Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-08-12 / 32. szám

Közérdekű független hetilap.- Megjelenik minden vasárnap. ELOFIZETESI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. A város költvéíjvetése. A város jövő évi költségirányzata — mint értesülünk — már kész s azt Pápa város képviselőtestülete a jövő hóban kitűzendő képviselőtestületi közgyűlésen veszi tárgyalás alá. Nem akarunk jelenleg a költségirányzat részleteibe bocsájtkozni s nem is azért szólunk fel, de igenis kötelességünknek ismerjük a városi képviselők figyelmét erre felhívni. Teszszük ezt pedig azért, meit a tapasztalat azt bizonyította eddigelé, hogy épp ezen fontos kérdésnél a képviselők a legnagyobb közönyt tanúsítják. Élénk emlékqpetímkben van az előző évek költségirányzatok letárgyalása. A szó szoros értelmében végignyargalnak rajta a város atyák. Csupán a címeket olvasták sorra és rámondták az Amment; „Ezt is jóváhagyjuk 1 Ezt is elfogadjuk !" Mi is az ? Egy város egész évi háztartási szükségletét letárgyalni. BaLaptulajdonos és kiadó : mhiA^mm wmmm, HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. getel munka ! nem méltó arra, hogy a képviselő urakat a szokásos déli nyugalomba megzavarja. Mégis ha választás volna. Csak ieurka, — picurka hivatal betöltéséről volna szó, no persze ez egészen más, az ilyenért már érdemes a helyszínén órákat eltölteni a kapacitálgatással és ismét órákat a szavazással es a szavazás eredményeért való nemes drukkal. Hanem a költségirányzat! Ugyan ki érdeklődik ilyen melegben ily dolgok iránt. Legjobb ilyen unalmas számukon behunyt szemmel végig nyargalni. Emelkedik-e a pótadó vag^ nem és ha igen : vajon indokol tan-e ? nagyon alérendelt kérdés. A képviselők jobbadára fel sem veszik, mert bírják, a szegény ember meg izzadja a többletet, ahogy tudja. Ilyen módon történnek meg a költségelőirányzatok letárgyalása. Ez indított bennünket a jelenlegi felszólalásra. Pedig, hogy ez nem jó van igy, látjuk a város gazdálkodásán. Mindenre költekezik csak a mi legszükségesebb az neki — Hekuba. Nem vádképpen mondjuk, nem is a támadás hangját használjuk, csak is a város iránt érzett őszinte jó indulat beszél belőlünk, midőn azt mondjuk, hogy nem nevezhető egészséges és jó gazdálkodásnak, mikor a város elkölti összes vagyonát s e mellett adóssága van s mindennek dacára a legszükségesebb dolgok, melyeket bizony os tekintetben életkérdésül lehetne tekinteni — nem halad előre. Nem jól van ez igy, nem lehet jó. Bizon, bizon utánanézhetnének a városatyák vájjon rendben van-e a város szénája ? Mert az bizonyos, hogy ez a városi politika is kuruc gyerek. Tessék bebukkantani a számvevőségi hivatalba 1 Micsoda kiadások fordulnak elő ,a közpénztár rovására ? Hát a bevételek, hogy kvadrálnak ? Nincs e mulasztás, vagy megrovandó hiba a kréta körül ? Ez volna kötelessége minden képviselőnek, mert egy nap alatt ezt nem T

1 ECZ Visszaemlékezés, Az R—i temető balsarkában cziprus és sürü [orgona bokrokkal körülvéve van egy egyszerű sirhely. — Az Ő ! — pihenő ágya. Csinos márvány emléken eme szó aranyba vésve Margit ! Bár mikor arra visz utam, bármikor arra tévelygek — sohasem mulaszthatom el, hogy meg; ne nézzem, bánatomat enyhíteni ne igyekezzem, ifjan elhunyt kedvesemet, álmaim eszményét — habár e szomorú helyen is viszont ne lássam, ne csókoljam meg hideg sírkövét, ne szakítsak egy nefelejcset sírhalmáról. Jól esik bánatos szivemnek a temető mélabús csendje. — Elhagyott magányomban arra ébredek csak, feim van a hold s a csillagok miriadjai, s azok is mintha engem kisérnének, engem hívogatnának, nekem akarnának vigaszt nyújtani, nekem akarnák a rég elmúlt boldogságot vissza varázsolni. * Középiskolámat elvégezve, szüleimnek forró óhajtása volt, hogy a hírneves R—i collegium tanulója legyek, iskoláimat ott végezzem be. A városban, mint uj, ismeretlen ifjubátaim még nem valának — egyedül szórakozást tankönyveimben leltem csak, mihelyt azonban a tavasz első hírnöke az illatos ibolya megérkezett — uj élet kelt bensőmben szárnyra, megismerni a várost környező falvakat, megjárni a mezőt, felkeresni mindazt, ami előttem még ismeretlen vala. Eljött ez a szép időszak is. — A tavasz teljes pompájával tárta elibém kellemeit. — Mint a szabad természet gyermeke —- vágyaim uj erőt nyertek a kellemes tavaszon. Bejártam a várost környező falvakat, megmásztam a város mögött égnek meredő vadregényes szikla csúcsokat, élveztem a — frissüde levegőt, örültem a kies elragadó vidéknek. Mily isteni nectárnak tekintettem ama néhány korty vizet, melyet — a sziklák közötti fáradságos barangolásaim köze pett — két marokkal, vagy kalapom szegélyével merítve — ihattam a lassan csergedező hegyi patakból. Mily boldogság övedzett körül ! Mily megelégedett valók én akkor 1 Az a szép idő sohasem jön többé vissza ! Egy szép verőfényes májusi napon ismét folytattam barangolásaimat. — Késő délutánra járt már az idő, midőn hazafelé jöttemben elértem a város határát áttörő hegyi patakot s ezt útjában követve, -— magas töltéssel körülvet medrében — folytattam cserkelődéseimet. Mintegy negyed órat gyalogolás elteltével közelből női sikoly üte meg fülemet, mely a jelen levő vészt juttatá tudomásomra. —• Alig futok 15 lépésnyire, — a patak medrében a susogó nád és buzogányfők közül kibukkanik egy igéző szép 14 -15 éves lányka, aki — öntöző kannácskával kezében — fájdalomtól megtört arczczal pillanta reám. Résztvevőleg tudakozódik a történtek után s pár perez elteltével tudomásomra jutott, hogy a bátor kis kertésznő — egy még nálánál sokkal félénkebb — nyulacskától ijedt meg. A kedves lánykát tréfás szavaimmal megvigasztalva s kis kannáját a patak szélére ásott kutszerü gödörben megmerítve — mint ketten, — mint — egymást rég látott barátok — vigan csevegve —• öntözni kezdénk a virágokat. — A kedves kertésznő mindegyikkel meg is ismertetett. Ez Stefánia ez Nádasdi, ez Palmerston, ez sárga tea rózsa, ez a Piros tearózsa az én kedvenczem ! Mindjárt le is szakított egy félig nyitott bimbót s kabátom komblyukába tüzé. Igy tölténk el ama kevés időt, melyet a már — lenyugodni készülő napsugár az est homályával még be nem fedett. Az idő igy elhaladva lassan, lassan az ég alját veres s kék szin árnyalatok kezdték befesteni, s midőn az utolsó napsugár is eltűnt a láthatárról, mi is szép csendesen — mint gerle pár — kezdénk hazafelé bandukolni a liget ösvényét körül övedző jegenye és füzes között.