattal Zala-Egerszegre utaznak s már a holnapi napon ,.A kis szökevény" operettel megkezdik az előadások sorozatát. Az utolsó héten majdnem üres ház előtt játszódtak le az előadások, ami nagyrészt a meleg időjárásnak tudandó be. A színházban levő kevés közönség is sokat szenvedett a hőségtől s mi lett volna akkor, ha a szín­ház megtelt volna ? Reméljük hogy ezen utolsó héti déli­éit a mai népünnepély sikerével fedezve lesz — Ne emlegesd ! — szakította félbe az öreg Galambos. Kötelességem volt. Egyet­len fiam vagy egyetlen reményem, egyetlen büszkeségem. Már jöttek a vendégek. Legelőbb a polgármester aztán a többi. Megeredt a jókedv az asztal örömei közepette. Ott húzta a cigány az ambituson. Az ebédlő ablakai tárva-nyitva. Behal­latszott a nóta minden hangja. Es a prímás húzta lelkesen érzéssel, ahogy Budapesten is húzta mikor télen fönn volt, s a mikor látta mint mulat Aladár úrfi az ő mágnás baráttaival. A felköszöntők egymást érték. Minden beszéd vége csak az volt, hogy éljen Galam­bos Aladár, na meg az apja meg a kereszt­apja. Az örömében síró anya minduntalan fölkelt az asztaltól, hogy más zsebkendőt hozzon. A mikor egyizben visszatért odalépett férje háta mögé lehajolt a vállához és hal­kan súgta. — Apjuk. Megjött a felügyelő ur. — A Rader Félix. — Az ! A „Vörös fáezán"-hoz szállt. Most a kávéházban ül. Ebéd után átjön ide. Az aszszony nem vette érsze, hogy férje e szavak hallatára halotthalvány lett. De észrevette a polgármester és aggódva kérdezte. — Mi lelt Máté ? Egészen elszomorod­tál . . . Semmi! Mulassunk tovább ! Mulattak. De Galambos Máté mindun­talan elhallgatott. Megint lehajtotta a fejét és mereven maga elé bámult. Majd fölkelt kisompolygott a szobáoól. és egyenesen a hivatalba sietett. Ott kinyi­totta a szekrényt elővett egy ív papirost és nézte . . . nézte . . . Hosszú sora az ösz­szegeknek volt íelirva arra, gondosan egy­más alá. — Vájjon egyezik-e az összeg Aladár Összegével? — morogta magában. — 0 is fölirt mindent összeszámolt mindent. Betette az írást a kasszába ; levonta a kulcsot és visszament az ebédlőbe ... de előbb levette a falról a töltött revorvert és zsebébe dugta. Ott már csak a polgármes­ter, ült meg Aladár. A fiu is nemsokára ki­nézett a kertbe, hogy ábrándjait tovább szőjje . . . Ekkor a polgármester, ki hosszan figyelte Galambost, óvatosan kérdezte: — Tán Aladárral van valami baj ? Adósságok? Mi? Ne tagadd! Mennyi? A házigazda agyában mint villamos szikra fellobant egy mentő gondolat ... És mohón hagyta rá: — Igen ! r Szerencsétlenül játszott. — Ah! Es mennyi a veszteség ? . . . — Nyolczezer forint . . . — Sok pénz ! .. — El vagyok veszve. Dénes . . . Es el van veszve a fiam is, ha még ma elő nem teremtem ezt az összegett ... A be­csület ... a jövő, fiam jövője ... A te keresztfiadé . . . Te gazdag vagy, Dénes. A polgármester, ki már jócskán ivott, nevetve csapott az asztalra: — Se baj, no ! A leendő miniszternek adok kölcsön nyolczezer forintot ... De s Deák Péter megelégedetten fog távozni városunkból és kész örömest fog szeptember hóban hozzánk visszatérni, ahol közönségünk tárt karokkal fogja fogadni. Tehát