Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.
1900-12-30 / 52. szám
teljesítjük, a nélkül, hogy kértünk, vagy várunk érte elismerést. Megérdemlem, kivívni akarjuk azt, reális alakban, mert ezzel tartozunk olvasó közönségünknek. Ezen tiz évi szerkesztői tisztségünk alatt szomorúan tapasztaltuk ugyan, hogy egyesek, vagy meg nem értve, vagy félre értve céljainkat és törekvéseinket lapunkkal szemben tartózkodó álláspontot foglaltak el. Vájjon mi ennek az oka ? Gondolkodtunk fölötte, de észszerű, elfogadható magyarázatát ezen nem törődömségnek nem bírtuk megtalálni. Ezen becsületes szándékunkat csak a rosszakarat magyarázhatja félre. De egyesek közönyössége vagy rosszakarata nem riaszt bennünket vissza attól, hogy a megkezdett uton bátran előre haladjunk, mert az elibénk tornyosuló akadályokra, a leküzdendő nehézségekre el voltunk készülve. A becsületes munka, a közérdek szolgálata a mi acél vértezetünk, melyről minden ellenséges nyíl tehetetlenül pattan vissza. Lelkesedéssel lobogtatjuk tehát továbbra is a kitűzött lobogót, bátran és tántorithatlanul haladunk előre, mert meg vagyunk győződve, hogy a nagy közönség támogatása és elismerése mellett a küzdelemben mint győztesek fogunk kikerülni. Ezen reményben indulunk az uj éy küszöbén a terhes útra s a szokott bizalommal fordulunk előfizetőinkhez és olvasóközönségünkhöz, hogy bennüíiket e súlyos küzdelmünkben, mely Pápa város és vidéke javára irányul — miként eddig tették, ezután is támogatásukban részeltessenek. san kezdett lüktetni s reszkető kezekkel szakitá föl a borítékot. Amint átfutá a sorokat, egy jajszó nélkül, ájultan rogyott a szőnyegre. A levélben ez állt: Mama ! Sokszor tépelődtem ama kérdés fölött, hogy mi lehet oka annak, hogy te nem ugy bánsz velem, mint más anyák bánnak leányaikkal ? A te velem szemben való viselkedésed folytonos szigorból állt! . . . Gyermekkorom óta elzárva valék mindamaz örömöktől, amelyeket kortársnőim élveztek. Nekik szabad volt, hol egyik, hol másik leánykánál összegyűlni, hogy vig csevegés között, tréfás játékokkal töltsék el az időt, de nekem mindig a szobát kellett őriznem és hallgatnom a te folytonos dorgálásaidat. Szivemben irigység kelt a többi leánykák iránt, hogy nekik olyan jó mamájuk van és magamban sokszor igy jajdultam fel: „Rosszabb vagyok én náluknál ? Bántom meg valamivel mamámat? hogy soha semmiben sem telhetik kedvem!" Ezért voltam mindig olyan komor és szótalan, amiért igen gyakran kellett tőled szidást hallanom és egyszer eme fenyegetést: „Vigyázz, Lenke, mert ha a szép szó nem használ, majd durva eszközzel fogom kiűzni belőled a durczásságot!" Dehát olyan élet mellett lehetett-e vigkedélyünek lennem! . . . Fogalmad nem lehet arról, hogy mennyit búslakodtam én magamban! . . . Néha azonban mégis szivembe lopózott a remény csillagának egy sugára s bíztam abban, hogy kinőve leszek agyermekTesszük pedig kérelmünket azért, mivel Önöknek válvetett támogatásának köszönhetjük ezen tiz éves fennállásunkat s igy csakis Önökben bízhatunk a jövőben is. Legyenek meggyőződve, hogy minden legkisebb támogatás mely osztályrészünkből jutand, csak fokozni fogja munkakedvünket, melynek egyetlen célja : a közüyyek önzetlen szolgálata, a nagy közönség érdekeinek megóvása. A midőn még az uj év küszöbén lapunk jóakaróinak ,,Boldog uj évet u kívánunk, lapunkat további szives pártfogásukba ajánlja Pollatsek Frigyes, felelős Szerkesztő. Reméljük a legjobbat! Ha valahol van létjogosultsága azon hagyományos szokásnak, hogy az ó évet lepeltakarással búcsúztatják és az uj évet üdvözléssel és nagy reménynyel fogadják, ugy Pápa városát első sorban illeti meg ezen processus. Mi, kik Pápa város jólétét és felvirágzását óhajtjuk, nekünk sem marad most már egyébb hátra, mint a szokásnak hódolni és a kórussal elmondani : Az 1900. évet ünnepélyesen átadjuk a mulandóságnak. Szük lenne a tér, ha ez alkalommal az elmúlt év mulasztásairól akarnánk részletesen megemlékezni. De minek is, hisz ezt a nótát fujtuk egész éven át s a ki csak egy szikrányi érzéssel van Pápa város jóléte iránt, az megérthetett