Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-02-12 / 7. szám

1899 .február 12 . ros ifjak által rendezett műkedvelői előadáson, állításunkat nagyban fogják igazolni s velünk egy véleményben lesznek. Általában a műkedvelők kisebb egy felvonásos vígjátékokban szoktak közreműködni, ez alkalommal Kazaliczky Antal »A garasos alispán« 3 felvoná­sos vígjátékát adták el, még pedig oly sikerrel, melyre méltán büszkék lehetnek Tudjuk azt mily nehézségekbe] üt­közik egy >egy felvonásos vígjáték« előadása, hát még egy három felvoná­sos darab s már ezen vállalkozási szel­lem is dicséretet érdemel, ha eltekin­tenék is azon fényes sikerről, melyet a közreműködök szabatos, összevágó és kifogástalan játékukkal elértek.' A színházat színültig megtöltő kö­zönség méltó elismerésben részesítette a műkedvelőket s ugy nyílt színen, mint felvonások végén zajos tapsokkal és kihívásokkal illették őket. A közreműködök közül különös tetszésben részesült Szupits Ilona (özv. Kenderesíné) és Mészáros Mariska (Bö­zsike.) Előbbi zamatos falusi dialektus­ban és élethűen játszta hoszu és nehéz szerepét, utóbbi a pajzán, naiv és sze­relmes leány szerepében brillírozott. A címszerepet Weisz Mór játszta. Tipikus alak volt s teljesen otthon érezte magát a színpadon. Nagy sikert ért el a második felvonásban, midőn a kérőkkel vizsgálatot tartott. Az egyik kérőt Csillag Ferencz ( Bögöméri) a másikat Varjú János (Baráth) játszta. Mindketten fényes bizonyságát adták arról, hogy teljesen átérezték szerepe­iket s azt a legszebb kivitelben inter­pretálták. Rostáné szerepét Mészáros Katica játszta oly elegánciával, melyet egy rutinírozott színésznőtől sem lehetne kívánni. Előkelő volt s szerepében fé­nyesen bevált. Méltó partnerje volt Mészáros Ferencz (Rosta) ki ja bárgyú férjben kitünö alakítást mutatott. Németh a harmadrk azért, mert nem rolt ba­rátja az erénynek : a negyedik azért, mert házassághoz kettő kell ő pedig nem cooperált; az ötödiket azért, mert csak az aján­dikcsikónák nem nézik a fogát; a hatodikat azért, mert véletlenül meg­láttam a keresztlevelét; a hetediket azért, mert a házasság nem részvénytársaság ; a nyolczadikat azért, mert kissé sok volt a múltja ; a kilenczediket azért, mert egyszer pongyolában láttam ; a tizediket azért, mert nagyon szere­tett tánczolni a jogász gyerekekkel; a tizenegyediket azért, mert kevés volt a vágott dohánya ; a tizenkettediket azért, mert nagy fa­míliából származott; a tizenharmadikat azért, mert egy szép toiletteért még a lelki üdvösségét is odaadta volna ; a tizennegyediket azért, mert olyan anyja volt, kit anyósul éppen nem óhaj­tottam ; a tizenötödiket azért, mert azt sem PÁPAI KÖ ZLÖNY Teréz (Aranka) az előadás előtti Való napon teljesen berekedt és gyöngélke­dett, mindazonáltal kis szerepét teljesen érvényre tudta jutattni. A képviselő szerepében Rónai Imre remek alakítás­ban mutatkozott be, s főleg nagy tet­szést nyert az idegen szók recapitulálá­sánál. Kenderesi szerepét Grossher Já­nos igen ügyesen játszta. Birike kis szerepében Tizziker Mariska kedves és hercig volt. Szupits Lujza csinos szoba­cicus volt. A közönség folytonos derültségét Dénes Ferencz (Abrincs) bíztositotta, ki a vén szolga szerepében fülülmulhat­lan volt. Beszéd, magatartása, rögtön­zései egy vén színészt ís dicséretre erőszakolták volna. Az előadás, kerekded és összevágó volt s a közönség nem tudott eléggé elösmeröleg nyilatkozni és bámulatát kifejezni a közreműködők színészi talen­tuma felett. Elismerőleg kell még nyilatkozunk az előadás rendezőjéről Pollatschek Frigyesről, lapunk felelős szerkesztőjé­ről, kinek nagy érdeme van az előadás fényes sikérében. Az előadás végeztével a kör ren­dezősége azzal viszonozta a műkedvelők fáradozását, hogy meghívta őket társas­vacsorára a Schnattner Géza vendéglő­jébe, a hová még számos vendég is érkezett. A társasvacsorát tánc követte, mely reggeli 4 óráig tartott. Szívből gratulálunk a pápai iparos ifjúság önképző körének a rendkívüli fényes sikert aratott műkedvelői elő­adásához és ezen fényes siker buzdít­hatja a