Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-06-17 / 24. szám

Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed­évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. HIRDETESEK es NY1LTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. ugye. t Óriási lépésekkel halad korunk. Minden téren nagy vívmányokkal ta­lálkozunk. A realizmus daczára, mely állítólag világszerte uralkodik, a hu­manizmus nem marad háttérben. Min­den népnél halad a humanizmus ne­mes eszméje és a látható nyomok bizonyítják, hogy a jótékonyság és köny őrület nem halt ki egészen, ha­nem mint gyors tűz halad előre. Kevés város létezik ma már Ma­gyarországon, hol jótékony egyletek ne volnának és erre mintegy kapcso­latosan kisebb-nagyobb kórházak is épülnek. Semmi sem bizonyítja job­ban az emberek könyörületességét, mint az, ha a szenvedő, a beteg fe­lebarátunk részére enyhületet, gyó­gyulást nyújtunk. Városunkban a közkórház felállí­tása már hosszú évek óta vajúdik és daczára, hogy a telek meg volt, a kellő költséget nem tudták összehozni. Mert ma csupán modern kórházat le­HT A banküzletben, Révai Titusz urnák, a kinek fényes bank- és váltóüzlete volt a főváros egyik legélénkebb forgalmú utczáján, Athénba kel­lett utaznia, Nem azért, mintha megszál­lotta volna a vágy, hogy Szofoklesz és De­mosztenesz hazáját szinről-szinre lássa, ha­nem inkább azért, mert üzleti összekötte­tésbe keveredett néhány athéni bankárral, a kik az ö fizetési fölhívásainak konokabbul ellenálltak, mint őseik a termopilei szoros­ban a perzsák hadseregének. Mikor azon­ban már ott volt és ügyeit szerencsésen le­bonyolította, este pompás vacsora után, a bankár urat mégis elfogta a poézis. 8 szi­varra gyujtvá, igy elmélkedett: — Terringettét! Ha már idejöttem, mégis meg kellene nézni az Akropolisz klasz­szikus romjait. Egy kis séta különben is jót fog tenni vacsora után. Nem tudjuk, vájjon a költői hajlam, vagy pedig az egészségi szempont vezette e a bankár urat, de csakugyan megindult, hogy megtekintse Hellasz régi dicsőségének düledező falait. Az óriás romhalom valóban nagyszerű volt a ragyogó holdvilágnál, mely az emlékezet szelid, tejfehér fátyolát borí­totta a fakó kövekre, és Révai Titusz meg­hatottsággal gondolt rá : mennyibe kerülhe­het építeni. Olyan kórházat, mely mint építészeti, de különösen : köz egészségügyi szempontból kifogásta­lan legyen. A férfi-kórház, melyet az irgalmasok évek óta nagy áldozatok­kal tartanak fenn, nagyon kicsiny egy olyan város rétzére, melynek nem­csak nagy lakossága, de nagy vidéke is van. Sem a hely, sem pedig az orvosok nem képesek az oda özönlő betegeknek eíég számú ágyat és kellő gyógykezelést adni. Nemcsak a humanizmus, de a közegészségügy is' erősen követeli tehát, hogy Pápa városában rövid időn belül készen álljon a városi köz kózház. Mint jól eső érzéssel halljuk a városi közkórház építési terve újra felmerült és most már vehemesebb erővel ugy, hogy egy-két év multán egy monumentális közintézettel több hirdeti majdan, hogy Pápa a huma­nizmus előtt sem zárkózott el és lé­pést tudni tartani a más modern vi­szonyokkal haladó városokkal. Jütt­ner Kálmán kir. állainépitészeti mér­nök a kórház terveit már teljesen el­készítette és benyújtotta a városnak. Ez a terv minden tekintetben