bennünket. El kell ugyan ösmernünk, hogy korból, napjaim folyásában előnyös változás fog beállani. Hittem azt, hogy mama felnőtt leánya iránt szelídebb, engedékenyebb fog lenni és a kis leánykától megvont örömökért, kárpótlást nyújtani igyekezend szeretetével. Ámde keseüren kellett csalódnom 1 Mama, a te szivedben irántam nem szeretet, hanem gyűlölet lakozik ! Te meggátolni akartad azt, hogy boldog lehessek ! Amint faggatásaidra bevallám, hogy Zoltánt jobban szeretem az életemnél, te könyörtülenül adtad értésemre, hogy egybekelésünkbe sohasem fogsz beleegyezni s útját zártad annak, hogy Zoltán többet házunkhoz jöhessen. Nem lévén reményem meglágyítani kemény szivedet, határozatodba belenyugvást színleltem. Ez által sikerült gyanúdat kikerülnöm s szőhettem a tervet jövő boldogságomhoz. Pár hét óta foly a levélváltás közöttünk s ma érettem jött Zoltán. Amikor e sorokat olvasod, én már rég útban vagyok egy messze város felé, hol Zoltánnak egy öreg nőrokona lakik. E jó asszonynak leszek vendége addig, mig Zoltán ügyeit rendezi, hogy aztán az oltárnál örök hűséget esküdjünk egymásnak. Keresésemre hiába indulsz, mert inkább életemtől válok meg, semhogy visszatérjek hozzád ! Lenke. * Gerendiné kétszer ment férjhez. Első férje Várkövi Lajos volt, kinek szivét a feltűnő szépégü leány annyira rabságba ejtette, felszólalásaink nem találtak mindig süket fülekre, de általánosságban azt kell konstatálnunk, hogy városunk nem áll még azon nivón, melyen állania kell, hogy a haladó városok közé számitassék. Nem mondjuk, hogy nincs benne a haladás iránti érzék, az előretörekvés eszméje, de sajnos nem azon irányt követi, melyet követnie kellene. Hivatásunknak megfelelőleg, e bajok kutforrásait eléggé szellőztettük s megjelöltük azon irányt, melyet követnünk kell, de sajnos — eredmenytelenül. Régi hiba ez már nálunk, de mi türelemmel várjuk azon időt, midőn felszólalásunk helyességéről meggyőződve, a helyes útra térnek. Ezen időt most látjuk elérkezetnek az uj év küszöbén. Vessük le az ócska ruhát, a maradiságot a közönyt s öltsük fel a divatos ruhát, a haladás és törekvés eszméit. Ellenőrző, indítványozó, kezdeményező organumra van most szükségünk, hogy a tervbe venni igyekezett alkotásokat létesíthessük. Egy képviselőtestületre van szükségünk, mely nemcsak a magánkörben, de illetékes helyen, a városi közgyűlésen is el merjék mondani a mi szivükön fekszik. Csak ennyi önnállóságot kérünk, kívánunk s talán követelhetjük azoktól a férfiaktól, kik kedvező vagyoni állásuk, vagy polgártársaik bizalma folytán mintegy a város közönségét képviselik. De nemcsak a városi képviselőktől, hanem a városi tanács tevékenységére is számítunk az uj év küszöbén. Vállalkozási szellemet váhogy dacára azon elhatározásának, miszerint nősülni nem fog, rászánta magát a házasságra. A vagyontalan árva leány örömmel fogadta el az 50 éves gazdag agglegény kezét, hogy a rokonok kegyelemkenyerétől szabadulhasson. Házasságuk csak pár évig tartott. Lenke még csak egy éves volt, mikor anyja özvegyen maradt és birtokába lépett — a leányát illető nagyobb részen kivül is — meglehetős szép vagyonnak. A gyászév letelte után, férjhez ment, a délczeg szép ifjú Gerendi Ákoshoz. Lenkét épp ugy szerette, mint második házasságából való gyermekeit; de mivel Lenke piciny korától fogva akaratos, szófogadatlan gyermek volt, szigorú bánásmóddal hitte hajlithatóvá tenni dacos természetét. Hogy nagy leánynyá lett Lenke, bevezette a társaságokba hol alkalma volt megismerkedni a csinos külsejű, élénk társalgó Mezey Zoltánnal, aki a szomszéd város takarékpénztáránál könyvvezető volt, évi 600 forint fizetéssel. A Gerendiné gondolatai leánya kiházasitását illetőleg, nem olyan szerény állású ifjúnál kalandoztak, mint Mezey Zoltán, akiről, vagyontalan szülőknek lóvén gyermeke, feltételezhető volt, hogy a Lenke kezével járó gazgag örökség után áhítozik. Ezért látta jónak meggátolni az egymással való találkozások folytatását. II. Domokos Sándor egykor igen jómódú kereskedő volt és most a saját és családja életfentartásáért arra van kénytelenitve,