a viszontlátásra! Heti referádánkat adjuk a következők­ben : Vasárnap délutáni előadásban .Hófe­hérke" ment. A szinház zsúfolásig megtelt az okból, hogy a hét törpét helybeli műked­velők személyesítették, kiket ugy nyílt szí­nén valamint felvonások végén tüntetőleg megtapsolták. A hét törpét Hirsch Jenő, Fi­scher Jenő, Weisz Jenő, Hirschler Sándor, Ludvigh Lajos, Schvartz Dezső, és Löffler Aladár játszották, kik közül Hirsch Jenő, vált ki ügyes játékával és szereptudásával. A czimszerepet Koronkai játszta, kinek szinte kijutott a közönség tapsaiból. Este, „A muzslai bankó" népszínmű került színre gyér számú közönség előtt. Az est központja Pálfy Nina volt ki ugy tem­parementumos játékával valamint hatást keltő dalaival zajos tapsokra késztette a kö­zönséget. Méltó partnerje volt Békefy ki László szerepében drámai tehetséget árult el. Kitűnő alakításban mutatta be Szalóki a hülye Florit, úgyszintén sok derültséget kel­tett Szabó a suszter szerepében. Irsay (Vin­cze) id. Sági (bíró) és Deákné (Juczi) az Összjáték sikerét nagyban előmozdítottak. Hétfőn délutáni előadásban láttuk a szép zenéjii „New-york szépe" operettet. A közönség, mely kis számba jelent meg sokat tapsolt Deák (Bronson) Szalóki (Bili) Béke­fyné (Cora), Békefi (Háry) és Koronkai (Kis­sié) és a czimszereplőnek Pozsonyi Lenke szereplőknek. Este ez évadban harmadszor „Ocskay brigadéros" került előadásra gyér közönség előtt. A címszerepet újra Kovács Arnold ját­szotta, kiről határozottan állítjuk, hogy min­den egyes előadás után jobb és jobb felfo­gással játszta Ocskayt. Kovács nem nagy kaliberű színész, de ambiciója*van s fokoza­tos haladás mellett igen hasznavehető színész válhatik belőle. A többi szereplők és régiek voltak s különösen Markovits Margit (Ilona), Deákné (Dili), Irsai (Ozoróczy), Deák (Szö­rény), és id. Sági (Pyber) szerepeikben ha­majd csak holnap . . . Zárva még a taka­rék .*. . — Késő lesz ! Ma kell még, ma kell! És Galambos Máté összetett kézzel, rimánkodva nézett a komájára . . . E perezben belépett Rader Félix, a felügyelő . . . A postamester egész testébe remegni kezdett ... De aztán öszeszedte magát, leültette uj vendégét és kínálta borral . . . Fekete Dénes egyszerre megértett mindent. S a mikor Aladár újra belépett a szobába s látta, hogy a felügyelővel disku­rálgat, halkán szolt Galambos Máténak: — Mit tettél, szerencsétlen j — A fiamért tettem ! Csak ő ne tudja meg ! Csak ő ne ! Én meghalok szívesen . .. csak őt ne érje szógyen . . . csak őt ne ! — Sikkasztottál, — sziszegte a pol­gármester ! — Máté ! Hát képes voltál rá ? Bűnös vagy ? rabló ! — Elitélsz ? És nem segitsz rajtam ? 0, jaj ! jaj nekem ! A következő pillanatban leszédült a székről . . . Fia odasietett hozzá. Rader Félix is megragadta a kezét ... De Ga­lambos Máté már halott volt . . . — Rovancsolni jöttem 1 — szolt a fel­ügyelő ... és íme, szegény Öregünk . . . A keresztapa pillantást vetett a halotra és aztán Aladárra nézett, és szólt : — Itt rendben van minden. Derék, pontos ember halt meg. Holnap hozzáfo­gunk a hivatalvizsgálathoz. Ismétlem, min­den rendben van ! . . .

Next

/
Thumbnails
Contents