kört hasonló műkedvelői előa­dások megtartására. A mult hétről. Bizonyos tekintetben krónikási tisztem­nek teszek eleget, midőn a pápai iparos ifjak önképző köre által rendezett műked­tudta, hogy mily fán terem a reszelttészta leves ; a tizenhatodikat és még néhányat azért, mert már férjnél voltak; és végül az utolsót azért, mert már akkor elmultam negyven esztendős , . . „De hisz az nem akadály!" — Némely embernek nem, a szerelmes embernek sohasem s nekem sem lett volna az . . . Igen ám, de akadt egy jó barátom, aki felnyitotta a szememet . . . „Kicsoda ?" — Az nem tartozik a dologra! Elég az hozzá, hogy nekünk is volt egyszer olyan bácsink, mint a milyen én vagyok tinek­tek .. . Nos hát mikor elbúcsúztam az asztaltársaságomtól, hogy többé soha vissza ne térjek, megfogta a bácsi a karomat s azt kérdé : „Hány éves öcsém ?" — Negyvennégy. „S a jövendőbelid ?" — Tizenhat. „S amikor ő harminczkettő lesz, te hány léssz akkor — Hatvan. „Gratulálok !" — Köszönöm bátyám ! köszönöm ! 1 velői előadásról a het tükrében helyt adok s azon fényes sikerről, melyet a műkedvelők arattak, megemlékezem. A műkedvelői előadások nálunk nem ritkák, de az iparos ifjak által mult vasárnap a városi szinházban lefolyt műkedvelői elő­adás ritkaság számba megy. Nagy vállal­kozás, bámulatra ragadó folyékony nyel­vezet és ritkán tapasztalható színpadi jár­tasság jellemezte a műkedvelőket. Ezen fényes tulajdonok azért képezik a megemlé­kezés ilyeténí jelzését, mert a műkedvelők ezen téren regruták voltak s ez volt első tüzpróbájuk, melyben fényes győzelmet arattak. Pedig hát nagy csata élőestélye volt nekik az előadás. A rendes műkedvel ői gárda, mely a Jókai kör részére szokta a dicsőséget aratni, kisebb csete-patékban vesz részt s csakis egy felvonásos kereszttűzben szerepelnek, mig ez alkalommal három fel­vonásban voltak tűzben s minden felvonás tüzében győzedelmeskedtek. A hasonlat egy kissé sántit ugyan, de a fényes eredmény mutatta, hogy igaz s ez felment attól a vádtól, hogy elfogult vagy túlzott álláspontra helyezkedem. A rekruták kiképzése nagy feladat volt, mert nemcsak hogy teljesen idegenek voltak a „deszkákon'*, de még a „jelszó"­val, a mit műnyelven „végszó"-nak nevez­nek, előttük spanyol kifejezés volt. Ily aus­piciumok mellett vették kezdetüket a próba­gyakorlatok. A rekruták rendes kiképzésére hat hét van előirva, ezeket a rekrutákat rövid két hét alatt tűzbe kellett vinni s a döntő csata előtt még a szokásos „lámpa­láz'- sem volt konstatálható. Az ilyen gárda előtt a legiutinirtabb szinész hadvezér is kalapot kell, hogy emeljen. Három felvoná­son keresztül jöttek a ,, platzra" s mind­annyiszor hősiesen megvédelmezték állás­pontjukat. A vezérkar, melyet nálunk a néző­közönség képviselt, a legnagyobb elismerés­sel adózott a gárdának és sürüen tapsolta őket, ami fokozta is a szereplők ambícióját s nagyban elősegítette azon fényes sikert, melyet kivívtak. Mily csatákat fog ez a gárda kivívni, ha majdan zupások lesznek, ha már mint regruták ily fényes tüzpróbát álottak ki. A hét eseménye a vendéglősök bálja is volt, melyet a Griff szálloda nagytermé­ben tartottak meg. Ha nem kötelezne hiva­tásom ezen mulatságról való megemlékezés, ugy nagyon szívesen megtenném, mert szé­„Igen, de nem a szerencsédhez gratu­lálok, hanem ahhoz, hogy igazságot szolgál­tatsz a világnak'' . . . — Miféle igazságot ? „Ne tetesd magadat te kopé te, hát revanchot !" — Miféle revanchot ? „Nem akarod érteni ? No hát megma­gyarázom. Hát mond csak édes öcsém, hány eszdendeje udvarolgatsz te a mások felesé­gének ? Van vagy husz ugye ? Nos hát ezen idő alatt hány férjnek adtál méltó panaszra okot ? Akad néhány ugy-e ? Hát azt hiszed édes barátom, hogy ezt neked vissza nem adják ? . . . Dehogy nem ! ! Van ám igazság van revanch I ! ! * * * , , . Volt eszem s beláttam, hogy a bácsi­nak igaza van. Ez az én agglegénységem története, Igaz történet. Mert hát jö étel az a puliszka, jó szil­vaizzel is, jó túróval is, jó bivaltejjel is : de csak annak való akinek megbírja a gyomra.

Next

/
Thumbnails
Contents