meg­felel annak a közegészségi czélnak, melyet a modern orvosi tudomány követel. Jüttner Kálmán neve és tu­dása a legfőbb garanczia, hogy a terv, ha elfogadtatik. nem fog szégyent hozni tervezőjének, sem a városnak, mely azt magáévá teszi. Igaz, hogy az a 80 ezer korona, melybe a Jüttner terve szerinti köz­kórház kerülne, messze túlhaladja azt az összeget, mely a városnak e célra rendelkezésére áll, de mint mi ismer­jük városatyáink humanitását, hisszük, hogy találnak módot arra, hogy a hiányzó összeget megteremtsék. Kell, hogy erre a közegészségi ezélra meg­legyen a 80 ezer kor., ha a város nem adhatja, társadalmi uton lehet a még hiányzó pénzt összehozni. A tár­sadalom, Pápa és vidéke, egy per­czig sem fog habozni filléreit öszsze­adni, mikor egy mintaszerűen beren­dezett közkórház felállításáról van szó. tett ez az_ épület s mennyit nyert rajta az építési vállalkozó. Ekkor azonban, a várhegy alján, az olajbokrok között egy ütött-kopott, ínséges alakot vett észre, a mint fölfelé ballagott Paliasz Athéné hajdani temploma felé. Va­lami megrokkant kueséber lehetett, a ki ne­hezen czipelte hátán a batyut, A bankár azonban ugyancsak elámult, mikor a fölfelé törtető alak válláról a viharverte köpönyeg lecsúszott és alóla két aranyos szárnyacska villant ki a fényes éjszakába. Révai nem állhatta meg, hogy harsány hangon rá ne kiáltson a rejtélyes alakra : — Hallja, barátom, álljon csak meg egy szóra! Kicsoda, micsoda maga? ° A vándor összerezzent és megállott. — Kueséber vagyok, szegény kuesé­ber — mondotta nyöszörögve. Nem paran­csol egypár számot a nagyságos ur ? — Kueséber ? Hm . . . Sok kucsébert láttam már életemben, de szárnyas kucsé­bert még soha ! Az éjféli kóborló ijedten vette észre, hogy a rongyos köpönyeg elárulta féltett titkát és titokteljes arczczal mondta a ban­kárnak : — Ha már a nagyságos ur úgyis ész­revette, nem titkolózom tovább. Bevallom, ki vagyok, Nagyságodnak ugy is olyan bi­zalomra gerjesztő ábrázatja van. Ez tetszett Révainak. Ezt még nem mondották neki. — Igaz, hogy most egyszerű kueséber vagyok, — folytatta az önmaga leleplezé­sét az idegen, — de hajdan én voltam min­den kucsébernek hatalmas ura. Merkurius vagyok, a kereskedés klasszikus Istene. Nagyságos uram bizonyára jól tudja, hogy az Olimpus elpusztult, Hébe kifőzdéit nyitott: nincs a ki bennünket tápláljon. Én is ba­tyuval járom a világot és éjszakánként itt szoktam meghúzódni testvérem, Paliasz Athéné egykori templomában . . . A bankár ur nem a latin iskolákat vé­gezte, de azért persze tudta, ki volt Mer­kúr és tisztelettel nézett a trónvesztett is­tenre. — Ön Merkúr ? Valósággal a keres­kedés istene ? — Tetőtől talpig Merkúr vagyok, aki­ről oly csodás legendákat mesél a mitoló­gia. Egynapos csecsemő koromban tolvajsá­got követtem el : elhajtottam nagybátyám­nak, Apollónak ökreit a Pieridák mezejéről. Révai Titusz ur arcza mindjobban föl­derült, Kedélyesen vállára csapott az is­tennek : — Hehehe ! Egynapos csecsemő korá­ban tolvajságot követett el? De hiszen ak­kor ön az én emberem . . . Jöjjön velem e fogadóba : hátha ki tudunk eszelni vala­mit, a mi mindkettőnknek hasznára válna 1 II. Az okos és emberismerő olvasó bizo­nyára fölteszi Révai úrról, hogy nem hagyta

Next

/
Thumbnails
Contents